Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-11-17 / 92. szám

XXIII. IX. évfolyam

92. szám

Szék ízárd 1913 november 17

Előfizetési ár:

Egész évre

....................16 korona

Fé

l évre ...... 8 »

Negyed évre .... 4 »

Egy szám ára . . . .16 fillér.

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: !3—II.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Bért Balog Ádám-utca 42. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 korona.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő :

BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs

: FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

I________________;________'

Os

ztrák prókátorok

a magyar ügyekben.

Az osztrák delegációban — bécsi uj- ságjelentések szerint a magyar belpolitikával akarnak foglalkozni. Ez kétségtelenül a magyar ellenzék kedvéért történik, a mely egyébkor is szívesen vette, kereste a bécsi segítséget. Kereste egy időben a legmagasabb hadügyi körökkel való érintkezéssel, kereste a bécsi sajtóval, amelynek számára a pártvezérek mindig szívesebben nyilatkoznak, mint a magyar újságok részére és kereste, egy emlékezetes kirándulás alkalmával, magával a bécsi utca közönségével. Megtört tehát a fölfogás, hogy minden rossz, ami Ausztria-Bécsből származik ; — sőt ellenkezően épp az a legkedvesebb, amit Bécs kínál.

Ennek a beavatkozásnak joga és illetékessége sohase volt, most azonban még kevésbé, mint egyébkor. Amikor az ellenzék nem vett részt a delegációban, talán ürügy lehetett, hogy helyettük az osztrák ellenzéki delegátusok mondják el, ami a magyar kormánynak kellemetlen lehet. —• Most azonban, hét kemény vitézzel, a magyar ellenzék is bevonul a delegációba és ha Vázsonyi Vilmosnak eddig nem volt alkalma külügyminisztert ebédelni és Kro- batint vacsorázni, most megteheti. Legjobban tehát ők kérhetnék ki, hogy az osztrák ellenzék a magyar vizekre tévedjen.

De erkölcsi alapja se lehet ennek a beavatkozásnak. Minden osztrák törvényhozó csak az után szólhat, összehasonlítás kedvéért, a magyar belpolitikáról, ha előzőén a maguk politikáját elintézték és

rendben lévőnek találták. És Ausztria, a melynek esztendőkön, talán egy évtizeden keresztül a legzüllöttebb parlamenti viszonyai vannak és ahol egy mindeneken felül álló, hires paragrafus nélkül ma se lehetne a parlament teljes cselekvőképességét biztosítani, semmiesetre se fintoríthatja az orrát a magyar képviselőháznak tagadhatatlanul nem ideális állapota előtt. Ha pedig a közéleti botrányokat, a „panamákat“ akarják a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság előtt tárgyalni, akkor előbb merítsék ki a Canadian Pacific botránya fölött való mondanivalóikat, annyival inkább, mert ebben a hatalmas disznóság- ban a hadsereg érdeke szenvedett, tehát ahhoz a delegációnak valamelyes köze is van. A margitszigeti játékbank dolga sehogy se illeszthető a „közös ügyek“ közé.

Nem tudjuk, komolyan tervezik-e ezt az osztrák delegátusok; ha mégis megtennék, az osztrák delegáció elnökének kötelessége, hogy erre alkalmat ne adjon és hogy az illendőségre téritse azokat, akik a közös ügyeket a magyar állami tekintély mocskolására, az ország jóhirének tépáz- gatására akarják fölhasználni. Ha pedig ez nem történnék, a magyar delegációban bizonyára kellő és erélyes visszautasításban részesülnek . a nyelveiket felénk öltögető osztrák delegátusok.

Ellenben van valami érdekünk, amely igazán közös : hogy a delegációban, amelynek tárgyalásait a külföld közvetlenebb, éiénkebb érdeklődéssel kiséri, mint a parlamentek eseményeit, kerüljék mindazt, a mi a külföld előtt a két államot még jobban lejáratja, gyanusabbá teszi. E tekintetben Ausztria sincs jobb helyzetben, mint mi. A pénzügyi válsággal szemben csak annyira tudott ellentállani, mint mi ; épp annyira rá van szorulva a külföldi tőkére, mint mi ; Bécs városának a minap lekötött kölcsöne azt mutatja, hogy épp oly drágán kap pénzt, mint mi.

Akár a maguk közállapotait, akár a mienket igyekszenek kompromittálni, egyformán ártanak vele a monarchia kifelé gravitáló érdekeinek és növeli a monarchiával, a monarchia mindakét államával szemben az eléggé kifejlődött bizalmatlanságot. A delegációban, ahol törvény szerint a politikusok java, legkomolyabbja, kellene, hogy helyet foglaljon, ezzel a magasabb szemponttal számot kellene vetni a delegátusok lelkiismeretének.

Azt meg igazán csodálni kellene ha a magyar ellenzéknek gyönyörűsége teinék azokban a kirohanásokban, amelyeket az osztrák delegátusok a magyar bejpolitika felé intéznének. Akármilyen viszálykodás, pörpatvar van egy családban, a család becsületére tartó családtag azt nem viszi a szomszédba és nincs gyönyörűsége abban, ha az ő fölfordulásaikon rosszakaratú idegenek a maguk mulatságára csúfot űznek, botrány látrmát csapnak.

A Dunántúli hitelszövetkezetek kötelékének megalakulása.

A feszült pénzügyi és gazdasági helyzet, amely az idegen tőkére szoruló kisebb pénzintézetek tőkebeszerzéseit annyira megnehezítette, természetesen a hitelszövetkezeteknél is érezteti hatását. A tőke megszerzés általános nehézségein kívül azonban a szövetkezetek helyzete még

Kaminszkája Szergejevna Szónia.

Irta: Áriéi.

Mindnyájan tapasztalhattuk már az élet ben, hogy a sors összehoz bennünket egyvalakivel. kit annak előtte sohasem láttunk, kit aztán esztendőkig megint nem látunk, szinte el is felejtünk s egyszerre, évek múltával, egészen más helyen újra összejövünk vele. A véletlennek e meglepő játékainál elgondolhatjuk aztán, hogy voltaképpen mily kicsiny is a föld, ez ami sártekénk, amelyen a sok millió ember tolongásában is egymásra találnak azok, akik nem is gondolják.

................Első svájci utam alkalmával történt,

né

hány évvel ezelőtt. Wörgl állomásnál, hol a Kufstein—Alá közti déli vasút találkozik az Arl- Berg-vasuttal, másodosztályú féifülkémbe, hol Bécstől egymagám utaztam, uj utas szállott be. Azzal a kedvetlen, gyanakvó tekintettel mértem végig, amellyel helyemben bárki fogadta volna kényelmes utazásának megrontóját. Az a gondolat, hogy az egész éjszakán át le kell mondanom kényelmes fekvőhelyemről, érthetővé tette az anti- patiát, amellyel a váratlan utitársat fogadtam.

Hatalmas, tagbaszakadt szőke férfi volt. Kurtán köszönt, kabátját levetette és újságjába temetkezett. Orosz újság volt, a cirill hetük terén való gyér tudományommal kibetüztem, hogy Vecserna Posta a cirae.

Nem szívesen ismerkedem ugyan a vasúton, de viszont természetes volt, hogy naphosszat csak nem lehet egészen némán ülni egymás mellett. Az étkező kocsiba egy asztalhoz kerültünk és összeismerkedtünk. Orosz mérnök volt Jelizavet- grádból. Zürichbe utazott, hol huszonöt évvel

annakelőtte szerzett mérnöki oklevelet. Ezt a jubileumot ülte meg kurzustársaival.

Sok mindenről szó esett köztünk a hosszú utón, politikáról, nemzetgazdaságról, a speciális orosz viszonyokról. Sokat kérdezgettem és szívesen felelt mindenre. Ahogy belemelegedtünk a társalgásba — emlékszem, a hires Martinswand alatt robogott a vonat — intimebb térre terelődött a társalgás.

— Lássa, uram — mondta a mérnök — ez a kü'önbség Oroszország, meg a többi népek között. Ismeri a Martinswand legendáját ?

— Hogyne ! Itt tévedt el Miksa császár . . .

— No lássa, ez a tiroli nép négyszáz esztendő múlva is kegyelettel, lelkesedéssel emlékezik meg az ő régi uralkodóiról. Ami uralkodóink emléke . . .

Nem fejezte be a mondatot. Egy ideig szótlanul néztük a remek hegyi panorámát.

— Az önök uralkodóinak sem helyzete, sem sorsa nem irigylésre méltó — folytattam később a társalgást. — Körülvéve, körülbástyázva tanácsadóitól, megfosztva minden szabadabb mozgástól, a felelősséget mégis csak ő viseli és sokszor életével lakói azokért a százados hibákért, amelyekről tán akarva sem tehet.

— Meglehet. Mint embert én is sajnálom azt a cárt, akit elért a végzete.

— S mint uralkodót ?

— No, no, ne tessék megijedni, mintha balsorsa talán egy nihilistával sodorta volna egy szűk vasúti kupéba. Ez a doboz -—- mosolyogva húzott ki egy pléhskatulyát a raglánja zsebéből — nem bomba, csak jófajta volgai konzervhal.

— De valamikor technikus korában ? HÍ3Z a zürichi orosz egyetemi hallgatók, úgy mondják, egytől-egyig a „tett propagandájáénak tagjai.

— Régen volt az, uram. Annyi idő múltán meghiggad az ember. Nem mondom, hogy akkor nem égtem én is egy kicsit Nincs ragadósabb gyermekbetegség az anarkizmusnál.

— Tudja, min csodálkozom?

— Nos ?

— Hogy az orosz kormány nem teszi lehetetlenné az ilyen fiatalemberek szövötkezetét.

— Hogyan? Hisz ha elérne a kancsuka vége a szabad Svájcig, ne féljen, el is vinné őket egy szálig levegőváltozásra Szibériába.

— De azt megtehetné, hogy nem nosztri- fikálná az oklevelüket s igy megfosztaná jövő- jüktől, kenyerüktől.

— Bajos dolog volna. Az ,,eidgenössisches Polytechnicum“ oklevelére úagy szükség van otthon. Mert Zürichben tanul is az orosz, nemcsak gyülésezik. Es a tanult embernek nálunk nagy a keletje. A tanult nőnek még jobban.

— Igaz, a nők is tagjai a kluboknak ?

—- Természetes. Sőt lelkes tagjai. De őszintén szólva, csak hadd maradjanak a lelkesedésnél. A tett órájában nem mindig megbízhatók. Sok náluk az érzelmi momentum. Kaminszkája Szergejevna Szónia igazán tipus e tekintetben.

— Szabad hallanom az esetet ?

— Most már szabad Elvégre egy negyedszázad tűnt le azóta s amúgy sincs célja a titkolódzásnak. Hát elmondom. Emlékszik e uram Battenberg Sándor bolgár fejedelemre V

— Igen. Orosz kéz űzte el a trónjáról.

— Úgy van. És orosz kéz ültette helyébe Koburg Ferdinándot. Ez a tény akkor — tudja, huszonöt évvel ezelőtti időről, a fiata'siijo nról beszélek — akkor elég volt, hos_ry Battenberg Sándor pártjára álljuuk és meggyü ölj ik Férdi- nándot.