Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-05-15 / 39. szám
TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK s más munkák terén, csak nem régiben tettük szóvá a szekszárdi, ritka pedantériával adminisztrált fogházban szerzett közvetlen tapasztalataink nyomán. Bármily szép, bármily fényes is azonban ez az eredmény, a rabok nagy fokú kézi ügyességének kitűnő felhasználása csak egyoldalú eredményeket jelent. Jelenti magát az elitéltben szunnyadóit alkotó erőnek, kézi ügyességnek sikerült kiváltását, jelenti a vezetők lelkiismeretes odaadásai, jelenti legtöbbször a kincstár, a rabatalány anyagi sikerét is — hiszen például ilyen kisebb fogház is, mint a szekszárdi, évi 6000 korona körüli tiszta jövedelmet szolgáltat rab munka címen az államkasszába. Nem jelenti azonban magát, azt a biztos voltaké- peni sikert, a fegyházból vagy fogházból kikerült jövőjének szilárd megalapozását, aminek oka legfőbbképpen abban rejlik, hogy nem találtuk meg az utat az elitéit egyéniségéhez, temperamentumához s olyan munkára használjuk fel, kényszerítjük őt, amely teljesen ellentétes irányú előbbi foglalkozásával szemben. Rabjaink, a maguk józan paraszt eszével például megtanulnak minden elképzelhetőt, amire csak őket megtanítani akarják. Lesznek ügyes asztalosok, esztergályosok, lakatosok, székkötők, kosárfonók, de aztán hogy visszakerülve az életbe, uj pályájukon, hányán boldogulnak ? Ez már egészen más kérdés. Mert egy kicsit későn is kezdték a mesterséget (bár fegy- házba jutni mindig — korai dolog!) Lefőzi őket másoknak a gyerekkortól kezdve fokozatosan, tehát alaposabban szerzett szaktudása s mivel a rabsegélyző egyletek legfeljebb csak pár forintnyi anyagi támogatást nyújthatnak, szárnyukat szegi legtöbbször a tőkehiány is. Igazságügyi körökben rájöttek tehát már arra, hogy kivált fogházakban, ahol legtöbbször pár hónapra elitéltek raboskodnak, »unaloműzőnek«, »szórakoztatónak« jó lehet a kosárfonás, vagy legtöbbször csak a vesszőválogatás, vagy tisztogatás, de az elitéltre nézve sokkal praktikusabb lenne olyan dolgoknak megtanulása, amelyek előbbi tudását bővítik, gyarapítják, amelyeknek odakinn, igazán hasznát veheti. így ma már az igazságügyminiszter egyenesen utasításba is adta az ügyészségeknek, hogy a rövidebb időre elitéit fogházlakók, kik egy pár hónap alatt külön mesi __________________________________ Mi ndketten Szerém vármegyében, »Szriem«- ben működtünk. Társam az irigi, maradiki, ra- dinci-i, satrinci-i és vrdniki magyarokat részesítette a vallás vigasztalásaiban: magam nyugatabbra, Vukovár és Vinkovci táján szálltam ki, Csakovácon, Jankovácon és Marinciban tartózkodtam, amely helyekre a környékbeli Berak, Opatovác, Tordinci és Nustár magyarsága is összesereglett. Az emlitett helyek egytöl-egyig a diakovári egyházmegyéhez tartoznak. Hogy papi tisztünkben eljárhassunk, szükségünk volt az illetékes egyházi hatóság fölhatalmazására, melyet azzal a záradékkal kaptunk meg, hogy jövetelünket jelentsük be — nem engedelem, hanem tudomásvétel végett, a rend kedvéért — az illető helységek plébánosainak is. Ez a záradék magától értetődik ugyan, de aki ismeri a horvát alpapságnak nemzeti és nyelvi elfogultságát, elgondolhatja, hogy nem a legkellemesebb érzéssel néztünk elébe annak a fogadásnak, melyre kilátásunk nyílt. Jövetelünket annak rendje és módja szerint ékes latin levélben be is jelentettük minden plébánosnak. Olyan, aki válaszra méltatott volna bennünket, csak kettő akadt, az is kijelentette, hogy nem szívesen látott érkezésünkre semmi szükség sínesen. Mi azonban a püspöki levélben bizva idejében utrakeltünk. Jó is volt idejében elindulnunk, mert a püspöki hatóság — kétségtelenül a vidéki al- papság információjára — úgy megszorította az engedelmet, hogy egyértelmű volt megtagadásával. T. i. kimondotta, hogy csak olyan helyekre mehetünk, ahol rokonaink vannak. Társamnak van ugyan nővére és sógora a Szerénységben, az én atyafiságomnak azonban semmi ilyen ija- fija sem szakadt oda s igy bizvást itthon maradhattam volna, ha a szerencsés véletlen nem térségét amúgy sem sajátíthatnának el, előbbi foglalkozásuknak megfelelően külső kerti, ' vagy szőlőmunkára használtassanak fel. Az ily irányban megtett kísérletek Sátoraljaújhelyen, Pécsett s más helyeken már kitünően beváltak s a mint örömmel értesülünk, most Szekszárdon is követni óhajtják ezt a jó és praktikus példát. Amint néhány héttel ezelőtt már jeleztük, a szekszárdi kir. ügyészség érdemes vezetője, Bischer Imre kir. ügyész is tanulmányozás tárgyává tette ezt a nem kis horderejű kérdést. S hogy mennyire életre való az idea, mutatja az, hogy Szekszárd város polgármestere már hivatalos átiratban is kifejezést adott e felett való örömének s megjelölte a konkrét módot is, amelylyel a szép terv könnyen, minden anyagi befektetés nélkül megvalósítható lenne. Polgármesterünk a szőlőtelep céljaira az állam által éppen most felmondott 15—16 ezer öl állami szőlőtelepet jelöli ki, »amely területen nemcsak a szőlőtermelés, de a városi szőlőkultura fellendítéséhez nélkülözhetetlenül szükséges vesszőtermelés és kézi ojtványok előállítása, ezen kívül a rendkívüli drága piac olcsóbbá tételét elősegítő kerti gazdaság is űzhető volna.* Átiratában utal reá a polgár- mester, hogy a szőlővesszők elhelyezésére a város egymaga biztos piac, amennyiben ezeket termelő » magán vállalat itt helyben egyáltalán nincs és igy a gazdák kénytelenek messze vidékről, igen drága áron s többnyire meg nem bízható magán termelőktől ez iránybeli szükségleteiket beszerezni. Mivel tehát a munkaerő s trágyázás kérdése is megoldottnak tekinthető, kéri a kir. ügyészt, hogy a kibérlés iránt való kezdeményező lépéseket tegye meg, zárni által városi közönségünk örök hálájára érdemes missziót teljesítene.« Nem tudjuk: a vezető kir. ügyész ,ur egyetért-e az ajánlott területekre nézve a polgármester ural, tudjuk azonban, hogy a legjobb indulatjai kezeli a rabok szőlőmunkáltatásra való felhasználásának kérdését, érdemes volna tehát gondolkoznia az idea felett. Annyi tény, hogy alkalmasabb terület erre a célra itt ma nincs, azt úgy szólván teljesen kész állapotban veheti a kincstár át. S ha sikerül a bérösszegre nézve is méltányos feltételeket kieszközölnie, azt hisszük az igazságügyminiszter urnák sem lehetnek ellenvetései a felmerült terv ellen jön segítségünkre. A cim ugyanis latinul volt írva: Bajae. Ezt a mozgó postán Rajecnak olvasták s onnan érkezett vissza Bajára, de akkorára már mindketten lenn jártunk Szlavóniában. Nagyszombat hajnalában indultam el Zom- boron és Gomboson át, ahol a hatalmas hat ives uj hídnak már két ive készen áll. Daljáig elej- bém jött a csákováci Julián-iskolának igazgatója, egy zalamegyei eredetű fiatalember, ki útközben igen sok szükséges fevilágositással látott el. Gyeletovci állomásnál már várt a magyar kocsis. Leirhatatlanul rossz utakon, döcögő parasztszekéren megindultunk Berak felé, hová Csákovác egyházilag tartozik. Beléptem a parókiára. Egyszerű ódon épület. A ,zárt folyosón ült a plébános a káplánjával. Érthető hidegséggel, de azért úriemberekhez illő tisztességgel fogadtak. Főleg arra voltak kiváncsiak a jó urak, hogy miképp kerültem oda. Azt hitték, a tanító kar hitt meg s mikor hallották, hogy az egyesület küldött, kissé megnyugodtak. Még feketét, cigarettát s egy pohár bort is kaptam. Németül társalogtunk. Megoktattak a helyi szokásokról és útnak eresztettek. Még négy keserves kilométer aztán ott voltunk az első állomáson, Cakovci-n, melyet a magyar Csákovácnak ejt. Első utam a templom volt. Csinosan restaurált kis Istenháza, a magyarság állíttatta helyre 13 ezer korona költségen. Mindjárt föltűnt az oltár keresztjén ékeskedő magyar trikolór, mely a község magyar mivoltáról tanúskodik. Maga a falu nagyon csinos és rendes, csinosabb pl. a vele egyivásu dunántúli magyar falvaknál. Végig az utcákon mindkét oldalt gyalogjáró, a kocsiút pedig meg volt hengerelve és fogasolva. A házak tájéka rendes és tiszta, akkor, amikor egy egész vidék általános gazdasági érdekeinek előmozdításán kívül nemcsak, hogy a legszerencsésebb módon sikerül megoldania a rabfoglalkoztatás fontos kérdését, de e mellett még tetemesebb évi haszonra is biztos kilátása lehet, ami tekintettel arra, hogy valami 4 holdnyi, teljesen beültetett szőlőterületet vesz át s évente 4—5 százezer vesszőt értékesíthet __ a napi 20—30 filléres rabnapszám melle tt, egész biztosra vehető tehát a kérdéses dolognak anyagi oldala, mint züzleU is egészen nyereségesnek Ígérkezik. Kadarka. VÁRMEGYE. löíl május 15. — A közigazgatási-bizottság szerdai üléséből hozott tudósitásunk kiegészítéséül közöljük : A hivatalfőnökök havi jelentéseinek főbb adatai a következők: A közegészségi állapot jelentékeny javulást mutat. Vörheny volt 28 községben, 74 eset, 13 halálozással; roncsoló toroklob 20 községben 34 eset 5 halálozással; kanyaró 13 községben 34 eset 1 halálozással ; hökhurut 4 községben 12 eset, halálozás nélkül. Rendőri hullaszemle 5, törvényszéki boncolás 3 esetben foganatosíttatott. Piac, mészárszék, korcsma, szatócsüzlet, pékműhely, szikvizgyár, tejcsarnok, hentesüzlet, vágóhíd, járványkórház, szegényház és hullavizsgálat eszközöltetett 46 községben 261 esetben, lefoglalás történt 1 esetben és pedig Tolnán paprika ; feljelentés történt 5 izbenj; kisebb kifogásolások tétettek 3 esetben. Iskolák vizsgáltattak 30 községben és közegészségi oktatás adatott 4 községben. A Ferenc-kórházban ápoltatott 557 beteg, ezek közül meggyógyult 111, meghalt 12. A védhimlőoltások a megye egész területen megkezdődtek. Heiliger Györgyné született Stringer Katalin másodrendű bába, kurdi lakos, a szülésznői gyakorlattól eltiltatott. A péuzügjlgazg&tóság területén befolyt adókban és illetékekben 341,914 kor. 69 fillér, mely eredmény a múlt évinél kedvezőbb 6,671 kor. 33 fillérrel. A közutak állapota jó volt. A pincehelyi Kapos-hidnál az alapbetonozás elvégeztetett és a vasbetonhoz szükséges állványozási munkálatok elkészültek. A völgységi patakhid bontása megkezdődött; a nagykónyi—koppány szántói utón a pótmunkák folyamatba tétettek. Az alsó- nánai utón a kő- és kavicsszállitás, a bölcskei Utón a kőpályakészités és hengerelés megkezdetett, úgyszintén a gyönk—hőgyészi ut részletes kitűzésének munkálata. A kOOSOla—szakcsl közút kiépítési munkálatait a keresk. miniszter engedélyezte, azonban házi kezelésben olykép, hogy Szakosról azaz 5*720 km. szakasztól vissza Kocsola felé az utakat fák szegik, javarészt eperfák, mert a selyemtenyésztés igen virágzik és bő s biztos mellékkeresete az iparkodó népnek. Közben arra használtam az időt, hogy megismerkedjem magával a néppel. A közel 800 lélek közül 618 a migyar. Német van három család, a többi szerb; rác, vagyis katholikus horvát alig akadt köztük. A szerbeknek van egy kis templomuk és iskolájuk: papjuk a szomszéd faluból jár ki nagyobb ünnepnapokon. Az egész községben alig hallottam egy-két dobre- dán-1; mintha otthon lettem volna, mindenfelé csak magyar szó hallatszott. A lakosok között a következő neveket találtam: Asztalos, Barna, Bognár, Erdősi, Finta, Gombos, Kemény, Korsós, Szajkó, Sugár, Tóthárosi, Ujlakos, Zahoray, stb: csupa szebbnél-szebb hangzású magyar név. A lakosság igen vidám nótázó; a falu négy muzsikus cigányának száraz fáján Fráter Lórán- dot hallottam megszólalni. Itt jókedv dolgában messze földön kereshetné mását az én derék házigazdám} Bognár András, kinek ritka vendégszeretetét e helyen is hálásan említem. Hat órakor este -gyóntattam, utána prédikáltam, majd a föltámadási körmenetet vezettem. Mikor a szentségmutatóval kezemben a nép felé fordulva rákezdtem az ősrégi húsvéti énekre; »Föltámadt Krisztus e napon« — mikor a nép lelkesen zengte az alleluját, mikor a mozsarak megdördültek s a harangok megszólaltak : valóban fölemelte lelkemet az a tudat, hogy a népek és nemzetek nagy tengerében egy értékes korall-szigeten állok, melynek kemény alapja az elpusztíthatatlan ragaszkodás a magyar fajhoz, melynek termékeny humuszán virágzó gazdaság életet teremtett a magyar elemek itthelyt kétségtelen szellemi fensőbbsége . . Husvét reggelén korán elvégeztem a szokásos husszentelést. Meglepődve tapasztaltam,
