Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-08-04 / 62. szám

TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK

3

az igazi következetesség nem az elmaradás, stagnálás, tartalmukat vesztett jelszavak mellett, hanem az,. amely kegyelettel a múlt iránt, azt méltón ápolja, fejleszti : \ és ezen következetes haladás kulcsa a 67-es elveken nyugvó reálpolitika. (Folyt, küv.)

1913 augusztus 4.

Amerikai uisáíirónő nálunk.

Irta: Kovách Aladár.

(Folytatás és vége.)

A szekszárdi közmüvelőoési intézmények és nagyszabású ipartelepeknek a kiszabott rövid idő alatt is lehetőleg teljes áttanulmányozása után következett magának a magyar népnek tanulmányozása. Valamint az előbbieket, úgy ezt az utóbbit sem szabad olyan tanulmányozásnak te kinteni, amilyent ezen szónak fogalma alatt tulajdonkép értenünk kell ; mert hiszen ez egyszerűen fizikai lehetetlenség. Nehán nap alatt csupán a főbb vonások összegyűjtéséből s ezeknek egymás mellé helyezéséből, összehangolásából eredő általános képről lehet csak szólanunk, olyan képről, amilyent a festőművész alkot, mikor egy tájat néhány óráig szemlél s a főszineket és fővonala kát emlékezetébe vésni igyekszik, egyúttal pe dig rajzvázlatot is készit s az emlékezet és váz lat alapján veti vásznára a tájat otthon a unite rém ben.

Miss Lovina Smith tanulmányozása is hasonló volt; jegyezte mindazt amit csak magyarázta i , kérdezett, amire kiváncsi volt és ismét jegyzett, ez volt a vázlat, de ugyanazokat a va lóságban is látta és kívánta látni s ha lehetett meg is láthatta s ezeket igyekezett az emlékezetébe vésni úgy, hogy esténként már kifáradt, mondván tele van a feje, elég volt az napra, hogy a látottakat egy általános képbe rendezhesse.

Utunkat a Sárközbe úgy irányítottam, hogy lehetőleg kihasználhassuk a tanulmányozásra szánt két najrot; tehát mindakét napon reggel s/± 6 órakor indultunk vonaton a Sárközbe. Az első napon Bátaszékre utaztunk s innen besétáltunk Alsónyékre. Itt mindenekelőtt felkerestük Bocs- kár Ferenc kántortanitót, aki az elemi iskoláról adott felvilágosítást és egyúttal kísérőül csatlakozott hozzánk. Néhány kéznél . levő gyermekrajzzal is megajándékozta a Misset. Alsónyéken meglátogattuk Zsikó Jánosékat, ahol azután azon melegében gyönyörködhetett a Miss ismét valami tündérmesében, aminőt saját bevallása szerint sohasem látott, de nem is képzelt. Igaz, hogy jó magam sem láttam hamarjában egy rakáson annyi selyem ruhát, mint amennyit Zsikóné asz- szonyom szemkápráztató módon elénk rakosgatott. A két leánynak 8—8 öltöző, tehát összesen 16 remek selyemszoknya, vagy huszonöt remek selyem blúz, selyemrojtos nagy selyem kendők, selyem kötények, azután az alsó fehér szoknyák tömkelegé, kis párták, nagy párták, meg a finom szőttesek valósággal vakították az embert. Itt szerzett a Miss magának két pártát, egy himes főkötőt, meg egy selyem kötényt emlékül. Átvizsgáltuk a szobákat és berendezésüket, szóval

és a városházat. Sajnáltuk, hogy a 90.000 kötetes, kantoni könyvtár megtekintésére már időnk nem volt Kár volt a gletschergarteni tükör-laby- rinthben, bármily mulatságos is volt, annyit időznünk ! Az itt levő muzeum, me'y Luzern múltját és jelenét tárta elénk minden népismei műkincseivel, valamint a szt. gotthárdi vasút tervezetével, szintén sok időt rabolt el tőlünk. A múzeumnak az ismeretterjesztés mellett tán üzleti célja is van, mert a földszinti áruraktárból ugyancsak sok, drága pénzeu vásárolt mindenféle helyi értékű emlék neheziti majd a francia határon már a vámvizsgálat veritékes gondjait !

No, de mindezért kibékít a Gletschergarten pásztorkunyhójának aranysora:

»So Jemand war auf dieser Erde,

Der allen Theuren Recht thun kann,

So bitt’ ich Ihn in allen Ehren,

Dass Er mich diese Kunst möcht’ lehren!«

Magyarán : „Ha már valaki is volt széles e világon, ki mindenkinek kedvére tett, akkor teljes tisztelettel kérem, tanítson meg e művé szetére 1“

Mindnyájan aláírjuk : ilyen ember még nem volt és nem is lesz a föld hátán 1

Megerősítették fogadkozásunkat a boldog luzerni mamák, kiknek csemetéi, a városligetünk lármáját túllicitálva, a tó partján a cirkuszból a körhintára, a körhintáról a moziba, a moziból a tennis-pályára kívánkoztak. Az ő örömük a boldog mamácskák pénztárcájának meglapulására egyenes arányban nőttőn-nőtt.

Mi sem sajnáltunk egy pohár sört magunk tél, de azután futottunk ám, nehogy pár órai igen kellemes itt időzésünket vonatlekéséssel nyújtsuk meg. Alig ugrottunk be a kupéba, indult vonatunk a 2 órányira fekvő Bernbe.

itt egy gazdag földmivelőnek házát mutattam be neki Mivel a háznépek legtöbb helyen nem voltak otthon, igy nem mentünk máshova, de meg az időt is elhibáztuk az állomásra menéssel, még lett volna egy órai időzésünk s mi sebes lépésekkel siettünk vissza Bátaszékre az állomásra, hogy még délelőtt Decsre mehessünk.

Már itt Alsónyéken kitűnt, hogy az én német szóbőségem meglehetős zsebszótár a Miss szóbőségéhez képest; tehát a megértetéssel kell majd Utunkon sokat küzdenem. Ehhez járult a másik baj, hogy az ő ajka sehogysem tudott az ü betűre csucsorosodni, a német igehajlitással veszedelmesen hadilábon állott és a szóközben az r betűt következetesen lenyelte, ami miatt aztán igen furcsa mondatokat kanyaritott ki, amiket aztán én nem birtam hamarjában megérteni. Utunk közben gyakran kérdezgette tőlem: mude, nikt mude? vagyis, hogy fáradt vágyóké? mi kor aztán biztosítottam, hogy nem vagyok fáradt és tőle kérdeztem ugyanezt, hamarosan felelte: áj szpeken nikt mude, áj szagén gluklik. Vagyis, hogy ő nem fáradt, igen jól érzi magát, igy aztán mind a ketten gluklik, jól mondván, glüch lieh voltunk, mert ezt a szót derüre-borura al kalmazta, ott is, ahol nem oda való, de valami hasonló fogalmat akart megjelelni vele, amit más szóval nem birt kifejezni ; például ha egy erőteljes szép férfit látott, arra is azt mondta, kogy az gluklik ember.

Egyszer aztán a többszörös nikt mude kérdezés közben egy jókora tószerü viz kiöntéshez értünk, itt aztán megmagyarázódott a kérdés oka. Azt mondja a Missem, áj speken nikt mude, fii gehen ezu fuss ezen kilometer, fifezento Bel grád gehen Zágráb. Megértettem, hogy tiz kilométert gyalogolt valahol s ő azért nem fáradt, tehát szeretné tudni vájjon kibirom-e én is a vele való gyaloglást; hanem a fifceno-t nem értettem, mig meg nem magyarázta máskép, hogy ennek a szónak fele német, fele magyar: fünfzehn tó. A további hasonló beszélgetés folyamán azután elmondta, hogy Romániában és Szerbiában igen sokat kellett gyalogolnia, gyakran 10 —12 kilométert gyalogolt s midőn Belgrádból Zágrábba utazott, mintegy tizenöt-busz ilyen nagy tó mellett ment el, aminő itt előttünk is volt. Egyébként is igen szereti a szabad természetet, a tiszta jó levegőt, virágot, erdőt és boldog, ha igy a szabadban járhat.

Meglehetősen izzadva értünk vissza a báta- széki állomásra, ahol kitűnt, hogy elhibáztuk az időt, korán érkeztünk meg s van még jó egy órai időnk; tehát kiültünk a perronra. Bár eleinte bosszankodtam felette, később örültem neki, mert a várakozás alatt meg ismerkedtünk Joó Károly bátaszéki kántortanitó úrral, aki huzamosabb ideig volt Amerikában családjával együtt, Szives készséggel felajánlotta, hogy fiát, aki kereskedelmi akadémiai hallgató és folyékonyan beszéli az angol nyelvet, beküldi még az este Szekszárdra, hogy másnap velünk jöhessen. Legnagyobb örömmel fogadtam az ajánlatot, mert sok olyan komoly dolgot kellett megmagyarázni, amit Missünk legjobban csak saját anyanyelvén, intelligens ember szájából érthet meg tökéletesen.

Körülbelül délelőtt 3/i 11 órakor értünk

Decsre. Itt elég időnk lévén, első sorban is elvezettem a Misst egy szegény özvegy asszony házához s onnan szintén egy szegényebb sorsú családhoz, innen egy középsorsu családhoz, azután pedig egy gazdag családhoz, Benke Vargáékhoz. így legalább fogalmat szerezhetett a szegénytől a gazdagig, a háztájakról és berendezésekről, egyenként és összesen, mert hiszen az én édes sárközi népem olyan szívesen mutogatott meg neki mindent, szobát, ruhát, szőttest, konyhát s mi egymást.

Nagjmn vigyáztam arra, hogy én ne kérdezzek tőle semmit sem, nehogy az udvariasság nyilatkozzék meg feleleteiben, hanem ő maga saját lelki szükségétől indíttatva, nyilatkozzék a látottak felett. Meg is nyilatkozott elég gyakran, fejét csóválva: alles fein, alles rein, ah ah alles rein, alles fein. — Es ezek a szavak sokat, igen sokat jelentettek, amint ezt majd alább bővebben kifejtem. Én igazán gyönyörködtem, mikor a Miss egyik meglepetésből a másikba esett és önkéntelen kiáradtak belőle német szótudományának összes magasztaló szavai úgy Magyar- országra, mint közvetlenül most Sárközünkre.

Délutánra kelve, tele volt már a feje a látottakkal s az 5 órai vonattal vissza utaztunk Szekszárdra. — Hazatérve arra kért, hogy most engedjem pihenni és átgondolni mindazokat, amiket látott s hogy jegyzeteit rendezhesse. Mielőtt azonban szállására tárt, lefényképezte a kaszinó épületét és a Garay szobrot. Magam is szivesen mentem pihenni, mert nem annyira a testi, mint inkább az agyambeli fáradságot éreztem, az egész napi folytonos és mondhatom elég nehéz magyarázatoktól, amiket kétszer, háromszor, sőt többször is meg kellett ismételnem, sőt mimikailag mutogatnom is, hogy az ő amerikai és Magyarországról részint buta, részint rosszakaratú külföldi tudósításokkal telitett fejébe bele tölthessen! az igazságot azokról, amiket saját szemével nem láthatott, de a látottakkal kapcsolatosan feltétlenül meg kellett magyaráznom.

Hanem a harmadik napunk, vagyis a másnapi, vasárnapi volt az igazi napunk. Ezt a napot — azt hiszem — a Miss sohasem fogja elfelejteni, de én magam sem. Még az este megérkezett Joó Miklós másodéves kereskedelmi akadémiai hallgató, kedves utitársunk és másnap reggel háromnegyed 6 órakor hármasán indultunk Decsre vissza. Fél.hét órakor érkeztünk meg a nagy vendéglőbe és jó két és fél óránk volt a szentegyházba menés előtt, tehát ezt az időt fel - kellett használnunk. Letelepedtünk egy kerékasztal mellé és megkezdődött a tolmácsolás, magyar nyelvről angol nyelvre. — De hát mivel is kezdjük? — Mivel? egész egyszerűen Magyar- ország közjogi helyzetéről és közjogáról szóló beszélgetéssel. Megmagyaráztuk — többesben beszélek, mert én magyarul mondtam, Joó Miklós uramöcsém meg angolul — közjogi helyzetünket Ausztriával, a magyar alsó- és felsőházat, a kormányt, a vármegyét és önkormányzatát s viszonyát a kormányhoz, ennek tisztviselői berendezését, a falut, kisközséget, nagyközséget, rendezett tanácsú várost, szabad királyi és törvényhatósági joggal felruházott várost, ezeknek önkormányzati jogaikat, hivatalos berendezésüket, a falusi bírót és falusi jegyzőt, akit meg kell különböztetni az Amerikában egyedül jegyzőnek ismert közjegyzőtől: az esküdteket, képviselőtestületet, városi tanácsot, mindezeknek hatáskörét. Szóval egy kis közjogi előadást tartottunk. Azután áttértünk egy kis közgazdasági dologra, mert a vasút mentén és egyebütt is látván a földek művelését, mindenütt farmokat keresett. Megmagyaráztuk, hogy Magyarországon olyan értelemben, mint Amerikában, nincsen farm. A földmivelés nálunk egészen más rendszer szerint történik, mint Amerikában és csupán csak az Alföldön láthat az amerikai farmokhoz hasonlót, de az sem hasonlítható a farm rendszerhez, igazabban nem azonosítható vele, mert nálunk a tanya nem állandó lakás, ahol pedig tanyaszerü gazdálkodás nincs, amilyen Magyarország legnagyobb része, ott az emberek falvakban laknak az egész esztendőben és földjeik a falu körül fekszenek.

Kilenc óra tájban felkerekedtünk és a szentegyház elé álltunk. Kezdtek gyülekezni a szentegyház elé a gyönyörűségek. Egyik a másik után s az én Missem nem győzte hangoztatni : ah, ah, alle fein, alle rein, alle silk, alle silk- sating, ah, ah wunderbar. — Volt dolga a fényképező masinának. Lányokat, menyecskéket elölről, hátulról, oldalvást, szóval minden oldalról, azután csoportképet vett fel. Jöttek előző napi ismerőseink, kiket god morning „jó reggelt“ kiáltással fogadott, valósággal gyönyörteljes kiáltással, mert igazán alig birt önmagával A lányok és menyecskék, meg a magyar ruhába öltözött fiatalság a templom előtt várta a becsenditő harangszót s az én Missem egyre hajtogatta: „aj szagén, aj szpeken Blumengarten, Blumengarten, ah, ah, alles fein, alles rein, alle silk, alle silk- sating '— fein gewent, ah, ah schön, schön, ah, ah, fabel, fabel.“ Ami azt jelenti, hogy: „mondom, mondom, minden finom, minden tiszta, virágoskert, virágoskert, minden selyem, selyematlasz, finom szőttes, ah, ah, szép, szép, ah mese, mese'*.

Megkérdeztem aztán, hogy volna-e kedve a templomba bemenni. — Azt mondta, hogy neki hosszú lenne annyi ideig ott ülni. Hanem aztán, mikor beharangoztak, dehogy is állta meg, hogy be ne pillantson, azután meg bent ne maradjon istenitisztelet végéig, — kivévén az Úrvacsora osztást, mert épp’ az nap uj kenyérre való Jóval élés volt. Ezenkívül még a templomozás előtt bejártuk a falu minden utcáját, lementünk a falu végére is, a Pilis — Alsónyék felöli síkra. — Itt mikor megpillantotta a faluvégi cigányok guny- hóit, akkor tört ki belőle az igaz mondás. — „Romániában és Szerbiában olyan gunyhóban laknak az emberek, mint itt a cigányok. — Elborzadtam attól, amiket eddig olvastam Magyar- országról, mikor bejöttem Magyarországba és láttam, hogy mi van itt. — Ott minden piszok, szennyes, itt minden finom és tiszta, *ajh én szivesen maradnék örökre Magyarországban“.

Mutattam neki a nagy titkot s mondtam, hogy én ebben a szép síkságban tudok gyönyörködni. Megjegyezte reá, hogy látszik, hogy magyar vagyok, neki a hegyek és erdők tetszenek inkább és a nagy folyók. Úgy látszik, hogy a Kárpátokat kedvelte meg, Magyaráztam neki, hogy a hegyekben kevés magyarságot talál, az igazi magyarság zömét a síkságokon keresse a folyóvizek körül ; hamarosan elkapta a szót tőlem : áj visszen, áj visszen, tudom, már tudom. Visszafordulva a falu felé, néhány tipikusabb házat is lefényképezett, valamint a férfiakat is hétköznapi és ünneplő ruhában, meg néhány utcasor^-