Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-04-14 / 30. szám
4 — Jegymegváltás. A szekszárdi Dalárda f. hó 5 íki estélyére még folytatólag megváltotta a jegyét Sarkrdi Andor 3 koronával, amit köszü nettel nyugtáz az elnökség. — Fényképészeti kiállítás. Az amatőrök egyesülete Pécsett fényképészeti kiállítást rendezett, mely vasárnap nyílt meg. A kiállítók között részt vett Borgida Ede szekszárdi fotóművész is, igen szép kollekcióval, melyet a zsűri is méltatott úgy, hogy a hivatásos fotóművészek közűi egyedül Borgida kapott a 33 dijból egyet, az amatőrök pécsi egyesületének bronz plakettjét, amit örömmel teszünk közhírré. A többi dijat amatőrök kapták. — Vásár áthelyezés. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy Bonyhád község az április hó 28. és 29-ére eső országos kirakó és állatvásárt ez évben kivételesen május hó fS-iui és ií-én megtarthassa. — Hóvihar. Óriási hóvihar dühöngött át tegnap éjjel az egész Dunántúlon. A Budapestről indult fiumei gyorsvonat megakadt az iszonyú hófúvásban úgy, hogy két órás késéssel ért csak el Sárbogárdra, igy a Szekszárdra jövő utasok déli 12 óra helyett délután 4 órakor érkeztek meg s elmaradt a posta is. Vasutasok bemondása szerint- az irtózatos vihar felszaggatta nem egy kupénak a tetejét s fagyasztó lehelletével útjában mintha csak leforrázta volna a virágzó fákat és tönkretette a zöldülő növényzetet. A szakadékokban még most is van egy-két méteres hó — Utolsó értesítés. Miután az idény már nagyon előrehaladod, permetezőszerekkel bizonyára minden szőlősgazda már fedezte magát és az Anti-Peronospora készletek is majdnem teljesen ki vannak árusítva, kérjük az érdeklődőket, jegyezzék elő, hogy ahol Peronospora, lisztharmat, fusikladium, vagy egyéb rovarbetegségek felléptek, azok a Pick H. és Társa cég által, Budapest, V., Akadémia utca 16, forgalomba hozott eredeti francia permetező szerrel, Anti Peronosporával leküzdhetők. Mindenkinek ingyen és bérmentve küld nevezett cég tanulságos leírást a szőlő- és gyümölcsfakezelésről, valamint ajánlatot és elismerőleveleket. Ne mulassza el senki e nyomtatványok kérését, mivel ezzel igen értékes utasításokat fog kapni. — A Sió-csatorna hajózhatóvá tétele. Tudvalevő, hogy a Sió csatornát, amely a Dunát összeköti a Balatonnal, hajózhatóvá akarják tenni. A kereskedelemügyi és földmivelésügyi miniszterek 6 millió koronára kontemplálták az ezzel járó költségeket. Mint Siófokról közlik, a munkálatok már meg is kezdődtek és ezidőszerint Fokszabadi és Simontornya határában dolgoznak a Siópartján járó kotrógépek. — Halálozások. Özv. Wurm Lipótné Hő- gyészen, folyó hó 8-án 71 éves korában elhalt. Az elhunytban Wurm Ödön Ürgevár pusztai és Wurm Ignác Döbrönte pusztai bérlők édes anyjukat gyászolják. Kapossy György nyug. kántortanitó, egyházi zeneszerző Nakon 10-én elhunyt. Letartóztatott takarékpénztári tisztviselők. A csődbe jutott paksi takarékpénztár^ ügyéből kifolyólag a szekszárdi vizsgálóbiró megkeresésére, a székesfővárosi rendőrség Bunn Lajos takarék- pénztári igazgatót és Vetter Márton takarék- pénztári pénztárost csütörtökön letartóztatta és Szekszárdra kisértette, ahol az ügyészségnek átadva, vizsgálati fogságba helyeztettek. — Seprővel ütötte agyon, Glöckner Ádám és Birkenstock Konrád Juhé-pusztai cselédek valami fölött összeverekedtek és Glöckner a verekedés hevében egy seprőnyéllel oly nagyot mért Birkenstock fejére, hogy ez szegény 3 napi kínlódás után sebébe belehalt Glöcknert bekísérték ügyészség fogházába. — Talált maiac. Egy három hónapos malacot találtak az utcán, amit aztán behajtottak a városházára, ahol a tulajdonosa átveheti. — Behavazott vonatok. A szombati hóvihar oly arányon kát öltött, hogy a hófúvás miatt a Budapestről induló személy és gyorsvonatok Adonyszabolcsnál megállni voltak kénytelenek. A hóvihar a telefon és láviró oszlopokat kidöntötte és igy a közönség teljes tájékozatlanságban volt. Az újságok is elmaradtak. A délután 3 órakor induló gyorsvonat este 9 órakor indulhatott tovább a legnagyobb elővigyázat melleit és éjjel 11 órakor ért Öárbogárdra, Szekszárdra pedig reggel 6 órakor. Adonyszabolcs és Sárbogárd vidékén több lábnyi magas hóréteg fedi a földeket. A hó vihar az ország nagy részében dühöngött és a nyomában fellépett fagy óriási károkat okozott a szőlőben és vetésekben. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 április 14. —: Mautner Gyufa fogászati műtermét f. évi május hó 5-én Szekszárdon, Molnár Mór-féle házban, Széchenyi-utca 169. sr. megnyitja. — Repülőgép a város fölött. Rendkívül érdekes és ritka látványosságban gyönyörködtünk csütörtökön délelőtt 9 óra tájban. Ugyanisekkor repült el a város fölött Uzelacz Emil alezredes, a katonai repülőosztály főnöke égy szerelővel, körülbelül 1000 méter magasságban, 136 kiló méteres óránkinti sebességgel. Bár nagy magasságban haladta repülőgép, de azért a motor erős kattogása lehallatszott. Uzelacz Emil a Becs melletti Fischamendbí 1 repült Újvidékre 3 óra alatt, tehát 410 kilómétert tett meg egyhuzamban, amely sebességgel eddig a legnagyobb rekordot ő érte el a monarchiában. Természetesen nálunk nagyon sok szemlélője volt a gyönyörű látványosságnak.-— TŰZ. Tegnap délelőtt fél 11 őrekor Molnár Bernát bőrkereskedő Széchenyi-utcai házában tűz ütött ki, amit azonban Rácz József rendőralkapitány a házbeliek segítségével, a szomszédból előkerült kézifecskendővel eloltott. A tűz úgy keletkezett, hogy a cseléd a még parazsat takaró hamut a lépcső feljárathoz dobta, ahol az erős légvonat lángra lobbantotta a parazsat s ettől a lépcső meggyulladt. Már az egész lépcső lángban állott, amidőn Molnárné a nagy ropogásra figyelmes lett s észrevette a tüzet. Kovács i. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement és email-töméseket. Arany, platina és porcellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nél küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben. Távirat. - Telelőn. - Express. — A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. —„ Merénylet a spanyol Király ellen. Madrid, (Érkezett d. u. 3 óra ) Alfonz királyra, midőn tegnap kilovagolt, egy merénylő kétszer rálőtt; az egyik golyó a király feje fölött süvített el, a mási a király lovát megsebesítette. A merénylő, midőn egy rendőr olfogta, a rendőrt is meglőtte. Neve Santos Allegro, 25 éves, ács. Egy levelet találtak nála, melyben nejének azt írja, hogy „ha szeretsz, megbosszulod halálomat. Éljen az anarchia.“ Elfogtak egy francia nyelvmestert is, aki a merénylet előtt félórával Santos szál beszélgetett. A király a merénylet után igen nyugodtan viselkedett. Sztrájk-hirek. Fiume, (Érk. d. u. 3 ó. 10 p.) A fiumei tömegsztrájk elmaradt. ^Brüsszel, (Érk. d. u. 3 ó. 10 p.) Az általános munkássztrájk, mely a választó- jogi reformmal van kapcsolatban, kiütött. Elhunyt vonatvezető. Budapest, (Érk. d. u. 3 ó. 15 p.) A fiumei gyorsvonat vezetője, aki az ogulíni összeütközésnél megsérült, sebeiben meghalt. A pápa betegsége. Ií óma, (ér . d. u. 3 ó. 35 p.) A pápa baloldali tüdőgyulladásban szenved. Steckenpferd liliomtejszappan elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, Drogériákban, illatszer és fodrász üzletekben 80 fillérért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra a a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, tubusokban 70 fillérért mindenütt kapható. Bergmann &.Co.Tetschen a E. KÖZGAZDASÁG. A Triesti Általános Biztosító Társulat (Assicurazioni Generali). Március hó 26-án a társaság 81 -ík rendes közgyűlése tartatott meg. A közgyűlés elé terjesztett 1912. évi mérlegek előttünk fekvő jelentéséből látjuk, hogy az 1912. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 1,267.209.909 korona és 28 -fillért tettek ki és az év ío'yamán bevett dijak 55,525.392 K és 20*fillérre rúgtak Az életbiztosítási osztály dijtartaléka 23,703.976 korona 65 fillérrel 375,547.656 korona 67 fillérre emelkedett. Az életbi tositottak osztalék-alapja 7,141,183 korona 12 fillért tesz ki. A tiizbiztositási ágban, beleértve a tükörüveg biztosítást, a díjbevétel 18,926.541.149 korona biztosítási összeg után 32,462.892 korona 58 fillér volt, miből 11,326.023 korona 37 fillér viszontbiztosításra forditta- tott úgy, hogy a tiszta díjbevétel 21,136.869 korona 21 fillérre rúgott és ez összegből 15,302 274 korona 59 fillér, mint díjtartalék, minden tehertől menten, jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege 155,630,256 korona 27 fillér. A betörésbiztositási ágban a díjbevétel 1,636 426 korona 93 fillérre rúgott, miből levonván a viszontbiztosítást, a tiszta díjbevétel 916 019 korona 81 fillért tett ki. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 6,048.766 koronát, mely a viszontbiztosítások levonása után 2,793.257 K 34 f-re rúgott. Károkért a társaság 1912-ben 49,019.662 korona 23 fillért és alapítása óta 1,112.818121 .korona 56 fillért fizetett ki. E kártérilési összegből hazánkra 222,758.821 korona 22 fillér esik. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 17,264 558 korona 20 fillérre rúgnak, különösen kiemelendők: az alapszabályszerinti .nyereség tartalékok, mely 7,360.599 korona 28 fillért tett ki, az értékpapírok árfolyam-ingadozására alakított tartalék, mely az idei átalakulásokkal együtt 7.924.932 korona 13 fillérre rúg, továbbá felemlítendő a 160.000 koronára rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tartalék, mely az idei átutalással 2,219.026 korona 79 fillért tesz ki. Részvényenként 720 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek elsőrangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átalakulások folytán 416,840.622 korona 40 fillérről 434,367.388 47 fillérre emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 104,161.605 korona 92 fillér. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök 45,159.521 korona 06 fillér. 3. Értékpapírok 242,001.442 korona 88 fillér, 4. Követelések államoknál és tartományoknál 40,422.,113 korona 73 fillér. 5. Tárca váltók 626.815 korona 16 fillér. 6. Készpénz és az intézet követelései a hitelezők követeléseinek levonásával 1,995.889 korona 72 fillér. Összesen 434,367.388 korona 47 fillér. Ezen értékekből 82 millió korona magyar értékekre esik. A »Minerva« általános biztositó részvénytársaság Budapesten — mely az Assicurazioni Generali leányintézete — egyéb ágazatain kívül foglalkozik a kezességi- és óvadék . valamint az' eltulajdonítás, lopás-, hűtlen kezelés- és sikkasztás elleni biztosítással, nemkülönben a versenylovak, telivérek és más egyéb értékes tenyészállatok biztosításával, mely uj ágazatokat nevezett társaság vezette be hazánkban. Teljes mérleggel n társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul, a legnagyobb készséggel szolgál. Bővebbet a szekszárdi főügynökség. Sar- kadi Andor. NYILT-TER. E rovat alatt közöltekért nem vállal felelősséget a szerk. Eladási hirdetmény. Elköltözés miatt alulírott szabadkézből önkéntes árverésen eladja a Kossuth Lajos-utcában lévő házánál április 20 és 27-én mindenkor d. u. 3 órakor az összes bútorait, házi és konyha felszerelését. Venni kívánók azzal hivatnak meg, hogy a megvett tárgyakat azonnal el kell számtani, árukat pedig készpénzben kell kifizetni. Eladásra kerül 2 háló, egy ebédlő és 1 szalon berendezés, konyha felszerelés és igen sok házi eszköz. Dömötör Miklós anyakönyvvezető.