Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-12-24 / 92. szám
1!U0 december 24. TOLN A VARM EGYK a KÖZÉRDEK tisztán német és 2 magyar-német jellegű olv I községet láthatunk, melynek lakossága az 1869. népszámlálás adataival szemben fogyatékot mutat fel. Azt az elijesztő minimális szaporodási hányadot, melyet az 1900-iki népszámlálás eredményei írnak a vármegye teherlapjára, első sorban a kivándorlási láz túlságos elharapódzásának j keli tulajdonítanunk. Vármegyénk kiváló alispánjától nyert hivatalos adatok nyomán megállapítható ugyanis, hogy 1891-től 1900-ig évenként átlagosan 1896 egyén hagyta el lakóhelyét, 1900-ban pedig 1871 egyén vette kezébe a vándorbotot, mi tiz év alatt összesen 18,692 főnyi fogyatékot jelent. Kiegészítik e szomorú jelentésű számadatokat az 1891. és 1892. évi kedvezőtlen szaporodási tünetek, amennyiben a halálozások 1891-ben 148-al, 1892-ben pedig 1098-al múlták felül a születések számát. — így tehát a jelzett 10 évi időköz összesen 19,937 fővel rontotta meg a vármegye népesedési viszonyait. Ezen összeggel a születések és halálozások alapján kiszámított és fentebb kimutatott 18692 lelekszámtöbblet, mely a tényleges szaporulatból hiányzik, bőven nyer fedezetet. A kivándorlások legnagyobb részt Amerika felé irányulnak; a németek sorait azonban a poseni német telepítések ritkították meg jelentékenyen. A központi járás lélekszámában a kimutatás szerint bekövetkezett nagymérvű fogyatékot, melyre kezdetben már reámutattam, részben a kivándorlás, részben pedig a járás Sárköznek nevezett vidékén uralkodó »egygyermek rendszer« okozza. Sajátságosnak tűnik fel azonban, hogy epen Decs, őcsény, Pilis, mind az »egyke« klaszikus földje, nem mutatnak fel a népszaporulat ezen mindjobban terjedő rákfenéje révén oly lélekszám csökkenést, mint azt első pillantásra hinni lehetne. Ellenben a völgységi járás terhére kimutatott lélekszámcsökkenés, leszámítva a kivándorlás által okozott jelentékeny fogyatékot, a maga teljes egészében nem jelent feltétlen vérveszteséget a vármegye népszaporulati viszonyaira. • Tolna vármegye közgazdasági bírása» címen a «Közgazdasági Szemle» múlt évi folyamában megjelent dolgozatom keretei között már vázolni igyekeztem azt, hogy vármegyénk területén a fajok harcai között csak két népfaj bizonyult életerősnek : a magyarság és a telepitett németség, közelnevezésen svábság. A telepítések korszakán benyomult tótság és a török idők hagyatéka gyanánt e földön visszamaradt nagyszámú ráczság részben kipusztult, részben pedig oly mérvben szívódott fel a környező néprétegekbe, hogy ma már vármegyénkben alig maradt ezeknek jelentéktelen nyoma A magyarság és németség a múltban általában megmaradt azokon a területi határokon belül, melyeket ré-zben a történelmi fejlődés, részben pedig a telepítések Útmutatása részére kijelölt. Nagy demográfiái eltolódásokra a vármegye területén a közelmúltban alig akadunk. Ha a magyarság vagy németség valahol teret foglalhatott, úgy az csendes beolvadás és fokozatos gazdasági fejlődés révén, a fajok harcának minden észlelhető tünete nélkül történt meg. A történelmi fejlődés folyamán a magyar medencékben egyrészt teljesen elmosódtak, másrészt megszűnőben vannak lassanként a német szigetek ; a Duna völgye különösen az a hely, hol a németség legkevesebb faji fentartási ellent- állást tanúsított a magyar faj áthasonitó képességével szemben ; ellenben szívósan védelmezte a vármegye délnyugati feleben megőrzött ama hatalmas állomás helyét, melyen még ma is csak lépésről-lépésre lehet érvényt szerezni a magyarositási törekvéseknek. Az utolsó 10 esztendő lokális népszaporodási viszonyai és gazdasági életének kényszere alatt azonban mintha megváltoznának a németségnek évtizedek folyamán nagyjában állandóknak tapasztalt rajvonalai s most már nemcsak egyes előőrsök önkénytelen előretolódása, de kétségtelen centrifugális erők revén kiáradó faji áthelyezkedés kezdődő mozgalmai indulnak meg szemeink előtt. A németség megmozdult a szekszárd— bonyhádi hegyvidék öbölzetéből és leszáll annak magaslatairól a Sárköz televénydus síkjaira. A Sárköz szinmagyar vidékének módos, gőgös, dologtalan és az »Egyke« következtében ritkuló sorú parasztságának munkáskézre, cselédségre és napszámosra van szükségé. E munkásszükséglet indította meg kezdetben a völgységi járás németségének szegény, de szorgalmas munkáselemét a Duna völgyének kihalt utczáju községei felé s e takarékos, józan, szapora elem csendes térfoglalása nem okozott nagy küzdelmeket a fényűző, korcsmázó, hetyke magyarsággal szemben. Ez a megindult átszivargás azonkívül erős támasztékot talált a Sárköz földjének nagy termő erejében, mely jó, sok helyütt jobb az othoni- nál s a közel múlt évtizedeiben jelentékenyen alacsonyabb földaraiban, melyek a lakosság nagyobb száma és földéhcssége következtében a völgységi községekben már régebben magasra szöktek. így történt, hogy a központi járás szinmagyar községei ma már mind bizonyos számú német elemmel egészitődtek ki s a völgységi járásnak azt a depopulationális százalékát, melyre fentebb mutattam reá, a Duna völgyén találhatjuk fel. E faji áthelyezkedés folyton tart és még sokáig fog tartani. Szeiencsére, ez áthelyezkedés nem nagy faji tömegek csoportos megmozdulásának alakjaban, hanem kisebb rajok el- és átszivárgásában jelentkezik, s igy nemzetiségi szempontból aligha szolgáltat okot aggodalomra. A nagy méretű faji eltolódásoknak valószínű ideje már lejárt s igy bizton remélhető, hogy a sárközi magyarság áthasonitó I ereje idők múltán az átvándorlók második és harmadik nemzedékén bizonyára győzedelmeskedni fog. Hogy milyen csekély szaporodási képessége van a központi járásnak, arra tanulságos példát mutatnak az alábbi adatok : Járás Eélekszám Természetes szaporodás 1900-ban 1901-ben 1902-ben 1. Dombóvári 28.281 261 414 2. Dunaföldvári 55.928 775 699 3. Központi 51.657 255 266 4. Simontornyai 39 837 368 474 5. Tamási 41.257 411 495 6. Völgységi 35.606 330 460 Világosan látható tehá , hogy a születések számát a központi járásban nemcsak a természet szabályozza. Amint említettem, a németség conservativ ragaszkodása nemzetiségi hagyományaihoz s ezzel kapcsolatos pasziv ellentallási képessége erős próbája a magyarositási törekvésnek. De viszont e faji jellegéből magyarázhatjuk azt, hogy kiváló államalkotó tulajdonai féltékenyen őrzött hagyomány gyanánt szálltak nem- zedekről-nemzedékre. Gazdasági tekintetekben megerősödve, nagyszámú családdal, földet mi- velve és szerezve, az állam iránt fentálló polgári kötelességeket lelkiismeretesen teljesítve, minden német falu a jólét és fejlődés tanyája volt. S ha a német községek tömör sorai szívósan őrizték is ősi nyelvüket és faji jellegüket, mindig hü és megbízható katonái voltak a magyar állameszmének. Nemzetiségi küzdelmeket Varmegyénk területén soha nem ismertünk. Ebben a körülményben lelhetjük tán részben való magyarázatát annak, hogy németségünkkel szemben a rohamlépésben való átma- gyarositas erőszakossabb eszközeinek alkalmazásba vételét ezideig nem láttuk igazoltnak. Nem tudom, vájjon állampolitikai szempontokból hasznos munka lett volna-e, félretéve a mu tak történetén nyugvó ama tapasztalatokat, melyek a természetes áthasonitó erők lassú, de biztos munkáját igazolják, a magyarosítás erőszakolt kísérleteivel ébreszteni fel azt az ellenáramlatot, mely a németség köreiben az aktiot bizonyára nyomon követte volna. Az alábbi kimutatás érdekesen világítja meg a magyarosodás terfoglalását: Magyar lélek Német lélek 1860. évben 122.000 67 03°/,; 54.010 29 45% 1869. » 139.595-63-24°/o; 80.437 36 44% 1880. . 156 570 66 73°/o; 75.549 32 20% 1890. » 169.346 67 173/o; 80.114 - 3178°/o 1900. » 172.796 6S40°/u; 77.222 =30-60% Megjegyzem, hogy 1860 ban és 1869-ben a nyelvi megoszlás megállapítása inkább csak becslés, mint positiv számadatok alapján történt s igy hitelességre alig tarthat igényt, összehasonlításokra meg éppen nem alkalmas. A németségnek I860 ban feltüntetett kedvező arányszáma abból magyarázható, hogy e számításokat teljesítő Keieti Károly statisztikusunk a tankötelesek összeírását vette alapul, mely az akkori politikai viszonyok között a német tanköteleseket illetőleg bizonnyal pontosabb volt, mint a magyarokra vonatkozó. Vármegyénk nemzetiségi népstatisztikáját egyébként az 1900. évi népszámlálásnak adatai alapjan járásonként a következőkben állíthatjuk össze: a) Anyanyelv szerint volt Járás eic g CJ E a ^5 horvát JO t ( O be C/ Dombóvári 22976 5225 53 14 51 Dunafnldvár 46261 9498 28 20 10 148 K özponti 36762 13559 611 312 501 38 Simont rnvai 20723 18770 33 4 287 56 Tamási 39628 1598 15 2 — 46 Völgységi 6617 19643 15 17 213 126 Összesen 172967 77292 735 363 ion 807 Százalék szerint 68-3 30 5 0 3 0-2 0-2 0-3 Országos átl-g százalékban 51-4 11-9 »1*9 f»l 26 20 Járás b) Vallás szerint volt 1? •4*5 * 13 dó s ! S c a JO s £ .í ! c Dombóvári 26497 n149 598 i 1037 Duuaíóldvári 33089 19 22 5999 14378 i 2263 194 központi 39818 56 570 1822 8334 12 1490 23 Simontornyai 15681 15 2*0 1474Í 8201 1133. 81 Tamási 34054 10 19 1289 4697 5 11701 45 Völgységi 23012 6 209 81031 2933 — 1334| 34 Összesen 172151 !23|ll08 31836|391411 19 8427)377 Százalék szerint 680|0 01 0-4| 12-6| 15 5 0‘0 3 8| 0-2 Orsz. átlag: %| 48-7|l l*9| I3*l| 7‘S| 14 4|0'*| 4-9] 0-1 A jelenlevő népesség anyanyelve vallások szerint következőleg alakult: eS te cS O* «M u u •o *o o o 1-Sin ág 1 W la 13 ,*E a: ja m 73 1 Egyéb Ma gyar 123652 72 52 8061 33925 19; 6896 290 Német 46729 — 3 23760 5201 1519 81 Tót 713 2 — 8 4 — 8 — Horvát 278 1« 60 2 3 — 2 — Szerb 31 14 64 — 1 — — Egyéb anyanyelvű 747 17 23 5 7|— 1Járás c) Fajtömörülés szerint a községek száma M .gyár jellegű «3 w 0/0 E 73 k. CB 13 £ud E | 'ÍJ c /« CB a 35 k- E rí rí S Egyéb Do mbóvári 8 i i 2 Dunaföldvári II 4 — — — — Központi 10 3 i — 1 Simontornyai 11 " ♦ — — — Tamási 19 1 — — — Völgységi — 23 5 4 1 — A vármegye 122 községe közül tehát az abszolút magyar jellegű községek száma 59, a feltétlen német jellegű községeké 43. A németség számbeli többségben van 11 községben, ellenben kisebbséget képez 4 községben; 4 oly község van végül, hol a fajok számaránya csaknem egyenlő. A magyarság nyelvterülete két öblözetre oszlik. A nagyobbik öblözet a Duna völgyén húzódik a vármegye északi határától déli határáig, a kisebbik öblöZetet képezi a csaknem fajtiszta tamásii járás és dombóvári járás egy része. E két öblözet a simontornyai járás északi részén elhelyezkedett magyar tipusu községek összefüggő láncolatával kapcsolódik egybe. A Dunimenti öblözetben néhány elszórt sváb szigetre bukkanunk, melyek máig megtartották nemzetiségi jellegüket; ellenben a régi mezővárosi jelleggel biró nagyközségek svábságán a dunamenti magyarság erős áthasonitó hatását érezzük. Paks. Tolna, Bátaszék községek a magyarságnak hódítottak. Az elszigetelt sváb faluk ellenben — Bikács, Györköny, Németkér. Dunakömlőd, Mözs — alig akarnak kivetkőzni nemzetiségi jellegükből. Mözsön találjuk egyébként túl a Dunának legszélsőbb tót telepét. A tamásii járásban a feltétlen magyar mezőt egy beékelt sváb község rontja meg: Paari, mig a dombóvári járás területének nemet falvai a tolnai hegylánc magaslatain elhelyezkedett sváb községek tömör sorainak előőrsei. ' A németség abszolút fajsulya a völgységi járáson nyugszik, hol egyetlenegy tiszta magyar falu sem ver éket a svábság gyűrűs láncolatában, az ottani vegyes jellegű községek — szam- szerint 10 —, a 23 abszolút sváb jellegű falu ellenében mitsem javíthatnak a magyarság javara. ' Ha nem is sikerül beszámolni a magyarosodás terén rohamosan elért eredményekről, bizalommal láthatjuk a magyar nyelv tudásának jelentősebb terfoglalásat. mert az idegen anyanyelvűek közül magyarul beszélt a lakosságnak : 1880-ban 27*/.- a, 1890-ben 32°/.-a, 1900-ban pedig 42° o-a, mi örvendetes tünetként tekinthető. Magyarul beszéli az ország összes lakosságából : 1880-ban 75 8°. a, 1890-ben 77 70.-a, 1900-ban 81-9°o-a. Egyéb népmozgalmi adatokat illetőleg a következő számsorozatok nyújtanak erdekes es tanulságos felvilágosításokat. A férfi- es női nemnek egymás közötti aránya a vármegye területén a női nemnek csak csekély túlsúlyát tünteti fel; 1900-ban az öszszes polgári lakó sag lélekszámaban a férfiak 125.027-tel, a nők 127.539 lélekkel szerepelnek. Ezek szerint esett 1000 férfira 1020 nő, mig 1890-ben a számarány 1000 férfira 1018 nőt mutat. Népességünknek életkor szerinti tagozódását az 1900 iki népszámlálás eredményei a következőleg tüntetik fel : 0—14 életévig volt a lakosság 32'3°«-a, 15—60 » » » » 583* «*a, 60 éven felül » » » 9 4°/.*a,
