Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-09-28 / 78. szám
XXI. (Ilii.) évfolyam. 78. szám. Szekszárd, 1911 szeptember 28. •• P T0LÍ1AVARMEGV í B A KÖZÉRDEK Előfizetési fir ■ A A ■ . a ■ .. A . .. ■■ Hi . . a A Szerkesztősé. ■ Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 16 fillér. BliSfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- h vatalon kivül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön. Eaves számok ugyanott kaphatók. Szerkesztőségi teleton-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teielon-szám : 18 és II. Szerkesztőség: Bezeréd] Istvón-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNAR ISTVÄN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Előfizetési felhívás! 1911. évi október hó 1-ével uj előfizetést nyitunk a Tolnavártnegye és a Közérdek cimü lapunkra. Azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése lejár, felkérjük, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék. Előfizetési feltételek: Egész évre ... 16 korona, Fél „ . . . 8 begyed évre .4 „ Hazafias tisztelettel a „Tolnavármegye és a Közérdek“ politikai hetilap kiadóhivatala. Hajóállomást Szekszárdnak! Lapunk közönsége behatóan ismeri azokat a körülményeket, amelyek között szerencsétlen városunkat a Dunagőzhajózási Társaság néhány év előtt megfosztotta hajóállomásától. Évtizedekkel előbb Tolnavármegye közönsége éppen e hajóállomás kedvéért építette meg a szekszárd—keselyüsi kőutat, mely a Duna jobhpartján Tolna— Domboritól le egész a baramegyei Duna- szekcsőig az egyetlen gőzhajóállomás volt s évek hosszú során át jelentős szerepet játszott Szekszárd és a Sárköz személy- és darabáruforgalmának lebonyolítása körül. Az érdekeltség az állomás beszüntetése ellen, annak idején felemelte tiltakozó szavát, de a vármegyének — jogi kikötés hiányában — nem állott módjában, hogy a szűkkeblű osztrák hajóstársaságot annak a hajóállomásnak fentartására rákényszerítse, amelynek 13 kilométeres hozzávezető útját ez a mostohán kezelt vármegyei közönség építtette ki annak idején. A tehetetlen tűrés évei után most egész országunk folyamhajózási politikája fordulóponthoz jutott. A magyar állam folyamhajózási szerződései szubvenciós bélésükkel együtt a megújítás és kibővítés küszöbére jutottak, a vonatkozó tárgyalások teljes erővel folynak az érdekelt minisztériumokban és ezzel kapcsolatban hire jár, hogy a Magyar Folyam- és Tengerhajózási R. T. versenyj áratok at óhajt berendezni (miként eddig is Baja és Apatin között) Budapesttől lefelé. Itt volna most az ideje, hogy: vármegyénk fáradhatatlan vezetősége és közlekedési bajainkat annyira szivén viselő képviselőnk az illetékes minisztériumot figyelmeztetné e nagy lokális folyamhajózási sérelemre. A kormány a szubvenciós szerződésekben rendszerint ellenszolgálatokat szokott kikötni. Ez ellenszolgáltatások közé az adott kedvező pillanatban nagyon könnyen be lehetne csúsztatni szerény kis pontul a felhagyott szekszárd—keselyüsi hajóállomás sürgős visszaállításáts megnyitását, a szekszárd—sárközi darab- és áruforgalom számára. Reményünk: lehetne igy arra is, hogy a Holt-Duna alacsony vízállás mellett eliszaposodó medrét az állandó forgalom folytán rendszeresen kotratnák s igy a Sárköz gazdanépe meg volna kiméivé attól a hihetetlen mizériától, hogy, mint ez évben is, jó gabonatermését két hónapon át elszállítani ne legyen képes s a cséplést legyen kénytelen — megfelelő magtárak hiányában — abbahagyni csak azért, mert a dunai kotrók nem tartják sürgős dolognak a szekszárdi Dunaág rendbentartását. De rendkívüli fontossága van nemcsak Szekszárd, hanem a budapesti vásárcsarnokok szempontjából is, hogy a Dombori—Szekcső között fekvő sok ezer hold főzelék-, baromfi-, tojás-, tej-, gyümölcs-termése naponkint friss állapotban juthasson a főváros fogyasztó-publikumához, ez alig másfélszáz kilométernyi távolságból. A keselyüsi hajóállomás újból való visszakapcsolása, a buda- pest—mohácsi és budapest—orsovai járatokba, volna ránk nézve a legkedvezőbb megoldás. Az esetre, ha ez a legkedvezőbb megoldás egyelőre elérhető nem volna, ideiglenesen beérhetnők azzal a megoldással is, hogy a Magyar kir. folyam- és tengerhajózási társaság jelenleg Baja—Mohács—Apatin között vegyes szolgálattal közlekedő hajó- járatait terjesztenék ki az üjonan visszaállítandó Szekszárd—Keselyűs állomás érintése mellett, fel, egész Paksig. Ezáltal vidékünk egyfelől Apatin, Bezdán, Mohács, Duna- szekcső gazdag és szorgalmas munkásnépével, fejlődő iparával juthatna valamelyes kapcsolatba, másrészt a megye északi Duna- melléke s Kalocsa vidéke is összeköttetésbe kerülne Tolíiamegye szivével. Vasúti vonalunk örvendetes és hálásán méltányolt fejlődése azzal a reménységgel biztat bennünket, hogy fáradhatatlan és lelkes vezérembereink energikus támogatása mellett Szekszárd ősi városa — ha csak redukált formában: egy szerény dunai stég képében is -— rövid hónapok múlva vissza kapja századokon át eleven folyami életét' TÁRCA. Skandináv-levél. A »Tolnavármegye és a Közérdek* eredeti tárcája. Irta: Koritsánszky Ottó. Christiania, 1911 szeptember hő. Sok ezer év lepergett az idő . rokkáján, mig az ember öntudatra ébredt. S mig régen feltétlen megadással elviselte, amit rajta kivül álló erők (nevezték légyen bárhogy is) reámértek, öntudatra ébredése és önbizalmának későbbi megnyilvánulásai idején már tudta, hogy a földöntúli segítség csak úgy áll rendelkezésére, ha önmaga is elősegíti természetes fejlődését. Nem elég összetett kézzel várni; mit sem téve a segítség elmarad s nem jutunk sohasem előbbre. Csak úgy boldogul bárki is, há minden erejével a haladás utján tartja magát. Ennek tudatában mindenki tudni vágyott, azon volt, hogy ismeretkörét szélesbitse. S ebből keletkezett, hogy ma már nem elégszünk meg semmiben sem a tények egyszerű felsorolásával; ma már ismerni kívánjuk azokat az okokat, amikre az okozat — aminek hasznát vagy kárát látjuk — visszavezethető. Talán igy mondhatnék ezt a legegyszerűbben : a mi karöltve jár a miért-tel. És a miért-re keresett (s természetesen megtalált) feleletek emelték tudásunkat. A tudás és ismeret haladásával pedig nőnek az igények is s ime,' ebben rejlik annak a helyzetnek a kulcsa, hogy ma már többet kívánunk mindentől és mindenkitől, mint ennek előtte. Az igény fejlődésével nem tartott nálunk lépést az igény kielégítésének lehetősége s ez hátrányos gazdasági állapotot teremtett, ami nagyon érezhető nálunk, Magyarországon. Ezért panaszkodunk az általános drágaság miatt s ezért nem vagyunk megelégedve Budapest lakásviszonyaival, a fővárosi megélhetés nehézségeivel s azzal a sok bajjal, amelyeket életviszonyaink reánk szabnak. A vagyonnak aránytalan megoszlása csak súlyosabbá, nehezebbé teszik a megélhetést, mert, amig egyrészt vagyonfölösleg mutatkozik a középfokú megélhetés biztosításához szükségesekhez mérten, addig a másik oldalon olyannyira hiányzik az igényelhető létfentartáshoz szükséges anyagi eszköz, hogy az nyomort támaszt s vele a vagyonilag jól szituáltak altruista érzésére apellálva, őket veszi igénybe. Az államhatalom ugyanis nem ér el mindenüvé segítő kezével. S amit súlyos kötelességei folytán nem téhet meg az államhatalom e téren, azt a társadalomnak kell (jobban mondva: kellene) pótolnia. Nem igy északon A skandináv államok mindegyikében (persze nem számítva ide azt az életet megnehezítő legészakibb vidéket, ahova a természeti viszonyok mostohasága következtében nem juthat el a szellemi kultúra azon foka, amely magával hozza a természetszerű anyagi megerősödést) nagyarányú vagyonmeg- oszlás tapasztalható. Szegény ember és gazdag ember (a mi fogalmaink szerint való) nincs. Van egy erős középosztály, amely rendkívül erős támasza az állam és társadalom rendjének egyaránt. S ez az erős középosztály karöltve teremtette meg a demokráciát, amelyre ragyogóbb-példát nem tudok, mint annak megemlítését, hogy egyik északállami minisztérium egybe- hivására egy kis vidéki falucskában évtizedeken át működött tanító bizatott meg, aki a maga kabinetjébe mint kereskedelmi minisztert egy kereskedőt ültetett s aki mellett mint pénzügy- miniszter egy finánckapacitás községi jegyző ül. Természetes, hogy ilyen viszonyok csakis ott lehetnek, ahol az általános tudás elé nem hogy mesterséges akadályok nem emeltetnek, de ahol minden eszközt előteremteremtenek arra, hogy a műveltségi fok a köznél is a legmagasabbra emeltessék. Vegyük csak figyelembe azt az egy tételt, hogy pl. Svédországban,, ahol az 1909. évi népszámlálás szerint 5.476,000 volt a lakók száma, amelyből 1.322,000 esett a városokra, a népiskolákban 868.000 gyermek nyert oktatást. A tanítók száma 18 900 s ezen oktatás évi költsége 35.500,000 (skandináv) korona. Egy gyermekre esőn az állam 46 kor. költ évenkint annak kiképeztetésére. Nagyon természetes, hogy ezen tételek biztosítják az analfabétáknak minél kisebb kontingensre való leszorítását. Az elemi iskolákon kivül a magasabb kiképzési intézeteket megközelítően 25.000 tanuló látogatja, mig a négy egyetemet 3500 ifjú (nagy részben nők) látogatják. Vannak azután nagy számban föld- mivelési, művészeti és szakiskolák s nagyon sok városban ipari tanitézet, amelyeken túl az északi specialitás: a folytatólagosan továbbképző tanfolyamok és tanintézetek állanak. Ezeknek hallgatóiról nincsen adatom. Ilyen kiképzés azután könnyen érthetővé teszi, hogy dacára az aránylag kicsiny számú lakosságnak a telefon és postaforgalom rekordja Stockholmban van meg. (Stockholmban minden hat lakóra esik egy telefon készülék, egész Svédországban [beleértve Lapplandot is] 1000 lakóra 257.)' És vájjon sokkal másképpen van-e a szomszédos Norvégiában is ? Nem. Itt is a megelégedést teremtő általános jólét: a vagyoni megoszlás; a dologtalanság lebecsmérlése s a munka megbecsülése. A természeti viszonyok és a megélhetési körülmények hozták meg, hogy a norvég vidéki lakosság házieszközök, ruházati kellékek
