Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-10-09 / 81. szám
\ XXIII. IX. évfolyam. 81. szám. Szekszárd 1913 okt áber 9. Előfizetési ár: Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre . Egy szám ára . 16 korona 8 » 4 > 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A közművelődés terjesztése. Az elmúlt év május havában megalakult közművelődési egyesületünk a bekövetkező téli időszakban teszi meg első próba-utját Tolnavármegyének népmüvelt- sége területén. Sok reménnyel és bizalommal nézünk ezen első kísérlet elé, aggódó szeretettel kisérjük majd ifjú erejének kibontakozását, mert a megalakulásnál duzzadó lelkesedés, a megszületése alkalmával elhangzott mozsár-durrogás azt jelenti, hogy vagy dicsőség, vagy szégyen tapad működésűnkhöz, de közömbös eredménynyel nem szabad megelégednünk ! Ott, ahol a közművelődés terjesztéséről van szó, a legcsendesebb, de a legértékesebb munkaerőnek, a népmüveltség hivatott terjesztői: a falusi tanítók, papok és jegyzők bizonyultak. Közművelődési egyesületünket nem a begyült tagsági dijak, hanem ezek a kulturtényezők, ezek a kul- tura-ekék fogják hatásaiban érezhetővé, erőssé, virágzóvá tenni, mert ügyes, rátermett munkás nélkül a legtermékenyebb talaj is csak 'gazt, dudvát terem, amit a szél vetett bele. Közművelődési egyesületünk megalakulása napján sok zászlót gyártott, egyet én is magamhoz ragadok e zászlók közül és odaviszem magammal, ahol az én teljes bizalmam gyökerezik, a falura, oda tűzöm e zászlót a falusi templomok tornyára. Lehet, hogy az én zászlóm a sok közül a legszerényebb, de ha hozzám csatlakoznak azok, akikben feltétlenül megbízom, akkor a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület dicsősége ennek a zászlóaljnak a dicsősége lesz és ha szégyen tapad munkásságához, ám legyen ez a zászlótartó szégyene, nem bánom — legyen az enyém. Az Országos Közművelődési Tanács központi vezetése mellett szervezendő analfabéta tanfolyamok ügyét a vármegye hivatalos lapja utján ajánlottam a falu szellemi vezetőinek a figyelmébe. Az Országos Szabadoktatási Tanács a felnőttek oktatását a népies ismeretterjesztő előadások országos szervezésével igyekszik egységessé s igy minél erősebbé és gyümölcsözőbbé tenni. Ott, ahol az előzmények után e téren a leggyorsabb alakulást remélhettem, megfelelő bejelentő ivek kiküldésével sürgettem a jövő téli előadások sorozatának összeállítását. Ez utón azonban fölkérem valamennyi falusi munkatársamat, ha csak egy-két előadásra is, de gyűjtsék össze a nemzeti kultúra fokozására igényt tartó közönségüket,, teremtsenek össze a tél folyamán egy-két közművelődési estét falujokban ; hisz annyi a megvilágítani való társadalmi kérdésünk, annyi a közös bajunk ! Gyújtsanak némi világosságot azok, akik társadalmi helyzetüknél fogva jobban és többet látnak azok részére, akik szintén társadalmi helyzetüknél fogva a közös boldogulás nehéz kérdésében csak tapogatózni tudnak, Ne riasszon vissza senkit, az a nem uj, az az általános tapasztalat, hogy falusi közönségünk nem akar tanulni és küzd a felvilágosodás ellen. Ez nagyon régi tapasztalat, mit hajdan úgy fejeztek ki, hogy : ignoti nulla Cupido . . . Hogy is rágódjék valaki olyan dolgok, ismeretek után, a melyekről sejtelme sincsen. De ha meg- ízlelik, ha a gyújtott fáklyánál olyan világ tárul eléjök, ahoi közös emberi mivoltuk szebb színekben, élesebb kontúrban és értékesebb, súlyosabb anyagban áll előttük, hálás lesz ez a közönség és meg fogja becsülni mestereit. A legmagasabb fokú idealizmusom mellett sem hallgatom el, hogy a munkás méltó a bérére és nem veszem rossz néven senkitől, ha bevallja hangosan is, hogy nem adja ingyen szellemi tőkéjét, minthogy az a gazda sem osztogatja el betakarított búzáját. ■ Ez is elvi álláspont s én tiszteletben tartom mindenkinek őszinte egyéni meggyőződését. — Azért nem is kérek sokat, nem kérem egész sorozatát az előadásoknak és áradását szellemi tőkéjüknek, csak egy parányi részt, akkora alamizsnát, a mennyit a koldusnak szoktunk adni anyagi javainkból. Gondolják meg, hogy a szellem, a tudományok terén is lehetnek és vannak zsugoriak s ez bűn az Isten ellen, a társadalom ellen! Az Országos Szabadoktatási Tanács révén az elmúlt téli időszakban 990 korona tiszteletdijat eszközöltem ki a vallás- és közoktatásügyi tárca terhére, mindenesetre az e célra előirányzott összegből az idén is jut hozzánk is valami. De nem akarom ezen szűk keretbe szorítani éppen a mostani téli időszakot, mely egyúttal ami szervezkedésünk, a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület első, próbaesztendeje ! Mutassuk meg, hogy mi nem csak ünnepelni, nem csak alakulni, nem csak TÁRCA. A franciák és a konyha. — Csevegés. — Mulatságról, lakomáról lóvén szó, maradjunk a jóétvágyu embereknél s Franciaországban. Bizony, a régi franciák szerették a terített asztalt. Rabelais mester fejezeteket szentelt az evés ivás gyönyörűségének ; Scarron mint írja, mennyei napokat élt a hizlalt kappanjairól hires Mansban ; Boileau gyöngéje a szépen rendezett lakoma volt; Voltaire elmésebbnek érezte magát evésközben. A modernebb mesterek is, Balzac, Dumas, Pere, Victor Hugó, Gautier élvezték a jó evést-ivást, pedig ugyancsak tudtak dolgozni és dolgoztak. Az ivók között a legjelesebb belle foür- chette : Dumas volt. Ebédlőjének asztala mellett éppen olyan hatalmas étvágyú, mint amilyen dús és pazar fantáziájú íróasztala mellett. — De nemcsak az ebédlőben tett ki magáért, megállta helyét fényesen — a konyhában is. írói talentumára nem volt olyan büszke, mint amilyen jó szakácsnak tartotta magát. És az is volt. Jelesebb esetekben rendesen maga főzött vendégeinek. — Olykor a vendéglőben is betekintett a konyhába, hogy segítsen a szakácsnak. Frakkját levetette, föl gyűrte- ingujját s parancsolgatott, mint viharban, a parancsnoki hidján, a hajóskapitány : — Idea sót! ... Hamar: borsot!... A sáfrányt ne feledjétek! ... Azt a szeletet meg keli forgatni! ... Fahéj van benne? .... Vihetitek ! Szaporán ! Ha Ízlett az étel: mintha remekművet irt volna ! — Oh, a konyha! — mondotta gyakran,— az tudomány, az művészet! És az emberi tudás eme hasonlithatatlan fajtájában éppen az a leg szebb : hogy bármiből alkothatunk. — Spanyol- országban egy báromhónapos utazás alkalmával, megétettem utitársaimma! a salátát ecet s olaj nélkül, úgy, hogy hazaérkezvén soha ecetet s olajat a salátára nem öntöttek. Ez a remekmű !... És mindennap tanul az ember. Tavaly 'például, véletlenül födöztem föl Álgirban a bőriben sült tengeri nyúl művészetét. Látta, mint sütik az arabok, két halom parázs között, bőriben a birkát, mint a gesztenyét .... megpróbálta s igy sütött nyulat. — A kísérlet sikerült s a pecsenye Ízlett pompásan mindenkinek. Ha valaki le akarta kötelezni : valami konyhareceptet kért tőle. Egyszer — beszélte Ferry — egy szép asszony kérte, tanítaná meg a nápolyi makaróni elkészítésére. — Dumas utálta ezt az ételt s elkészítési módját nem ismervén, nagy zavarban volt. Szakácsi becsülete volt kockán. — Futott a recept után. — Hallotta, hogy Rossini szereti a nápolyi makarónit. Őt kereste föl. Rossini meg hivta villásreggelire: éppen makarónit tálalnak! Tálaltak is. Dumas azonban bármint erőlködött, nem tudta lenyelni . . . Erre Rossini megueheztelt s kereken megtagadta a receptet. Dumas busán tért haza. — Szerencsére útközben találkozott a hires énekesnő, Ristori férjével, — del Grillo márkival. — Az ég küldi önt, kedves barátom ! A márki megtanította, mint készül a hires nápolyi makaróni. Balzac, a Comédie Humaine halhatatlan írója szintén szeretett enni. De nem pecsenyét, a gyümölcsöt szerette. Szeme ragyogott, ajka reszketett a gyönyörűségtől egy kosár szép körte vagy őszi bai’ack láttára. És amikor evett, nem beszélt, élvezte testestől-lel késtől az evést. * És, csodálatos, éppen mint a gyümölcsöt, úgy szerette a tinóm borokat. Jeles borai voltak s vendégei sem maradtak mindig józanon. Gozlan emlékezik meg egy Balzac féle vacsoráról. Valami muszka utazó tévedt be Balzachoz, vendégséget rendezett tiszteletére s ittak bőven ; az orosz egy Szibériába száműzött barátja sorsát mesélte s olyan meghatóan, hogy mindenki, Balzac is könnyezett s mennél többet ittak, annál keservesebben sirtak. . . . Másnap tudták meg, hogy a muszka története csak mese volt. Elfogyasztván a gyümölcsöt, a Comédie Humaina szerzője maga szolgálta föl a feketekávét. Ab! az a kávé ! Közmondásossá vált a Balzac kávéja ! Milyen fekete ! Milyen zamatos ! És micsoda gonddal készült. Balzac maga futkosta be Párisi, hogy megkapja a legfinomabb hozzávalót, a háromfajta kávébabot. Gautier étvágya is páratlan volt. Soha jóllakni nem tudott, irja Emile Bér. gerat. Evés után két órával már éhes volt ismét- A kenyértől irtózott, megivott két három pohár bort, rágyújtott, nekikönyökölt az asztalnak s kéz dett beszélgetni. Gyönyörűség volt hallgatni őt. Victor Hugo nem válogatott, de a terítésben és kiszolgálásban igen kényes volt. Teljes életében csak egy torkoskodást engedett meg magának, a griboullis t, ami az ő találmánya s amit maga készített el az asztalnál, összekevervén a tálalt ételfélékből: tojás, hús, zöldség
