Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-01-23 / 7. szám
XXI. (VII.) évfolyam 7. szám Szekszárdi 1911 |anuár|23> Előfizetési ár: Egész évre .... 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. BHtifizetéseket és hirdetéseket a kiadó- h vatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon, Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telelon-szám : 18 és II. Szerkesztős ég: Bezerédj István-utca 5. scám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130- szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha a-', előfizetést egész évre előre beküldik, fi kor. Főszerkesztő: Dp« LEOPOLD KORNÉL« Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN« Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. találták a karosszékben, kihűlt kezében görcsösen tartva az ujságlapot. Halála általános nagy részvétet kelt országszerte. Életrajzi adatai a következők; 1847-ben született Szombatfalván, Udvarhelyszékben. A jogi pályát végezve francia, majd olasz csapatokban harcolt és az újságírással is korán kezdett foglalkozni. Angliából visszatérve 1871-ben országgyűlési képviselő lett megyéjében és ez idő óta számos kerületet képviselt, mint a függetlenségi párt tagja. 1887-ben 17-ed magával megalakította a 48-as pártot és bement a delegációba. Jeles szónok, de féktelen politikus volt, a polgári házasságot ellenezte, minden obstruk- cióban részt vett. 1905-ben csatlakozott a Kossuth-párthoz, a vezérlőbizottságból azonban kilépett és 1909-ben a Kossuth-pártból is, mert helytelenítette a függetlenségi elvek megvalósításának mellőzését. Halála pártkülönbség nélkül mély részvétet kelt. Távirataink folytatása a Hírek között. A bank körül. A bank-szabadalmi vita még egyre tart, az ellenzék megfeszített erővel küzd, az öles szónoklatokat mértföldesek váltják fel és mindegyiknek végén egy-egy újabb határozati javaslat húzódik meg, — pedig ma már mindenki tudja, hogy ?; bankjavaslatot az ország érdekében törvényeróré kell emelnünk és pedig úgy, amint az benyujtatott, mert ez a javaslat az osztrák és a magyar kormány közös megállapodásának, alkuszerü megegyezésének kompromisszumos gyümölcse. — Az ellenzéki neki-gyürkőzést még értenők, ha úgy állna a dolog', hogy a javaslat elfogadásának meggátlásából az osztrák-magyar bank felszámolása és az önálló magyar bank felállítása szükségszerüleg következhetnék. Ez azonban az eshetőségek sorából ki van zárva. Nemcsak hogy nem akarjuk, de nem is lehetne az önálló bankot ez idő szerint megcsinálnunk! Ellenben ha az ellenzéknek sikerülne a banktörvény megalkotását február 15-ikéig megakadályozni, mathematikai szükségszerűséggel nem következhetik más, minthogy a kormány ujbbl rendeletileg szabályozná és hosszabbítaná meg a bank- provizoriumot, amiből a parlamentárizmusra nagy kár nem származnék ugyan, át valami nagy dicsőség se. A világ azonban újabb bizonyítékot kapna arra, hogy, ha a parlamenti gépezet valamely hiba miatt nem íun- gál a kellő pontossággal, annak sohasem a kormány issza meg a levét, hanem mindenkor a parlamentár izmus és hogy a törvényhozás a maga akaratát nullifikálhatja ugyan, de ezzel a döntő intézkedést át/átsza a végrehajtó hatalom kezére. Justh és Kossuth adhoc egyesült táborának a február 15-iki dátum közelségére épített szóáradatos taktikája tehát csütörtököt fog mondani, de azért nem tagadható, hogy a kormánytól sem volt helyes dolog a bankjavaslat benyújtásával és tárgyalásával ily sokáig várni és az időből igy kifogyva, alkalmat adni az ellenzéknek egy obstruvciós színezetű parlamenti hadjárat megindítására. Igaz, hogy e késedelem tisztán az osztrák kormány okvetetlenkedésére vihető vissza, de épen az a baj, hogy a magyar kormánynak látnia kellett, hogy kifogy az időből és mégis engedett az osztrák huzavonának. A magyar parlament történetében már volt hasonló eset. Bánffy Dezső báró miniszterelnök a háta mögött álló hatalmas szabadelvű pártra támaszkodva, addig adott újabb és újabb időhaladékot az egymást felváltó osztrák kormányoknak, mig kifogyott az időből, mit az ellenzék észrevéve, sietett Távirat. - Telefon. - Express. — A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A képufselőtiáz ülése. Budapest, jan. 23. d. u. 2 óra. A képviselőház ma délelőtt tartott ülésében Berzeviczy Albert dr. elnök mély meghatottsággal jelentette be Ugrón Gábornak, tegnap este bekövetkezett elhalálozását. Melegen emlékezett meg hosszú politikai pályafutásáról és szeretettel méltatta 4 évtizedes törvényhozói működését. Indítványára Ugrón Gábor emléke jegyzőkönyvileg megörökittetik, koporsójára a Ház koszorút helyez és az elnökség vezetésével testületileg vesz részt a temetésén. Ezután bejelentette az elnök, hogy a szombati névsor-olvasásból kifolyólag a házszabályok alkalmazásától eláll, a távol levő képviselők azonban tartoznak magukat az elnökségnél igazolni. Napirend előtt Okolicsányi László személyes kérdésben szólalt fel és reflektált a Polónyi Géza szombati beszédében foglalt támadásra. Utána Horváth Mihály és Abrakain Dezső beszélt a javaslat ellen. Ugrón Gábor meghalt. Budapest. (Érk. d. u. 2 órakor.) Ugrón Gábor tegnap este szivszélhüdés- ben, Budapesten meghalt, 70-ik évében. Három nap előtt még résztvett az ország- gyűlésen, meghütötte magát és iniluenzát kapott. Tegnap jól érezte magát, otthon dolgozott és olvasott, este a karosszékben szivszélhüdés érte és meghalt. Neje és leánya napi sétájukról hazaérve, holtan TÁRCA. Haza. irta: Szentimrei Márta A Soltészok kis hattornyu kastélya köré lassankint sok nép gyülekezett. Hisz igaz, máskor is akadt arra mindig útja a falubeli lakosoknak. Ki az iroda előtt csiszolta meg illemtudóan a csizmáját s be- kocogtatott a gazdához egy kis tanácsért vagy vetőmagért, — ki a konyha felé került a jóságos »Tekintetes Asszonyhoz«, aki egész nap nyitogathatta a kamraajtót, olyan sokan keresték meg. A szegények egy kis lisztért, zsírért, ócska ruháért. — A gazdagabbak is egy kis betegnek való »uri« ételért, befőtt gyümölcsért, házi orvosságért, ami ne engedje elpusztulni a beteget, mig a doktor megérkezik a szomszéd mezővárosból. Hát nem is az volt a szokatlan, hogy sok embei járt-kelt a kert gondosan ápolt utain, hanem, hogy hétköznapon mind ünneplő ruhában, bánatos arccal jöttek. Pedig a portán nem lengett gyászos lobogó. De a kémény nem füstölt s a folyosó nagy vasajtaja amint kitárult, látszott, hogy a szobák teljesen üresek. Egyszerre négyes fogat — négy tüzes, almás-deres csikó kanyarodott egy nagy fekete, kékselyem-bélésü hintóval a ház elé. Ugyanabban a pillanatban megjelent a küszöbön a Soltész-család. Az apa magas, nyúlánk, dereshaju férfi. Az anya kicsiny, finom- vonásu hölgy, kinek liliomfehér arcáról Jeltar- tózhatlanul peregtek le a sürü könyek. És egy bársonyruhás, riadt tekintetű tizenkétéves fiúcska. Felülnek a hintóba, lassan, mintha lábukat nem akarná elereszteni a föld. Egy hatalmas bernáthegyi kutya, melyet a kamrába zártak, bezúzta talpával az egyik ablakot, kidugta az üvegszilánkok közt meg- véresedett fejét s keservesen vonított. A máskor vágtatva induló négy tüzes csikó most lassan lépkedve ment, akár csak gyászmenetben. Mert a fogatot körülzárta a falu népének impozáns tömege. A férfiak lassan, lehajtott, fedetlen fővel lépkedtek, az asszonyfélék hangos sírással kisérték a szomszéd határig a költözködő családot. A határkőnél megállította Soltész a fogatot, felemelkedett s bár arca holt-halvány volt, erős, rezgéstelen hangon szólott igy : — Térjetek vissza, most már térjetek visz- sza én kedves barátaim í Köszönöm hüségteket! Bár ez bucsuzásunkat még keserűbbé teszi. — Ti tudjátok, hogy önhibámon kívül elemi csapások juttattak tönkre. Nem viszek magammal csak néhány forintot — igaz, hogy adós- I ságot meg nem hagyok egyetlen krajcárt se. Ez lesz vigasztalásom a reám váró nehéz napokban s a ti ragaszkodástok édes emléke. Isten áldjon meg mindnyájatokat! Mélyen levette kalapját? Némán állottak mind a férfiak. Egyszerre hirtelen az aratógazda, nagy, szálas ember, ki közvetlen a hintó mellett állt, magasra emelte a kocsiban ülő fiúcskát. — Nagy az Isten, jó az Isten! Ne búsuljon a tekintetes ur, visszaveszi az Antal urfi ha megnő, a kilencési birtokot! Ez a jóslat kisérte át Soltész Antalt, mint bűvös csilingelés a gyermekkor elsülyedt paradicsomából az élet en. Már mint kis gimnazista, keményen dolgozott. — De a leckeadás ezer megaláztatása közt is könnyű, vidám maradt kedélye. »Hisz minden máskép lesz, ha birtokunkat visszavásárolom« gondolta önérzetesen. S mikor az apa meghalt, anélkül, hogy övéi sorsán javíthatott volna, az ifjú izzó ajkai erőszakos szeretettel szívták fel édes anyjának arcáról a nehéz könycseppeket. — Ne sírj 1 Ne tedd egészségedet tönkre 1 Nem akarom, nem engedem. Neked élned kell, meg kell érned, mikor a birtokunkat visszaveszem ! Csakhogy nem igaz ám az a u.ondás, hogy amit erősen hiszünk, az teljesül. Szegény asszony még azt se érte meg, hogy fia önerejéből bármily szerény otthont teremthessen neki. Antal nem boldogult az életben. Mert az, hogy valaki müveit, munkás, becsületes, az csak nem jogcím a boldogulásra. Szelleme repülni szeretett volna. No igen, a legtöbb fiatalember gondol ilyesmire, de hát azért veszi körül a szegénység vaskalitkája, hogy leszoktassa az ilyen bolondságokról. Az emberek világa nem a madaraké. A madarak küzül a legerősebb repül legmagasabbra; az emberek közül az, kinek a pénz és összeköttetések a legnagyobb súlyt kölcsönzik. Antal is sokszor zúzta magát törekvései közt össze, annyiszor bukott a magasból véres fővel alá, mig megtanult szépen meghajolni, mint segédjegyző, egy dombok közé rejtett kis oláh faluban. Család nélkül, megfosztva minden szellemi élvezettől, csekély fizetés miatt megfosztva az otthonalapitás reményétől, mely után a harminckétéves férfi már hatalmasan vágyott és
