Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-08-21 / 67. szám
XXI, Qfll.) évfolyam. 67. szám. Szekszárdi 1911 augusztus 21# Előfizetési ár: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 J 4 * 16 fillér. Hliöfizetéaeket és hirdetéseket a kiadó- fa vatalon kivfil elfogad a Molnár-féle Vfinyvny’Oiiida és .papirkereskedés r.-i. Szekszárdon. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kin. selyemtenyésztési felugyelSség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökönEgyes »rémek ugyanott kaphatók. Szerkesztőségi teleion-szám i 18 és 24. — Kiadóhivatali teleion-szám : 18 és II. Szerkesztőség: Bezeréd] István-utca 5. szátn.- Ide küldendők a lapot- érdeklő összes közlemények. • Kiadóhivatal:' Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési p’é-nzek és hirdetések ide küldendők. rí -i Néptanítóknak, > ha az előfizetést egész évre előre be. kfiídik, 8 kor. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY; Laptulajdonosok a szerkesztők. Szent István napján. A magyarnak ismét nincsen békés és boldog Szent István napja. Politikai életében újból felvonultak a felhők, amelyek bizonytalanná teszik ennek az országnak a fejlődését, a négyszáz esztendős per uj fázisa tolakszik eíibénk, annak minden bajával, minden kétségével és minden bizonyosságával annak, ^ hogy bármily legyen is most a kibontakozás, az nem jelent áliandó nyugvópontot, ;hanem csak egy kis megállást a nagy Kálvária utón, melyet ez a nemzet immár négy évszázada óta ró. Társadalmi élete a magyarnak ma majdnem olyan, mint volt a mohácsi vész idején, nem tudja, merre tartson,’ hova irányozza lépését és mikor, álljon meg, úgy, hogy a megállás neki ne jelentsen örökre mozdulatlan helyzetet. Tör az ellenség reánk minden oldalról. Ép úgy. vagyunk, mint valánk a török dulások idejében. Délről ostromolnak bennünketä szlávok, akiknek harcias gyülekezete, ,a szókolosak, éppen a nemzeti ünnep előestéjén', Zágrábban, kellemetlenkednek a magyarnak. Ä hagyományos ellenség, . a v.elünk államszerződésben élő Ausztria, ádázabb ellenségünk, mint volt valaha, most, mikor nem támadhat ellenünk haddal, az államszerződések szentségét töri meg gonosz kézzel,ÍJraffinált elmével, kétséget tára&sztva a külföldön abban, hogy lehete tisztességes szerződést, kötni ezzel a kettős monarchiával, amely, akkor töri meg a nemzetközi szerződések szentségét, amikor arra a dominá'ó Ausztriának éppen politikai, vagy gazdasági szüksége van. Belülről sem állunk különben. A nemzetköziség kezd meggyökerezni nálunk. A magyarnak helső ellensége úgy .szaporodik, mintha mi az inkvizíció eszközei vei dolgoznánk, ügy látszik, valami hályog húzódik, mindazon idegenek szeme világa elé, akikkel mi jót cselekedtünk és akiktől mi az erkölcsi törvények tanitága szerint csak jót várhatunk. A magyar kezd itthon nem lenni a maga vérrel szerzett otthonában. A mi szörnyű történelmi és erkölcsi hamisítás, de a szegény, magyar ‘sokszor volt hasonló helyzetekben az ő honában. Hol tatár, hol török, hol német szorította kifelé. De mindig meg tudott álini a határnál. Most is hisszük, hogy megáll. Ennek az országnak á sok politika baján egyszerre segíteni nem lehet, de erős társadalom ezeken az öröklött politikai betegségeken sokat segíthet. Csakhogy erős társadalom a rendezett gazdasági viszonyokon alapszik. Ennek az országnak első dolga megfogadni a gróf Széchenyi István tanítását, gazdagnak és anyagilag függetlennek kell lenni az országnak, hogy külső és belső ellenségeivel sikerrel szembe szánhasson. Az államalkotó Szent István ma napság azt kell, hogy tanitsa ennek a szerte töredezett, többé- kevésbbé már züllött országnak," hogy anyagilag erősbödjék, amit nem lehet nemzetközi chimérákkal megcsinálni, hanem igenis el lehet érni azzal, hogy ott, ahol csak lehet, erősbitjük mezőgazdaságunkat, az élő és egyetlen ma lehető nemzeti ipart, amelyből a nemzeti jólét kisarjadzhatik.. Erre tanítson bennünket a mai szomorú Szent István ünnep. A hírlapirodalom. ’ Szorosan véve még nein olyan régi fogalom ez. Száz évvel ezelőtt a hírlapirodalmat nem igen ismerték még nájunk, legalább is nem olyan alakban és értelemben, mint ahegy • azt ma ismerjük, mert a hírlapirodalom tulajdonképen csak 48 óta fejlődött azzá,, a mi és csak azóta nőtte ki magát nélkülözhetetlen társadalmi kulturtényezővé. A mai modern kulturembernek a hírlapirodalom olyan szükséges élettényezővé vált, mint a növénynek és általában a szerves lényeknek a világosság. . Szellemi., táplálékának és egyrzerstnind üdülő szellemi szórakozásának egyik kiegészítő részét . képezvén, nélküle meg nem élhet már, amit bizonyít azon- körülmény is, hogy kultur- .fokon álló bűnösök elítélésénél egyik büntetési fokozatot —amiazt hiszem, az illetőre nézve nem kicsiny — képezi a többi között az is, hogy elvonnak tőle minden szellemi tápláléldot adó anyagot^: könyvet, hírlapot, papirt és Írószert. Amig más iró : költő, regényíró és szakiró "nemcsak belső hajlamának, sőt talán azt lehetne mondani, belső kényszerítő "szükségének ad kifejezést, amikór gondolatait, 1 első világának kincseit közli, de amellett megvan az a haszna, hogy nevének — hol kisebb nagyobb hirt is szerez, '^‘áirvi az iró" qualitásától függ — addig a hirlap- teljesen névtelenül dolgozik a társadalom szolgálatában. Uj eszméket vet fel, amelyek sokszor teljes társadalmi átalakulási hatással bírnak; ismertet, közöl, regisztrál, szórakoztat, ellenőriz, nézeteket, véleményeket továbbit, konzekvenciákat szűr le^ amelyeket 7a társadalom magáévá tesz és közvéleménnyé alakit át. De hogy az eszme'kitől eredt, nem kérdezi senki, az teljesen ismeretlen marad, mert minden hírlapíró egy-egy modern „Anonymus“, aki szellemi szuggeráló erejével csak a „köz“ és a „nemzet“ javara dolgozik Ezen folytonos, megszakítás nélküli, napnap utáni szelleiuj munkának iß megvan a maga természetes, hátrányos oldala, mert a legtöbb hirlapiró,' éppen ezen szellemi energiájának fecsér- léséből folyólag idő előtt dűl ki, amit siettet azon körülmény is, hogy a legtöbb birlapot — legalább a legtöbb nagyobb fővárosi politikai napilapot — éjjel Írják és éjfél után nyomják ki, hogy reggelre a magát kényelmesen kinyugodött, megújult testi és lelkierejü kulturember megkap- hassa az első szellemi napi táplálékát, hogy úgy mondjam, szellemi ieggelijét. Ezer meg ezer ember mohón olvassa — hogy ne mondjam : falja reggel az újságját, de nem gondolja azt meg, hogy azt egy pár ember éjjeli nyugalmának' feláldozásával és szellemi energiájának megerőltetésével, talán éppen ezért élettartamának megrövidítésével állította össze, csak azért, hogy embertársának, a társadalomnak hasznot hajtson. Es ezek a kulturpionirok, kik fokozott szellemi erejüket a köz érdekében úgyszólván parányokká felolvasztják és a társadalom szellemi testébe mintegy injekció alakjában átviszik, a társadalom, a nemzet részéről nem részesülnek olyan pártolásban és elismerésben, mint amily mértékben az őket megilletné. Minden más kulturtényező: hivatalnok, tanár/orvos, tanító, jegyző az“ állam részéről nyugdíjjal lesz öreg napjaira honorálva, mert közvetlen állami szolgálatban lévén,' az állam gondoskodik megélhetéséről. Ámde a birlapiróról, akinek nemzeti és társadalmi missziója semmivel sem kisebb és semmivel sem áll alantabb a többi kulturtényezőjénél, az állam nem gondoskodik, pem biztosit neki törvényileg exisztenciát és nem gondoskodik agg napjairól. A társadalom azonbau megértvén a hirlap-- irodalom fontosságát él munkásainak áldozatát, önként járul filléreivel hozzá, hogy saját erejéből összekuporitott nyugdíj intézetének tőkéje szaporodjék és ezáltal az idő előtt kihullott toll tulaj- 'donosának gondnélküli jövőt biztosítson. Azért'a • törvényhatóságok mindegyike sorban egymásután siet hozzájárulni anyagi támogatásával a „Magyar- országi Hírlapírók Nyugdíjintézete“ tőkéjének szaporításához, növekedéséhez. Tolnavármegye törvényhatósága, tradicionális 'nobilis gondolkozásának sok alkalommal adott már kifejezést, amikor nemzeti és humánus- célokról és érdekekről volt szó, most sein fogja magát megtagadni és ha arra alkalom nyílik, az őszi közgyűlésen bizonyára szaporítani fogja azoknak az áldozatkész törvényhatóságoknak a ■számát/ amelyek a 'szellemi hadsereg kidőlt kator náit s azok árván maradt családját lelkes adományaikkal sietnek a sok gondtól, nem egyszer a kétségbeejtő nyomortól megmenteni. K. A negyedszázados EMKE; Kincses Kolozsvár városában ez évi szeptember hó 8-án nagy ünnepség lészen. Az Eruélyrészi Magyar Közművelődési Egyes,ül|t ünnepli ez alkalommal fenállgsának negyedszázados évfordulóját. Ez ünnep tehát egy árv^t, mostoha sorsban élő gyermeknek lészen az ünpepe, mert bizony minálunk Magyarországon annak dacára, hogy a kultúra ápolására negyedszázados intézményeink vadnak, a kultúrát máig is elmaradott, mostoha.sorsban .lév<p, árva gyermeknek tartjuk. Azaz, hogy még sem így van a , dolog. Jó sorsban el minálunk a kultúra, csajt épen az apjától és anyjától fosztották meg Van nálunk kultúra, de az a legnagyobb baja, hogy nem magyar. A különböző közművelődési egyesületek, köztük elsősörban az EMKE mindén óriási erőfeszítése dacára, szomorúan kell be- vallanurík, hogy a terjedő kultúrából hiányzik a .nemzeti szellem. Az iskolákban, a színházakban a kozmnpolita Vilá'gfelfogás lett. úrrá.. Bé- leheljük az idegen kultúrát, mert hiszen tüdőnk áhítozik a levegő után, de nem is sejtjük, hogy a belélegzett levegő méreggel van telítve, hogy ez a belélegzett * méreg lássanként elsorvasztja nemzeti jellegünket, kiöli nemzeti erényeinket, erkölcseinket, minden jó tulajdonságainkat. Valóban ilyen körülmények között, nem egy, de száz és száz hasonló olyan szervezetekre volna szükségünk, mint az EMKE, amély szerény eszközei dacára is sikeresen állja útját annak, hogy egy országrész lakói fölött diadalmaskodjék a nemzetiségi áradat. Minden jó érzésű magyar embernek tehát — legalább ' gondolatban — meg kell jelénnie szeptember 8-án Kolozsváron. De hogy méltón ünnepeljünk, ez még magában véve nem elég, A riegyédszázados jubileum egyúttal intőszó leszaz ország valamennyi magyar érzésű lakójához,* hogy közművelődési egyesületeinkét jövőbén a társadalomnak az eddiginél is nagyobb mértékben kell támogatnia anyagilag. Igen, anyagilag, mert az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület sem jelszavak hangoztatásával ért el sikereket, hanem csak úgy, hogy fizetni tudott évről-évre több. tanítót, óvónőt, létesíteni újabb és újabb iskolákat, népkönyvtárakat, terjeszteni hasznos olvasmányokkal tele füzeteket a nép között s éppen ez a legfőbb érdeme az EMKE-nek, hogy helyesen tudott a társadalom áldozatkészségére appellálni, s évről-évre több és nagyobb anyagi befektetést tud hozni a magyar Kultúra érdekében. Őszintén reméljük, hogy ez a jövőben is úgy lesz. A szeptember 8-iki ünnepnek meg lesz a kellő visszhangja az egész országban. Az eddig fukar zsebbek meg fognak nyílni s aki csak fillért áldozhat, ád fillért, akinek azonban emberségétől, vagy tehetségétől korona, vagy száz korona is kikerül, az áldozzon
