Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-12-22 / 102-103. szám
8 Délibáb. Nem a mienk a jelen és a múlt. Nyíló rózsa már félig elvirult, Ami volt: még egyszer nem lehet, Ami van : az máris elveszett. . Csak ami a jövőben szép nekünk. Az a mienk, mit el nem érhetünk, A déli báb, mit vágyunk átölel : Sóvárgott üdv, mely soha nem jön el, JÖVŐ. És jönnek majd utódok, nemzedékek, Kik rólunk is majd fitymálva beszélnek, Ha már az évek minket eltemettek S urai ők lesznek a jelennek. Óh, mert bölcsebbek azok, akik élnek. Mint voltak a már letűnt nemzedékek, A sírok népe szürke a jelennek — És együgyű, akit már eltemettek. Csók. Mi az egy csók a férfiaknak. Az egész percnyi hangulat csak, Fellobbanó szerelmi szikra, Az alkalomból lángra szítva. Ah! de a nő, — a nőnek ajka Egy csókkal üdvét is od’adja, Egy csók neki maga az élet És sokszor halálos Ítélet . . . Honnan jöttök? Honnan jöttök, honnan jöttök, Ti csodás, ti édes hangok, Szellők szárnyán ringatódzó Felsuttogó, bus akkordok? Óh, merre halt el valamely Zokogó mély női dallam, Tele sírva bubánatos Szerelemmel öntudatlan? Kinek szive, kinek lelke Lebeg körül fájón mostan. Hogy azt látom minden egyes Kis virágban, hajló lombban? Ki kesereg, ki szenved így Ennyi búval, végheletlen, Hogy felsíró panaszára A magamét — elfelejtem ? Ősz. Mosolyog a természetnek arca, Mikor fejét nyugalomra hajtja, Ha az ősz is eltávozni készül S búcsút vesz az elárvult vidékiül. Úgy, mint mikor az utolsó percbe, Végbucsut vesz szivünk szeretettje, Mosolygnak a lezáródó ajkak S azok simák, akik itt — maradnak. Könnyek. Csak akkor tudsz szenvedni igazán, Mikor még tavaszi nap jár az égen S csalogányok zengnek a rózsafán. Addig hullnak legforróbb könnyeid Mig olthatatlan szomju epedésben Ifjonta ezer sóvár vágy hevít. Ha már hervadt a rózsa koszorú S tele van az ég őszi fellegekkel, Akkor már oly színtelen a ború. Szived gyászát közönnyel viseled S néha kiégett könnytelen szemekkel Sírod vissza az elsírt könnyeket. Költők alkonya. A költőnek szép lehet a halál, Midőn sugaras, enyhe alkonyon A fénylő nap is pihenőre száll. Ha szép lányok állnak ágya körül S beözönlik a nyitott ablakon Dal és illat utolsó gyönyörül. Ha nekem int majd a nagy pillanat, Mielőtt szemem álomra hunyom, Ne lássak fényt, ne lássak sugarat, Dallam ne rezdüljön a légen át S felém ne hozza röpke fuvalorn Violák s rezedáknak illatát. S ah !, ne tévedjen elém szép leány, Mert meghalok ezerszer a vágytól Mielőtt kivívtam földi tusárn. Éjjel. Ot) künn a világtalan téli éjben. Valaki dalolva megy át a sötéten. Hallom ahogy visszhangos lépte dobban. Most megáll . . . most tovább megy az utcasorban. Éjfélié jár . . . s szememre nem jön álom, Mozdulatlanul virrasztók nyoszolyámon, Követem a léptek útját'sokáig, Lassan-Iassan mindig csöndesebbre válik, S a dal utolsó akkordja is elhal . ,. "És becsapódik egy kapu nagy robajjal . . . Ejről-éjré — árnyból árnyba-, Így szakadok én át a nagy éjszakába, Hol indulok — hol megállók akaratlan. Küzbe-közbe egy-egy nótát dalol ajkam, Nem tudom lépteim figyelik-e mások, Azért én utamon végig botorkálok. S dalom lassanként elhal az éjszakában Es kapu nyílik — és bezárul utánam. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 1913. december 23. Esküvőnk. Május volt; illattól telve a levegő, Az égbolt ragyogott, nem volt rajta felhő. Madárdal, verőfény terjengett felettünk, Amikor esküdni a templomba mentünk. Átszenderiilt arccal néztél az oltárra, S kis szived feltevéd, közös boldogságra. Alakodra a nap aranyzáport hintett, Sugarával pedig biztatóan intett. Örömében még a rózsa is mosolygott, És fehér kelyliéből lehelt édes titkot. Fejeden fátyol volt s mirtusvirág rajtad, Amikor pirulva igent mondott ajkad. Régen volt, amikor egybeforrott lelkünk... . De sok év repült el azóta felettünk. Isten kegyelméből mindannyi derűs volt, Szerelmünk kék egét nem fedi sötét folt. Lelked fényessége és szived jósága, Szinpompát árasztott a sötét magányba. Az esztendők egymást csak előre tolták, És bár házunk táján nem fészkeltek gólyák. Zöld maradt a kertünk, mert arra vigyáztunk; Minden fakó szirmot együtt kigyomláltunk. S ha csöndes is fészkünk, mégis elfér benne, Egy boldog kis világ örökös szerelme. Zimony, 1913 október 31. DÖRNYEI ÖDÖN Vitéz Háry János hőstettei. (B,) Haugh Béla, volt szekszárdi áll. főiskolai tanár, jelenleg jászapátii főgiinn. igazgató Vitéz Háry János hőstettei cimrnel érdekes, mulatságos s eleitől végig kacagtató könyvet irt. Műve tavaly, a Kisfaludy társaság Széher-féle pályázatán dicséretben részesült s most a Franklin társulat adta ki, még pedig feldíszítve Garay Ákosnak, a magyar néplelket és életet oly pompásan karakterizáló rajzaival. Ilaugli Béla Háry János örökéletü alakját pompás humorral állitja be, uj meg uj kacagtató helyzetbe s a magyar őshumor tipikus képviselőjének jóizU mondásait, nagyokat füllentő hazudo- zásait sok leleményességgel mintegy kiegészíti, kibőviti. Az ártatlan nagyot mondások mesterének továbbá lóditásaival nagyon meg lehetünk elégedve. Sok eredeti, uj ötlet van a könyvben s még a hol a régi Háry János egyben és másban ismételni is kénytelen önmagát, Haugh Béla ügyes ötlettel tovább fokozza a már ismert prüsszenté- 3ek hatását, úgy hogy a megfoltozott régi bekecs is újat mutat. — Vitéz Háry uram a következő fejezetek alatt mondja el régi és újabb élményeit: Hogy jöttem a világra. Elvitt egyszer a harang. Megfogtam a nyúl farkát. Hulló csillagot vittem a tanítómnak. Egy vén farkast is rászedtem. Két pandúrt megvasaltam. Beszegődtem erdőkerülőnek. Feleségül kértem a grófkisasszonyt. Az ördöggel is akadt dolgom. Engem talált el az ágyúgolyó. Á komáromi szűztől elkértem a vár kulcsát. A nagy Napóleont szabadon eresztettem. Kenyeres pajtásom életét megmentettem. Megint csak kigázoltunk a bajból. Páris városában kimutattam magamat. Végre gróf lettem. Kissé elszomorodtam. Visszavittem a királynak a cjmeres levelet. Már a dinekből is látszik, hogy az uj Háry János elég sok oldalú. Mulatságot találhatnak benne nemcsak a felnőttek, de a ' gyerekszobák különösen hangosak lesznek a nevetéstől, ha Vitéz Háry János uram a megszabott 2 korona 5Ckfillér lefizetése után (Ennyi a könyv ára) beteszi oda a lábát. A könyv különösen alkalmas karácsonyi ajándék s bennünket szekszárdiakat speciális érdek is csatol vitézünkhöz, mert bár a királyné a simontornyai menedékházba akarná bejuttatni, ő hü marad szülővárosához s a királytól inkább az üresedésben levő szekszárdi várkapitányi állást fogadja el — igaz, hogy — vár nélkül .... De álljon itt a könyvből a következő önálló fejezet : Kenyeres pajtásom életét megmentettem. Az volt aztán a csata. A lipcsei. Úgy folyt a vér, hogy az ágyukat ladikokon kellett szállítani; úgy hullott a bomba, mint a jégeső, és annyi ember esett el, hogy ezer sírásót kellett fogadni, akik egy esztendeig éjjel-nappal ásták a gödröket. A papok meg kántorok belerekedtek a követésbe, az asztalosok egész erdőket vágtak ki, hogy elég koporsót csinálhassanak. A csatatér fölött óriási griffmadarak röpdöstek, s úgy vitték föl az elesettek hulláit, mint a vércse a verebet. Nagy csata volt az, nagy csata. De Vitéz Háry János ott is megállta a helyét. A mi századunkat a legelső sorba állították, s a kapitány kiadta a parancsot, hogy rögAz idei Karácsonyi vásár Pirnitzer József és Fiai Szekszárdon [. é. december 1-én mesKezdőiIött. Dús választék mellett a jelenlegi kedvezőtlen üzleti viszonyok miatt leszállított áraink felülmúlnak minden eddig nyújtottál. Mindennemű ajándéktárgyak Díszműáruk Válogatott nagy raktár Jótéktúríyiikbiin Qccasio árakon Hői gyapjú ruhaszövetek Pargitok Delainek Vászon- és damasztáruk MARADÉKOK még nyomottabb árakon Óvodák és menházak különös engedményben részesülnek.
