Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-10-05 / 80. szám
1911 október 6. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 S a sátán nyelve fürge, szapora, Leírta szépen a két csoda-fát:, Tudás gyümölcse pirkad ím ezen S az örök étel zsendül odaát. Hogy az Úr tiltja? — Sebaj ... ép azérf, Nem vagy kiváncsi: mi, mit rajta félt? Nagy oka van: önzése végtelen, — Megsúgnám de . . . Vagy akarod? — Igen! Tehát miattad.!! Nézd meg csak magad Forrás tükrében: hamvas, üde báj Most még az arcod ... s az maradna, ha . . . De ép ez, a mi Istenednek fáj: Örökélet, ifjúság itt e fa, Világ ura te lennél általa — S lehetsz is csak: kinyújtod a kezet . . . — Es Éva gyors ... Az éden — elveszett! El, el'. . . hanem megszületett a nő, Az igazi, a mai, mostani, Fürge, eszes, bátor, kész bölcselő: Mi volt, azért kár könnyet ontani! S mi lesz, előre sopánkodni rajt: Kész gyávaság, küzd le inkább a bajt ! — Adám apón örök lesz biz’ a folt: A férfi nem Ő, hanem — Éva volt! Pipogyán elbújt őkigyelme biz, Ma is kuksolna egy bokorba tán? S bemártá Évát: én nem, — szepegett: Uram, hagyott is, nem is a W- csután!» — Pfuj gyáva férfi, te nő, isteni, A bátorság bűnöd is mentheti, Csak hős szólhat igy: Ádátn, mit se félj, Teremtek édent: szebbet a — réginél . . . — És teremtett, a világ volt urát Vitte . . . Barlangban gally-ágyat vetett, Moha-párnát puhogat két keze, Megy szedni kérget, édes gyökeret íjjá csavarja hosszú, szép haját . , . S Éva megnyerte a szörnyű csatát! — Az írás nem szól, hogy Ádám talán: Sirt vón a — régi édenkert után . . . • És itt valóra válik a mese, Szép Évák, tán már értik versemet? A nő hatalma véges-végtelen, Uj világot teremt a rom felett. Uj világot, mely szebb a réginél, Mert öntudatos, benne minden él, Van célja, vágya, melyen égbe hág: Minden nő egy-egy megifjult világ! A Teremtés alkotó ereje Benne folytatja tovább remekét, Megújulnak a meddő századok Megváltó eszmék szállnak szerteszét. Anya, fenséged végtelen, csodás, Áld az együgyű, zseni, Messiás S földre hozod le a menny szebb felét, Mint hű hitestárs, édes feleség! Gyöngeséged is hatalmas erő, Földünket játszva forgatja kezed, Milyen a nő, mindég olyan a kor! Mi rossz, még azt is jóvá Jeheted. Mi szép, mi nagy, mi fenkölt, nemes, Miért élni, meghalni érdemes, Általad lesz — de nélküled soha — — A nő Isten jókedve, mosolya! A vesztett éden im, pótolva hát, De rá Évák, jobban vigyázzatok! A korszellem csúszó kigyőja már Sziszegve kisért ismét nálatok. A »tudás fáját« Éva szedte meg, Az »életfához« kapkod kézetek, Arkangyal védte s most is védi még, A régi sors : uj bukás lesz a vég! Társul rendelte Isten óh, a nőt, Nem rabszolga hát, amint hirdetik, Önzés, hiúság szól, hogy jogtalan, Hát nincs legszentebb joguk ő nekik: Szeretni forrón, tisztán, édesen, Mirtusz-glória szűzies fejen, Vagy édes terhed földi anyaság ? 1 S patyolátos, hótiszta hitves-ágy I Ez az élet eszményi magasa, Nem porba húzó, léha, durva vágy, — Kacagó gyermek, édes nevetés! Nem a vad, bűnös bachans orgiák, Melyben megful az igaz szerelem. Elvész a jövő, sivár a jelen S nő, lesülyed, meghal a szeretet, A föld, menyország újra — elveszett E Nőiség hát, nem férfi majmolás, — Egyenlő rangot a nő mért kiván? Bukás már ez. Eddig fejünk felett Mint eszményt néztük az ég magasánJaj, jaj a nőnek, hogyha porba száll, Megszűnt varázsa s már nem ideál, Aranykeretből kihullt drágakő: Elveszett kincs lesz így biz csak a — nő! Oh, maradjon hát annak, ami volt: Tiszta harmatnak rózsalevelén, Lelke röptének, ha szűk kis köre: Tanuljon, tudjon, alkosson, tegyen. Szántson könnyet, ahol könny fakad, Fogjon fel panaszt, ahol szív szakad, Legyen irgalom itt a föld felett, Sors-egyenlitő, édes szeretet 1 De maradjon meg igy is, ami volt: A férfi szárnya, mely ragadja fel, Dolgos keze legyen hű gyámola S a homlokon gondsimitó pehely; Legyen a nőnek lelke és szive, Hű szerelme, hazája, Istene: A nő sorsa igy: édes hivatás — — S áll az édenkert, csak a helye — más! A felolvasott vers is általános tetszésben részesült. Bodnár Istvánt számosán üdvözölték, akik között Prohászka Ottokár volt majdnem a legelső. Ezután Várkonyi Sándor, az egylet buzgó jegyzője olvasta fel az egylet történetének rövid vázlatát. A közönség lelkesen megéljenezte aZ egylet szolgálatában 25 évet töltött derék jegyzőt, ki az egyletnek általa irt bővebb történetét a nőegylet megbízásából csak most adta ki fényes kiállításban. Utána Wigand János, mint egyleti titkár kiterjeszkedve az elnök jelentésében felvetett eszmére, bejelenti, hogy az egylet választmánya 2000 koronás alapítvány létesítését hozza javaslatba minden különösebb rendelkezés nélkül, mégis azzal, hogy annak kamataiból lehetővé tétessék egyes elszegényedett nők kórházi külön ápolása. A díszközgyűlés az indítványt egyhangú helyesléssel elfogadta s ezt elnök azonnal ki is hirdette. Ezután az elnök örvendetesen jelenti, hogy Mária Valéria főhercegnő őfensége a mai ünnep alkalmával kegyesen megemlékezett a fővédnöksége alatt álló egyletről, amennyiben a Jubileumi alapítványra 200 koronát és üdvözlő sürgönyt küldött. A sürgöny igy hangzik : Melegen üdvözlöm a védnökségem alatt álló Egyesüli Szekszárd—Tolnamegyei Nőegyletet ötvenéves fenállása alkalmából és sok szerencsét kívánok eddigi sikereihez, önnek és mindazoknak, kik ezen eredményes munkához hozzájárultak, legmelegebb köszö- netemet nyilvánítom és szívből kívánom, hogy további emberbaráti működésűket Istennek bőséges áldása kisérje. Mária Valéria főhercegnő. Kéri a szives megbízást, hogy a magas megemlékezésért köszönetét mondjon és Ő Fenségét az egylet nevében viszont üdvözölhesse. Ezután Várkonyi Sándor jegyző felolvasta a társegyletek üdvözlő átiratát s bejelentette, hogy Mária Valéria főhercegnő 200 koronás adományán kívül Apponyi Gézáné grófné is 500 koronát adott az egylet nemes céljaira. (Lelkes éljenzés.) Bemutatja egyúttal dr. Leopold Kornél hitelbanki vezérigazgatónak levejét, amelyben két betétkönyvecskében, úgy a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank, valamint a maga részéről is alapitó tagdíjul 200—200 koronát küld az egylet részére. Úgy ezeket, valamint a bejelentett kisebb összegű adományokat is hálás köszönettel fogadta a közgyűlés s az elnök grófné a következő szavakkal zárta be a közgyűlést: És most meleg hálával és a jövő iránti bizalommal zárom be mai szép ünnepünket. Hálával az isteni Gondviselés iránt, hálával pártfogóink, jóbarátaink, hü tagtársaink iránt, (akik közül egy olyat is látok, aki már 50 évvel ezelőtt jelen volt az egylet megalakulásánál) hálával végre munkatársaim iránt, akik közül egyletünk jegyzője már 25 éve működik ebben a minőségben. Egyben megköszönöm a polgár- mester urnák, hogy a mai ünnepi alkalommal rendelkezésünkre bocsátotta ezt a termet, amely ezelőtt 50 esztendővel egyletünk bölcsője volt: a jó Isten legyen velünk továbbra is 1 S most kedves, igazán szép jelenet következett. A nőegylet nevében Kovácsné Nagy Lujza lépett elő, ki a következő nagyhatású beszédet intézte az egylet nagyérdemű elnökéhez : Nagyméltóságu Grófné ! Mélyen tisztelt Elnökünk 1 Engedje meg, hogy mielőtt e diszgyülésről eltávoznánk, egyletünk nevében pár szóban köszönetét mondjak Nagyméltóságodnak az egyesület körül kifejtett fáradhatlan buzgalmáért s e szép nap rendezéséért, amelynek emléke mindnyájunk előtt feledhetetlen leend. Égy egylet működése, virágzása mindig nagyon sokban függ annak elnökétől, vezetőjétől, aki ezt irányítja, tagjait lelkesiti. Hogy a mi egyletünk is ilyen virágzásra jutott, abban nagy részük volt eddigi vezetőinek a múltban, a jelenben pedig Nagyméltóságodnak, mostani elnökünknek, akit mi nemesen érző szivéről már az előtt ismertünk, mielőtt személyesen megismerhetni szerencsénk lett volna. Sokszor igen aprólékos dolgokból következtethetünk- nagy dolgokra, gyakran apró ténykedésekből ismerhetjük meg az ember jellemét. így előttünk Nagyméltóságod nemes szivéről eleget beszéltek nekünk azok a kisgyermek kelengyék, amelyeket Nagyméltóságod éveken át, minden karácsony előtt sajátkezüleg készített leányával együtt s hozzánk juttatott egy-egy szegény anyának való kiosztás végett. Engem e kis kelengyék minden egyes darabjának megtek;ntése szivem mélyéig meghatott s mig azokat a ruhácskákat nézegettem, eszembe jutott, hogy mennyi jót tehet az a hölgy, akinek ilyen szive van s lelki szemeimmel nem a kis ruhácskákat láttam, hanem a mágnásasszonyt, aki a nyomort csak híréből ismeri, s idejét mégis arra használja, hogy egy kis szegény jövevénynek, akit nem vár selyemfüg- gönyös bölcső, sem csipkés kelengye — mint az ő körükben szokásos — de akinek nincs meg a legszükségesebb ruhája, amellyel pici tagjait betakarnák, ennek a kis szegény ismeretlen gyermeknek meleg, puha vánkost készít, — ruhácskát varr, hogy enyhítse nyomorát. E kis ruhák eszembe juttatták a költő e szavait: »Vannak ám tündérek, de nem az erdőben, Nem az illatszárnyán lengő levegőben. Itt járnak közöttünk, tán észre se vesszük, Tündér jóságukat mégis megérezzük.« S mig gondolataimat tovább fűztem, a költő e szavai zsongtak tovább fülemben : »Az ő tündérségük nem egyéb: a jóság, Tövis nélkül nyílnak nyomukban a rózsák, Adnak kenyeret az árva éhezőnek, Koldus párnájára aranyálmot szőnek.« — örülünk, hogy egy ilyen nemesszivü, a költő szavai szerint tündérhez hasonló, minden szépért és jóért lelkesedni tudó hölgyet tisztel a mi egyletünk Nagyméltóságodban s most midőn az egylet nevében ismételten köszönetét mondok itt Nagyméltóságodnak egyletünkkel szemben tanúsított szives buzgalmáért s azért, hogy gyöngélkedő egészsége dacára, fáradságot nem ismerve, mindent elkövetett e jubiláris ünnepség minél fényesebbé tételére : kérem a jó Istent, hogy Nagyméltóságodat a legjobb egészségben s a mostanihoz hasonló fiatalos kedélyben igen soká éltesse, hogy még nagyon sok szegénynek a szeméből felszárithassa a könnyeket, hogy még sok koldus párnájára szőjjön arany álmot s a mi egyletünknek, a Szekszárd-Tolnamegyei Nőegyletnek mindnyájunk örömére minél tovább bölcs, lelkes elnöke legyen s vezesse azt azon program szerint, amelyet Magyarország »Arany- szájú püspöke« itt elénk tárt! A meleg színezéssel előadott beszéd igen nagy hatást tett. A közönség lelkesen tapsolt, éljenzett, a grófné pedig leszállt az emelvényről s megcsókolta a hölgyek érzelmeinek ékesszavu tolmácsolóját. * ^ Délben Apponyi Gézáné grófné elnök diszebédet adott a vármegyeház nagytermében, amelyen hölgyek és urak körülbelül 90-en vettek részt. Az asztalfőt a grófnéval Prohászka Ottokár dr. püspök foglalta el. Azután sorba jöttek a többi védnöknők s illusztris vendégek. A köszöntők sorát Apponyi Géza gróf főispán nyitotta meg. Lelkes szavakban emlékezett meg a legelső magyar emberről, a királyról, magasztalva jótékonyságát, nemesen érző szivét. Beszédét a jelenvoltak állva hallgatták végig. Főispánunk ezután Mária Valéria főhercegnőért ürített poharat, aki mint legfőbb védnök nagylelkű adományával legközelebb is kimutatta az egylet iránt való meleg érdeklődését. Megemlékezett még Szekszárd város s Tolnavármegye közönsége nemes érdeklődéséről, üdvözölte a lelkes vezetőséget, a közreműködőket s azokat, akik ide siettek, hogy az ünnepély fényét emeljék. Külön is kiemeli Prohászka püspök mai, fenomenális szónoki sikerét, mely egészen lángba borította a közönséget s szavait igy végzi: Fogadja Méltóságod ismételt őszinte kö- szönetünket, hálánkat és vigye emlékül a mi körünkből azon boldogító tudatot, hogy a Szekszárd Tolnamegyei Nőegylet jótékonysági törekvését nagyban előmozdította. Sikerült felköszöntőket mondtak még: Wigand János dr. Prohászka Ottokára, Fekete Gusztáv tolnaiiprépost Apponyi Gézáné grófnéra, dr. Fent Ferenc gróf Apponyi Gézára, dr. Kramolin Gyula kaszinói igazgató a védnökökre. Gödé Lajos Sass Istvánná tiszteletbeli elnökre, dr.
