Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-06-23 / 50. szám
2 egy városnak forgalmat, életet adnak. Itt van a dunaföldvár—mármarosszigeti trans- Versalis ut dunai hídja, mely létesülése esetén a vasúti forgalomba is jól be volna vonható egyenesen összekötvén a paks— székesfehérvári vonalat a dunapatajival egyrészről s másrészről pedig közelebb hozná Dunaföldvárhoz a Duna túlsó felén levő községeket. Hiszen ezt a hidat a kormány már hosszú évekkel ezelőtt sürgősen megvalósítandó feladatai közé vette fel, de nincs senki, aki azt döntő súlyú befolyásával megsürgesse. Egyesek önzetlen fáradozása és a községi főjegyző legjobb iparkodása is meddő, ha a vármegye illetékes tényezői nem támogatják súlyúkkal s befolyásukkal a mi jogos és méltái^os ügyeinket. Ilyen s ehhez hasonló eszmék valóra váltása, urgálása vagy nagy koncepciók felszínre vetése volna a vármegye dolga, de .— sajnos — ezt nem látom. Törvény- hatósági egész életünket apró kis ügyek, személyi kérdések, toldások-foldások kötik le. Akkor aztán nem csoda, ha egyes községeink lassan-lassan elvérzenek, mint azt Dunaföldvár szomorú példája is mutatja. Dr. Lévai Dezső. A jegyzőkről. Irta : Várkonyi István, bátaszéki jegyző. Gróf Tisza István miniszterelnök egész jövő kormányprogrammját magában foglaló képviselő- házi beszédében kiterjeszkedett a közigazgatás, a törvényhatósági és községi közigazgatás terén szükségesnek látszó reformmunkákra is, megjelölvén a fontosabb irányelveket, melyeknek keretén belül ezeket a megvalósulás stádiumába akarja átvinni. Közismert tény, hogy a községi közigazgatás düledező, kiegészitő, magyarázó és hézagpótló rendeletekkel agyontoldozott, foldozott épülete a további reparációkat nem bírja, összeros- kadni készül s igy ma már nem felelhet meg a célnak többé. Azt teljesen újonnan kell megépíteni, uj terv, uj kivitel szerint, a modern kor kívánalmainak megfelelően. Nem újdonság ez, hanem régi nóta, régi klarinéton régóta elfujva. Először hallottuk azonban ezt a fórumon elhangzó miniszterelnöki ajakról, most olyan formában és olyan komolysággal, a melynek őszinteségében nincs semmi okunk kételkedni. Két kiemelkedő pontja van a kormány köz- igazgatási programmjának s ez 1. a jegyzői állás közjogi voltának kidomboritása s 2. a községi reform és ennek keretén belül a jegyzők anyagi helyzetének javitása. Nézzük ezeket egyenkint : alatt a sebesült honvédek javára katonai hangversenyt rendez a II. hadtest zenekara, Doppler Károly karnagy vezérlete mellett. — Előadták Egressy csárdását és az ő Klapka indulóiát is. Egressy Béni még a 40 es évek elején megnősült; a komáromi születésű König Rózát vette el, aki szintén forditgatott németből és franciából színdarabokat, mely müvek aztán a Nemzeti Szinházban előadásra is kerültek. Fordította Andersen meséit is. Egressy7 Béninek 1851. julius 19-én bekövetkezett halála után, özvegyét, Csengery Antal, a neves iró és publicista, később a Magyar Tud. Akadémia másodelnöke vette feleségül.-x* * Hogy Egressy Béni milyen jó lelkű ember volt, arra csak két esetet legyen szabad fölemlítenem. — Mikor Egressy7 Gábor tanulmányútra Bécsbe utazik, költségeihez a segédszinész és kardalnok Béni is odaadja testvéri szeretettel a maga 10 forintját. Mikor a Szózat dallamával a pályadijat elnyeri, de a Pesti Hírlap felszólalása után Erkel müvét is bemutatják, Egressy7 is ir minden ap- rehenzió nélkül uj dallamot s újra versenyre száll. Nagyobb benne a közügyek és a zene szeretete a tettetett önérzetnél. Egressy Béni, aki a hazát vérével és Istentől megihletett leikével egyaránt szolgálta; a Vörösmarty-féle Szózat dallamának szerzője; Petőfi, Erdélyi és Tompa népdalainak megzené- sitője és több szép népdal alkotója : nagyon nagyon megérdemli, hogy emlékét híven és Hálás érzelmek közt ápolgassuk. Hodossy Béla. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK Figyelemmel és előszeretettel tanulmányozom már hosszabb idő óta Európa kulturálla- rnainak közigazgatását s mindenütt azt látom, hogy a község vezetője csak egr; ember. Nálunk nem igy van. A község hivatalos és nyilvános képviselője a bíró, elismert, de titkos szellemi vezetője azonban a jegyző. Tehát ketten tesznek egy7 emberszámot. Egyiknél a tudás, a másiknál a hatalom. Megemelem a kalapomat az egyes községek értelmes, kellő intelligenciával ellátott és a „munkatárs“ szerepét betöltő bírái előtt, ilyen azonban, sajnos, még a közigazgatásilag fejlesztett Dunántúlon is kevés van. Hát még az oláh, tót stb. nemzetiségi vidékeken ! Általánosságban nem az érdem ülteti a muuicipiákon az egyént a bírói székbe, hanem a rokonsági összeköttetés, személyi érdek, hatalmi vágy vagy szereplési viszketegség, esetleg a „sorrend“, minden esetben óriási korteskedésekkel garnirozva. S a megválasztott bírót, mire a jegyző megismerteti kötelességeivel, feladatával, mire megismeri községét, annak köz- igazgatási, szociális és financiális beléletét — letelik a három év. S uj emberrel újra kezdődik elölről minden. Pedig ha figyelemmel kísérjük a magyar közigazgatás történetét, azt látjuk, hogy a bírói állás most is ugyanazon a ponton áll s ugyanabban a keretekben mozog, m.nt ezelőtt 250 évvel, mig az akkor ,,/a/íZ pennájá“ nak csúfolt falusi jegyző óriási átalakuláson ment át, úgy személyét, mint állását illetőleg. . Most azonban további fejlődésében — épen a bírói állás miatt — meg van akadályozva. S önmagától előáll az a kérdés, hogy a kettő közül melyik maradjon meg ? Nagyon természetesen csak az maradhat meg, a melyik fejlődésre alkalmas és ezzel bebizonyította életképességét, jogot szerzet-t magának a tovább fennmaradásra. Ez pedig csak a jegyzői állásra áll. S az idők folyamán fényesen beigazolódott, hogy a községnek nemcsak szellemi, hanem tényleges vezetője is egyedül a jegyző lehet. Eddig is anomália volt, hogy ha a községben nem minden úgy történt, a mint kellett volna, a jegyzőt bírságolták meg s ha mintaszerű rend uralkodott mindén vonalon, a biró kapta [a vállveregetést. És nem gondolt arra senki, hogy a rend tulajdonképen a jegyző érdeme s ha kifogáso'ni való akadt, abban nem mindig a jegyző volt a hibás, hanem a rendszer, mely béklyót kötött a jegyzőre s megakadályozta őt tervének, tételes tör vényekkel megszabott kötelességeinek kivitelében s ezzel sokszor elölte a haladást s tétlenségre kárhoztatta a tetteket, életre hivatott erőket. Már pedig Savigny, a nagy francia közjogász, „A község és az államu c. müvében nemcsak kijelenti, hogy : „az állam azon mértékben erősödik, melyben községeinek szabadabb mozog- haláist biztosithanem ezt be is bizonyítja. És itt az ideje annak, hogy a jegyző oda- állittassék arra a helyre, a melyre való jogát és rátermettségét évtizedeken keresztül már bebizonyította s a minek helyes és szükséges voltát az irányadó körök is belátták. Ez azonban nem történhetik meg a jegyzői állás mai jogkörével. A község élére állitott szakképzett jegyzőt fel kell ruházni a szükséges jo gokkal és eszközökkel, a megfelelő hatáskört biztosítani részére, szolgálati pragmatikájával és a fegyelmi eljárás rendezésével közhivatalnoki mivoltát kétségkívül és eminens módon megállapítani, mert csak igy támaszkodhatik reá, mint a közigazgatás végrehajtó közegére az állam és minden hatóság s igy veheti kezébe a községe önkormányzati jogát azon könnyen megvalósítható célzattal, hogy annak beléletét, finánciáliáját felvirágoztatja, a fennálló ellentéteket kiegyenlíti s a szanálásra váró sérelmeket orvosolja. Másik fő, de mindenekelőtt sürgős dolog a jegyzők anyagi kérdésének rendezése s ez nem csak szorosan összefügg azon vezetőszereppel, mellyel a jegyzők felruházva lesznek, de sőt, e nélkül az el sem képzelhető. Olyan fizetéssel kell ellátni a jegyzőt, a mely az állás dekórumának, a község anyagi erejének s áz életviszonyoknak megfelel úgy, hogy évtizedekre véglegesen és közmegelégedésre legyen megoldva e kérdés. Általánosítani ezt alig lehetséges, mert itt figyelembe kell venni a községek nagyságát, azok életét és viszonyait. Itt a cél csak az egyes községek osztályozásával szolgálható, a mint az kétségtelen is. Erre tájékoztató — szomorú tájékoztató — a most lefolyt statisztikai adatgyűjtés, melynek eredménye már a kodifikátor miniszter asztalán fekszik, feldolgozásra, felhasználásra várva. Érdekes adatokat tartalmaz ez a statisztikába magánmunkálati ügynökösködésbol folyó jövedelemről is, a mely általánosságban meg sem közelíti azt az összeget, a melynek mesés nagyságáról — különösen a laikusok — álmodnak s egymásnak regélnek. Szeriutem az volna a leghelyesebb, ha a magán munkálkodásból eredő jövedelem, mint a fizetésén felüli pótlék, évi fix összegben meg lenne váltva. Hogy ennek ellenértéke megtérítést nyerjen s a nép peren kívüli magán ügyei továbbra is a jegyzők által intéztessenek el, felek az esetén- kint fizetendő dijat akár bélyegjegyben az állam, akár készpénzben a községi pénztárba, mint a mely a megváltást eszközölte, fizessék le. A magánmunkálatokból egy-egy miniszteri rendelettel vagy tételes törvénnyel úgyis minduntalan vesznek ej egy részt, a mely ekként biztos budget alapnak nálunk nem számítható, ekként ha kevesebb is, de biztosabb és állandó jövedelemhez jutunk, továbbá a lakosság perenkivüli magánügyeinek szüksége továbbra is a községi jegyző irodájában nyer kielégülést és végre, remélhetőleg ekkor vége szakad azon évtizedek óta húzódó harcnak, mely e miatt az ügyvédek és a jegyzők között folyik. Végül ennek keretében kellene a lakás kérdésnek is megoldva lenni. És pedig nemcsak akként, hogy megállapittatik a jegyzők és segédjegyzők részére a megfelelő lakbér, vagy természetbeni lakás, hanem megállapítandó, hogy a jegyzőnek és segédjegyzőnek minő lakásra van jogszerű igénye s a törvény életbeléptetésével vizsgálat tárgyává teendő és már a törvénynek gondoskodnia kell, hogy a természetben nyújtott lakás megfelelő is legyen, illetve, hogy a készpénzben fizetett lakásért megfelelő lakás bérelhető-e ? És ha ez mindenki közmegelégedésére a megvalósulás stádiumába jut s anyagilag független jegyzői kar lép a községek élére, az eredmény nem maradhat el. S ez a községek, az állam ezen mikroogarii sinusai felvirágozását, anyagi, szellemi és erkölcsi jó étének egy ideális magaslatra való felemelkedését jelenti a modern kor követelményeinek megfelelően. Ismerjük gr. Tisza István miniszterelnök becsülését és jóakaratát a jegyzők iránt, ismerjük az ő élettapasztalatokon felépült nagy közigazgatási tudását, hisszük, hogy hozzá és az általa megépítendő modern magyar közigazgatáshoz fűzött reményeink, álmaink a legszebb valóra válnak. De ez a remény nincs minden félelem nélkül, sok csalódás ért már bennünket. Csak előre nem látott körülmények meg ne akasszák a munxát s a közel jövőben már megvalósulni készülő álmainkból fel ne ébresztessünk s ne mondják nekünk is, a mit Bakács érsek mondott a helyzetük javitása miatt hozzáforduló jobbágyokhoz : „ATe féljetek szegények, ezután jobban lesztek szegények /“ Asszonyok világkongresszusa Budapesten. Ugyanaz napon, melyen Londonban a nők választójoga eszméjéért életét botorul feláldozott Davison Emíliát temették, ki, hogy tüntessen, az opsomi lóversey pályán a király színeit viselő versenyló elé rohant s azáltal magát halálra gázol- tatta, érkeztek meg Budapesten valami kilenc- százan a világ minden részéből, töbnyire előkelő társadalmi állású és igen rendezett anyagi viszonyok között élő hölgyek, hogy a régóta előkészített világkongresszust megtartsák. Nem lévén ami közönségünk teljesen tisztában a fogalmakkal, azt hitte, hogy ezek is a gyújtogató és éhség- sztrájkot rendező „szufrák“ (suffragettek) s már fogadtatásukra nagy tömeg gyűlt egybe, de a csalódás nem volt kellemetlen, mert a polgári rendet nem veszélyeztető előkelő hölgyek nem a nyers tömeg botrány haj hászatát akarják szolgá'ni, hanem a nők jogainak kiterjesztését beszélik meg, nyugodt, müveit hangon, igaz, hogy annyi nyelven, hogy kevesen értik meg egymás*-, de botrány és tüntetés nincs. Gondolható, hogy az a nyolcvanéves öreg hölgy, kit közülük May Wright Sevallnak hívnak, vagy az a methodista papnő, ki tisztelendő Anna Shaw név alatt ösmeretes világszerte, nem azért jött, hogy idegen földön tegye ki magát az eitoloncoltatás veszélyének. Az itt megjelentek nem a „harcias suffragettek“ közül valók, hanem azok, kik a nagy célt békés eszközökkel akarják és fogják is elérni. Némely országban, mint Svédországban már el is érték, másutt a kivánt megoldás útban van, legtávolabb állanak attól ott, hol vad erőszakkal akarnak boldogulni, t. i. Angolországban. Nálunk még eddig, néhány fészkelődé és föltűnni vágyó vén leányon és a külföldet utánozó kozmopolita hölgyön kívül nincs hive mozgalmuknak, mivel a magyar nők sokkal háziassabbak még, hogysem nagyon kivágyódnának valódi hivatásuk köréből, a családból. Hogy azonban nemsokára nálunk is aktuálissá lesz a kérdés, az bizonyos, de az is bizonyos, hogy a nők politikai jogokkal való felruházásának leghevesebb ellenzői a valódi magyar asszonyok lesznek. Biztosak vagyunk benne, amennyire ami nőinket ismerjük, hogy úgy kell majd rájuk tukmálni a jogokat és sokan lesznek közülük olyanok, akik halálig nem fognak élni azokkal, bármily butáknak tartsák is őket ezért Glücklich Vilma és a többi „szufrák“. Röviden informálni akarjuk szives olvasóinkat e mozgalom lényegéről és jelen állásáról, 1913 junius 23,
