Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-05-05 / 36. szám
36. szám Szekszárd. 1913 május 5 XXIII. IX. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre . 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ szám ára . . 16 fillér. 3!öfl7,etéaeket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad a Koinár-féls i m. vnyomd'v és papirkereakedés r.-t. Szekszárdon, Egyet «rámolt ugyanott kaphatói:. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleron-szam: 13 és 24L — Kiadóhivataii teleton-szam : IS és II. Szerkesztőség: ’Bezerédj István-utca S. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő üssxs közlemények. Kiadóhivatal : Béri Balog Ádám-utca 42. Ki előfizetési pénzek és hirdetések id. küldendők. Néptanilóknak, ha az előfizetést egész evre eiör I e küldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Albánia megszállása. „Marschiren marsch, direction : Albánia!“ Mire e sorok napvilágot látnak, az osztrák és magyar ármádiának talán már a fülében cseng a fenti vezényszó. Még ha Nikita, a liliputi Montenegró nagyzási mániában szenvedő uralkodója észre is talál térni a legutolsó pillanatban, aligha kerülhetjük el, hogy Albániába be ne masírozzunk. De hát mi közünk nekünk Albániához ? Ezt az odavetett kérdést sokszor olvashatjuk, kivált az ellenzéki újságokban. Szkutari Hekuba nekik, legfeljebb egy jelentéktelen városka, amelyért bizony nagy kár egyetlen egy csepp magyar vért is kiontani. Mi is azt tartjuk, hogy nagy kár minden kiontott magyar vércseppért. Ha azonban nem a mindenáron ellenzékieskedni akarás vesszőparipáját lovagoljuk, elég csak egy kis földrajzi ismeret s be fogjuk látni, hogy még sem olyan csekély az az érdek, amely ezen Istentől meglehetősen elhagyott helyekhez fűződik. Vegyük tehát elő egy kicsit a térképet. Ma ugyan még egyátalán aligha tudhatja bárki is, hogy hol lesznek a még megmaradt európai Törökországnak a határai, annyi azonban egész bizonyos, hogy a régi európai Törökországból csupán csak egy keskeny kis pántlika marad meg. A Fekete tenger mellékén Románia lejebb tolja Bulgária határát s ez egész Driná- polyig Törökország testébe harap. Szalo- niki még vitás konc. De vagy a görögé, vagy ami előreláthatóbb, a mi monarchiánk Két levél. I. Kedves Imre! ... az ügyvédi pálya iránt érzett szeretetem végsőt lobbant s a magasbatörő lángoszlop megvilágította azt az nj utat, melyen közösen haladva elérjük a boldogság szigetét . . . Fátum hatalma ellen mi gyarló emberek hiába igyekszünk küzdeni, tehát ne zúgolódjunk tovább a körülmények mostokasága ellen, hanem egyesült erővel induljunk az „uj“ ösvényen — előre! . . . Fél munkákat sohasem kedveltem, a harcot én kezdtem, én is fogom bevégezni. Harmadfélévi becsületes fáradozásom árán a Drednaught készen áll, müvem befejezésének utolsó aktusaként elütöm a pezsgős palackot, hadd induljon nagy- szerit útjára a hatalmas dimenziójn hajó : a „Viribus unitis !“ „Asszonyi liaiszálon sok minden megfordul a világon. Nő miatt — kezdve a trójai háborútól véres csaták vivattak már; nők szép szeméért koronákat dobtak el; nők kedvéért lettek árulókká bős vitézek ; nők miatt üdvözültek és kárhoztak el emberek, mert a nő a teremtés koronája és jó, vagy rossz a teremtés kezdetétől fogva nők kezéből jön. A sors, a végzet — a nő. Ez visz a nyomorúságba és kárhozatba egyaránt; a nő az Elet — és a Halál“ . . . * * * Á poetica licentiával élve ezúttal a hivatalos bevezetést egyszerűen átugrottam s mindjárt a tények demosthenes i csattanóját helyeztem előtérbe. A várakozás kinteljes óráiban ugyanis erős fogadalmat tettem, ha még egyszer megnyílik lekenyerező politikájából inkább Bulgáriának jut. S ha hozzávesszük mindéhez, hogy Szerbia és Montenegró hatalmas földterületekkel gyarapszik s az aegei szigetek sorsa a nagyhatalmak kezében Törökország rovására úgyszólván, szabad préda, Törökországnak a Dardanellák környéke és Konstantinápoly marad meg — egyideig. Oroszországnak ugyanis lesz gondja reá, hogy adoptált gyermekei békén ne maradjanak. Mint most is támogatja őket csengő rubelekkel, a semleges területeken átcsempészett hadifelszerelésekkel, jövőben még inkább megteszi. Alkalmas pillanatban aztán elesik Konstantinápoly, kinyílik a Dardanellák kapuja s az orosz medve átlép a Fekete tengeren s a vele szemben akarat nélküli apróbb szláv kreatúráival nem csak érzelmi, de területi egységbe lép s beteljesedik a nagy szláv álom. Egy kicsit tehát elhamarkodott dolog volt tőlünk a Szandzsák kiürítése. Inkább ne annektáltuk volna még véglegesen Boszniát. Ha a Szandzsákban benn maradunk, aligha nőtt volna meg igy a szövetkezett balkáni államok szarva, Montenegróé legalább nem. Ha tehát idáig engedtük fejlődni az eseményeket, most már csakugyan nincsen egyéb hátra, minthogy amennyire csak lehet, megakadályozzuk Szerbia és Nikita uram térfoglalását az adriai partvidéken, mert mennél jobban terjeszkedik itt ez a két kis tizedrangu hatalmacska, annál inkább erősödik az orosz befolyás s könnyen arra ébredhetünk, hogy nem mi és Olaszország, de a muszka medve lesz az ur a szép Adrián is, ami pedig Ausztria-Magyarország halála. Ezért előttem a boldogulás ajtaja, sietek megragadni az alkalmat azon beléphetni. Sastekintetemet nem kerüli el a számomra nyitva hagyott nagyon is keskenyke ajtórés, de besurranok rajta, mert a künnrekedés elviselhe tetlen lenne rám nézve. A szeretet ma már olyan kiirthatatlan mély gyökeret vert lelkemben, hogy vétkezném önmagam, minden érzésem, legszentebb emberi jogom gyakorlása ellen, ha erőnek erejével kitépném onnan azt. Szeretem, nincs életküzdelem, mely elszakítson magától, nincs életöröm, mely csábitó lenne maga nélkül! Régi barátságunkra, bebizonyított szeretetemre, önzetlen eljárásomra hivatkozva, könyeim tengerét tanúként idézve, álmatlan éjszakáim pokoli szenvedéseit összevetve, a sok huzavonától végkép kifáradva, testben megfogyva, lélekben meggyötörve, kimondom végre a legendás erejű varázsszót: „Menjen érettem az Elet küzdelmébe uj ösvényen, ha az ügyvédi pályán lehetetlen egyesülnünk !“ Nem fogok többé ingatag női kézzel bele- koutárkodni pályaváltoztatási terveibe, hallatlan energiám lelohadt, végsőkig feszitett ellenállásom megtörött annyi — elvégre igazságos okfejtés láttára. "Napnál fényesebben, diadémnál csillogóbban bizonyítom be, hogy nem az ügyvédjelöltet, hanem a férfit, az embert, a rokonleiket szerettem s szeretem magában, kit kész vagyok követni örömben, bánatban, jólétben, veszélyben, az ügyvédség göröngyein és maga által az utóbbi időben annyiszor hangoztatott kereskedői pálya kiszámitbatatlan szeszélyesség!! utain egyaránt. Társadalmi pozíció ide, fény, pompa, ragyogás oda, én legelsősorban az — embert tekintem, s csak azon belül a hivatást. Ha a tisztes ipar szerszámait ragadná kézbe, nekem akkor is ugyanaz maradna; ha kőtöréssel keresné meg számomra kell tehát éket verni Görögország és Montenegró közé egy európai protektorátus alá helyezett, független Albániával s idő előtt letromfolni Oroszországnak Essád basával kijátszott ütőkártyáját. Mert Albánia még az elgyengült Törökország védnöksége alatt sem maradhat meg, baksisért lelkesedő Essád-féle alakok nem lehetnek ott alkirályok. Független, befolyásos európai uralkodó családokkal rokonságban álló fejedelem kell oda. így bár mindössze 44 ezer Qj kilométerről van szó s habár a déli, kezép s északi Albánia lakossága a két milliót sem éri el s még ebből a területből is ki kell adni ama bizonyos uzsora font húst a győztes balkáni szövetségeseknek, de azért kellő támogatás mellett mégis csak hatalmas véd- bástyát emelhetünk itt az orosz tovább terjeszkedésnek. Elég baj nekünk világkereskedelmi szempontból Szaloniki elvesztése is, de az Albán tengerpartnak velünk barátságos viszonyban élő fejedelem uralma alatt való felvirágzása legalább úgy, ahogy megóvja pozíciónkat a világforgalomban, mert Suezen át nyitva tartja utunkat Egyiptomba le egész Indiáig. Rossz, nagyon rövidlátó, magyar politika tehát az, amely folyton gáncsolja mostani külpolitikánkat. Öt ülnünk kell inkább ama nagy változáson, melyen Ausztria keresztül ment. Azt hisszük, kijózanodtak ott jóidőre a trialisztikus ábrándokból s belátták, hogy ellenünk nem, de csakis velünk karöltve lehet helyes balkáni politikát csinálni. Nagy, súlyos áldozathozásról lesz tehát szó, az albániai harctér talán sok-sok a kenyeret — s csak a száraz kenyeret — sorsának akkor is hűséges osztályosa lennék ! Képzeletvilágomban uj egyén alakja nem tűnhet fel, minden teremtett lélekben a maga lelkét, minden írott betűben a maga gondolatait keresném, s mert azt sehol soha fel nem lelném, életem pokollá válna és dicsőséges földi pályafutásomat az élőhalottak szomorú birodalmában fejezném be. A nem tultüzes véri! egyének csak egyet és csak egyszer tudnak szeretni, de akkor nagyon mélyen, igazán ! A nehezen fellelt „drága kincshez“ most már ragaszkodom a szeretet minden hevével, a birni vágyás minden erejével. Keresztülvergődve a földi megpróbáltatások eme gyötrelmes idején, most tudom csak felfogni annak igazi értékét! . . . Maga említette volt kedves Imre egyik levelében, hogy a nőnek a kötelessége a hűség, a férfi terrénuma az áldozatbozatal. Vérző szivvel bár, de a válás gondolatának kibírhatatlan perceiben elfogadom az önkényesen felajánlott áldozatot : imádott ügyvédi pályájáról való lemondását. Tagadhatatlanul fájó érzést vált ki az általam annyira gyűlölt „áldozat“ szónak még csak papírra vetése is, de ennek némi ellensúlyozásául biztosítom, hogy elkövetkezik az idő, midőn nemcsak üres szavakkal, de tettekkel fogom bebizonyítani, hogy szeretetét nem érdemtelenre pazarolta! Learathatom tehát végre becsületes fáradozásomnak nehezen megérett gyümölcsét és véres verejtékemmel öntözött, kizárólag saját kezem által megmunkált földre reáhelyezem a befejezettség koronáját. * * -* A nagy világ zajától távol, kicsiny falum halotti csendjében sokat gondolkoztam a dolgok folyásán. Nem a 16 évesek általában üres gon-
