Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-12-14 / 100. szám
XXI. (VII.) évfolyam 100. szám Szekszárd, 1911 december 14 Előfizetési ár: Egész évre . .16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Szerkesztüaég: Bezerédl István-utca 5. szám. Ida küldendők a lapot érdeklő össze« közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda éa papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. Megjelenik hetenkint kétszer a hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telelon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telelon-szám : 18 és II. A.Z előfizetési p^n/.ek és hirdetések ide kfi1'endok. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre be* küldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A lelkészek kongruája. A tanítók fizetésrendezésének országos hullámokat vert kérdésével egyszerre csak felszínre került egy másik, szintén nem kis jelentőségű kérdés — a lelkészek fizetési ügyének országos rendezése is. A dolog ugyanis úgy áll, hogy ez a két kérdés voltaképpen egymással kapcsolatos. Ha t. i. a tanítóknak teljesítik senki által kétségbe nem vont, jogos kívánságaikat, fizetés dolgában körülbelől a lelkészeknek mai, 1600 koronás fizetéséig jutnak el, sőt a korpótlékokkal velük szemben előnyben is lennének. Világos tehát, hogy itt az ideje a lelkészi fizetések rendezésének is. Ez a dolog azonban nem lesz valami könnyű, mert mint a vontató gőzhajó a maga sleppjeit — ez á> kérdés is nagyon sok kap* csolatos kérdést vonszol maga után. A kultuszminiszter ugyan kijelentette, hogy a papi kongrua rendezése tárgyában már tárgyalásokba bocsátkozott a pénzügy- miniszterrel s a kezdő lépések 1912-ben meg fognak tétetni, 1913-ban pedig a végleges törvényt is meg fogják hozni. Azonban több, a lelkészekben aggodalmat keltő jel arra mutat, hogy a Icultuszminiszter alighanem junktimban akarja ezt a kérdést megoldani a kath. autonómiával, mert erre vonatkozott az a kijelentése, hogy az autonómia tervezete kész s ha e nagy fontosságú ügy le- tárgyalására a hangulat megfelelő lesz, nem fog késni az erre vonatkozó törvényjavaslat beterjesztésével sem, sőt egyúttal szeretne gondoskodni arról is, hogy a protestánsoknak bizonyos törzsvagyon állapittassék meg. Hát ha a kongrua és autonómia között junktimot állít fel a miniszter, akkor a lelkészi kar nem egyhamar mélyíti bele kését a fehérebbnek remélt kongruás cipóba. Az autonómiát ugyanis máról-holnapra megcsinálni nem lehet, megőröl ez még egynéhány kultuszminisztert, eddig pedig akár éhen halhat úgy a protestáns, mint a görög keleti papság jó része, mert voltaképpen a fizetésrendezés nagy kérdése leginkább őket érinti, lévén a róm. katholikus híveknél, sőt a zsidóknál is — (a recepciónál fogva immár e vallásbeliek ügyét is rendezni kell) csak igen kevés a kongruára szoruló lelkészi állás. Nagyon bosszú mézesmadzag lenne tehát az ilyen terv a nehéz gondokkal küzdő lelkészi kar orra előtt, annál is inkább, mert e két kérdésnek egymáshoz voltaképpen semmi köze. A lelkészfizetés s a protestáns törzsvagyon egészen más, a katholikus autonómia is egészen más. De van e kérdés igazságos megoldása körül más nehézség is. A miniszter kor- pótlékos alapon akarja a fizetést rendezni. Ez még nem volna baj, bár az egyházi törvények a megoldás eme módját nem ismerik, de azért ez-alaki, formai nehézség összhangzásba volna hozható a törvénnyel. Végeredményben teljesen mindegy, ha az 1600 koronás alapfizetéshez korpótlékként járul is a többletfizetés, a lelkészekre csak az a fő, hogy mihamarabb megkapják. Nagyobb baj és sérelem ennél azonban az, hogy hir szerint a kormány »a 2400 koronás alapfizetésbe csak úgy megy bele, ha a lelkészi dijlevelek jelenlegi értékét revízió alá veszi«. Ekkor pedig a lelkészek nagy része alig kapna valami fizetéstöbbletet. A most érvényben levő kongrua megállapítása alkalmával ugyanis a földtermények jóval alacsonyabb áron értékeltettek, mint a mai tulmagas árak, igy ha a terményeket újra értékelik — legtöbb helyen, legfeljebb a jelenlegi fizetés kiegészítés maradna meg s oly helyeken, hol azóta készpénzfizetésre tért át az egyház s papjával a fizetésre nézve alacsonyabb árakon egyezett meg, a hívekre is csak újabb teher szállana, mert akkor igazság szerint a magasabb egységárak szerint kellene a papi fizetést kiszolgál- tatniok. Sem a pap, sem az egyház nem nyerne tehát, csakis az állam. Van tehát, amint látjuk, sok nehézsége e kérdés megoldásának. De ezek nem le- küzdhetetlenek. A lelkészi kar teljesen meg- bizhatik Zichy János gróf kultuszminiszter jóakaratában. Amilyen igazán liberális volt ő ama kijelentésével, hogy legjobban szeretné az állami iskolákat szaporítani s ott, ahol állami szempontok kívánják, azok államosítását feltétlenül szorgalmazni fogja, de viszont örül, ha a felekezetek is fentartanak iskolákat, mert minden iskolát állami fundamentumra helyezni egyáltalán lehetetlenség, — az ő bölcsesége, fenkölt gondolkozása épp úgy meg fogja találni az arany középutat a lelkészek fizetésének rendezésénél is. Biztosíték erre ama gyönyörű kijelentése, amely az egymást megértés, egymásra utaltság, a vallási türelem apotheozisa, az t. i., hogy: Előtte csak egy cél lebeg, az, hogy a vallási kérdések ne fajuljanak el — felekezeti kérdésekké ! TÁRCA. December. Unalmas, álmos háztetők fölött, Hol a kémények lomhán füstölögnek, S a padlásokon csak a szél zörget, Megül a nyirkos, ólmos, szürke köd. A kapualjban kora délután Sötétedik, homályos lesz a lépcső, Olyan, miként a titkok titkát féltő Gondterhes arccal járó vén leány. S ilyenkor, a decemberi homályban Ahol csak egy szerető, boldog pár van, Ha nem akar is, mind a télre gondol: Mikor öreg lesz, ki még ma legény, Okulárét hord a lány a szemén — S mellettük csak a vén cirmos dorombol. HONTHY ISTVÁN. Az élhetetlen. Az élhetetlen mindig másnak él S egy hálás pillantást el nem cserél Kincseket érő jutalom fejében — És nem boldog mégsem. Az élhetetlen sohsem keresi A szerencsét s ha mégis megleli, Ha véletlenül mégis rátalál, — Hogy elveszti, előre félti már. Az élhetetlen a légynek se vét, Mindig a más javát teszi elébb S a maga sorsát úgy elhanyagolja, Hogy nincs is rá gondja. De hogyha egyszer, mégis nagysokára Úgy érzi, joga van a boldogságra, Az élhetetlenség segít neki S a boldogságot meg is szerezi. És aki eddig a légynek se vétett, Boldogságát ha megirigyelnétek: Vigyázzatok, mert hogyha egyet üt, Pusztul az élet tőle mindenütt! HONTHY ISTVÁN. A tanitók fizetése régen. irta: Kardos Ferenc. A tanitók is erős mozgalmat indítanak, hogy sorsukon javítsanak. A tanítóknak most is, régen is sanyarú volt a fizetésük ; bizonyítja ezt a sok elsárgult levél, amelyen, ha ugyan érdemes volt feljegyezni, a tanitók koldusbérei vannak megörökítve. Nem is akarok a tanitók mozgalma ellen írni, mert nekem is nyolc élő gyermekem van, még pedig az egyke-bizottság közreműködése nélkül: s igy mi tűrés-tagadás benne, rám is férne egy kis családi pótlék. Csak azt akarom fejtegetni, vájjon régen jobb vagy rosszabb dolga volt-e a tanítóknak ? Ha őszinték akarunk lenni, bizony be kell vallanunk, hogy régen is csak gyengén fizették a tanítókat. Volt olyan tanító, akinek évi fizetése nem volt több 16 forintnál. A városi és falusi tanitók közt annyiban volt különbség, hogy a városiak inkább készpénzt, a falusiak meg konvenciót kaptak, melyek közt sokszor szerepelt a csizmafejelés és ehez hasonló járulékok. De a mai fiatal tanitók láthatják itt alant, hogy a régi mesterek pl.. a harangozás miatt milyen dorgatóriumban részesültek : >A harangozást többnyire a gyermekekre bízzák a Mesterek, de a maga becsületét és hivatalját szerető Mester nem cselekszi ezt, mert a gyermekek nem tudnak helyesen harangozni«. De vájjon csak Magyarországban voltak a tanitók ily mostohán fizetve ? Korántsem. A gazdag Németország mint alább látjuk, régen szintén csak alamizsnát adott a Schulmeisterek- nek. A weisbadeni kántortanitónak, aki különben boldog életében Schrumpf György névre hallgatott, ez volt a fizetése : A templomi pénztárból kapott két forintot, ezért kellett viaszgyertyákat öntenie, harangokat kenni, mosni és a templomot seperni. Keresztelés és temetés után, valamint karácsony- és husvétkor egy-egy kenyér járt neki. Azonkívül kapott minden háztól egy kéve rozsot. — Volt neki egy darab káposztásföldje is. A szükséges fát a gyermekek hozták. Esketésnél, ha nem hívták meg a lakodalomba, kapott egy adag levest, egy darab húst és egy pint bort, (Többet ért a mai eske- tési stólánál). Ezek a fizetések inkább a 15-ik és 16-ik századra vonatkoznak, 1800 után, a lakosság szaporodásával a községek öregbedtek és a Mesterek fizetése is szaporodott. Igaz, hogy a fizetés akkor sem volt sok, de az akkori viszonyok is másuk voltak a mainál. A pénznek több értéke volt, az igények sem voltak akkorák;; mert a mesterek egyszerű emberek voltak. — Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
