Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-11-17 / 81. szám
XX. (Vi.) évfolyam 81. szám Szek«*zárd, 1910 november 17, TOÜIAVARHEGYE E5 A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 „ 16 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-száin : 18 és II. Szerkeszt őség : Bezerédj István-utca 5. 9cám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze» közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetés! pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNAR ISTVÁN. Főmunkstárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Internátus Szekszárdon. A modern pedagógia szempontjából lehet vitatkozni a felett, hogy célszerü-e az internátusi intézmény? Sokan ellene vannak a zárt nevelésnek, azt mo .dván: a nyílt, a szabad élet a legjobb nevelő- és tanítómester. Viszont a szülők legnagyobb része örül rajta, ha világba kerülő, sok kisértésnek szembenéző gyerekét megbízható kezekben, kellő felügyelet és szigorú ellenőrzés alatt tudhatja. Hagyjuk tehát ezt eldöntetlenül, vizsgáljuk meg azonban a kérdést a mi speciális szempontunkból: Először szükséges-e internátus Szék- szárdra, másodszor csakugyan olyan elvisel- hetlen terhet jelent-e városunkra annak létesítése, amint azt az újságírásban mélyen tisztelt kollégánk, Boda Vilmos ur lapja legközelebbi számában kifejti. Mindenekelőtt végezzünk az előzményekkel. Ezt a kérdést oly alakjában, hogy a város által fizetett évi 10.000 koronás, örök- időkre szóló hozzájárulás (és nem 20.000, mint B. V. ur tévesen írja,) fordittassék az internátus céljaira, e sorok írója pendítette meg valami négy évvel ezelőtt a Közérdekben. Főispánunknak, amint annak idején kifejezte: megtetszett az idea s azzal a nemes buzgalommal és Szekszárd iránt való lelkes szeretettel, amellyel felkarolni szokott ó minden, e város javára szolgáló ügyet, nyomban hozzálátott, hogy a felvetett eszme mielőbb megvalósuljon. Több Ízben tárgyalt a főgimnázium igazgatójával s a város akkori polgármesterével, (később a jelenlegi polgár- mesterrel is) s mivel ezek is helyeselték az ideát, ismert nagy befolyásával elvi döntést eszközölt ki ez ügyben az akkori közoktatásügyi miniszternél, Apponyi Albert grófnál, aki igazán elment a város iránt való jóindulatában a nagylelkűség úgyszólván, legszélsőbb határáig. Leiratában kijelentette ugyanis, hogy nagy örömmel és készséggel járul hozzá Szekszárd óhajához, vagyis épitse meg a város az internátus épületét 4000 Q öl területen. 60 bennlakó növendék számára s ha az meglesz, megfontolás tárgyává teszi, magyarán elengedi a 10.000 kor. évi hozzájáru- j lást s a kormány fog gondoskodni az internátus további fenntartásáról. Később még- inkább megnyilatkozott a miniszter jóakarata. Mostani polgármesterünk személyes közbenjárására megelégedett már gondolom, 2000 □ öl területtel is s hogy 40 bennlakóra épüljön az internátus. Sajnos, egy kicsit késedelmesek voltunk a tervek elkészítésében s mivel időközben gazdát cserélt a kultuszminiszteri tárca, ugylátszik, odafennt most már, ha rosszindulattal nem is kezelik ezt a kérdést, de egy kicsit többet követelnek, visszatértek ugyanis a 60 bennlakóra való eredeti tervhez s a 4000 [j] ölnyi területhez s egyúttal felhívták a várost, hogy az eddig hátralékban levő 60.000 koronányi hozzájárulási összeget (tehát ez sem 80 ezer, a mint laptársunk vezércikke mondja) hala- \ déktalanul fizesse be az adóhivatalba. Ez ennek az ügynek eddigi, tárgyilagos igaz története. Szó sincsen tehát róla, mintha a miniszter olyat kívánna tőlünk, ami egy fillérnyi ujabbi áldozatot is jelentene. Nagyon rossz szolgálatot tenne tehát óvárosunkban minden adófizető polgárt, ha * azt mondaná, hogy inkább fizessük az évi hozzájárulást, mintsem belemenjünk egy ily költséges vállalatba, mely számunkra újabb terheket rónát. Mert ismételjük : egy fillérnyi uj áldozatról sincsen szó. Ha valaki áldozatot hoz, az ez egyszer nem a gunyoros, de az igazi értelemben vett: »nagy lelkű állami. Elenged ugyanis nekünk évi 10000 koronát s e mellett magára vállalja — az internátus fenntartását, mi minimális számítással évi 12000 korona, ad tehát nekünk jókedvében évi 22 ezer koronát — s emellett a polgármesterünk előtt tett szóbeli biztatás szerint hajlandó a gimnázium mellett területet is kihasítani a — legméltányosabb áron. És mindezért egyszer s mindenkorra kíván egy épületet, amely a már elkészített terv szerint 140 ezer koronába kerülne. Összes költségünk tehát legfeljebb 160 ezer korona Erre itt van fedezetül a várostól most követelt, be nem fizetett 60 ezer korona s ezenfelül fizetjük még az évi 10 ezer koronát 12—13 évig, tehát nem örökre, amint kötelezve vagyunk s ez áldozatnak nem nevezhető potom összegért kapunk egy modern, kultur intézményt, amely ötökre biztosítja gimnáziumunk jövőjét, fennállhatását, amely kultur j központtá teszi ezt a szerencsétlen várost, gazdálkodással, iparral foglalkozó polgárainknak, kereskedőinknek a környék idevonásával sok sok ezer évi hasznot jelent. Kell-e tehát Szekszárdon az internátus ? Igenis kell. — Kétkézzel kell kapni utána. Nekünk vármegyénk minden községe egyformán kedves. Vágyunk, ideálunk azonban egy erős kulturközpont. S maholnap túlszárnyal a vidék íme, a kis Bonyhád a maga konviktusával 420 diákot tud odavonzani. Dunaíöldvár 260 ezer koronás, a kis Dombóvár, 130 ezer koronás kultur áldozatra kész. tíyö k is erőfeszítéseket tesz, hogy jelenlegi kis gimnáziumát megtarthassa, amelyért egyébként kétkézzel kapkod Siklós is. Íme, mindenütt ég, lobog a hazai kultúráért való áldozatkészség nemes tüze és csak minket fogna el a kishitűség, a kétségbeesés és miért? Nem másért, mint hogy az dén nyomorúságos és szerencsétlen esztendőnk volt! Nem, ennyire nem szabad mennünk. Úgyis sokat szenvedtünk már a múlt bűnéért. Az akkor sajnált garasokért százakkal, ezrekkel fizettünk s fizetünk, mig csak e város a föld szinén lesz. A haladás, a kultúra fuvallatának meg nem érzése m att estünk félre a vasúti forgalomtól. Ezért nem tud i:t létesülni kenderkonyak és bőrgyár, a három emeletesre tervezett hatalmas gőzmalom s más, várost gazdagító iparvállalat. Ezért maradtunk mi szegények, földhözragadtak, mert a mi szűkös, kicsinyes életkörülményeinkhez szabjuk a jövő perspektíváját s önzésünk csak a ma kiadóit garasokat látja, de nem azt a busás hasznot és százszorosán visszatérülő későbbi nyereséget, amely fiaink, unokáink lelkében a mely hála érzetét váltaná ki a bölcs, gondos elődök emléke iránt. A szekszárdi internátust tehát, ha nem az állam állítaná fel: Szekszárdnak magának kellene létesítenie. Elsorvad, elsenyved, elnéptelenedik enélkiil a rengeteg küzdelem árán kijárált főgimnáziumunk. Ezrekkel meg ezrekkel károsodnak polgáraink, iparosaink, igy igazán kár, sárbadobott pénz volt az évi ÍUÜOÜ koronás kulturális áldozat, mert a hasznot a környék, Bonyhád, Pécs, Kalocsa, Budapest, szóval az olyan helyek viszik el, ahol a szülék olcsóbban taníttathatják gyermekeiket. El kell fogadni ezért a miniszter igazán nagylelkű ajánlatát s egy percig sem szabad azzal áltatni sem magunkat, sem másokat, hogy az évi hozzájárulási összeget valamikor majd csak elengedi a miniszter. Hiú reménykedés ez a jelen viszonyok közt. Megcselekedték ugyan ezt, amint mondják, Makóval szemben, de ott a Délmagyarországi Közművelődési Egylet állt a mozgalom élén s nemzetiségi tekintetek, a magyarság felszívó, beolvasztó erejében vetett hit vezette a miniszter tolla hegyét, amely- lyel a városra rótt kultárális terhet törölte. Mi mellettünk nem szól ilyen hatalmas érv, legfeljebb csak a szegénységünk, de ez sem lehet ok, mikor a miniszter éppen kétannyit akar adni, mint amennyit adna, ha csak az évi hozzájárulást engedné el. Hogy a város szabaduljon az évi tehertől, kedvenc ideája volt ez már boldogult polgármesterünknek is. Mozgott is e dologban, sőt odáig ment, hogy a gimnáziumra adott évi 10 ezer korona álu/altatásával akarta felépíteni a polgári leányiskolát. Később azonban meggyőződött e terv keresztülvihetetlenségéről. S ha jól tudóin, főispánunk, Apponyi Géza gróf ő nagyméltósága győzte meg, ki tudtára adta Apponyi Albert gróf ismert válaszát, mely nem volt más, mint, hogy az évi 10 ezer korona törléséről szó sem lehet, — legfeljebb csak internátus létesülhet belőle. Ha tehát Apponyi Albert gróf — kit pedig még személyes, rokoni tekintetek is kapcsolnak lelkes protektorunk, Apponyi Géza gróf főispánunkhoz — sem tehette meg azt, amiről egyesek álmodoznak, hogy várhatjuk ezt a jelenlegi kormánytól, amelytől sokkal távolabb állunk, mint Makó — Jeruzsálemtől s amely a deficit fenyegető őrvényét csakis pénzügyminiszterének bizonyos Boscó- féle művészetével tudta ideig-óráig elkerülni. Ne tereljük le tehát ezt az ügyet a jó, egyenes útról, amelyen jelenleg van. Úgy tudom polgármesterünk s a városi tanács a legnagyobb jóakarattal éppen most foglalkozik ezzel a nagy fontosságú kérdéssel, amely a miniszternek adandó válasz miatt legközelebb a képviselőtestület elé kerül. Ne kérjünk mást, mint amit a miniszter már megadott, legfeljebb enyhítését kérjük a teltételeknek, de magát az internátust ne ejtsük el, mert e város kulturális fejlődése, polgárságának fontos, kellőkép nem is mérlegelhető anyagi érdeke forog kockán.
