Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-02-23 / 16. szám
XXI. (VII.) évfolyam« 16. szám. Szekszárd, 1911 február 23. TOLKAVARME B A KÖZÉRDEK Előfizetési ár : (Hl ■ ■ M. ■ ■■ m ■ mm ■■ ■■ mm a B S.nrlrnaitiWir ■ Egész évre . . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám éra 16 korona. 8 „ 16 fillér. Bliöfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- fa vatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdim. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja« Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön. Egyes számok ugyanott kaphatók. Szerkesztőségi teletOn-SZám 1 18 és 24. — Kiadóhivatali teleion-szátn : 18 és II. Szerkesztőség: BezerédJ István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő : Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmdnkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Távirat. - Telelőn. - Express. A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A képviselőhöz illése. Budapest, február 2. d. u. 23 óra. A képviselőház ma délelőtt tartott ülésén Berzeviczy Albert elnökölt. Folytatták a bankvitát az első szakasz felett. Sümegi Vilmos beszéde után Lukács László pénzügyminiszter reflektált az elhangzott ellenvetésekre. Kimutatta, hogy a jelen javaslatot részleteiben nem lehet megváltoztatni, mert az épen olyan természetű, mint a nemzetközi egyezmények : ha a legkisebb változás történik rajtuk, az egész megegyezés veszélyeztetve van. A mezőgazdasági hiteligények kielégítésére vonatkozólag az az álláspontja, hogy maradjon az továbbra is a hitelszövetkezeteknél. Ábrahám Dezső beszéde után több szónok nem lévén, elnök a szavazást elrendelte és a Ház nagy többséggel elfogadta az eredeti első szakaszt, elvetvén az indítványozott pótlásokat. Következett a második szakasz. Vihar a Házban. Az elnöklést Návay Lajos alelnök vette át. Csermák Ernő és Polónyi Géza beszédei után több szónok nem jelentkezvén, elnök a vitát berekesztette. Miközben az elnök a berekeszti) nyilatkozatot tette, Lová^zy Márton szólásra jelentkezett. Elnök nem adta meg neki a szót, mire óriási viharzás támadt az ellenzéken. Disznóság! Viharelnök és számtalan sértő felkiáltás hallatszott. Polónyi és társai zárt ülést kértek. Hock János izgatottan imparlamentáris megjegyzést tett az elnökre, mire a Ház — az elnök javaslatára — Hock ügyét a mentelmi bizottsághoz utasította. Óriási lárma kerekedett erre az ellenzéken; az elnököt reprodukálhatatlan sértő kifejezésekkel illették. Návay a zajt lecsillapítani nem tudván, kénytelen volt az ülést felfüggeszteni, mely felfüggesztés még most is, (délután negyed 3-kor) egyre tart. A folyosón a képviselők izgatottan tárgyalják egymás közt az esetet. Ellenzék a vúrmesiieltúzábnn. Tegnapelőtt mutatkozott be a három évre ismét kiegészített, felújított törvény- hatósági bizottság. Sok régi, megszokott arc hiányzik az ősi vármegyei tanácskozási teremből, vagy hát lehet, hogy csak az újak jelentek meg olyan feltűnő teljes számmal s ezért láttuk ilyen megváltozottnak a vármegyeház régi képét. Tény azonban, hogy ez a kis «vér- felfrissités» már is okozott némi reakciót, a hallgatag, jó öreg vármegye egy kicsit beszédesebb lett. Alaposabb vizsgálat kell azonban annak megállapításához, hogy ez «uj vér» beömlesztése által egészséges vérsejtek jutottak-e be az öreg testbe s ezek okozták-e ezt a friss, közlékenyebb hangulatot, vagy a mindenáron szerepelni — akarás, az olcsó népszerűség — hajhászás s a mind- jobban-jobban terjedő demagógia lázának apró organizmusai, amelyek szintén beszéltetik az embert, de egészen más nyelven és legtöbbször — félre. Ne mondjunk tehát végleges Ítéletet, az uj törvényhatósági bizottságról, egyszerűen azért, mert nem is lehet. így a Tamási érdekében elhangzott felszólalásokat egyáltalában nem is tartjuk ellenzéki felszólalásoknak. Tiszteletet érdemlő okok váltották ki a szavakat tiszteletre méltó férfiak ajakáról, akiknek helyi hazafiságát — bár e kérdésben velük; egyet nem értettünk, mégis értjük, tiszteljük, megbecsüljük. A Dombóvár érdekében elhangzott beszédek is ily tiszta forrásból eredtek, sőt nem vonjuk kétségbe Szemere úr jó szándékát sem Szakcs iránt. Kiről beszélünk tehát, mint ellenzékről, ha még Szemere úrról sem, aki pedig «veszedelmes agitátor» hírével jött be a törvényhatósági bizottságba ? Ne haiagudjék meg érte, mi még őt sem tartjuk a «törvényhatóság veszedelmének» a vármegye ősi székházában. Első szereplésével éppen nem. Nehéz, forró volt itt neki. a levegő, indiszpozicióval küzdött, törte a nyelvet, elszólta magát, amiért olykor-olykor egy kis parázs nevetés volt a büntetése. Igaz, megmutatta ő is, hogy tud a közbeszólókkal szemben kíméletlen is lenni, az úgynevezett «oroszlán körmök» helyett azonban csak ama bizonyos «agrár szociálista» karmokat láttuk, de hát ezek is csak a fajta próba karmolásokat végesek az «urak testébe», mint mikor a kölyök macska ki- kinyujtogatja dorombolása közben a karmait, hogy vájjon elég erősek-e már? — Nem, nem a szónokok erősítettek meg tehát bennünket abban a véleményünkben, hogy a most restaurált törvényhatósági bizottságban igen is megvan az ellenzéki elem, még pedig a veszedelmesebb fajtából. A végbement egy pár szavazás, a polgári részről elhangzott örökös «nem kell», «nem fogadjuk el» győzött meg erről. Olyan helyeken is felhangzott ez a közbeszólás, ahol igazán komikus hatást tett s nem egy esetben kiérzett, hogy nem az igazság, de az túr gyűlölet», az urak ellen ok nélkül való fenekedés kottyantatja el egyik vagy másik bizottsági taggal a gáncs, az örök tagadás «nem» szavát. így teljesen méltánytalan volt Tolnavármegye derék tisztikarával szemben az a kíméletlen tapintatlanság, hogy a nekik, drágasági pótlék alakjában átnyújtani kívánt elismerés koszorújába, mindjárt beletüzködték egyesek «nem» szavazatukkal a sebző tövisekét is. Nem volt ez méltó Tolnavármegye múltjához, nemes hagyományaihoz, annál is inkább, mert ez idő szerint még csak elvi határozatról volt szó. A mi vármegyénk, ha kellett, mindég tudott nobilis lenni, de tékozló íiu módjára amúgy sem szokta szórni ama bizonyos obulusokat. Nem volt tehát, ez ahogy úgy mondjuk, tüntetésszerü akadékoskodás emberies, különösen pedig nem volt modern, felvilágosodott polgárokhoz méltó eljárás s csakis az izzó osztálygyülöletet, a szüklátkört, a röghöz rag adottságot jelenti az olyas közbeszólás, hogy *hát vájjon minekünk ki. ad drágasági pótlékot ?> Hát ki ad? A tisztviselő, a kaputus osztály: lelke verejtékével, utolsó garasával, amelyet mind a piacra hord. Meg ad az a sok napszámos, szegény ember, akik közül talán egyetlen egy sem ül Tolnavármegye törvényhatóságának székházában, a tanácskozó zöld asztal mellett,’ de aki az életadó kenyérért hulló verejtékével, tenyere, két karja munkájával talán éppen azoknak a jobb módú polgároknak adózik, akik ott ülve a vármegyei zöld asztalnál, annyira tudják sajnálni másoktól azt, ami nekik megvan: a — kenyeret. Tisztelt, értelmesebb polgártársak, ne irigyeljék a nemcsak a kezével, de a leikével is dolgozó tisztviselő kenyerét, látszólagos jó módját. A munka a lélek verejtéke s á toll is eke, amely mélyre szánt, a különbség csak az, hogy ezek a szegény, jobb sorsra érdemes emberek nem maguknak, de a közérdeknek szántanak, aratni, azonban legalább maguknak, sohasem aratnak s amig önöknek csak a homlokuk gyöngyözik, addig őnekik a családjukért való gond szivük vérét is a tollszántotta barázdába harmatoztatja.. > Szokatlan hang tehát Tolnavármegye székházában az okvetlenkedés, a mindenben ellenzékieskedö hang s főleg az osztály, az úr gyűlölet. Az ily én ««/ vér» beáradása nem felfrissítése a réginek, de az erekbe jutott méreg csepp, amely beteggé teszi, megbénítja, sőt megöli az egész hatalmas szervezetet.... B» Hullanak, töredeznek az ékkövek abból a nagy aranyíoglalatból, amelynek a neve : társadalom. Ismét itthagyott bennünket egy szelíd, jóságos urinő, ki nemes szivével, fenkölt leikével évtizedeken át előljárt a munkában, a női szív nemes erényének, az igazi emberszeretetnek, az irgalmasságnak, a könyörületnek gyakorlásában. A most elhunyt özv. Simontsits Béláné- nak nálunk kifejtett társadalmi tevékenysége évek hosszú során élni fog a szivekben. Maradandó alkotások hirdetik emlékét, elévülhetetlen érdemeit. Szívós, kitartó, erős lélek lakott benne, igazi szervező talentum, mely a társadalom széthúzó erőit tapintatos, okszerű vezetéssel mindenkor egyesíteni tudta a nemes célok elérésére. Óvodát, gyermekmenhelyet teremtett 0 a semmiből s a földhözragadt szegények téli nyomorának enyhi ésére az óvodával kapcsolatban népkonyhát létesített. Egyfelől tehát vidám gyereköröm, másfelől pedig könnyek felszáradása jelzik áldásos földi útját és most egy egész társadalom könnyének hullása kiséri végső útjára. Őt, ki lelkében nagy, szivében nemes, ember- szeretetében ritka és mint édesanya talán páratlan volt az egész földön . . . És ezt a sok lepergő gyöngyszemet nem szabad kicsinyelni. A társadalom őszinte hálája, forró köszöneté ez egy közhasznú élet sok fáradozásáért, egy nemesen gondolkozó szívnek önzetlenül, mondhatni önfeláldozással végzett emberszerető munkájáért. A könny a halott legszebb jutalma. Minden ember, minden elköltözött lélek any- 'nyit ér, amennyi könnyet elsírnak éretté így a mi drága halottunk boldog léhét. I Áldott, nemes szive nyugodjék tehát békében ! . : ... : . 3- •
