Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-07-17 / 57. szám
LilUll/zViVOl ttl . Egész évre . . . . .16 korona Fél évre ...... 8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- ér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Embervásár. A kereskedelmi gondolkozásnak világszerte diadalra jutásával, melyben a főérdem Angolországot illeti meg, mindenfelé azon nagy elv érvényesül, hogy mindenki azzal kereskedjék, amije van. Az ébenfakereskedés, mely fogalom ;alatt a jámbor és igen istenfélő angolok a fekete rabszolgák adását és vételét értették, épp oly tisztes foglalkozás volt szemükben, mint a mahagonifával kereskedés, vagy a gyapotbálok eladása és megvétele. Szerintük minden áru lévén, minden üzlet tisztes, ami hasznot hoz. Ez elv jutván a művelt világban érvényre, mi, szegény Magyarország, azzal kereskedünk, amiből feleslegünk van : emberekkel. Dicsőült királyunk, Jeruzsálemi- nek is nevezett II. Endre korában is volt nálunk emberkereskedés ; a török hódoltság idejében Buda hires emberpiac volt, hová messze Ázsiából és Afrikából is eljártak a rabszolga-kereskedők. Még Zrínyi, a költő írja a XVII. század közepén, hogy egy- egy német fogoly olyan olcsó volt a budai piacon csak kevéssel az ő ideje előtt, hogy egy meszely mézért vagy vajért lehetett egy németet kapni, örök áron, de úgy sem igen keltek szegények. A mai, ember-kereskedelmünknek tehát nem is olyan nagyon régen törvényes formája volt, onnan szállott át jelen korunkra. Legösmertebb kiviteli cikkünk e téren a leány, a külföldi piacon „Hungara“ név alatt ösmert áru, mellyel Európa kelete, Kis-Azsia és különösen Dél-Amerika el van árasztva. A leánykereskedelem igen jövedelmező üzlet sok embernek, kik abból meggazdagodtak. Elméletileg sokat harcolnak ellene, gyakorlatilag semmi se történik e téren. Ha a barbárnak kikiáltott középkor példáját követve, a rajtakapott leánykereskedőnek az arcára valami eltö- rölhetlen bélyeget sütnének, melyről mindenki fölismerhetné, hogy ez az s azt már az elemi iskolában megtanítanák a leányoknak, mint ahogy az Írást és olvasást, akkor talán lehetne eredményesen harcolni a leánykereskedelem ellen. De mikor mindössze annyi történik, hogy egy ilyen rajtakapott embert 100 korona birság kirovásával bátorítanak íöl a további működésre, akkor ne várjunk védelmet a szegény eladott és eladásra kerülő fehér rabnők számára. Angliában arra gondolnak, hogy a leánykereskedőket meg kell korbácsolni, hogy elmenjen a kedvük attól. Hát majd kiállják s a porkoláb megvesztegetésével az is ki lesz csinálva, hogy a korbács mézeskalácsból legyen. Másik ágozata emberkereskedelmünknek az Amerikára szóló határidőüzlet kivándorlókra. Addig, amig ez a fiumei kikötőre szólott, még áltathattuk magunkat azzal, hogy van befolyásunk a kivándorlók sorsának további irányítására. Mikor azonban ezt a külföldről induló hajóstársaságoknak is megengedtük, kicsúszott kezünkből minden eszköz, mellyel hatályos ellenőrzést gyakorolhattunk volna az embervásárrá vált kivándorlás felett. Eredménye ennek az, hogy a külföldi kikötőkből az Eszakamerika ipartelepeire igyekvő kivándorlókat elviszik ugyan EszakAmerikába, de nem a keleti államokba, hanem Floridába és Dél-Carolinába, hol terpentin telepekre, petroleumkutakba re- kesztve, fehér rabszolgákká teszik őket, kiket az őrök könyörtelenül lelőnek, ha azok kínszenvedésük helyéről menekülni akarnak. Való adatok alapján irt igaz történetet mondott el az amerikai magyar rabszolgákról egy ottjárt magyar iró, ki a dörgést ismeri. A füzet pár fillérért kapható a Szent István Társulatnál, cime: ,,Magyar rabszolgák Amerikában.“ Nem oda akartak e szegény nyomorultak menni, ahová őket a lelketlen kufárok eladták, de a csábításul hirdetett aranybányákba, ám az idegen nyelvet nem tudó szegény magyar csak baromszámba megy ott, ahol adják és veszik őket, mint az állatokat. Nem akarunk most a kivándorlás hasznos vagy káros voltáról elmélkedni; a mi álláspontunk az, ami Széchenyié, a „legnagyobb magyar“-é volt: oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kell kegyelmezni, csakhogy többen legyünk. — S évenként mégis elvesztünk 60—70.000 embert, akik örökre itt hagyják ez országot. Ennyi szaporulatot nem mutat föl népmozgalmi statisztikánk. Embermérlegünk tehát lassacskán épp oly passivvá válik, mint a franciáé, hol egy aggódó hazafi kimutatta, hogy emberöltőn a jelenleg 32 milliónyi francia le fog 10 millióra szállani s a faj is csakhamar kivész. Ott a hiba a csupán mindig élvezni vágyásban rejlik, a nők nem akarják a gyermek-szülés fáradságát magukra venni, a férjek pedig a két tagnál nagyobb csaTÁRCA. Beteg a kutya. — Sorstragédia. — A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája. Irta: Pajzs Elemér. (Játszák: A férj, az asszony, Topi, kis ronda kutya) Hat óra lehet délután, a vacsora izgalma lóg a levegőben. A férj máris éhes : vad és véres türelmetlenségi játékokat sorjázik : legyeket fog- dós, vizeket iszik, körmöket rág, dobol : rám-tám- támtám. Az asszony ölében Topi, kis ronda kutya. A férj : (langyosan, mintha azt mondaná : kérek egy pikolót) Mama ! Az asszony: (nem felel, játszik a kutyával) A férj : (dalolva, mint egy kanári) Ma mu-u-cika ! Az asszony : Jójó ! (becézi a kis rondát) A férj : (dübörgőn, mint egy tűzoltóparancsnok) Mamika! Az asszony: Jojójó ! (Gügyög a kis rondához) A férj: (lágyan, mint egy tojás) Na ne legyen ma szalontüdő . . . Az asszony: Na, ez nagy tévedés. A férj : Mi a nagy tévedés ? ' Az asszony: Az a nagy tévedés, hogy ma lesz szalontüdő. Ujjé, de mennyire lesz szalontüdő ! Hujhujhuj ! . . . Majd éppen szalontüdő nem lesz . . . A férj : (elkámpicsorodva) De akkor én a kocsmába eszek . . . Az asszony : Egyél a kocsmába. A férj : (gradus comparativus) De mer én nem is a kocsmába eszek, mer én a vendéglőbe eszek . . , Az asszony : Egyél a vendéglőbe. A férj : (gradus superlativus) De mer én nem is a vendéglőbe eszek, mer én a Bristolba eszek, ahol egy leves forint harmincöt . . . Az asszony: Hát egyél a Bristolba. A férj : (szánalmas, mint egy régi pusztádon) De nekem nincs forint harmincöt. Az asszony : Hát ne egyél a Bristolba. A férj: (szárazán) Nem eszek a Bristolba. (Szünet. Légyfogás. Körömrágás. Gügyögés a rondához.) A férj : (tempo di marca) Ne legyen ma tüdőszalon Mamika, ma ne legyen szalontüdő, szalontüdő ne legyen ma ... ne legyen ... ne legyen ... Az asszony : (vigasztalja) Na ne légy gyerek hitvesem, na ne ríjj hitvesem, mégis szalontüdő lesz hitvesem . . . A férj : (sirva) Igen . . . Mamika ... te én belőlem uborkát akarsz csinálni ... te eugem le akarsz kötözni bólyagpapirral ... te engem a stelázsira akarsz állítani . . . Az asszony : (egyszerűen) Azér mégis sza- lontüdő lesz. A férj : Ajaj, megvert engem az ég ! Az asszony : Azér mégis szalontüdő lesz. A férj : Házasság, házasság . . . Az asszony : Igen papa, szalontüdő lesz. (Szünet.) A férj : (finoman) Én úgyis kirúgom a Topit. Az asszony : (becézi a rondát) A férj : (maróan) A Topi ki lesz rugval. Az asszony : (becézi a rondát) A férj: Én úgyis kirúgom a Topit. Az asszony: (gúnyosan és nagyon lassan) O kirúgja a Topit. A férj : (rugdal a levegőben, az asszony nézi) Az asszony: Mit csinálsz? A férj: Micsinálnék? Semmit sem csinálok. Micsinálnék? Rugók. Én csak úgy rugók. A rugó vagyok én. Én vagyok a rugó. Az vagyok. Én csak úgy rugók, mintha kutyát rúgnék. Mintha ronda kis kutyát rúgnék, a teremtésit, (összegöngyöl egy zsebkendőt) Opláopp ! (nekiszalad, rúg) így lesz rúgva a Topi . . . Az asszony : Jaj de vicces vagy ma hitvesem, azér mégis szalontüdő lesz hitvesem. A férj : Az éjjel fiatal libáról álmodtam és ő szalontüdővel gyön nekem, a kirakatban angol malacot láttam citrommal a szájban és ő gyón nekem szalontüdővel. Hát ki parancsol itt ? Hát ki itt a családfő ? Hát ki az ur a házban ? Az asszony : (Egyszerűen) En. A férj : Te ? Az asszony : Nem ! A Steinberger Misi. A férj : Ez jó, ez jó ! Én vagyok egy családfő és ő szalontüdőt dolgozik belém. Az asszony : Ne huzz engem, nem vagyok vekker. Nagyon jól tudod, mért eszünk szalontüdőt, csakis a Topi miatt. Csakis. A férj : Hát ezért lesz kirúgva a Topi. Az asszony: És a Karsay állatorvos ur mondta, hogy csak savanyut szabad neki enni. A férj : (engedékenyen) Na látod, hát ezért lesz kirúgva a Topi. Az asszony : És nem vagyunk milliomosok, hogy külön főzzünk a Topinak, igazodnunk kell a Topi -után.
