Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-11-03 / 88. szám
Előfizetési ár: Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre . Egy szám ára . . .16 korona . . 8 » . . 4 » . . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nvilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám . Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL, i Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. bomunkatars: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A csavarsótörvény. Mikor először olvastam, hogy törvény készül „a közveszélyes munkakerülőkről“, azt hittem, hogy ez lesz a cigánykérdésnek, a dánosi eset óta húzódó megoldása. Mikor azonban elolvastam a tervezetet, láttam, hogy ez a törvény is, mint sok más, elsősorban a főváros számára készült. A vidéken ugyanis nincs apacs, jassz, sem „selyemfiu“, hanem a veszélyes dologkerülőt a kóborcigány képviseli. És pedig majdnem egyedül, mert az azelőtt elég gyakori vándorló legények is, kivéve a főbb útvonalak mentét, majdnem teljesen kivesztek. Nemcsak a rendőri hivatalokban tapasztalják ezt, mert az még semmitsem bizonyítana, hanem mondják a félreeső csárdák, tanyák, malmok lakói is, kiknek pedig legjobban kell tudniok. Ugylátszik, nemcsak a munkás, hanem a munkakerülő elem is a városokba húzódik. Marad tehát kint, a sik vidéken a legveszélyesebb munkakerülő, a kóborcigány. Ez ellen pedig a törvény nem nyújt kellő védelmet! Ezt, a hozzáértő szem mindjárt az első paragrafusnál látja, amely meg hagyja a kihágási büntetőtörvénykönyv azon rendelkezését, amely szerint a csavargás csak kihágás, tehát a közigazgatási hatóság elé tartozik. Már pedig azt tudjuk, hogy köz- igazgatási utón a közveszélyes cigányokkal bírni nem lehet. A falusi közigazgatási hatóságnak megfelelő fogház nem áll rendelkezésre, ahol van is, nincs fogházőr. Ha tehát a főszolgabíró el is Ítéli a cigányokat 6—8 heti elzárásra, mit csináljon velük ? A hivatalszolgával vagy a huszárjával őriztesse őket, vagy a községházán a kisbirókkal ? Aki ismeri a cigányokat és a községi rendőröket, nevetni fog e kérdésen ! Igaz ugyan, hogy a közigazgatási elzárást a királyi fogházakban is végre lehet hajtani — ha van hely! De mivel egy 15—20 tagból álló karaván nem kellemes társaság, merem állítani, hogy soha sincs hely! Mit csináljon tehát a főszolgabíró? Hosszas ide-oda kisérgetés után szélnek ereszti a társaságot, kiszellőzteti az irodáját és kisöpörteti az udvarát utánok. A cigányok ennek persze sokkal jobban örülnek, mint a csendőrök, akik éjjel-nappal tartott hajsza után összefogták a veszélyes csőcseléket, amely vigan kóborol,, lop esetleg rabol és gyilkol tovább, hála az — 1. §-nak. A második szakasz nagy kegyesen vétségnek minősiti, tehát a kir. bíróság elé viszi a munkakerülést, ha a tettes az első szakasz alapján már kétszer volt büntetve. Igen, de tessék ezt cigánynál megállapítani, mikor még az igazi nevét se lehet megtudni. Biztos, hogy „Kolompár Károly Csucsuj“ már tizszer is volt büntetve, de az ország különböző részén másmás név alatt, tessék már most a 2. §. szerint eljárni. Ez nagyon jó Budapesten, a hol a csavargó mindig újra visszatér,^ a hol van nyilvántartás, ujjlenyomat stb. És a hol az se baj, ha a rendőrség elé kerül a bíróság helyett, mert itt is, ott is komolyan és szigorúan végrehajtják rajta a büntetést. De az alsóporvölgyi járásban a 2. TÁRCA DIáKklsasszonyoK a miniszterelnöki palotában. A budavári Szent György téren késén ébrednek az emberek. Délelőtt kilenc óra tájban, a mikor a folyam balpartján már teljes erejében lüktet az élet, dübörög a munka, a Vár legarisz- tokratikusabb részén, a király vár, József főherceg palotája és az ódon miniszterelnökségi palota által határolt területen még csend és nyugalom van. A sikló kopott kocsijai álmosan várnak az első vendégekre, a várkapitányság kapujában mereven áll a két nagy tollas fövegü zsandár, a tér közepén posztoló rendőr a pesti házak fölött úszó szürkeséget kémleli : lesz-e ma eső és a legelső állambivatalnok házának kapujában a kövér, magyar bajuszos portás ingujjban keféli hivatalos jelmezét, amelyben a nap folyamán kegyelmes és méltóságos urak kocsijainak ajtait fogja kinyitni, becsukni. A koránkelők ismerik egymást a Szent György-téren. Tudnak egymás kilétéről, szokásairól, életmódjairól és ha talán életükben két szót sem váltottak még egymással, barátságos tekintettel kisérik az ismerős ismeretlent útjukban napnap után, minden reggel. Az előkelő paloták között elterülő téren, amelyről ennek az országnak sorsát intézik, csendes, nyársp dgárias, kisvárosi élet van reggelenkint. Ezek után könnyen érthető, hogy ősz eleje óta nagy feltűnést keltett a Szent György-tér rendes koránkelői között két uj alak, ismeretlen és szokatlan idegenek, két fiatal leány, akik minden reggel, jóval nyolc óra előtt, nagy könyvcsomóval kezükben lépnek ki a miniszterelnökségi palota, Várszínház utcai kapujából. Ez a kapu a miniszterelnök magánlakához vezet, a lakásnak gazdája pedig jelenleg, tudvalevőleg, gróf Tisza István, aki őszszel költözött át a Városligeti fasorból a Várba. A reggeli járókelők találgatni kezdték, kik lehetnek az ismeretlenek ? A miniszterelnökékről mindenki tudja, hogy nincs felnőtt leányuk, a palota többi lakóit is ismerik a várbeliek, ezekhez nem tartozik a két. úri kisasszony. A dolognak magyarázata, amellyel most a Világ-nak sikerült szolgálnia, igen egyszerű és felette kedves A koránkelő hölgyek diákkisasz- szonyok, az Erzsébet nőiskola növendékei, akik szeptember óta élvezik gróf Tisza Istvánnak és feleségének vendégszeretetét és pártfogását. Különös körülmények között kerültek erre az előkelő helyre, amely valószínűleg nagy kihatással lesz jövőjükre és történetük mögött finoman és érdekesen nivellálódik ki Magyarország jelenlegi miniszterelnöke feleségének, gróf Tisza Istvánné- nak alakja, amelyet eddig csak a képviselőházi karzaton és a miniszterelnök fogatában való szerepléséről ismer a magyar közvélemény. Schlanger Róza vagyontalan, árva leány volt. A rokonai támogatták, amennyire tőlük ki tellett, ők sem valami gazdag emberek. A szegénység azonban nem tudta megtörni a fiatal leány ambícióját : tanulni akart és a múlt évben beiratkozott az István úti Erzsébet nőiskolába. — Sikerült tandíjmentességet szereznie és nagy szorgalommal annyira vitte, hogy jeles eredménnyel tehette le az elmúlt tavasszal vizsgáit. Biztatóan állt a jövő a kis Schlanger Róza előtt, amikor a paragrafust bátran törölni is lehet a törvényből. Ha csak oly „Kanalas Lujka Tüzes“ nem akad, aki szépen bevallja, hogy hányszor és miért volt büntetve. De az ritkaság lesz. De, nunc venis ad fortissimum : a 3. §. ez már biztos megölője a cigánynak. Hat hónapra Ítélheti a kir. bii ó ág azt, aki életmódja által magát és családját zülés- nek teszi ki, vagy, aki bűncselekményekből tartja fenn magát. Ugyebár abban mindannyian egyetértünk, hogy minden kóborcigány életmódja által züllésnek teszi ki a családját és (nem is vagy !) bűncselekményekből tartja fenn magát? -—- Mert máskülönben ugyan miből élne ?! Hogy ez igy van, mutatja az a kivételes rendelkezés, hogy kóbor cigányt minden különös ok nélkül mindig megbilincselheti a csendőr, mert okvetlen veszélyes gonosztevő. Laikus ésszel azt hinné az ember, hogy ennek alapján okvetlen minden kóborcigány hat hónapra fogházba kerül. Óriási tévedés! Szabadon ereszti a nagy bajjal összefogdosott, [köztudomásúlag veszélyes munkakerülőket, ha nincs bebizonyítva a züllés és a bűncselekményekből való élés. Köztudomású tény, mégis be kell bizonyítani! Marad tehát a szerény kis első paragrafus, a szolgabiróval és a kisbiróval, erről pedig már beszéltünk. Az egész dolog igy mulatságosnak látszik, pedig éppen nem az. Mert nem arra volt szükség, hogy a fővárosi kitartott Alfonzokat lehessen hat hónapra szu- ronyos fogházőrök gondozása alá adni, kérlelhetetlen sors beleszólt életébe : az iskola igazgatósága a beiratások alkalmával arról értesítette, hogy a kezdődő uj iskolaévre nem veheti fel növendékei sorába. Schlanger Róza elkeseredett, bizonyára sirt is sokat és utolsó menedékképpen patrónusáboz, Telegág József képviselőhöz fordult támogatásért. A munkapárti alelnök mindent megígért és a kis Schlanger lány bizakodva várta az eredményt. —- Egy szép napon levelet hozott számára a posta. Egyszerű boritéku, finom irásu asszonyi levelet. „Most költöztünk fel a Várba, ahol úgy is annyi az üres, lakatlan szoba — állt többek közt a levélben. — Jöjjön kisasszony hozzánk lakni, ellátjuk mindennel, semmire sem lesz gondja, látogathatja majd az iskoláját is; nem is egyedül, mert van már nálunk egy ugyanoda járó hasonló korabeli kisasszony. Jöjjön csak, szívesen látjuk én is, a férjem is“. Ez állt a levélben, a melynek végén gróf Tisza Istvánná üdvözölte az ismeretlen, szomor- kodó kis Schlanger Rózát, aki sietve válaszolt remegő irásu sorokban a jószinii ajánlatra. Megírta, hogy nagyon nagyon hálás a megtisztelő ajánlatért, de annyira még sem szegény, hogy kénytelen lenne azt elfogadni és esetleg mást, érdemesebbet, tőle megfosztani. Van azután egy nagy hibája, már csak azért sem merne igent mondani. Az tudniillik, hogy ő zsidó vailásu és talán ezt megtudva, nem is látná szivesen a kegyelmes asszony. 0 csak tanulni akar, a rokonai majd támogatják továbbra is, hogy megélhessen, az iskolábajáráshoz kér csupán támogatást. Az őszinte, leányos irás — úgy látszik — tetszett a miniszterelnöknének. Kis idő múlva újabb levelet kapott a kis Schlanger Róza. Ezt már nem a grófné irta, hanem olyasvalaki, aki
