Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-01-13 / 4. szám

2

A műtárgy építések és úttartozékok létesítése «sekély hiánnyal befejezést nyert, a kavicsszálli- tás azonban a Bátát az államuttal összekötő utón minden megerőltetés dacára befejezhető nem volt. Az útépítkezés! munkálatok — csekély kő fuvar o zástól eltekintve — teljesen szüneteltek. A szekszárdi vasúti hozzájáró ut kiskőburkolati munkái a kedvezőtlen időjárás miatt nem voltak befejezhe- tők, mintegy 60 folyóméter hosszúságban a burkolat elkészítését a tavaszi kedvezőbb időre kel lett halasztani.

KÖZSÉGI ÜGYEK.

Jegyzők gyűlése.

Vettük az alábbi jegyzőkönyvet s azt a jegyzői karra fontos voltánál fogva itt közöljük.

Jegyzőkönyv.

Felvéve a „Tolnamegyei községi- és körjegyzők egyleté“-nek Szekszárdon, 1912. évi november hó 8-án tartott rendes évi közgyűléséről.

Jelen voltak: Purt Adolf egyleti elnök, Illés Gyula egyl. alelnök, Virányi Károly egyl. I. jegyző, Janosits Károly egyl. pénztárnok, továbbá Arany Károly, Babay Géza, Berényi Jenő, Bertics Pál, Cholnoky Lajos, Csőri Ferenc, Csukly Béla, Czéh Ferenc, Duzs Dániel, Greifenstein István, Győrffy Zoltán, Hegedűs Mátyás, Huszár Pál, Kardos István, Keszler Károly, Kis Gergely, Ivlimes Antal, Kommandinger Kálmán, Lagler Sándor, Laskó Dezső, Ludwig József, Lunova János, Öllé Mihály, Oravszky László, Pápay István, Héber Béla, Simon Lajos (Decs), Somogyi Béla, Sörös Gyula, Steib Mihály. Szepesy János, Szepesy Kálmán, Takács Gyula, Takács József, Ugrosdy Aladár, Várkonyi Imre és ^Várkonyi István egyleti tagok.

Purt Adolf egyl. elnök meleg hangú, szép beszéddel üdvözli a jelenlevőket. Megnyitó beszéde folyamán visszatekint az egylet életére és abban ] három korszakot külömböztet meg. Az első az összetartozandóság érzetének felkeltésére irányuló tevékenység korszaka, a második kors összegezni azokat melyek a községi is fejlődésének elő- örjegyzői kar egye térnének boldogulására kitüzendők voltak, a harmadik korszak pedig a kitűzött és zászlónkra irt célok megvalósítására való törekvés ideje, a tettek korszaka, a mikor a sajtó, a törvényhozás és a törvényhatóságok támogatásával ezeket a célokat, ezeket a törekvéseket megvalósítani kell. A közgyűlést abban a reményben nyitja meg, hogy a kitűzött célok mielőbb megvalósulnak és a jegyzőkönyv hitelesítésére Pápay István és Várkonyi István kartársakat kéri fel.

teljesen rendbe jön : ekkor nevét törlik a jegyzékből. Mindennap több olyan gyermek akad, aki valami fizikai fogyatkozás vagy seb miatt az ápolónő elé kerül, ki erről értesítést küld a szülőknek, feltüntetve, hogy őt kezelésbe részesítse s felhívja őket —- ha a szükség úgy kívánja — arra, hogy a gyermeket orvosi kezelés alá vétessék. Nem egy esetben a szülőkhöz küldött jegyzék elegendő. A hanyagok, a közömbösök vagy azok, a kiknek nem telik a költségre, e hibák orvoslására, az ápolónőhöz folyamodnak.

Olykor olykor a szüléket meghívják az iskolába, ahol megbeszélik az ápolónővel a gyermekek érdekében szükséges főbb tennivalókat s ez kioktatja őket teendőikre nézve. Az ápolónő feladata jelentékeny részét az iskolában végzi el, de naponként több órát arra szentel, hogy meglátogatja a gyermekeket otthon, ahol munkája javarészre vár reá.

Természetesen itt igen sok akadállyal kell megküzdenie s igen óvatosan kell eljárnia, nem szabad az orvos hatáskörébe avatkoznia, nem szabad a családban háborúságot okoznia s azonfelül értenie kell nyelvüket, ismernie szokásait s respektálnia büszkeségüket. De ha feladatát tapintatosan végzi, fáradságát a gyermekek egészségének megjavulása jutalmazza. Az ápolónő kétségtelenül sok ellenállással találkozik, sok tudatlanságot vagy közömbösséget kel! leküzdenie, de az eredmény egyre kielégítőbb. Az 1908—1909 ik iskolai évben mintegy 30.000 oly gyermek részesült orvosi, illetőleg ápolónői kezelésben, aki neip ragályos betegségben szenvedett s ezeknek több mint fele a kapott utasítás alapján otthon kezeltetett.

Vájjon ezeket a népjóléti és gyermekvédelmi intézményeket nem lehetne-e nálunk is ott, ahol a körülmények megengedik, meghonosítani ?

Rácz Lajos.

(Vége.)

TOLNAVÁRMEGYE é3 a KÖZÉRDEK 1913 január 13.

Klimes Autal napirend előtt kér szót. Megemlékezik arról, hogy a tegnapi vármegyei törvényhatósági bizottsági gyűlésen megtartott alispán választás olyan hullámokat vert fel, a mellek a jegyzői egylet egységét és békéjét megbontani törekedtek. Célozván arra, hogy az egyleti elnök által az alispán választás alkalmával az egylet tagjaihoz küldött bizalmas levél a „Tolnamegyei Közlöny “-ben leközölve lett, megállapítja, hogy az indiskréciót nem követhette el az egyletnek egy tagja sem. Egyleti elnökünk említett levelében elpre jelezte, hogy a konzeijuenciát levonja, és különösen bizalmas levelének közlése miatt a közgyűlést megelőző választmányi ülésen lemondását jelentette be elnöki tisztéről. Ismétli, hogy lehetetlennek tartja, miként a denunciáns az egylet tagjai között volna. Ez nem tételezhető fel. De ha mégis az egyleti tagok közül követte el valaki az indiszkréciót, nem találhatunk kifejezést a cselekedet megbélyegzésére.

Az egyének harca nem érintheti a községi és körjegyzők egyletének egységét. Ezt az egy séget az elnök iránti bizalom dokumentálja, az egység az élnök személyében jut kifejezésre. Indítványozza tehát, hogy a közgyűlés az elnök személye és eljárása iránt egyhangúlag vita nélkül szavazzon bizalmat.

A közgyűlés Klimes Antal indítványát az elnök lelkes megéljenzése közölt elfogadja és az elnök személyének és követett eljárásának egyhangúlag bizalmat szavaz.

Elnök megköszöni a közgyűlésnek impozánsul megnyilvánult bizalmát. Kijelenti, hogy hirlapilag kifogásolt eljárásában magasabb cél vezérelte, amelyet teljes önzetlenséggel kivánt szolgálni. Köszöni a bizalomnyilvánitást azért, mert ez teszi lehetővé, hogy elnöki működését a megkezdett irányban tovább folytathassa, ebből meríti a további munkájához az erőt, ebből a bizalmat. Semmiféle személyi érdek nem vezérelte működésében eddig sem és a jövőben is mindig a közös érdek lesz az irányitója, mely működésében vezérelni fogja.

A közgyűlés ezután áttér a tárgysorozatra.

I. Elnöki jelentés.

Elnök felolvassa a következő jelentést: Tisztelt Közgyűlés ! Midőn eleget óhajtok tenni azon alapszabályszerü kötelességemnek, hogy elnöki jelentésemben hű tükrét adjam mindazoknak a. megtörtént dolgoknak, melyek akár országos, akár csak a mi vármegyénkre kiterjedő vonatkozásaiban a községi-, kör- és segédjegyzők életviszonyait nemcsak érintik, hanem azoknak előidézői és okai, akkor érzem azt a nehéz feladatot, melyet magában rejt egy olyan elnöki jelentés, mely nemcsak a történteknek hű leirását foglalja magában, hanem méltó és hű tolmácsa is legyen az egylet közérzelmeinek, közszellemének és emellett megbízható vezető azon az utón, mely hovatovább célunkhoz vezet.

De úgy mint én. Ti is nagyon jól tudjátok, hogy eme" sok rendbeli feltétel és követelmény eszményi magaslatára szerény tehetségem gyenge szárnyaival nem tudok felemelkedni, miért is szives elnézéstekre apellálva, arra kérlek benneteket, hogy gyenge munkámnak a Ti ihletett szellemetek adja meg a formát, szint, erőt és fényt, mely vezércsillagként mutassa meg nekünk azt az utat, melyen haladnunk kell, hogy célunkat megközelíthessük.

Ezeknek előre bocsátása után áttérve a múlt év őszén megtartott közgyűlésünk óta történteknek felsorolására, első sorban is foglalkoznunk kell a f. évi junius hó Lére összehívott jegyzői nagygyűlés és az ezt követőleg augusztus hó 28 án Kolozsvárott megtartott országos központi jegyzői egyleti közgyűlés lefolyásával és azokkal a tanulságokkal, melyeket én a két alkalomból merítettem.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy a jegyzői kongresszus előkészítése sok munkával járt ugyan, de felejttette azt az elért fényes siker, mert Tolnavármegyéből 180 jegyző és segédjegyző közül 153 jelentkezett a kongresszusra. Két-három kartárs elvi és személyi okból nem vett részt a kongresszusban, a többi pedig még válaszra sem méltatta .felhívásomat, mit nemcsak a történeti hűség érdekében, hanem lélektani szempontból és azért tartom feljegyzésre érdemesnek, hogy lássa a tisztelt közgyűlés, hogy bűnös nemtörődömség, nembáuomság a kari érdek iránti érzékhiány milyen nagy mértékben van meg a jegyzői kar jelentékeny százalékában. Még azt sem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy a jegyzői kongreiz- szusra szóló jelentkezés fényes sikerét nem fedte a részvétel mértéke, mert a jelentkezetteknek kb. eg>harmad része tényleg még sem vett részt a kongresszuson, mely százalék oly nagy, hogy azt a közbejött akadályok címén sem lehet igazolni, illetve elszámolni.

Benyomásom pedig az, ‘hogy a két gyűlés külső lefolyása és belső értéke gküzött csak az árnyalatokban mutatkozik némi eltérés.

Külsőleg mindkét gyűlés lefolyása impozáns

volt. Impozánssá tette a gyűlés külső képét a résztvevők nagy száma, a felcsigázott érdeklődés, az akarategység, az indulatok kormányozható mérték tartásában a jegyzői kar magas színvonalú intelligenciája. Valóban csodálatra méltó volt az a nagy lelki erő, a mely akcióba lépésének volt köszönhető a szivekben felszaporodott gyű - anyagnak, a felhalmozódott elkeseredettség pusztító és romboló kitörésének megakadályozása. De azért természeti törvényt látok abban, hogy a mily arányban csökkenni és fogyni fog az igazság győzelmében vetett hitünk, az indulatok emelkedő ereje siettetni fogja a katasztrófa bekövetkezését és a várva-várt reform meguyiltát.

Ami a két gyűlés belső értékét, érdemleges eredményét illeti, egyik sem hozott olyat, mely a községi jegyzők és segéd jegyzők helyzetét akár anyagi, akár erkölcsi vagy közjogi tekintetben megjavította volna. Csak jóindulatról biztosítottak bennünket, azzal a számítással, hogy ez ránk csillapítótag fog hatni. Alapos rendszer változtatásra, gyökeres reform munkára, lényeges helyzet javításra a belátható jövőben sincsen kilátás.

Minden marad úgy, a ’mint volt, legfeljebb azt tarthatjuk szerencsénknek, ha itt-ott helyi vonatkozásban juttatnak nekünk egy-egy morzsát vagy falatot a bőség asztaláról éhségünk pillanatnyi csillapítására, egy-egy kisebb kaliberű törekvésünk kielégítésére.

S miért van ez igy ? Mert a legfelsőbb intéző körökben, ahol a sok fegyelmi ügyből, vagy csak az erkölcsileg gyenge, vagy mesterségesen bepiszkitott mürágalmakkal ag \ onhalmozott és hatalmi érdekből kivégzésre proscribált jegyzőket ismerik, de nem az állami élet becsületes, munkás szervét, mely szenved és nélkülöz, panaszainak alapossága és jogossága még nem talált hitelre, továbbá, mert sem a sajtó, sem a képviselőház, sem a vármegyei törvényhatóságok nem foglalkoznak a községi közigazgatás bajaival azzal a beható, okfejtő részletességgel, tárgyilagossággal és jóindulattal, mely feltétlenül szükséges az általunk számtalan esetben felpanaszolt helyzetünknek felismeréséhez, nyilvánosságra hozatalához, annak nyilvános tárgyalásához és ahhoz, hogy az illetékes körök panaszaink és bajaink gyökeres orvoslásával sürgősen foglalkozzanak, illetve az iránt sürgősen intézkedjenek.

Nekem az az egyéni meggyőződésem, hogy mindaddig, mig a fentjelzett 3 nagyhatalom szövetségét, azoknak egységes egyesült erővel való fellépését érdekünkben meg nem nyerjük — apróbb részletektől eltekintve — jobb jövőre nem számíthatunk.

Ezek után azt hiszem, megbocsát a tisztelt közgyűlés, ha nem foglalkozom azzal a személyi harccal, mély a jegyzőkongresszus, előtt és után dúlt a magyarországi községi jegyzők között, mely harc sokakat megtévesztett és melynek nem volt más célja, mint szétrobbantani az országos jegyzői egyletet, hogy annak romjain trónt emelhessen magának az egyéni hiúság érvényesülése. Hála az ország jegyzői karának többsége által tanúsított éleslátásnak és józan ítélő erőnek, mely megakadályozta az országos jegyzői egylet rombadőlését. — Ez a jelenség, ez a kísérlet azonban nem lephet meg bennünket, mert ha figyelemmel kisérjük a világ folyását, azt fogjuk látni és tapasztalni, hogy a közélet minden irányú és ága- zatu megnyilvánulásában az a törekvés keres magának érvényesülést, hogy a régi rend és régi világ helyett teremtsen magának újat. — Helyeslem és pártolom a törekvést, de csak azon feltétel alatt, ha a réginél szebb, jobb és tökéletesebb lesz az uj rend, az uj világ.

Nagyon eltávolodnám elnöki jelentésem tárgyától, ha a fejlődés szükségessége és törvényességének fejtegetésébe bocsátkoznám, de az orsz. jegyzői kar között folyt aknamunka részleteit sem kívánom tovább tárgyalni, hanem még csak a következőket bátorkodom a t. közgyűlés tudomására hozni, hogy én nem azok szekerét toltam, kik egyéni hiúságból akartak érvényesülni, és hogy Dózsa Endre Kolozsvármegye nemeslelkü alispánja volt az, ki a kolozsvári gyűlés legszebb jelenetét felidézte azáltal, hogy az indulatok és szenvedélyek toronymagasságra nőtt hullámait felvilágosító és meggyőző okos beszédjével, és azon kijelentésével, hogy a legközelebbi napokban tartandó vármegyei törvényhatósági bizottsági közgyűlés alkalmával Kolozsvármegye közgyűlési terméből intéztet felhívást, illetve átiratot valamennyi vármegyei törvényhatósághoz abból a célból, hogy legyenek segítségére a „körjegyzők“ jogos panaszainak sürgő» orvoslásában, mintegy varázsütéssel leciendesitette, nem egy szívből csalván ki az elismerés és hála könnyeit.

De Kolozsvármegye díszterméből lépjünk át a mellette lévő kisterembe, ahol a következő kedves kép tárul a szemünk elé: 15—-20 ember részvételével a szeretet teremtő és alkotó munkája folyik itt szemkápráztató varázslattal és büvé- szettel.