Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-12-12 / 88. szám
4 1910 december 12. TOLNA VÁRMEGYE é* » KÖZÉRDEK — Megy ebizott* ági tagok választása Szekszárd r. t. városban a folyó hó 19-én megejtendő megyebizottsági tag választásra már folynak a jelölések. — A függetlenségi párt vasárnap tartott szükebbkörü értekezletén a következő hivatalos jelölések történtek : 1. kerületben Szabó Géza és Vesztergombi István, a II. kerületben dr. Zsigmond Ferenc és Vesztergombi Antal, a III. kerületben dr. Horvát Jenő és Főglein Ferenc, a IV. kerületben pedig dr. Török Ottó. —Ezzel szemben már most konstatálhatjuk, hogy a III-ik kerület választópolgárságának tekintélyes része Schneider János nyomdai részvénytársasági igazgatónak, a IV-ik kerület polgársága pedig Bodnár István ref. olvasóköri elnöknek, a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank igazgatósági tagjának, lapunk felelős szerkesztőjének jelöltsége mellett sorakozik. — Kérelem. Fölkérem mindazon t. gyűjtőket, akik a szekszárd-belvárosi plébánia templom orgonajavitási költségeinek beszerzésére gyűjtő- ivet kaptak, szíveskedjenek a gyüjtőivet a beszedett összeggel együtt még e hó folyamán, elszámolás végett, hozzám megküldeni. Szekszárd, 1910 december 12-én. Dr. Fent Ferenc, apátplébános. — Napldijasok a minisztereknél. Az állami napdijasok országos egyesületének nagyobb küldöttsége tisztelgett szombat délben a képviselőházban Khuen- Hédervdry Károly gróf miniszter- elnöknél. A küldöttséget Batthyány Tivadar gróf kerületünk képviselője, tiszteletbeli elnök vezette, aki beszédében utalt arra, hogy a napdijas szolgák az állam összes alkalmazottai között a leg- sanyarubb helyzetben vannak, jóllehet nagy buzgalommal és odaadással végzik munkájukat Azután a küldöttség egyik tagja beszélt, aki rámu- tatot arra, hogy a törvény még a cselédeknek is tizennégy napi fölmondási időt állapit meg, mig nekik semmi fölmondási idejük nincs és azonnal elbocsáthatók. A miniszterelnök jóindulatáról biztosította a napidijasokat, akik azután Székely Ferenc igazságügyminiszternél tisztelegtek. — Adventi blbllamagy&rázatok Gödé Lajos, a szekszárdi református gyülekezet nagytevé- kenységü fiatal lelkésze minden szerdán este hiterősitő felolvasásokat tart a református iskolában, ahol a bibliát magyarázza az érdeklődőknek, még pedig hozzátehetjük érdekes felfogással, magasabb erkölcsi nézőpontról. Eddigelé már két előadás volt, amikor is zsúfolásig megtelt a terem hallgatósággal. Most szerdán ismét lesz felolvasás, amelyen szívesen láttatnak az érdeklődők, vallásfelekezeti különbség nélkül. — Olcsóbb lesz az Iparsó. A pénzügyminiszter és a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvény- társaság között^1910. szeptember 10-én tiz évi joghatálylyal megkötött sószerződés az ipari só árát is olcsóbbá tette. A szerződés értelmében az iparsó a jövő évtől kezdve átlag húsz fillérrel lesz olcsóbb, mint eddig volt. Az erre vonatkozó hirdetmény a hivatalos lapban az elmúlt napokban jelent meg s a következőképen hangzik : A Magyar Bank és Kereskedelmi r.-társa- sággal 1910. évi szeptember 2-án megkötött és jövő 1911, évtől kezdve tiz év tartamára szóló szerződés 8. §-a alapján, a szódával denaturált iparsó árát, az 1910. évre megállapított árakkal szemben métermázsánként és átlag 20 fillérrel olcsóbban állapítom meg. — Ezek szerint a tiszta iparsó ára egyszáz métermázsán aluli mennyiségnél métermázsánként 2 korona 17 fiillér. Egyszázmélermázsa, vagy azon felüli mennyiségnél a tiszta iparsó ara métermázsánként 2 korona 20 fillér, a tisztátlan métermázsánként 1 korona 80 fillért fog tehát kitenni. Ez az ár a nevezett bank, mint sójövedéki vezérügynökség szigetkamarai és marosujvári denaturáló iparsó telepén való átvétel esetére bir érvénnyel; Szigetkamarán azonban a|fentebbiek- ben megállapított árakhoz még a bányahelyekről való szállításért járó fuvardíj fejében métermázsánként 18 fillér lesz hozzászámítandó. Az iparsónak, az ország egyéb helyén történő átvétele esetében, az itt megállapított árak a szigetkamrai, illetőleg a marosujvári denaturáló teleptől járó vasúti szállítási dijakkal emelkednek. — íróasztalára vegyen Molnárféle m. kir. szab. iróalzatot. Kapható minden papirüzletben. Gyártelep: Molnár-íéle r.-t. Szekszárd. — A pécsi ügyvédi Kamara f hó 18-ikán tartja tisztújító közgyűlését, melyen a meg nem jelent tagok írásban adják be szavazatukat. — Alkalmunk volt betekinteni a hivatalos lisztába és abból sajnálattal látjuk, hogy a tolnamegyei ügyvédek közül se a tisztikarba, se a választmányba egyetlen egyse vétetett fel. Hát hiszen igaz, hogy Tolnamegye és Pécs között ez idő szerint alig van érintkezés; a pécsi ügyvédi kamara azonban közös intézményünk és nem csak méltányosság, de a jogosság követelményei is úgy hozzák magukkal, hogy ez intézmény vezetésében a tolnamegyei ügyvédek is részt Kapjanak. Hogy az eddig nem volt igy annak oka egyenlő arányban keresendő a pécsi és a tolnamegyei ügyvédekben. Mi ezt a kérdést éléggé fontosnak tartjuk arra, kogy felvessük, annál is inkább, mert ismerjük a pécsi kamara hiváló elnökét és tudjuk, hogy tőle távol áll minden szándékosság. Az eddigi viszás helyzeten a legutolsó percben is lehet segíteni és hisszük, hogy úgy is lesz. — Halál az ütőn Özvegy Abaffy Gyuláné, szül. Lander Lilla Magdeburgból hazafelé utaz- tában a vasúton édesanyja és egyetlen fia karjai közt meghalt. Holttestét Budapestre hozták s holnap délelőtt temetik el a farkasréti temetőben levő családi sírboltba. Abbaffy Gyuláné már rég betegeskedett s legutóbb műtétet végeztek rajta a magdeburgi szanatóriumban. Halála széles körben mély részvétet keltett. — A tolnai villamos-telep építésére és berendezésére ajánlatot tettek : Ganz-féle villamos- sági r.-t. 231.870 koronával, Magyar Siemens és Schuckert Művek r.-t. 222.872 koronával, F. Warchalowszky (Bécs) csak erőgépekre 81.198 koronával, a magas-épitkezésekre : Buday József (Tolna) 42.473 koronával és végül Nahm József (Tolna) 37.564 koronával. — A berendezést a Magyar Siemens és Schluckert Művek r.-t., a magas-épitkezéseket pedig Nahm József nyerte el.- Fogorvos. Kovács J., a fogós szájbetegségek specialistája hazaérkezett és működését újból megkezdte, a gimnáziumnak szemben levő lakásán. — A tödővósz pusztítása. A »Tuberkulózis« cimü hivatalos szaklap most közli az április havi tuberkolózis következtében történt halálozásokat. Ezen adatok szerint a magyar birodalomban 7558 egyén halt ezek között 1044 a dunántúli országrészben, 1105 Horvát Szlavonországban. Baranyában 105, Pécsett 20, Somogyvármegye 131, Tolnavármegyében 100. Zalában 174. A dunántúli városok között Pécsé a szomorú elsőség, mert Győrött 13, Székesfehérváron 15, Sopronban 12 áldozata volt a tuberkolózisnak, amely ellen való védekezés még nem folyik azzal az intenzivítás- sal, melyre szembetűnőbb eredmények elérhetése céljából szükségünk lenne. Érzékeny természetű egyéneknek nagyon kell vigyázni, milyen hashajtót használjanak, mert a rosszul választott szer nagyon kellemetlen bajokat okozhat és sokszor egészen hatástalan. A budapesti m. kir. tudományegyetem belgyógyászati klinikáján végzett kísérletek alapján meg lett állapítva, hogy a természetes Ferencz József-keserüviz erős hashajtó eredménye mellett nemcsak kellemetlen utóhatást nem idéz elő, hanem az étvágyat is még lényegesen megnagyobbítja. Ezen kitűnő tulajdonságai révén a valódi Ferencz József-keserüviz messze kimagaslik a nagy hanggal dicsért hashajtószerek felett. Az összes jóravaló ásványvíz- üzletek árusítják. — Köszönetnyilvánítás. Kelecsényi Ambró 10 koronát adott a bátai Bogdán-árvák felsegélyezésére, amelyért köszönetét mond Bajó Pál, főszolgabíró. — öngyilkosság. Klincsák Béla szekszárdi fiatal szobafestő Budapesten öngyilkossági szándékkal mellbelőtte magát és halálosan megsérült. Öngyilkosságának okát nem tudják. — Modern bútorokat és más stllfl szobaberendezéseket, bel- és külföldi fákból, mérsékelt árak mellett készít: Botos Imre asztalos, Selyemgyár-utca 567. szám alatt levő saját házában. — Értesítés. Szállítok minden vasúti állomásra porosz darabos-, kocka-, dió-, akna- és porszenet; osztranl és belföldi kovácsszenet: porosz és belföldi brikettet, minden fajta kokszot és több belföldi darabos akna- és por- szenet. — Ajánlattal készséggel szolgálok. — Eisner Sándor, Bonyhád. Telefon szám 16. TANÜGYI HÍREK. Rovatvezető: Ns^y Béla. — Tanítók figyelmébe. A m. kir. valiás- és közoktatásügyi miniszter 1910. évi november 25-én 131.911. szám alatt elrendelte, hogy a tanítók nyugdíjigényének rendezésénél a tanítók által fizetendő összes adók összegét (értékét) feltüntető községi bizonyítvány mindig csatolandó! — Iskolaszék megalakulása. A döbröközi rk. iskolaszék november 16-án újra alakult. Egyházi elnök: Riedlinger Dezső h. plébános, jegyző; Füzy Mihály igazgató-tanitó, világi elnök: Pintér György, gondnok: Kovács András lett. — Iskola megnyitás. Az őcsényi iskolák és ovoda újból megnyittattak. — Bezárt Iskola. Bátaszéken a Királyutcai községi iskola, a házban lakó kántor családjában előfordult ragályos betegség miatt hatóságilag bezáratott. — Analfabéták oktatása. Az országos közművelődési tanács az ozorai 35 analfabétának ingyen tankönyveket és taneszközöket küldött, valamint a felolvasások II. kötetét is megkül- dötte a tanfolyam vezetőjének, Reber Ferenc- nének. — Énektanítás. Vargha Sarolta részére, a szekszárdi polgári leányiskolánál teljesített énektanításért a miniszter havi 40 korona tiszteletdijat utalványozott. — Nyugdíjazás. Ürögdy József gyönki ref. tanító, 1911. január 1-től 1200 koronával nyug- dijaztatottt. — Helyettesítés. Özv. Jéhn Béláné, báta- széki községi tanítónő helyettesítésével Nagy Irén oki. tanítónő bízatott meg. PÉNZINTÉZETEK. — A paksvidéki takarékpénztár részvény- társaság alaptőke felemelése. Lapunk hirdetési rovatában olvasható a Paksvidéki Takarékpénztárnak »Részvényjegyzési felhívása.« Ez alkalommal ezen kitünően vezetett intézetre vonatkozólag megemlítjük még, hogy a Pak3vidéki Takarékpénztár mint r.-t. 1882. évben alakult 40,000 forint (80,000 korona) alaptőkével, 800 darab 100 forint (200 korona) névértékű részvénnyel. A régi részvényesek a kibocsájtás alkalmával minden részvényre csak 50 forintot (100 koronát) fizettek be s ezen részvények után máig 29 éven áltál semmi utánfizetést nem teljesítettek. Ezen idő alatt az első 4 évben 20%-ot, 25 év óta pedig állandóan 24% osztalékot húztak a részvényesek. Ezenfelül ezen 50 forintos részvények belértéke ma már 525 koronára emelkedett. Ezen akció keresztülvitelével az intézet vagyona cirka 840,000 koronára emelkedik. 'közgazdaság. Angol sertésfajok hazánkban. I. Yorkshire. A XVIII. század második felében, keresztezés utján az uj »Leicester« sertésfajtát állították elő, midőn Angolország más vidékein is versenyre keltek egymással a fehérszőrü sertések tenyésztői, mig 1851-ben a Winsorban tartott kiállításon egy Túl ley József nevű takácsmester egy Yoskhire tenyészetből származott sertést mutatott be, — mely tetszetős testalkata, idomai és korán érő tulajdonsága, hizékonysága és szapora- sága által nagy feltűnést keltett s megalapította a fehér, nagytestű Yorkshire sertésfajtának hírnevét. Ezen fajtából származnak a bélyei főhercegi és Széchenyi somogytarnócai uradalmakban ma is virágzó tenyészetek. A földművelési miniszter kiadásában megjelenő »Magyarország földművelése 1896.« a sertéstenyésztésről szóló részében Tormay a Minden valódi doboz 25 drbot tartalma/. Minden tabletta n rajta van e két szó Vissza a hamisítványokkal, mert kártékonyak Szereti egészségét? Ki ne tudná, hogy utolérhetetlenül legjobb hashajtó a világhírű PURGO-BAYER Minden valódi doboz 25 drbot tartalmaz Minden tab lettan rajta van e két uó Vissza a hamisitvanyoKkai, mert kártékonyak.