Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-01-08 / 3. szám
XXIII. X. évfolyam. 3. szám. Szek *zárd. 1914 január 8. • 8 Hi DA KÖZEID Előfizetési ;ár[: Egész évre .. . . . . 16 korona Fél évre ...... 8 » Negyed évre .... 4 > Egy szám ára . . . . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám Ide küldendők a lapot érdeklő össze: közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre b<- küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Szemben az egész világgal. A politikában az újév sem hozott békét, envhiiletet. Sót el lehet mondani: most fordul csak a bot boldogabb vége a kormány tejének. A miniszterelnököt először házelnöki ténykedéséért támadták, majd jött a Lukács per, a margitszigeti botrány, a delegáció, a sajtótörvény tárgyalása, mindmind fényes alkalom a mérgezett nyíllal való támadásra, a bravúros huszár roha- mokra. S nini, az az ármányos miniszter- elnök mégis tartja magát, nem oszlik- foszlik porrá, semmivé, sőt kezd az országban népszerűvé válni. Egy, vagy tán két, mondd két vármegye kivételével bizalmukkal tisztelik meg az összes vármegyék, kocsi számra szállítják neki a díszpolgári oklevelet. Jó, tehát menjünk tovább. Ott van a horvát és a sokat emlegetett román paktum. Na ebbe majd csak beletörik a kemény nyak s léket kap az erős mongol koponya. Neki tehát a nagy ágyúval, a hazaárulás rettentő vádjával. Hazaáruló ! süvíti a demokrata király. Tisza a hatalom tébolyodottja. Kényszer zubbonyt reá ! Eladta az országot a hor- vátnak, eladja a románnak. Karóba vele, hiszen a magyar oláhokkal szemben Romániánál keres védelmet (?) stb. stb. Puff. Nagyot szólt a nagy ágyú. De talán mindjárt bele is repedt a nagyot- szólás kínjába, mert alighanem visszafelé sült el. Nem hisszük ugyanis, hogy akadjon Magyarországon józan gondolkodású ember, aki mindezt elhigyje arról a Tisza Istvánról, akinek lehetnek hibái, tévedései, de aki mindezek mellett a magyar fajszeretet inkarnációja. Azt hisszük, az idő itt is Tisza Istvánt igazolja majd. Aki — tovább lát másoknál. Ha igaz volna a Pesti Hírlap leleplezése a román-szerb titkos egyezségről, akkor Tisza már is igazolva van. Akkor a magyarnak igazán ébredeznie kell. Mert ki ne látná azt a rettenetes örvényt, amelynek a szélén táncoltunk. Ellenünk az egész világ. A román és a szerb, háta megett az oroszszal, titkon már is veregeti a határcölöpöket. Osztozkodik Erdélyen, a Tisza—- Dunaközén és mi magyarok még mindig veszekszünk, gyilkoljuk egymást. De ha misztifikáció is a roman-szerb szerződés — aminthogy az, — Tiszának akkor is igaza van. Békét kell teremteni ebben az országban elsősorban magunk közt, de a nemzetiségek között is. Itt annak a legfőbb ideje ! Az utolso tiz év politikai esztelenségei most bosszulják meg magukat. Tiz-tizenöt évvel ezelőtt még legalább a magyarság kérdésében egységes volt a nemzet, akkor még lehetett volna a kardra ütve, diktálni a feltételeket, de ma a felszarvazott, gyengeségünk láttára neki bátorodott nemzetiségekkel egyezkednünk he:!, még áldozatok árán is. Egyezkedni pedig azonnal,' de mint a magyarhoz illik, becsületesen, hogy esetleg később ők ne diktáljanak, sőt saját hibánk miatt tűrni, hogy már is diktálnak. A belső békének kétségtelenül nagy ára van, de ha azt nem akarjuk, hogy még nagyobb legyen, akkor sietnünk kell. Magyarország nemzetiségeit nagy, bátor cselekedettel ide kell forrasztani a nemzet testéhez, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha visszatérünk az ősrégi, de államalkotó magyar politikához, mely leigázott rabszolgákon soha sem akart uralkodni, de testvérekül fogadta őket. Igaz, hogy nálunk rabszolgák ma sincsenek, de a nemzetiségi törvény kezelése körül hibák', mulasztások igen is vannak. Ezeket kell kiküszöbölni. Azt hisszük. Tisza sem többet, sem kevesebbet nem akar. S ha ezt akarja, jól akarja. Ha nem akarná, akkor egyenesen ő adná a kezébe a román, szerb, orosz sírásóknak az ásót Magyarország sírjának megásásához. így - még legalább egy jó darabig, a mi kezünkben marad az ásó boldogabb vége, amely- lyel még — ütni is lehet, hogy ha nagyon fészkelődnek a — „jó szomszédok“. B, Gazdasági helyzetünk. Irta: Matlekovics Sándor. Gazdasági állapotunk meg mindig válságos. Munkahiány, üzlettelenség,. kevés pénz : a válság külső jelei. Segítség az állam, a társadalom, -a bankok részéről : a válságos beteg állandó áhi- tozása. így zárjuk az 1913. évet és aggódva nézünk a jövőbe. A súlyos viszonyok javulása a gazdasági életben is csak úgy, mint az egyes egyén oeteg- ségének gyógyítása mindenekelőtt a baj lényegének és okainak felismei ését, a helyes diagnózist követeli meg. A lázas beteget meg nem gyógyít hatjuk, ha nem tudjuk, mi okozza a lázat. A válság ellen hiába küzdünk, ha nem tudjuk, mi I a válság; oka. Ha okait kikutattuk, akkor lehet gondoskodni gyógyításról, szerekről, melyek által a rendes helyzet ismét beállhat ; vagy meg kell nyugodnunk abban, hogy gyors segítés nincs és ki kell majd bőjtölni, szigorú takarékossághoz, nélkülözésekhez kell szoknunk, hogy idővel a bajt kiheverjük. TÁRCA. A mágnes-ember. Néhány évvel ezelőtt egy nagyobb cirkusztársulat járt országunkban ; angol ember volt az igazgatója, valami James Brown nevű. Ez a Brown abban az időben óriási feltűnést keltett mutatványaival, melyek között néhány valóban meg magyarázhatatlannak látszott. Cingár, vézna ember létére úgy emelgette az ezer kilogrammos vas súlyokat, mint a pelyhet ; és éppen az volt a csodálatos a dologban, hogy ez az óriási ereje csak akkor nyilvánult, havassal „dolgozott“. Egy zsák búzát például képtelen volt felemelni, birkózásban pedig könnyen legyűrhette akármilyen középerejü ember. Sok találgatásra adott okot abban az időben Brown nak ez az érthetetlen sajátsága ; mert hogy valaki ezer kilogramm vasat félkézzel felemeljen, 80 kilogramm búzát pedig ne birjon el, hát az legalább is különös dolog. Sejtette mindenki, hogy Brownnak különös ereje nem izmaiban rejlik, hiszen olyan vézna volt, mint egy hivatásos mükoplaló ; sejtették, hogy valami titkos sajátságának kell leDnie, ami erre az óriási erőkifejtésre képesíti; de hogy mi volt ez a titok, senki sem tudta kitalálni, Brown pedig nem árulta el. Máig sem tudta meg senki — rajtam kívül. En is csak véletlenül jutottam nyomára, néhány hónappal ezelőtt. Az ősszel Londonban jártam üzleti ügyekben ; dolgom végeztével maradt még félnapi időm, hát egy kissé körülnéztem a Cityben. Éppen az angol bank óriási, ablaktalan épületét bámultam, mikor valaki megszólított, hogy mondja.ni meg neki, hány óra. Elővettem zsebórámat, hogy megnézzem, de abban a pillanatban, amint a számlapjára akartam tekinteni, kiugrott a kezemből és átrepült az idegen markába. Megbökkenve bámultam a tüneményes ügyességit tolvajra, akiben legnagyobb meglepetésemre James Brownt ismertem fel. — Ejnye Blown, — szóltam hozzá — hát ennyire jutott, hogy tolvajlásból él? Brown elvörösödött és zavartan mentegette magát:-— Nem vagyok én tolvaj ; nem is akartam az óráját ellopni. Kérem, csak ne csináljon semmi feltűnést . . . Jöjjön velem valamelyik kávéházba, mindent megmagyarázok ; az óráját is visszaadom. Szót fogadtam neki, bementem vele a legközelebbi kávéházba ; ott az egyik sarokasztal mellé letelepedtünk. — Uram, — kezdte Brown — bogy tolvaj nak ne tartson, kénytelen vagyok egy titkomat elárulni ; azt hiszem, gentlemannel van dolgom, azért bizom benne, hogy amit most hallani fog, nem fogja másoknak elárulni. — Azt hiszem, látta már az én erőamtat- ványaimat és bizonyára gondolkozott rajta, hogyan bírom ezekkel a vékony karokkal azokat az óriási súlyokat felemelni ? Pedig a dolog nyitja nagyon egyszerű, amint rögtön hallani fogja. — Fiatal koromban vérszegénységben szenvedtem; az orvosom akkor vaspilulákat szedetett velem. A gyógyszerész, aki a pilulákat ké szitette, tévedésből nem közönséges vasat használt hozzájuk, hanem mágnesvasat. Már most tessék jól ide figyelni : én a vasas pilulákat hosszú időn át szedtem; a bennük levő mágnesvas szervezetembe felszívódott és most az én ereimben millió, meg millió inágnesvasmo- lekula kering. Ennek folytán én magam is valóságos mágnessé váltam. Érti most már, hogyan tudok 1000 kilogrammos vasat felemelni? . . . No látja! én tulajdonképpen nem is emelem a vasat, hanem egyszerűen a bennem levő mágneses erő vonzza magával a földről. Itt a zsebórája, tessék. Ugy-e, alig birja elvenni a nyitott tenyeremből ? Miért ? mert nikkelből van, a nik kelt pedig szintén vonzza a mágnes ; azért ragadt hozzám az előbb. Már most csak arra kérem, hogy ne árulja el senkinek ezt a titkot. Tetszik tudni : konkur- renseim akadhatnának . . . Ugy-e, nem mondja el senkinek ? Megígértem, hogy hallgatni fogok ; azzal elváltunk. Nem is árultam el azóta senkinek sem a titkot; most sem tenném, ha nem tudnám, hogy James Brown nincs már az élők sorában. Múlt héten halt meg szegény Arizonában, egy vasúti szerencsétlenség alkalmával, amelyet akaratlanul is ő idézett elő. A szerencsétlen ugyanis a Colo radóban horgászott egy vasúti hid alatt, mikor a feje fölött egv tehervonat ment keresztül a hl don. A hid már egy kissé rozoga lehetett, mert nem bírta el azt a terhet, amit felülről a vonat nyomása, alulról Brown mágneses vonzása gya korolt reá, hát leszakadt. A lehulló vasgerendák természetesen kétszeres erővel ütőtttek Brownra, mert a mágneses vonzás folytán sokkal sebesebben repültek lefelé, mint hogyha csupán a föld vonzotta volna őket; szegény Browuunk ennélfogva egy pillanat alatt palacsintává változott, a mint ez az „Arrizonna Kicker“ cimü laptársunkban olvasható volt. Béke lebegjen palacsintája felett! VíD. T
