Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-12-01 / 85. szám
2 TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 december i országában, végzetes is lehet. Arról van ugyanis szó, hogy csak azok a felekezetek kapnak rendes hittanárt, amelyeknek egy- egy iskolában legalább 100 növendékük van. Hát amelyik felekezetnek 99 — 80 — vagy csak 60 gyermeke jár iskolába ? Ezeken maradjon ugy-e rajtuk a hitoktatás terhe és kötelessége, holott éppen ezek a legszegényebbek. Tessék elővenni az értesítőket s kiszámítani, hogy hány olyan állami főgimnázium található Magyarországon, ahol a kisebb felekezeteknek 100—100 a növendékük. Ezek a kisebb felekezetek tehát sgy-két rendes hittanárt is alig kapnak, ami pedig igazságos eljárásnak egyáltalán nem mondható s igy a segítség ilyetén megosztása mél- i tán keserítheti el őket s félve félünk, hogy I az e fajta megkülönböztetés csakugyan kiadja a jelssót a kulturháboru kitörésére Az e fajta fizetésrendezésból tehát, amely csak gyülölséget vált ki s a szerencsésebb ellen izgatja a hoppon maradókat, egyáltalán nem kérünk. — Kiváltságot sem vallásban, sem a tisztviselők soraiban el nem ismerünk. A tisztviselői fizetési rendezgetések eddigi módjával okvetlenül szakítani kell. — Az állam vegye revízió alá mihamarább az egész fizetés-rendezési ügyet, állapítson meg egyöntetű fizetéséket. Az egyforma kvalifikációval bíróknak legyen egyforma járandóságuk, ha a bíróságnál. ha a vármegyénél, ha a pénzügynél szolgálnak. így megszűnik a különféle hivatali állásban levőknek egymásra való féltékenykedése, irigykedése, amely erjesztő kovásza az általános elégedetlenségnek, élesztője az örökös fizetés-javítási mozgalmaknak. Minden felekezet, minden tisztviselő egyforma gyermeke az országnak, mérjen tehát az állam egyiorma igazsággal, igy nem lesz sem harag, sem keserűség, sem féltékenykedés, de lesz igazság és béke s ha siet a tisztviselőkön való segítéssel, lesz megelégedés is, amely pedig szárnya az ambíciónak és szorgalomnak. B. VÁRMEGYE. A vármegye közgyűlése. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága szerdán tartotta őszi rendes közgyűlését gróf Apponyi Géza vbt. tanácsos, főispán elnöklete alatt, aki az ülés megnyitása előtt szívből jövő meleg szavakban adott fájdalmas érzésének kifejezést néhai Jeszenszky Andor megyebizottsági tag elhalálozása tölött, ki annyi buzgósággal és önzetlen lelkesedéssel szolgálta a megyei Közéletet, melyet annyira szeretett. De ha a kérlelhet- len halál kiragadta is őt körünkből, nem szakítja ki, úgymond, emlékét szivünkből s az a generáció, melyben ő élt, emlékezetét meg fogja őrizni és tartani továbbra is, mit önzetlen, közhasznú működésével, közbecsülésre méltó jellemével meg is érdemelt. Nyugodjék békében ! A közgyűlés nevében Kovács S. Endre mondott köszönetét a főispánnak a meleg méltatásért, indítványozva, hogy a főispánnak Jeszenszky Andor érdemeit méltató beszéde jegyzőkönyvileg megörökittessék, mit a közgyűlés helyesléssel fogadott. Névszerinti szavazással (125 igennel) megszavaztatott a költségvetésre 2% és 95 igennel a megyei nyugdíjalapra 1% pótadó. Az alispán időszaki jelentése felolvasottnak vétetett és annak folyományaként elfogadtatott, hogy Jeszenszky Andor elhunyta alkalmából a családhoz részvétirat intéztessék. A jelentéshez hozzászólt Széchenyi Sándor gróf vbt. tanácsos, nagy elismeréssel emlékezve meg arról a rendkívüli buzgóságról, melylyel a megyénk két járásában fellépett kolerajárvány leküzdetett, amely küzdelemből az oroszlánrész az alispánt illeti meg, aki ismert erélyével nemcsak hogy a szükséges intézkedéseket megtette, de csaknem minden egyes községet személyesen megvizsgált és a közegészségi követelmények kielégítéséről nagy körültekintéssel gondoskodott, midőn pedig a kormány intézkedése késett, azt megsürgette és nem nyugodott addig, mig teljes sikert nem ért el. Elismeréssel szólt a dunaföld- vári és központi járási főszolgabirák, az orvosi kar, a községi közigazgatási közegek lelkiismeretes buzgóságáról, melylyel az alispán törekvését a veszélyeztetett pontokon támogatták. — Ezen céltudatos tevékenységnek köszönhetjük, hogy a veszedelmes járvány, melynek súlyát elsősorban a községek legszegényebb sorsú lakói érezték meg, elnyomatott és hogy aránylag nem sokan estek annak áldozatául. Ezzel kiváló szolgálatot tett a vármegyei közigazgatás jó hírnevének is, melynek pedig oly sok az ellensége, mert kétségtelen, hogy az a vármegye, melynek tisztikara a legszigorúbb kötelességtudástól áthatva, a veszély idején úgy helyt áll, mint azt Tolnavármegye tisztikara tette, nagyon messze esik Ázsiától! Meg van arról győződve, hogy ha a járvány, mitől tartani lehet, a tavaszszal esetleg újból jelentkezni fog, a megyei tisztikar — és pedig nemcsak a most említett két járásban, de az egész vonalon — buzgón megfelel majd kötelmének és a beléjök helyezett várakozásoknak. Indítványozza, hogy a közgyűlés ne csak tudomásul vegye az alispáni jelentést, hanem az alispánnak, a két járási főszolgabírónak, az orvosoknak és községi elöljáróknak köszönetét szavazzon és erről azok az illetők, kik a közgyűlésnek nem tagjai, jegyzőkönvi kivonatban értesittessenek. Simontsits Elemér alispán legmélyebb köszönetét fejezi ki az elismerésért, különösen pedig Széchenyi Sándor gróf beszédéért, akit a tisztviselői működés megítélésére a legilletékesebbnek tart, mert nemcsak, hogy 21 évig állt a megyei ügyek élén, de egész munkás élete alatt látta és megismerhette a viszonyokat, melyek a tisztviselők tevékenységét, energiáját környezik és befolyásolják. A tisztviselői kar csupán kötelességét rótta le a vármegye közönsége iránt, melynek bizalmából foglalja el helyét. A megye tisztikara úgy fogta fel a helyzetet, hogy akciójukkal a megye becsületét kell megvédeni. — Elmondhatja, hogy a küzdelemből a megye becsületét a tisztikar érintetlenül hozta vissza. Úgy Széchényi Sándor gróf, mint az alispán szavai lelkes tetszéssel fogadtattak, mely után Rentzes János (harczi) értelmes, nagy figyelemmel hallgatott beszédben foglalkozott az állatbetegségekből a kispolgárságra háruló bajokkal, arra kérve az alispánt, hogy az állatorvosok az eddiginél többször vizsgálják meg az állatállományt, hogy igy az állatbetegségek eltitkolása lehetetlenné, vagy könnyen felfedhe- tővé váljék, mert a mai helyzet, midőn nemcsak a fertőzött község, hanem annak egész körzete elzáratik, rendkívül káros a kisgazdákra s a husdrágaságot is nagyon emeli. Simontsits Elemér alispán méltányolja a felhozott dolgokat, de a mai állapotokon csak törvényhozási utón lehetne segíteni, miután a körzetek lezárá át a törvény Írja elő. Ha csak az illető fertőzött területű község záratnék le, a kisbirtokosság még a saját földjére se mehetne ki a zár ideje alatt, mig most a lezárt körzetben a gazdák szabadon mozoghatnak. Az állatorvosok rendkívüli elfoglaltsága mellett az állatszemlék szaporítása ez idő szerint lehetetlen. Sokkal többet tehetnek ennél a községi elöljárók. Hozzák a hatáság tudomására a betegség- eltitkolásokat. A mi közönségünkben, sajnos, nincs meg az intelligencia azon foka, hogy állatjukat, ha valamelyik megbetegszik, azonnal gyógykezelés alá vegyék, hanem eltitkolják az esetet és a járvány e miatt egész országrészeket áraszt el. Ó a jelen esetben elhatározta, hogy a járványt bármily áron elfojtja, mert felismerte annak káros következményeit, de feltett szándékát ki nem vihette, mert a ragadós száj- és körömfájás egyszerre 5 községben lépett fél és másnap már 12 község területe volt fertőzve. Exért mondja, hogy az első teendő az állatbetegségek azonnali bejelentése és ez esetben nem kell majd egész községeket elzárni, hanem csak egyes inficiált udvarokat. Pesihy Pál dr. biz. tag Széchenyi Sándor gróf felszólalása folytán, feleslegesnek tattja indítványát, melyet a célból tett, hogy a koleravész leküzdésében magát kitüntetett tisztviselőknek és községi elöljáróknak köszönet nyilvánit- tassék, — azért csak azt óhajtja, hogy a bátai polgárőrségre is terjesztessék ki Széchenyi Sándor gróf indítványa, mert Báta község egyszerű lakosai, a polgárőrség szervezésével nagy szolgálatot tettek a közegészségügynek és ebből a tényükből igazi nyugati kultúra árad ki, mely megérdemli az elismerést. Indítványa nagy tetszéssel elfogadlatott. tikus úgy, mint demokratikus, sőt leginkább szociáldemokratikus pártárnyalatok köreiben. — De ahol ezek a magasztos eszmék a maguk eredeti tisztaságában ragyognak, az kiválóan és elsősorban Svájcz; s ha valahol puszta cégérül és csalétkül szolgálnak csak, akkor kiválóan és elsősorban azokban a republikánus és monarchikus államokban, melyek legtöbbet hangoztatják ezeket az elveket, de annál kevésbbé érzik át és valósitják meg azokat. Ha nézzük Svájczon kívül az államok pártalakulásait és csak egy kissé is bepillantunk j azoknak belső életébe, azt fogjuk látni majdnem kivétel nélkül, hogy a hatalmi érdekek a legfőbb rugók ezeknek egész beléletében, hogy vajmi kevés szerepet játszik az őszinte meggyőződés és közérdekért való lelkesedés, de annál több szerepe jut az Jönzésnek s általában az egyéni érdekek kielégítésének. Hangsúlyozom, hogy ezen általános szabály alól nem veszem ki a republikánus államokat sem, ahol a pártok önző törekvéseinek még bőségesebb ténye van, mint a monarchikus államokban, mert ez utóbbiakban a pártokon fölül álló uralkodók annyira-ameny- nyire képesek ellensúlyozni — a pártok önző törekvéseit. Sajnos, mindenütt igy van, úgy monarchikus, mint republikánus államokban. Egy tekintet ide és oda, elég, hogy tisztán lássunk. Vegyük csak a republikánus Franciaországot. Nem kell valami nagy politikai éleslátással bírnunk, hogy ebben az országban észrevegyük a legönzőbb és legridegebb párturalmat, aminő alatt monachikus állam is kevés nyög. A radikális szocialisztikus uralom a képzelhető legönzőbb, amelynek az igazi népérdekhez semmivel sincsen több köze, mint az egykori hűbéres nemesség uralmának. Eladták a kolostorok szerzett vagy kegyes adományok utján létrejött vagyonát, mely a munkás-osztály megalapítandó nyugdijára lett volna fordítandó ; de — mint a kimutatásokból kitűnik — ennek a vagyonnak legalább fele különféle címeken egyesek zsebébe vándorolt. És ezt nevezik közérdeknek, ezt nevezik népérdeknek 1 . . . . Még XIV. Lajos önkényes uralma alatt sem volt a közvagyon jobban elharácsolva, mert ő legalább az ország és saját hatalmi érdekében háborúkra költötte vagy ma is meglévő, örök értékű műemlékek készítésére fordította, mig most egyesek telhetetlen pénzvágyának esik az áldozatul. Ezek a visszaélések monarchikus államokban kevésbbé történhetnek meg, mert az uralkodó monarchikus hatalomnak mindig van annyi ereje, hogy a rendelkezésére álló hatalommal ellensúlyozza az ilyen önző párttörekvéseket. Nem is annyira szemetszuró, nem is alkalmas annyira az emberi irigység és méltatlankodás fölkeltésére, ha ilyet egy uralkodó cselekszik, mert ő sokkal magasabban áll mindenkinél, semhogy irigykedő összehasonlításokra adna alkalmat; mig ha ugyanezt hozzánk hasonlók követik el, már bőséges alkalmat nyújt az irigykedő összehasonlításokra. Az uralkodók a maguk szenvedélyeire sohasem költhetnek annyit, hogy abból közcélokra is bőségesen ne jutna. II. Lajos bajor király pazar építkezései temérdek pénzébe kerültek az államnak, de emlékét azért kegyelettel őrzi minden bajor, mert századok múlva is büszkén tekinthetnek azokra a páratlan műalkotásokra, melyekre ez a sok pénz fordit- tatott. Ha mindez magánosok zsebébe vándorolt volna, a köznek semmi haszna se lett volna belőle. Vessünk egy pillantást a szintén republikánus észak-amerikai Egyesült-Államokra. Itt is azt látjuk, hogy a pártok önző hatalmi érdeke az uralkodó a közérdekkel szemben. A heves küzdelmek közt folyó elnök-választások nem egyebek, mint a hatalomra vágyó két párt közti küzdelmek. A következmények rendszerint igazolják is állításunkat. A győztes párt ugyanis teljesen magához ragadja a hatalmat; tekintet nélkül mindenre, kicseréli a győztes az eddigi tisztviselőket saját embereivel, magához ragadja az egész közgazdasági vezetést, vagyoni bukások jelzik az uj uralom beköszöntését. Hogy a pártok ezen küzdelme az elnök-választás körül nem ment bizonyos önző gazdasági érdekektől, azt elárulja az a körülmény is, hogy az elnök-választást megelőzőleg pang a gazdasági élet, nem mer senki komolyabb vállalatba fogni, nem tudván, melyik párt fog győzni és igy melyiknek javára fog a gazdaságijerdek- küzdelem serpenyője billeni. Minderről bőven beszélhetnek azok a hazánkfiai, akik az elnök- választást megelőzőleg Amerikában tartózkodtak. Hogy pedig azok a milliárdosok és száz milliomosok és egyéb dúsgazdag elemek, akik mint az itteni felső tízezer irányítják a pártok beléletét és törekvéseit, nem mindig, vagy igen ritkán tartják szem előtt a népet és annak érdekeit, azt hiszem, kevesen vonják kétségbe. Szóval a nép és annak érdeke, mely vezéreszméje volt mind mai napig a svájci vezetőknek, — másutt mint látható — elég mostoha elbánásban részesül. Mennyire máskép áll a dolog e tekintetben Svájcban 1 Nincsenek itt dúsan jövedelmező állások, mint egyebütt, melyek a pártpolitikai szolgálatok jutalmazásául szolgálnának. Nincsenek itt excellenciás miniszter urak, mert még az egyes szakoknak, vagy mint nálunk mondják :
