Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-02-27 / 17. szám
3 TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1911 február 27. tud, csak mi. nem. :,_Xolnamegye nem., tud semmit, jóllehet To'namegije a művész szülőhelye. Mit gondolunk Kisfaludy-Stróbl nem úgy szól-e majd valamikor megyénkről, mint ahogy Váradi emlékezett meg róla, fájó érzést ébresztve fel magában ?! • Igaz, eső után köpönyeg — ez a cikk. De mindegy. Ráakartam mutatni, hogy mennyire helytelen az az eljárás, amely szerint elejét vesszük annak is, hogy megyénk szülöttei nemcsak az egész ország színe előtt, hanem nálunk, szükebb hazájukban is érvényesülhessenek. Vagy azt akarjuk, hogy minden nagynevű szülöttünk megtagadjon bennünket, mintha mostohája volnánk ?! Korltsánszky Ottó. * Nem értünk egyet a fenti cikkel, közöltük mégis, hogy azonnal felelhessünk rá. Mindenek előtt nem érheti a hálátlanság- kemény vádja azt a vármegyét, amely szobrot állított Garaynak, emléket Vas Gerebennek, amely most egyszerre azon fáradozik, hogy Bezezéétj István, Percsel Móric, Bén Balogh Adám, IVosinszky emlékét is szoborral örökítse meg. Elő nagyjaink^ tehát ne keseregjenek, várjanak addig, míg a halottakkal végzünk. Ennyit erről. Ami pedig a Bezerédj- szobornál a szükebb pályázatot illeti — mert erről van sző, arra csak azt felelhetjük, hogy a Garay-szobor állításánál szerzett tapasztalatink arról győztek meg, hogy a nyílt pályázat egyfelől költséges s másfelől a művészi feladat sikeres megoldása tekintetében nem kecsegtet semmivel sem nagyobb eredménnyel, mintha két, legfeljebb három művészt szólítunk fel, akiknek művét aztán, még ha el nem fogadjuk is, ngy, ahogy bírjuk, Vahahogy honoráljuk. így mindenesetre nagyobb ambícióval láthatnak a szükebb pályázatra felhívottak a munkához, mintha a fél országot ősszecsőditjük, mert tudják, hogy minden körülmény között díjazva lesznek s amellett azt is tudják, hogy elismert nevű szobrászok állanak szemben egymással, a legjobbat kell tehát nyújtania annak, aki első akar lenni. Ami végül a felemlített, tolnamegyei származású művész mellőzését illeti, erre csak azt felelhetjük, hogy ily esetekben nem lehet a születési kapocs irányadó. Nem állítjuk, hogy Kisfalndy- Strobl Zsigmond ar is nem csinálna nekünk egészen jó Bezerédj- tzobrot, de a felkért két ísmeitebb nevű művész mellett nem érezheti ő magát mellőzöttnek, s ez célja egyébként nem is volt itt senkinek.. KÖZSÉGI ÜGYEK. Egy emelkedő község. ,A nemzeti élet alapjai a letűnt korokban egészen mások voltak, mint a modern korban. Természetes ez, mert az előbbeni korok szükebb körű, egyszerűbb viszonyok között folyó társadalmi életéver szemben a modern teknika nagy arányú fejlettsége által kifejlett óriási világforgalom, a nemzetközi érintkezés könnyűsége, nagy arányú perspektívát nyitott meg a nemzetek szemei előtt. — A nemzeti ideák szélesebb mederbe jutottak, ható erejüket bevitték a nagy tömegbe, ahová a középkori rendi alapok miatt nem juthattak. A rendi korlátok Ierombolódtak, a középkori intézmények felbomlottak. A francia forradalomban lejátszódott dráma nem egy nemzeté, hanem az összes mo3ern emberiségé, melyből ha elvesszük a véres szinéket, az el- tévelyedett árnyalatokat, homloktérbe jut a haladás a maga egész fenségében. A modern társadalmi rend uralma alatt, addig kötve volt erők szabadultak fel, amelyek ma hatalmas lendületet adnak a nemzeti életnek; de természetesen csak úgy, ha jól vannak irányítva, mert ellenkező esetben csak gátul szolgálnak a fejlődésnek, rombolást okoznak, mint a gátját keresztül tört folyó, mely rendes medrében folydogálva, áldása a vidéknek. A modern korban a nemzeti, valamint a társadalmi élet alapját a néposztályok harmonikus együttműködése, egymásnak okos megértése képezi. Ott, ahol ez megvan, a nemzeti genius vezető szerepre jut s ez a nemzet boldogulni fog. A társadalom néprétegekből áll; legyen az legalul, középett vagy legfelül, a kultur államban egyformán fontossággal bir ma, mikor a bennük rejlő erők elfojtása lehetetlenné van téve. A társadalom vezetőinek legfontosabb feladata, ma ezen erők okos irányítása. Hazánk elsősorban mezőgazdasági kultur állam; a magyar nemzeti életnek tehát legfontosabb részét, mondhatnám bázisát a jobbágy millióknak utódai, a kisbirtokos osztály képezi. Ezért ha társadalmi filozófiai szempontból tekintünk a dolgok lényegébe, a községi szervezet helyes és okos adminisztrációját nemzeti létünk egyik eminens feladatául kell tekintenünk, amely egyenrangú a nagy ipari emporiumok fejlesztésének kérdésével; hisz a- kisbirtokos osztály — a nemzet gerince — a községi szervezet keretében él, ennek keretében fejtheti ki azt az erőt helyesen, amely á többi osztályéval együtt adja meg a nemzeti genius karakterét. Valahányszor egy virágzó, jól adminisztrált községet látok, mindannyiszor ezek a gondolatok uralják lelkemet; szilárd köveket látok ezekben, melyeken a nemzet jövő nagysága épül fel. És elmondható, hogy Tolnavármegye bővelkedik ilyen községekben ! De ha elmondható ez általában, legyen szabad most egyről különösen is beszélnem mint olyanról, melynek közvetlen, de elfogulatlan megfigyelője vagyok. Tolnavármegye közepén fekszik egy nagy község : Gindlicsalád, igy nevezve egy férfi ágon kihalt családról, mely egykor osztatlanul birtok kolta. Régi község már és mégis egy-két évtizeddel ezelőtt is a hivatalos közegek és benne lakókon kívül legfeljebb csak a körül lakók ismerték. A messzebb- fekvő községekre nézve — egyes részeit kivéve — a maga egészében mint politikai község valóságos «Terra incognita» volt. Amolyan pusztákból álló, meglehetős rósz jogi nomenclaturánkkal —■ úgynevezett «eszményi» község. És ez az eszményi, ismeretlen község rohamosan alakul át reális községgé. Kilép az ismeretlenség homályából és oly vonásokban kezd kibontakozni a szemlélő előtt, hogy előreláthatólag, rövid időn belül egyike lesz vármegyénk legkitűnőbb kultur községeinek. Hogy Gindlicsaládban megindult a szorosabb értelemben vett községi élet, ez természetes folyománya annak, hogy az eddig csupán nagy latifudiumokból álló Gindlicsalád közepén egy nagy birtoktest —- a Zichy Miklós-féle, — felparcelláztatván, az egykori majorság helyén egy szép falu alakult; most még ugyan a kezdet nehézségeivel küzdő, de mindamellett jómódú lakossággal. A falu, mely rohamosan emelkedett — széles, egyenes utcáival, Ízlésesen épült házaival a keresztül utazóra a legjobb benyomást teszi. Külterjedd mének határait. nem érte még el és hogy sokkal nagyobb és népesebb lesz, az bizonyos ; de hogy belső életében is mintaszerűvé fejlődik, az eddigiekből az is bizonyos. Már maga az a körülmény, hogy vármegyénk területén egy uj falu épült, magában véve is figyelemre méltó, de én egy más mommentumra fektetem a fősulyt, ezen község intenzív fejlődésére, amely csaknem amerikaias gyorsasággal történik. És valóban érdemes arra, hogy szélesebb körben is ismerve legyen, mint követésre méltó példa. Tényeket sorolok fel. Alig épült fel a falu, már is egy szép stílben épült, modern községház diszesiti a főutcát, ahonnan a példaszerű községi adminisztráció indul ki. A Gindlicsalád község területén eddig két vonatállomás volt, ezek azonban az uj falu lakóinak nehezebben voltak megközelíthetők és ime a község kitűnő vezetősége nem kiméivé a fáradságos utánjárást, kilincselést, kieszközölte, hogy a falutól alig negyedórányira az államvasutak igazgatósága egy megállóhelyet emelt. Tanügye teljesen rendezett; két tanerős, modern községi jellegű iskolája van (2 kitűnő tanítóval), a harmadik állás szervezés alatt áll. Májusban megnyílik a postája. — Ember- és állatorvosi székhellyé van kijelelve, mindkét állás még ezen évben be lesz töltve. Most van alakulóban tűzoltó egyesülete és olvasóköre. És mindezek koronájául most szép mozgalom indult meg a község katholikus lakossága körében, a templom építés mozgalma, mely a megvalósulás olyan stádiumába jutott alig nehány hónap alatt, aminőre más községben talán évtizedek kellenének. Örvendetes ez a mozgalom nemcsak szükebb felekezeti, hanem társadalmi szempontból is. — Sőt éppen ebből. Fennebb mondottuk, hogy hazánk első sorban mezőgazdasági kultur állam, melynek bázisát a kisbirtokos osztály képezi. Erre a jó köznépre veti szemeit újabban a szélső, nemzet- köziszociálizmus és sajnos — mint szimptomák mutatják — nem eredménytelenül. Nem tagadható, hogy ezen nemzetrontó tanok leghatható- sabb ellenszere a valláserkölcsi élet fejlesztése a néprétegekben, melyet eredményesen csakis a templom végezhet Hogy a templom és plébánia alapitáa Gindlicsalád községben ily rövid időn a megvalósulás stádiumába lépett, abban oroszlán része van Pécs egyházmegye egyház fejedelmének, aki a legmesszebb terjedő áldozattal teljesiti szép missióját, de része van Gindlicsalád lakosAz asszony beszéde, mintha csak válasz lett volna gondolatára, érzéseire. — Értsd meg. Szeretem a kedvesedet és akarom. Az enyém lesz. Mondj le róla . . . parancsolom. A leány hidegen válaszolt. — A kaid felesége parancsol nappal a törzs asszonyainak, leányainak. De most éjjel van és amit most akarsz tőlem, mint kaid felesége, sohase parancsolnád. Az asszonynak minden ize vonaglott a feleletre. Dühösen harapdálta ajkait. Vad, szenvedélyes vére tombolt ereiben. Fogai néha összeverődtek, mintha széjjel akarná tépni az ellentmondó leányt. — Az enyém lesz mégis. Ha neked meg kell is halnod... ' • Kitört belőle az igazi asszonyi természet, Ynely nem mérlegeli az eszközöket. Majdnem rikácsolva beszélt. — Inkább megmondom a jegyesednek. Az megöl . . . Helina megvetően vonta fel vállait. Azt megteheted. Ben-Hamizra meg is fog ölni. Hanem azért a kedvesem mégsj lesz a tied. Engem szeret. Te nem kellesz neki, mert szivében csak. az én arcom van. Neked sohase fogja mondani, hogy magával visz, ha innen távozik s feleségül vesz. Te nem kellesz neki, ha térden csúszol is előtte. Engem szeret — engem . .. Lehajolt s megcsókolta ismét főnöknője ruhája szegélyét. — Allah legyen kegyelmes hozzád és gyógyítsa meg a szivedet, hogy ne kívánd azt, aki úgyis csak engem szeret. Megfordult s pár pillanat múlva eltűnt a •bokrok sűrűjében. A főnökné egyedül maradt. A teljes fényben ragyogó hold megvilágította, amint egyik vállával nekitámaszkodott a pálmafának, melyhez nem sokkal előbb Charles Kapitány lova volt kötve. Burnuszát már előbb ledobta ^magáról. — Az fennakadt egy bokor tövisein 1.. Ha valaki most látta volna, karjait fedetlenül hagyó, áttetsző lepelruhájában, azt hitte volna, hogy a mesék tündérasszonya áll ott s fürdeti habtestét a holdsugarakban. Hosszú, tömör, fekete haja is kibomolva omlott végig termetén. Annál feketébbek csak a szemei voltak. Azok, mikor föl-fölemelte szemhéjait, megvillantak egy pillanatra, mint a vágtató ló összeütött patkóinak tüzszikrája. Felnézett az égre, mintha beszélni akart volna a csillagokkal. Azok ragyogtak, sziporkáztak sokszínű fényben, — hidegen. Fölvette eldobott burnuszát s maga köré csavarta. Olyan volt most teljesen eltakarva, mint egy kisértet. — ... Az enyém lesz . . . Holnap megelőzöm Helimát... Én jövök ki s vele megyek az ő sátorába. Nem bánom aztán, ha Onarghla fellázad is a franciák ellen. Ha a világ fordul is fel . . . Ha legyilkolják az egész törzsemet... | Megindult ő is hazafelé. — Azt mondta, csak őt szereti ? Én nem kellek ? Majd meglátjuk. Ismét csillagos volt már az ég, mikor Helima óvatosan, észrevétlen elhagyta sátorát. A törzs pihenni tért már. Csak a közös sátorban virrasztott néhány férfi. Egy-egy sátor mellett mély, fenyegető morgás kisérte-. Elhallgatott csakhamar az is. Az őrködő kutyák megismerték, hogy nem idegen. A datolyabokrok fedezete alatt ment a szerelmes arab leány kedvese elé édes találkozóra. Hanem a szive most erősen dobogott. Erősebben, mint máskor. Valami magyarázhatatlan szomorúság fogta el, mely lassan átváltozott félelemmé. Maga se tudta mitől fél. Nem embertől, nem vadállattól, nem az éjszaka kisérteteitől. Valami ismeretlen, nem tudott, nem látott, de érzett veszedelemtől. Meggyorsította lépteit, hogy hamarább odaérjen. Mikor csak néhány bokor választotta el a találka helyétől, hirtelen megállt. Elfojtott beszéd hallatszott a nagy csöndben. Rögtön megismerte Charles kapitány erős, mély hangját és — megismerte a másikat is. Még biztatta magát. — A kaid felesége megelőzött — susogta. — Nem baj, hisz’ engem szeret - . . Valami gyötrelmes kíváncsiság kényszeri- tette, hogy lassan, zajtalanul közeledjen. Meg akarta hallani mit beszélnek. Meg is hallotta. A homály, a sürü pálmabokrok elrejtették. Ő azonban jól látott az ágak között. Nem tudta hinni, amit lát. Azt hitte, a szeme káprázik. Hanem a hangoknak már kénytelen volt hinni. Alig nyolc-tiz lépésnyire tőle Charles kapitány átölelve tartotta Onarghla kaid feleségét. A kapitány beszélt. — . ! . Persze, hogy csak téged szeretlek igazán. Helimával csak játszottam. Hazudtam neki, hogy szeretem. Téged szeretlek. Te vagy az enyém, Helima nem kell. A hall gatódzó leány alig bírta visszafojtani a sikolyt, mely a torkát fojtogatta. Az ő félvad lelkének egész világát döntötték le ezek a szavak. Az egész világot, mely magától támadt lelkében, melyben ő boldog volt, melyért feláldozott mindent. Azt a világot, melyet műveltnél vagy műveletlennél csak a szerelem épit fel, csak a szerelem táplál, csak az ruház fel színekkel, csak az ad neki boldogságot vagy — kárhozatot. Nem akart többet se látni, se hallani. Csendesen, gépiesen hagyta el a bokrot. Megindult visszafelé. Ahogy haladt, — előbb gondolkozás nélkül lesújtva, aztán tudatára jőve a valóságnak, hogy csak játszottak vele, egy
