Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-11-06 / 89. szám
XXIII. IX. évfolyam. ■:AiGA^O>l ■; a E? 03J* 89. szám. Szekszárdi 1913 november 6. Előfizetési ár: Egész évre ...... 16 korona Fél évre.....................8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A sajtó reformja. Megkezdődött ismét a nagy „haragszom rád“ játék. Az ellenzéki ki akarja köszörülni a presztízsén esett csorbát az országos közvélemény előtt, be-belátogat tehát a képviselőházba, sőt már vezérszónokokat is delegál, akik aztán szép hangzatos szavakkal azt magyarázzák, hogy ők még a régi házszabályok jussán beszélnek, az újat azonban el nem ismerik, csodálatosképen azonban több képviselő meg sem kisérti a felszólalást, mint a hánynak az uj házszabály azt megengedi. Ha ez nem játék, akkor még Károlyi Mihály grófnak demokratasága is a legkomolyabb dolog. Persze, az ellenzéknek csak meg kell okolni valamivel a régi taktikától, a nem bemenéstől, majd a be- és kimenéstől való átpártolását, a benn is maradásra, úgy tüntetik fel tehát az egész dolgot, minthogy ha ez, az esküdtbirósági és sajtóreförm által veszélyeztetett alkotmányunk és közszabadságunk védelmezése szempontjából történnék s nem amolyan kegyes csalás lenne kifelé s talán egy kis önámitás befelé. Annyi bizonyos, hogy a kormány e két törvényjavaslat benyújtásával ügyes kelepcét állitott az ellenzéknek. Egyenesen öngyilkosság lett volna az utóbbi részről, ha talán nélkülök, de mégis csak róluk engedtek volna keresztülsiklani két ilyen kétségtelenül nagy fontosságú törvényjavaslatot. Viszont a kormánypárt is örült — legalább eddigi nagy önmérséklete és türelme ezt bizonyítja — hogy az ellenzék végre-valahára, ha ad hoc is, benépesíti az üresen ásitozó ellenzéki padsorokat. Az igazságügyminiszter valóságos heroizmus- sal álija a sok gáncsot és ellenvetést benyújtott javaslatai ellen. •— De hiszen az előbb említett „haragszom rád“ játékhoz tartozik ez is. Akit a játékbiró arra Ítél, hogy „szobor“ legyen, az köteles eltűrni, hogy rajta mindenki igazítson valamit, csupán csak azért, hogy ha nem igazit is, de — igazitson. Egyik a karját, másik a lábát, harmadik a fülét, orrát nem találja rend- benlevőnek. Balogh miniszter is igy van az ő javaslataival, amelyek azonban ennek dacára is jól érzik magukat, sőt a sok javítástól már annyira meghíztak, kigöm- bölyödtek, hogy saját édes szülőanyjuk sem igen ismerne reájuk. De hát nézzünk közelebbről a szemébe ennek az egész dolognak. Az első kérdés az, hogy vájjon csakugyan kellett és kell-e megreformálni az esküdtszéki intézményt s a világ legnagyobb szuverénjét, a sajtót? Az előzőre a legilletékesebb jogászok, az ahhoz legjobban értő bírák s a szaksajtó már régebben megadták a feleletet. A képtelenebbnél-képtelenebb esküdtszéki verdiktek, valósággal kompromitálták az egész intézményt s teljesen indokolttá tették, hogy a bírói szaktudásnak szélesebb hatáskör biztosíttassák s az „elevenek és holtak“ felett Ítélkező laikus fejek egy kis biztonsági szelelőlyukkal láttassanak el a meg nem emésztett paragrafusok számára. így vagyunk a sajtóreformmal is. — 1848 a gyorstermelés csodás időszaka volt. Egy nap alatt kivirágzott s már meg is érett akkor a gyümölcs. Az ideális meggyőződéssel, becsületes igyekezettel s min- denekfelett való jóakarattal megteremtett sajtótörvény, mint a legszebb sujtásos atilla, teljesen ráillett arra a fejlődő, becsületes gondolkozásu magyar társadalomra, de ma már szűk, vagy inkább talán túlságosan bő az ezer hájjal megkent demagógiára, vagy még az ennél is romlottabb, perverz gondolkozásu s gomba módra szaporodó sajtó-parazitákra. Érett, nagyon megérett gyümölcs tehát a sajtóreform is. De persze nem kell azoknak, akik a saját hatalmas tehetségeik mellett, még is csak a sajtót használták fel a magasbajutás kötélhágcsójának s különösen nem kell annak a tenger sok hólyag embernek, akiket a sajtó fuvott fel nagyokká, de a kik egy ártatlan toll- szurásra is földre potyognak a magasból. S hogy kellene a sajtóreform azoknak, akik politikai tudásuk s napi értesüléseik legnagyobb részét ezekből a mérges, gyűlöletet lehellő ujságocskákból merítik s maguk is ott ürítik ki naponta gyűlöletüknek, epéjüknek felesleges váladékát. De nem kell a reform a sajtó budapesti munkásainak, az ottani újságíró egyesületeknek sem. — Ezeknek az újságíróknak egy részét kétségtelenül még a régi idealizmus hevíti, a sajtó igazi hivatásába vetett szent bizakodás, de legtöbbjük háta megett ott leselkedik a kiadóhivatalok anyagi érdé is, a melyeknek a szenzáció a napi kenyerük. De ha sorba állást foglaltak a javaslat ellen az újabban sokat politizáló ügyvédi kamarák, újságírói testületek s más egyesületek is, — kivévén a Vidéki Hírlapírók Az írástudó légy. Van nekem egy kedves, régi jó barátom, akivel boldogult emlékezetű diákkoromban egy padban ültünk, együtt fogtuk a szekundákat, később meg mindig együtt lumpoltunk és együtt követtünk el ablakbetörésekkel és gázlámpaolto- gatással egybekötött éjjeli közcsendháboritásokat. Az ilyen együttműködések természetesen esetről- esetre csak még szorosabbra fűzték barátságunk kötelékeit, úgy hogy már valósággal képtelenségnek tartottuk, hogy valaha egymástól elválhatnánk. Pedig mégis el kellett egyszer válnunk azon egyszerű és szomorú okból, hogy Muki megházasodott. Megházasodott, minden törekvésem dacára. Mert azt ne gondolja senki, hogy legjobb barátomat ne óvtam volna ilyen végzetes lépés elkövetésétől ; de hát hiába való volt minden igyekezetem. Azóta megtudtam, hogy Muki terhelt családból származik, már t. i. az ő famíliájában a nősülés valódi családi betegségként dühöngött: nős volt az apja, nagyapja, dédapja is ; az ükkapjának meg pláne két felesége is volt, bár nem egyszerre. Ilyen előzmények után nem is csodálom, hogy Mukit nem tudtam a nősülésről lebeszélni 5 századokon keresztül nemzedékről nemzedékre öröklődött családi bajt nem lehetvén valakiből olyan könnyen kiűzni. Természetes, hogy Mukinak szerencsétlen lépése után a barátság nagyon meglazult közöt tünk; én'maradtam a régi szokásaimnál, Muki pedig újakat vett fel, pl. kezdett este lefeküdni és reggel felkelni, mint a többi átlagember. — Mivel pedig én a régi szokásomhoz híven tovább is csak reggel feküdtem le és este keltem fel, ennélfogva Mukival mód felett ritkán találkoztam csak. Annál inkább meglepett hát a múltkor, hogy Muki váratlanul meglátogatott. Kopogás nélkül, nagy zajjal rontott a szobámba és minden köszönés, minden szó nélkül a nyakamba ugrott, össze vissza ölelt és zokogva hadart a fülembe különféle értli teilen dolgokat, miközben ökölnyi könnyekkel öntözte a 2 forintos uj selyem nyakkendőmet. Gyöngéden lefejtettem a nyakamról, le ültettem, egy pohár hideg vizet töltöttem a nyakába, azután megkérdeztem, hogy mit akar ? A hideg viz úgy látszik, magához térítette, mert valamivel okosabban nézett körül és elkezdte zilált hajfürtjeit rendezgetni. De izgatott volt még szörnyű nagyon — Hallgass ide — kezdte, -1— s aztán adj tanácsot, mit tegyek ? — Hat hete, hogy megházasodtam, tudod. Szerelemből nősültem, azt is tudod ; s most mégis azon a ponton állok, hogy nem tudom, nem kellene e a feleségemtől elválnom ? — Két héttel ezelőtt, a feleségem, aki mel lesleg mondva úgy zongorázik, mint egy angyal, néminemű kótákat másoltatott velem. Le is másoltam szépen, — tudod, udvariasságból sok áldozatra képes az ember, — hanem a feleségem az én kótáimat nem tudta lezongorázni. —■ Azt mondta, hogy rossz bennük a taktus. — Rossz a taktus, rossz a taktus! . . . Már hogy lehetne rossz, mikor én másoltam; másolni pedig csak tudok talán ? Hanem, mikor utána néztem a dolognak, bizony átláttam, hogy igaza volt a feleségemnek, de nem én voltam azért a hibás. Tudod, a dolog úgy történt, hogy a hangjegy füzet kinyitva hevert a zongorán ; egy légy meg végig mászott rajta és néhány fél kótából csinált háromnegyedet, vagyis hozzájuk tett egy pontot ; azért volt rossz a taktus. Mikor ezt megállapítottam, legelőször is igy kiáltottam föl: a kutyafáját annak a légynek ! — Másodszor aztán nem kiáltottam semmit sem, mert egy gondolat villant át az agyamon, egy zseniális, korszakot alkotó eszme . . . Hiszen tudhatod, hogy nekem gyakran szoktak zseniális gondolataim támadni; talán emlékszel még arra, mikor a Hungáriában a székeket bekentük madárléppel, hogy az is az én eszmém volt. — Hanem az az eszme, amit az a pontozott kóta váltott ki az agyamból, pompásabb volt minden előbbinél; az a gondolatom támadt, hogy megkíséreljem, vájjon meg lehetne-e tanítani a. legyeket a hangjegyirásra ? Fogtam egy legyet, lebontottam egy üvegpohárral ; aztán lekótáztara egy egyszerűbb dallamot és a papirt odatámasztottam a pohárhoz úgy, hogy a hangjegyeket a légy állandóan láthatta. Fogtam aztán a hegedűmet és azt a le- kótázott dallamot báromezerkétszázszor eljátszottam a légy előtt, közben közben pedig kis kóta- papirt dugtam a pohár alá. Az eredmény egyszerűen megdöbbentő volt: mikor háromezerkét- századszor hegedültem a dallamot, a légy izgatottan elkezdett a pohár alatt levő papiron szaladgálni, majd meg merően nézte a poháron kívül lévő hangjegyeket, aztán egyszerre egyet ütött a fejére az egyik első lábával — s a po- liirba tett papírra határozott, erőteljes pontokkal lekótázta az elhegedült dallamot. Ez az első siker föllelkesített. Hévvel fogtam legyem további kiműveléséhez és 2 heti fáradságos munka után annyira jutottam, hogy le gyem már nemcsak, hogy első hallásra utánam zümmögte a legnehezebb darabokat is, hanem- rögtön le is kótázta őket.
