Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-03-27 / 24-25. szám

24—25. szám

Szekszárdi 1913 március 27,

XXIII. IX. évfolyam.

Előfizetési ár:

Egész évre . .16 korona.

?él évre . . . . 8 ,,

Negyed évre ... 4 „

Efy szám ara . . 16 fillér.

■loflzet^aeket ea hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad a Molnár iéit könyvnyomda és papirkereakedéa r.-t. Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik heienkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztésé^ teleion-szam: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szam : 18 és II.

Szerkesztőség :

'Bezerédj Islván-ulca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő öaazei közlemények.

Kiadóhivatal :

Béri Balog Ádám-ulca 42.

A* előfizetési pénzek és hirdetések Id. küldendők.

Néptanítóknak,

ha az előfizetést egész evre előre h küldik, S kor.

Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők.

A községi törvény reformja.

A lapokból arról értesülünk, hogy a kormány még ez év őszén törvényjavaslatot íog benyújtani a képviselőházhoz az 1886. évi XXII. törvénycikk módosításáról. A belügyminisztérium törvényelőkészítő osztálya a napokban fogja megkapni a megbízást a törvényjavaslattervezet elkészítésére és ezen törvényjavaslat képviselő- házi tárgyalásával kívánja a községi és körjegyzői kar illetményrendezési ügyét kapcsolatba hozni.

A jegyzői kar államosítása helyett — a hírek szerint tehát. — most a községi törvény reformja lépett előtérbe, de tudjuk, hogy a községi törvény revíziója voltaképpen csak a jegyzői kar államosításának keresztülvitelére szolgál. A kormányt, értesülésünk szerint teljesen meggyőzték azok a szakvélemények, amelyek a legkiválóbb gyakorlati közigazgatási szakemberek meggyőződései nyomán, . egybehangzóan odakonkludáltak, hogy a községi közigazgatás megfelelő reformja nélkül a jegyzői kar államosítása nehézségekbe ütközik. A kormányhoz közel álló közigazgatási szakemberek is rámutattak arra, hogy a jegyzői kar államosítását egyedül a választói jog reformjával egybekapcsolni ethikai és közigazgatási képtelenség és igy történt meg, hogy a kormány a jegyzői karnak eredetileg csak néhány szakaszból álló törvényjavaslattal való államosítása helyett, most azt a formát választja, amely a községi törvény revíziójával csatolja össze a jegyzői kar államosítását.

Ez a forma, amelyet a kormány a jegyzői kar államosítására most legutóbb választott, kétségkívül most helyesebb, mégis a közigazgatás gyakorlati emberei fenntartják mindazokat az aggályokat, a melyeket a jegyzői kar államosítása ellen támasztottak. Ezek között hallottuk kifogásként emliteni, hogy a jegyzők államosításával a községek elvesztik értelmi vezetőjüket, a vármegye tisztikara pedig elveszti a maga végrehajtó közegeit és helyzete, amely eddig csak felfelé volt bizonytalan, ezentúl már lefelé is tarthatatlan lesz.

Ilyen kifogás az is, hogy az állami jegyző, ki az adóügyi teendők ellátására is hivatott, egy személyben községi jegyző is legyen. A közigazgatási vezető körök azt is kifogásolják a jegyzői kar államosításánál, hogy a községek nem fognak felmentetni az állami jegyző javadalmazásához való hozzájárulás alól és igy állami funkcionáriusok javadalmának terheit is a községekre hárítják.

Maga a jegyzői kar egyelőre nem nyilatkozott az államosítás kérdéséről, de mi úgy tudjuk, hogy a jegyzők sorában igen szimpátikus az államosítás gondalata, bár vannak, akik a jegyzőegyesületet a javaslat ellen való állásfoglalásra szeretnék rábírni.

Ez a nagyfontosságu kérdés tehát mindenesetre nagy körültekintést igényel. Szerintünk a megoldásnak az a helyes módja, hogy szigorúan ki kell rostálni a községi közigazgatás keretéből mind azt, a minek ellátása voltaképpen állami feladat. Ilyen többek közt az állami adóügy, köz- biztonsági szolgálat. S ha ez meg lesz,

nem csorbul, sőt erősödik a községi autonómia, a jegyző élhet a közigazgatási feladatoknak s megmaradhat továbbra is a szegény falusi nép önzetlen tanácsadójának.

VÁROSI ÜGYEK.

— Képviselőtestületi ülés. Szekszárd város képviselőtestülete március hó 29-én délután o órakor a városház közgyűlési termében dr. Szent- királyi Mihály polgármester elnöklésével rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: A Ferdinand Ádámné alapítványáról szóló alapitólevél. A gyámpénztári szabályrendelet módosítása. Az utcák, terek és járdák öntözése, tisztántartása tárgyában hozott szabályrendeletre érkezett törvényhatósági bizottsági határozat bemutatása. Az éjjeli zenéről szóló szabályrendelet tárgyában érkezett belügy. miniszteri határozat bemutatása. Az utcák kocsi- úttesteinek burkolásáról, hidak és csatornák készítéséről szóló szabályrendelet. A városi gyámpénztár, a villamosmü, a jégmű 1911. évi zárszámadása. A báró Augusz-árvaházra felügyelő bizottság újraalakítása. Előterjesztés a Magyarutcai menedékház elhelyezése céljából házvétel iránt. Előterjesztés aszfaltjárdák létesítése iránt. A Ferenc Gyula és Eszterbauer Mihály által bérelt Szekszárd-Szállóbeli bolthelyiségek bérbeadása iránti intézkedés. Ferger Mihály törlési engedély kiadása iránti kérvénye. Nagy Béla kérvénye, a községi kötelékbe való felvételére. Simon József, Gungl István, Metzger József, Bogyai Márton, Horváth József, Horvát Komán, Mozolán Ferenc, Gakk testvérek illetősége. A Dr. Fent Ferenc és Németh Gyula terhére tévesen előirt községi adó leírás. Markvart János, özv. Simon Józsefné, Kaszler Ferenc és Orbán Ferenc kérvénye közs. közmunka leírás iránt.

TÁRCA.

A galileai madarak.

— Legenda Jézus életéből.* —

Valamikor régen az Úr Jézus az országutakon járt-kélt, jövetele felvidámitotta a madarakat. Mihelyst megpillantották az ő fehér öltözetét, egész csoportokban jöttek elő; némelyek a sövény ágabogaii'a telepedtek, olyan látszatot varázsolva igy azokra, mintha virágzásban volnának; mások szanaszét szökdécseltek abban a porban, melyet az Úr lábai tapodtak ; egyesek pedig a levegőben lebegtek és árnyékot csináltak az Úr felett. Azok, amelyek tudtak dalolni, rákezdtek a dalra; amelyeknek pedig nem volt hangjuk, azon voltak, hogy legalább ékes tollazatukkal gyönyörködtessék a Mestert.

Valamennyien ezt mondták a maguk sajátos nyelvén :

— Fogadd bálánkat, Urunk, a ruházatért, a hangért, a szinért, a táplálékért, a lombokért, melyek oltalmaznak bennünket; bála Neked az életért és hála a szárnyainkért.

Az Ur mosolygott és megáldotta őket, azok pedig tovább mentek a maguk utján. Még a tojásaikon ülő nőstény madarak sem féltek elhagyni

*René Bazin-nek, a maga hazájában méltán népszerű elbeszélőnek ezt-a keresetlenségében megkapó kis legendáját szívesen ajánlom figyelmébe azoknak,, akik iskolai olvasókönyvnek szerkesztésével foglalkoznak. Épen ezért tartottam célszerűnek e legenda leforoitását és e helyen való közzétételét, mert teljesen, érdemesnek vélem ezt arra, hogy az iskolai olvasókönyvek Írásművei közé felvétessék. Zs. B.

fészkeiket, bízván abban, hogy a tojásuknak nem lehet azért semmi bántódásuk. Hozzámentek hallgatagon s aztán gyorsan ismét tovarepültek.

Egy napon azonban, Galilea egyik lejtőjén, két madár búslakodott, nagy szomorúan a vidám társaik között. Az az évszak volt ez, amikor virágjában áll a kökény és még zöld a galagonya. Jézus megérezte a bánat közellétét és megállt. Megértette, amit a madarak nem tudtak kifejezni.

—- Mester, mi felépítettük fészkünket, teljes bizodalommal, egy fának az aljában, — már két tojáska is volt benne—jött a vizáradás és elsöpörte otthonunkat.

Jézus felemelte kezét és mondá oly szelid hangon, hogy az inkább hangzott szánakozásnak, semmint parancsolásnak:

— Kezdjétek el újra, kicsinyeim.

A sármányok uj fészket építettek egy tölgyfának a legtetején, az árvíztől való féltükben. Ez sok időbe telt; valamennyi lószőrt, gyapjút és tollakat, melyek a sármány fészek rakásához szükségesek, a legutolsó morzsáig felhasználták már az első fészekrakók, ezek a boldog lények, melyek ott hallatták énekeiket köröskörül. De lám, abban a kellő pillanatban, mikor a kis otthon épen elkészült, kerekdeden, az ég felé födetlenül s a szellőtől ringatva, — kitört a vihar, oly erőszakos és jégesővel annyira megterhelt, hogy minden, de minden elpusztult.

A sármány-pár elhatározta, hogy felkeresi a Mestert. Nem voltak olyanok, mint jó-magunk, akik mindig csak sopánkodásba merülünk. Ők csupán azt óhajtották megtudni, vajon maradt-e még valamelyes reményük arra, hogy ezen az éven egy családot felnevelhessenek s hogy micsoda hibát követtek el, hogy a két fióka elpusztult ?

Az évszak már a vége felé közeledett; a fiatal madárkák már tollasán képesek voltak repkedni s már oly felnőtteknek kezdettek látszani, mint szüleik, mialatt a déli napfény úgy égetett, akár csak egy tanyai ház kemencéje. Éhez járult még, hogy az Úr Jézus már elhaladt az ő utján, hirdetvén az igét a népnek s most már nagyon távol kellett lennie.

Hosszú ideig kereste Őt a két madár. Sejtelmük sem volt arról, hogy merre jár Ő s nem is volt módjukban arról kérdezősködni. Csak amikor egy egy faluban siránkozó asszonyt, beteg gyermeket, vak férfit vagy bánatos arcot találtak, mondogatták egymásnak :

— Az Ur Jézus nincsen itt — és tovább folytatták utjokat. Ez gyakorta megtörtént velük, de végre is nyár vége felé egy városba érkeztek, hol mindenfelé nagy volt az izgatottság.

A gyermekek faágakat hordoztak s a férfiak tanakodtak maguk között és mondák :

— Mégis csak igaz az, hogy az Ur feltámasztotta a Jaixus leányát, mi láttuk ezt járni- kelni tökéletes életerőben.

Fiatal leányok sírtak örömükben, mikor levetették gyászruháikat.

A két sármány egy kiálló faágon várakozott Jézusra a város külső szélein s épen, amikor már erősen közeledett az este, arra haladt az Űr és felismerte őket.

— Semmi sincs elveszve kicsinykéim, — szólt hozzájuk. — Kezdjétek még egyszer újra, csakhogy a fészket a fa közepére kell raknotok,

HMgr* Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.

\