Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-04-21 / 32. szám
XXIII. IX. évfolyam Szekszárd, 1913 április 21 32. szám. Előfizetési ár: Sgász évre . .16 korona. ?él évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Ify szám ára . 16 fillér. Ül.i9zetí8eket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a Molnár-fél. t'niyvttjromda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyet szamok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenként kétszer s hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleíon-szám: 18 és 24. — Kiadohivatali telelon-szám : 18 és Él. Szerkesztőség: "Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő ös.-i« közlemények. Kiadóhivatal : Béri Balog Ádám-utca 42. A.z előfizetési pénzek és hirdetéseit ld. küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész evre előro b küldik, 8 kor. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatars : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Az ui ipartörvényről. Hogy a magyar törvényhozás menynyire nem számol a nemzeti élet igazi szükségleteivel, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az ipartörvény, mely már megalkotásakor (1884-ben) hézagosnak és fogyatékosnak ismertetett föl, még most is változatlanul érvényben van. Tehát -csaknem 3 évtized mult el a nélkül, hogy a mindenkori kormányok megfelelő törvényalkotással siettek a volna a sínylődő, pusztuló magyar ipar segítségére. Igaz, hogy a jó szándék a segítségre megvolt és nagyarányú kodifikátori munkásság fejtetett ki, de arról már igazán nem tehet se a kodifikátor, se a kormány, hogy a magyar törvényhozás midennel inkább tudott és akart foglalkozni, csak az ipartörvény revíziójával nem. Ha a statisztika nem volna, maga ez az egy körülmény döntő bizonyíték arra, hogy a magyar ipar mityen erőtlen, vérszegény, milyen tekintélytelen Hamupipőke és milyen politikai hatalom és befolyás nélkül szűkölködik. Szterényi József volt koalíciós államtitkár nevéhez fűződik a legtöbb érdem.és munka az ipartörvény reformja terén, aki évtizedek munkáját feldolgozva egyetlen óriási terjedelmű iparkodexben akarta a reformot megalkotni. A nagyeszű és gyakorlati érzékű Hieronymi azonban felismerte e monstru- ózus törvénytervezet kezelhetetlenségét, a mely ellen már a koalíció fénykorában is erős elvi kifogások tétettek és lemondva az egységes iparkodex megvalósításáról, egy bizottságot szervezett azzal a feladattal, hogy az uj ipartörvény reformját az ipar minden egyes ágára kiterjedő részlettörvények utján valósítsa meg. Ennek a feladatnak gyakorlatiassága kétségtelen, ami azért is fontos, mert az egyes iparágak a találmányok révén, lehet mondani, napról-napra és váratlanul szaporodnak és oly fejlődési irányokat vesznek, különösen a külföldön, amihez azután a hazai ipari és különösen munkásviszonyoknak simulniok, alkalmazkodniok kell, melyeket a törvényhozás előre nem láthat. Minduntalan előáll tehát annak szüksége, hogy valamely iparágra vonatkozólag törvényes rendelkezés tétessék, mit sokkal célszerűbb novelláris utón megtenni, mint az egész iparkodexet minduntalan változ- tatgatni. A kodifikáló bizottság három évi szorgos munka után most kezdi nyilvánosságra juttatni munkássága gyümölcseit. A nagy nyilvánosság elé került eddig az építőiparról és a vándoriparról szóló törvénytervezet, amelyeket már az érdekelt szakegyesületek is megkaptak vélemény- adás céljából. A vándoriparról szóló ellen heves izgatás indult meg Ausztriából, a mennyiben e tervezet, igen helyesen, korlátozni kívánja a Magyar országon meg nem telepedett külföldi cégek megrendelés-gyűjtési jogát. Elkészültek, de még nem kerültek a nyilvánosság elé az iparbiróságról, a kereskedelmi alkalmazottakról, valamint a fiatalkorú munkások és női munkások munkaviszonyának szabályozásáról szóló törvénytervezetek. Ezeket fogja követni a munkásviszony általános rendezéséről szóló törvénytervezet, az egész törvény-komplexumnak egyik legnehezebb része, amennyiben ennél erős véleménykülönbségek várhatók a munkaadók és munkások között. Amennyire a törvény készítőinek intencióit ismerjük, ez a tervezet sokban változtatni kíván a jelenlegi állapotokon. Azon az alapon, hogy a sztrájk megakadályozása lehetetlenség, elmarad a jelenlegi ipartörvény 159-ik szakasza, amely sztrájknál bizonyos esetekben büntetést állapit meg s nem gördít akadályokat a sztrájk, amerikázás és bojkott elé. A tervezet elismeri a szervezkedés elvét és beviszi a törvénybe a kollektiv szerződést, amely jogilag ismeretlen volt Magyarországon. Az ipari közönséget természetesen az a kérdés* érdekli legjobban, hogy ezek a törvények mikor kerülnek a parlament elé tárgyalás céljából. Erre az ügyek jelenlegi állása mellett ez év folyamán aligha lehet számítani. A kormány előzetesen mindegyik törvénytervezetnél be akarja várni az érdekelt körök véleményét, e vélemények pedig nem túlságosan gyorsan érkezvén be, a bizottság aligha lesz abban a helyzetben, hogy a beérkezett kívánalmakat még az év vége előtt feldolgozza és a szükségesnek látszó módosításokat megejtse. Az sem valószínű, hogy a kormány egy-két ilyen kisebb törvényt vigyen a parlament elé, hanem valószínűleg meg akarja várni, mig legalább is a munkás és munkaadó közötti viszonyra vonatkozó összes törvények együtt lesznek és ezeket egy csomóban terjeszti be. így tehát a tulajdonképpeni revízió kezdete csak a jövő BUnhödés. A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája. Irta: Fenyő Á. G. Kellemesen hűvös szellő fodrozta a tenger hullámait, melyek ritmikus csobogással verődtek a móló köveihez. A parton eleven élet pezsgett. A világfürdőnek minden épkézláb vendége ott nyüzsgött a sétányon s á két nő, aki egy aranyfürtös zanót-bokor aljában egy pádon üldögélt, majd minden percben más és más nemzetnek a nyelvét hallotta csendülni a járókelők ajakáról, A két nőn nem látszott meg, hogy anya és leánya. Az idősebb az a tipus volt, amelyhez minden szép nő idő jártával eljut: amikor t. i. az egykori szépség öntudatlanul vagy tudatosan, de mindenképp elkeseredett tusára kél az évek számával, a múlandósággal, nem az öregséggel, mert azzal is lehet imponálni, hanem az öregedéssel, mely százszorta rosszabb az öregségnél. Az ősz baj nem fáj a nőnek, de az első ősz szálaktól mindegyik irtózik. A fiatalabb nem volt olyan szép, aminő az anyja lehetett. Tán olyan szép se, mint az anyja mostan. Annyi bizonyos, hogy acélszürke szeméből, markáns, férfias vonásaiból fele annyi tetszésvágy sem volt kiolvasható, mint az anyjáéból. De arcán, egész lényén elömlött az a megnevezhetetlen valami, amiért anyja tán irigyelte is : az ifjúság öntudata, a fiatal asszony bája, amely ajándékán* a természetnek rontani lehet, de javi- tani nem. Nagy tömegben egészen egyedül lehetnek azok, akik senkivel sem törődnek. A két nő is tartózkodás nélkül beszélt egymással, ügyet sem vetve a sétálók tarka sokaságára. — Nem tudlak megérteni benneteket Germaine ! Három hónap óta tervezzük, hogy együtt fürdőzünk Aix-les-Bainsben s most, mikor már le is foglaltam a panziót, jön a táviratod, hogy Dieppebe mentetek. Méltán baragudbatnám is, hogy igy áprilist járattatok velem. —- Ne haragudjál anyám, az orvos . . . — Az orvos, az orvos ! Megengedj, olyan orvos nincs, aki ma az aixi melegfürdőt rendeli s holnap tengerre küldi betegeit. — Hisz te mehettél volna Aix-les-Bainsbe, ha neked meleg fürdőre van szükséged ! — Ugyan, Germaine, hisz nem nekem, Léonnak, a férjednek kellett a fürdő a reumája ellen! Ti valamit titkoltok előttem, ti játékot űztök velem, amely játéknak elég esetlen, komolyan véve, meg kész sértés. De lásd, én nem akarok haragudni, azért eljöttem a kedvetekért Dieppebe. —- És Aix les-Bainsbe is csak a mi kedvünkért jöttél volna velünk ? Germaine hangja megreszketett. Megérzett rajta, hogy nehezen gyűr le egy indulatot, melynek sem eredetét, sem terjedelmét anyja nem is sejthette. — Mit jelentsen ez? — kérdezte anyja. A fiatal asszony nem felelt. Napernyője végével a kavicsokat turkálgatta és lesütötte szemeit. — Beszélj, mit akartál mondani ! Szinte elfulladt az anyja, amint megragadta Germaine kezét s fojtott hangon, idegesen ismételte kérdését. A fiatal asszony erőltetett nyugalma a vihar előtti csöndre emlékeztetett. — Anyám, kár volt ide fáradnod ! — Miért ? — Mert a mi utaink szétválnak. — Mondd még egyszer ! — Már rég szétváltak, ha tudni óhajtod. — Germaine, leányom, hogy értsem ezt ? — Úgy, anyám, ahogy mondom. Hallgass meg nyugodtan, aztán ítélj magad. — De az Istenért, hát mi választana el bennünket ? Az anyát a leányától ? — Éppen ez az. Az anya és a leánya között e y emlék áll. — Emlék ? — Igen. Egy rettenetes emlék, mely megkeserítette gyermekéveimet, mely megmérgezte ifjúságomat, mely lerombolta lelkemben azt az oltárt, hova más leányok az ő anyjuknak tiszta, mocsoktalan képét szokták állítani. Coustancy márkiné képe nem való oltárra. Krétafehér arccal, vonagló, vértelen ajakkal, egy közeli katasztrófa sejtelmével bámult a márkiné a leányára. Szólni nem tudott, de szabályos vonásai eltorzultak a kíntól. Germaine pedig fagyosan, nyugodtan, mintha valami közömbös dologról csevegne, folytatta : — Nyolc kilenc éves lehettem, mikor birtokunkról, Brizacból egyszer berándultunk Saint- Brieuxbe. Farsang volt s egész délután az álarcosokat néztük az utcán. Majd betértünk egy cukrászdába. Teát rendeltél, a hideg ellen, mint mondottad. Rumot is tettél bele. Ettől aztán nem tudtam este elaludni. Nyugtalanul hánykolódtam ágyamban. Mintha tegnap lett volna, úgy emlékszem mindenre. — Nos, aztán ? — Miss Very, a nevelőnő, mélyen aludt. Egyszerre kedvem támadt hozzád menni. Fölkeltem, észrevétlenül a te szobádig lopództam, Idegen hangot hallottam . . . Férfihangot. Anyám, neked férfi vendégek volt 1 A márkinő nevetni próbált.
