Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-03-21 / 23. szám

23. szám.

Szekszárd. 1913 március 21,

XXIII. IX. évfolyam.

Előfizetési ár:

Egész évre . .16 korona.

Fél évre .... 8 „

N«gyed évre , . . 4 „

szám ára . . 16 fillér.

Befizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a Molnár féle iönyvnyojnda és papirkéreskedés r.-t. Szekszárdon.

Egyet számok ugyanott kaphatók.

POLITIKAI HETILAP.

Az opsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőségi telelon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II.

Szerkesztőség :

' Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő ösaz.i közlemények.

Kiadóhivatal :

Béri Balog Ádám-utca 42.

Az előfizetési pénzok és hirdetések ld» küldendők.

Néptanítóknak,

ha az előfizetést egész evre előre t. küldik, 8 kor.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

A politika husvétja,

A nagyhét az elmélyedés, a magába- szállás ideje. Borongás, csendes busongás tölti el a lelket, valami sóvárgás, forró, epedő vágy üli meg a szivet, szomjazni kezdjük a szeretetet, megenyhül a lelkek lobogó, vad indulatja, a harag, a gyűlöl- ség s az emberek akaratlanul is keresik egymás kezét. Mind ennek okát adni nem tudom. Talán a Krisztus koporsójából szerte áradó szeretet delejes árama bizseregted meg a lelkeket.

Évek óta figyelem, igy van ez a vad, vérszomjas — politikában is. Mintha csak még ma is meglenne bűvös ereje, visszaható fénye Beák Ferenc hires húsvéti cikkének, mely a tisztességes béke-vágy felséges apotheozisa. A sajtó neki vadult része is békésebb húrokat penget ilyenkor. Recsegő bomberdó helyett szelid fuvola járja. Tessék visszalapozni hosszú évekre a megsárgult újságokban, igy a húsvéti időszakban mindenütt ugyanazon szavakat találjuk : pax, béke, szeretet . . .

Én tehát meg sem ütődöm, egy cseppet sem csodálom, ha Désy, a volt államtitkár, a nagy „közvádló“ is eltéveszti az ajtó kilincset s Bethlen István gróf ajtaja helyett, egy emelettel alább : gróf Khuen- Héderváry lakásába nyit be, csak úgy — véletlenül . . .

Az az, hogy ez utóbbit, megvallom, már nem hiszem. Ha rossz helyre nyitok be s észreveszem tévedésemet, egyszerűen „pardont“ rebegek, visszafordulok, nem mutatkozom be az — inasnak, vagyis nem fogom általa beküldeni a névjegyemet.

De hogy Désy ur beküldte, annak igazán csak örülni lehet, mert ugylátszik, ő is, talán a pártja is elérkezett a nagyheti magábaszállás pillanatáig. Kár azonban, hogy a dolog idejekorán kipattant, így megcáfolják, letagadják, jelentőségében lekicsinylik s privát kezdeményezésnek minősitik az egészet.

Pedig bárhogy is vélekedjék bárki is, Désy ur véletlen viziteleséről, ez már ama bizonyos zörgő haraszt, amely meg sem moccan a szél mozgató ereje nélkül.

Ha tehát mozog valami, van némi kis mozgató áramlat is. Cáfolat ide, cáfolat oda, a dolog megtörtént s ez a kis közeledés csak becsülendő, mert a haragosok-között mindig a legelső lépés a — legnehezebb. Annyi bizon3ros, hogy az első elképedés és meglepetés zavarából, a sok nyilatkozatból mindkét részen a béke vágya, hő óhajtozása sugárzik elő. Mert ez a vágy él, él, bár aligság-alig piheg, mint a tetszhalott. Désy ur beküldött vizitkártyája azonban sokat mond, akárcsak a tetszhalott orra elé tartott tükörlap, amelyen kétségtelenül meglátszik az életet jelentő lehellet ha- lovány kis nyoma. A munkapárt nem is tagadja, hogy kedvezően fogadta a békegalambbá szelídült, ellenzéki sas bekopogtatását, az ellenzékiek is csak azért dohognak, mert hova-tovább kiderül, hogy a kezdeményezés nem — Hédervárytól jött, de voltaképpen a hegy ment — Mohamedhez.

Désy ur vizitje felett tehát mindenesetre lehet és kell is gondolkozni. Erre legalkalmasabb időpont a husvét, az elmélyedés, a magábaszállás ideje s az azután

következő parlamenti szünet. Az ellenzéknek különösen sokat kell meditálnia a történtek felett. Be kell látnia, hogy minden téren csatát veszített s a honnan ki nem verték is, saját maga adta fel a legvédet- tebb állásait. Rendszer változásról tehát szó sem lehet. A munkapárt, ha egységes tudott maradni a harcban, bizonyára nem fog darabokká hullani akkor, amikor az egész vonalon győzelmet aratott. A „fej, vagy irás“ játék is balul ütött ki az ellenzékre. A munkapárt most már még ke- vésbbé engedheti vezéreinek fejvételét. Nem mozdíthatja el őket gyáván, ebrudon helyeikről, mennek azok amúgy is, de csak akkor, ha hivatásuk egészen betelt s a tar- tósabb békére már nem csak a halovány kilátás, de a biztos garancia is meglesz. De csakis ekkor és igy^ : a paizszsal, vagy paizson. Kijelentették ezt százszor s a kemény öklü Tisza István gróf, amint az ellenzék immár számtalanszor tapasztalta, megszokta tartani a szavait.

A húsvéti hosszabb szünet hozza meg tehát a szivekbe, a lelkekbe mindkét részen a béke vágyát s fokozza a hazának érdek nélkül való igaz szeretetét s a többi magától jön. A közeledés, az első lépés, bármily nehéz is bevallani, megtörtént s május 5-ig, a képviselőház megnyitásáig még sok minden történhetik.

Héderváry mindenesetre, honett, gavallér ember. Derűs életfilozófiával fogta fel eddig is a helyzetet s még a legnagyobb harcok idején is azt hirdette s azt mondja ma is, hogy meg lesz a béke ! Meg is lesz, mert meg kell lennie, a különbség csak az, hogyha az ellenzék akarja,

Az osztrák-magyar monarchia hadjárata 1809-ben Napoleon ellen.

Irta: Dr. Szalay László.

Az insurrectio. — Aspern és Wagram.

Most midőn a kettős monarchia haderejének egy tekintélyes része mar hónapok óta fegyverben all, hogy a birodalom tekintélyét, jelentős és jogos érdekeit, ha kell, fegyverrel is megvédje, tálán nem lesz érdektelen a közöshadsereg, ha nem is mindig szerencsés, de vitéz és dicsőséges küzdelmeinek egy olyan korszakára engednünk meg egy kis visszapillantást, melyben mig egyrészről a monarchia által kifejtett nagy katonai erő az akkori Európa bámulatát keltette fel, másrészről a monarchia, Savojai Eugen után legnagyobb hadvezérének, Károly főhercegnek sikerült a korzikai világhódítót diadalutjában először, habár csak rövid időre is, megállítani és a legyőzhetetlenségébe vetett hitet megtörni.

Reánk magyarokra, eltekintve attól, hogy a legvitézebb magyar huszár Simonyi óbester is ebben a háborúban szerezte első igazi habárait, azért nevezetes ez a háborúimért az inzurekció, a magyar nemesi felkelés ebben szerepelt utoljára.

De maga a magyar huszárság is annyira kitüntette magát, hogy ezután a hadjárat után mondotta el Napoleon, hogy francia gyalogságot, osztrák tüzérséget és magyar huszárságot adjanak vezetésem alá és meghódítóm az egész világot. A szerencsétlen pozsonyi béke után, melyben Ausztria-Magyarország tekinlélyes hadikárpótlás mellett nagyobb területveszteséget, hatalmi tekintélyére pedig érzékeny csapást szenvedett, előre volt látható, hogy a monarchia a

pozsonyi béke határozataiban megnyugodni nem fog, hanem a legelső kedvező alkalmat megragadja vesztett területei és prestigének visszaszerzésére.

Nagy akadályai voltak azonban ennek a monarchia belső zilált viszonyai, a Magyar- országon mutatkozó elégületlenség. Csak néhány évvel előbb fojtották verbe a Martinovics-féle összeesküvést s a rossz pénzügyi viszonyok.

A hadsereg is az előző hadjáratok folytonos kudarcai következtében meglehetősen, demoralizált állapotban volt, képzett tisztekben de különösen altisztekben érzékeny hiányt szenvedett.

Kedvezőbb fordulat csak akkor kezdett beállani, midőn az államügyek vezetése ez eddigieknél avatottabb egyének kezeibe került.

Egy kiváló képességekkel gazdagon megáldott férfiú, Stadion gróf lett a külügyminiszter, mig a monarchia hadügyi adminisztrációjának élére a würzburgi, neresheimi és caldieroi győzelmek után, akkor már nagy hírnévre szert tett, Károly főherceg került.

Az Angliától nyert kölcsön segélyével az államháztartás menetében is sikerült némi rendet teremteni. Károly főherceg pedig vaskézzel és törhetlen energiával, nagy organizátori képességeinek teljes odaadásával igyekezett a hadsereget harcképes állapotba helyezni.

Az akkori osztrák-magyar hadsereg legkiválóbb részei a tüzérség és a lovasság voltak. Különösen a lovasság a Napóleoni háborúk alatt annyira kitüntette magát, hogy közel egy félszázadon keresztül valóságos kitüntetésnek tartották, ha valaki az osztrák-magyar lovasság soraiban tiszti bojtot viselhetett.

Nem csak a mi uralkodóházunk tagjai, de a külföldi fejedelmi sarjak közül is nem egy

szolgált az osztrák-magyar lovasság soraiban. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a gyalogság vitézségéről sem, mely mint látni fogjuk, Aspernél mily szilárdan álta meg helyét az akkori tűzfegyverek gyarló volta mellett is, nagy lovastömegek támadásával szemben.

Az erősen érezhető tiszt és altiszt hiány miatt azonban maga az egész hadsereg reorganizációja csak lassan haladt előre.

A landwehrnek és a tiroli népfelkelésnek 1808 ban történt felállításával az első kísérletet tették a népelemeknek a honvedelem kereteibe való bevonásával s habár az idő rövidsége és a megfelelő tanitóerők hiányoztak is, különösen a tiroli népfelkelés az 1809-ki hadjáratban fényesen m gállta helyét s örök hírnevet biztosított magának.

A népelemeknek a honvédelem körébe való bevonását az tette szükségessé, hogy a tömegharcászat igényeinek a Napóleoni háborúk nagy és véres csatáiban a csekélyszámu zsoldos hadsereg már megfelelni nem tud s a regruta fog- dozás a soraiban támadt hézagokat csak nehezen tudja pótolni.

A hadséreg harcképességének emelésére történt intézkedések fokozatos foganatosítása mellett a monarchia helyzetét alkalmas szövetséges társ keresésével szerették volna megerősíteni.

A legalkalmasabbnak mutatkozott volna erre Poroszország, azonban a jénai auerstndti csatasikokon oly borzasztó kudarcot szenvedett allam, amely a tilsiti bekében még területének egy harmadát is elveszítette, nem igen akart újabb háborús vállalkozásba bocsátkozni.

Az óvatosság a világ legfélelmetesebb hadvezérével szemben arra is késztette az intéző köröket, hogy a revanche eszméjének megváló