Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-11-07 / 78. szám
2 TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 november 7. elviselhetetlen drágaságnak. Drágább lett nemcsak a íogyasztásra szánt hús, de az a másik hús is, a nyers izomerő, vagyis az a kiszipolyozó energia, mely az öreg föld zsírját kiveszi s azt elaggott volta dacára is szülni, teremni kényszeríti. A drágaság a fejlődő kultúra természetes következménye, járuléka, mint a csatatérnek a prédára leső hollósereg, avagy ama bizonyos borzalmas pestis. Ha igazságosak akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy a gazdákat nem most szidjuk először, szidtuk akkor is, amikor 30 forintos kocsi szénával tengették elkényszeredett állatjaikat. Én tehát nem hiszek abban a csalhatatlannak remélt gyógyszerben, amelyre százak, ezerek esküsznek, hogy egyszerre megszűnik a drágaság, ha t. i. a szerb határzárat megnyitjuk. Ez csak ideiglenes éh-csillapitás. Egy-két hóra lenyomhatjuk talán valamivel az árakat, de a kinyitott vámsorompó felnyitja majd ott a szemeket s a szerb marha éppen olyan drága lesz, mint ma a magyar. Megfontolandó tehát, hogy a pillanatnyi siker kedvéért, amelynek főhasznát úgyis csak a reánk agyarkodó Ausztria látná első sorban, tönkretegyük-e a legbiztosabb piacot, saját, szép lendületet vett állattenyésztésünket, amelyet úgyis elég válságba sodort az éppen most országszerte fellépett száj- és körömfájás. Megszívlelendő tehát ez a kétségtelenül nyomós agrár szempont, viszont azonban valamit tenni kell, mert azoknak is igazuk van, akik fogaikat csikorgatják a nagy drágaság miatt. Minden nagy bajnak lassú az orvosszere. Ki jelen esetben gyorsan ható orvosszert ajánl, az csak kuruzsol, pedig itt gyógyítani kell. Legtermészetesebb gyógymód az állat- állomány szaporítása. Csakhogy addig akár éhenhalhatunk. Tekintetbe kell ugyanis venni, hogy ma Magyarország összesen háromannyi húst fogyaszt, mint ezelőtt 40—45 évvel, vagyis a jó táplálkozás a kulturfejlődés bizonyos foka s mivel ha lassan is, de mégis haladunk, tehát a húsfogyasztás is nőni fog, ki kell ezért tölteni a hézagot, nézni a káposztára, de a kecskére is, védeni a termelőt, hogy legpolitikus hivatottságát. Mikszáth bosszankodik ezen és talán észre sem veszi, hogy éppen az ő bosszúsága ad némi jelentőséget Krumpliéknak. Az iró ma a politikában dísznövény, mint Trencsénbe a szőlőtő, — sóhajtja. Mikor kerül össze megint az irodalom és a politika ? »Majd ha magyar lélek lesz az irodalomban és ideálizmus a politikában i« Utolsó előszavában, melyet a tavalyi Almanach elé irt, bemutatott egy öreg urat, aki meg- csómörlötte az örökös politikát és ki akar vándorolni az országból. — És melyik országra gondol ? (— kérdi a kivándorlótól az iró.) — Nem tudom még. Éppen ebben nem vagyok elhatározva. Olyan országot szeretnék... — Ahol enyhébb az éghajlat, — szóltam közbe Szomorúan mosolygott. — Egy olyan országot, — szólt, — ahol még mesélnek az emberek. Nem Mikszáth nagy és végső honvágya ez az irodalom után ? Talán megérezte, hogy a politika fogja megölni (a halálos fáradtságot választási körútjáról hozta haza) és az irodalom fogja halhatatlanná tenni. Az emlékműnek, mely őrizni fogja az ő nevét, egyik köve lesz ez a könyv. A magyar közönség régóta megszokta már, hogy Mikszáth- Almanachnak nevezze, ezentúl cimében is viselni fogja első szerkesztőjének nevét, mint a Maréchal- Niel-rózsa egy hires katenáét viseli. Egyébként pedig az marad a Mikszáth-Almanach, ami a régi Almanach volt és aminek első szerkesztője szánta: a fóthi szőlő, ahol minden ősszel egyszer összetalálkozik egy csapat iró, egy kis ország, ahol még mesélnek az emberek. Herczefj Ferenc. alább a belfogyasztás ellátására megerősödjék s viszont oltalomba venni a fogyasztót is. Az állatkiviteli tilalom kimondása bizonyos jogsérelem volna a gazdára, utóvégre annak adom el amim van, akinek akarom, viszont a költ állatok behozatali kontingensének felemelése áldás lenne a fogyasztó közönségre. Ideiglenes segítségül emeljük fel tehát ezt a kontingenst s aközben az állam lásson hozzá a megígért legelő javítási akcióhoz. S végül volna, amit még nem hallattak eddig sem agrár, sem más oldalról: a belfogyasztásra, a fővárosba és nagyobb városokba irányuló állatszállítmányok részére bizonyos szállítási kedvezmény s amenyiben kereskedelmi szerződéseinkben, illetve Ausztriával való közös háztartásunkban eme jogunkat el nem alkudtuk volna, a : — husprémium, amely lehetne például a fogyasztási adó teljes elengedése s még ezen felül métermázsán kint 5 —10 korona, de csak az országban elfogyasztott állatokra nézve. Ezzel minden kiviteli tilalom nélkül biztosítanánk a hazai husszükségletet. Ha be tudtuk ezt hozni a cukornál, a szesznél, megtehetjük a belfogyasztásra szánt állatokkal is, utóvégre végeredményében ama bizonyos prémiumos eljárás mégis csak az állam gyomrát hizlalta — jelen esetben pedig a fogyasztó közönség gyomrának korgását csillapítaná s ez is valami, amikor a gyomor lázong és követeli a maga természetes jogait... B. KÖZSÉGI ÜGYEK. Jegyzők gyűlése. (Vége.) 12. Győré Pál indítványa az iránt, hogy a kir. bíróságok a hagyatékok leltározásának elrendelése körül egyforma gyakortatot kövessenek. Indítványozó a Sárszentlőrinczen 1910. március 3-án elhalt Varga István haláleset-felvételét március hó 10-én beküldte a gyönki kir. járásbírósághoz. A haláleset felvétele szerint elhunytnak Sárszentlőrinczen sem ingó, sem ingatlan vagyona nem létezik, de Uzdborjád község területén van ingatlan vagyona. A járásbíróság 65/1. szám alatt megbízta a sárszentlőrinczi jegyzőt a hagyaték leltározásával március hó 25-én, mire a megbizottt április hó 5-én 580/1910. sz. a. azt jelentette, hogy örökhagyónak elhalálozása helyén nem maradt hagyatéka. Erre május hó 8-án 65/2. sz. a. kelt végzésében a járásbíróság megbírságolja a megbízottat 10 koronával. Ezt a megbízott tárgytalannak tekintette, az április hó 5-iki 580. számú jelentésénél fogva s irattárba tette, — tehát előterjesztéssel sem élt. — Junius hó 14-én meghozza a második végzést, melyben az elsőt jogerősnek mondja ki s azt a m. kir. pénzügyigazgatóságnak és a közigazgatási bizottságnak is megküldi. De ugyanezen végzésben már 20 koronás birsággal való fenyegetés mellett a leltárt 3 nap alatt rendeli beküldeni. A végzést kisérő vétiven junius 20-án indítványozó ismét azt jelenti, amit 580 sz. alatt jelentett. Erre junius hó 24-én azt írja a járásbíróság, hogy az 580. számú jelentés oda nem érkezett be, de mint az onnan küldött végrendelet másolat ingókat említ, tehát azok léteznek; felhívja a jegyzőt úgy az ingók mint az ingatlanok leltározására a hagyatéki törvény végrehajtása tárgyában kiadott rendelet 35. §-a alapján. A 35 §. tudvalevőleg azt mondja, hogy a más községben, de a járásbíróság területén fekvő javak leltározása végett, meg kell keresni az ottani jegyzőt és erről a járásbíróságot értesíteni kell. De a járásbíróság másképpen is intézkedhetik. — A törvény életbeléptetése után az a gyakorlat fejlődött ki a gyönki kir. járásbíróság területén, hogy a járásbíróság, ha az örökhagyónak más községben is volt hagyatéka, azonnal megbízta az ottani jegyzőt is a leltározással. A hagyatéki ügyeket most kezelő járásbiró azonban ezt a gyakorlatot nem követi s hogy más gyakorlatot akar követni, arról a községi jegyzőket nem értesítette. A szóban levő esetben indítványozó azt, hogy az uzdborjádi jegyző a leltározással nem lett megbízva, — a rendbirságoló végzések jogerőre emelkedése és a járásbíróság, valamint az uzdborjádi jegyző erre vonatkozó értesítése után tudta meg. A járásbíróság ehhez az értesítéséhez elhunytnak végrendeletét is csatolta, ez azonban a dolgon nem változtatott, mivel örökhagyót a saját végrendelete sem kötelezte arra, hogy a végrendeletben említett ingóságok, halála után is meglegyenek. Ellenben a haláleset felvételéből tudomására jutott a járásbíróságnak, hogy ingóságok nem maradtak. Minthogy pedig hasonló eseteknek a községi jegyzők ki vannak téve, indítványozza: Írjon fel a simontornyai járásbeli községi jegyzők egyesülte a belügyi és igazságügyi miniszterekhez és kérje a járásbíróságokat utasítani, hogy a hagyatékok leltározásának elrendelése körül egyforma gyakorlatot kövessenek. A közgyűlés a szabályszerű időben és írásban beadott indítványt elfogadja, közgyűlési jegyzőkönyvében felvenni rendeli és hosszabb eszmecsere után megállapítja, hogy az 1894 évi XVI. t.-c. életbelépése után a gyönki kir. járásbíróság területén az volt a gyakorlat, hogy a több helyen vagyonnal biró örökhagyó hagyatékának leltározásával mindegyik község jegyzője megbizatott. Utasítja tehát a közgyűlés az elnökséget, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv hiteles kivonata mellet Írjon fel a belügyi és igazságügyi miniszterekhez és kérje a kir. járásbíróságokat utasítani, miszerint a hagyatékok leltározásának elrendelése körül egyforma gyakorlatot kövessenek. A simontornyai járásbeli községi jegyzői egyesületnek egyik életelve az, hogy tisztelje a felsőbb hatóságokat, hogy a nép alsó rétege is tisztelje. Ne keserítse magyar a magyart, mert sok az ellenségünk s elkeseredett emberekkel harcolni pedig bajos. 13. Elnök felkéri a közgyűlést, hogy a jövő rendes közgyűlés helyét állapítsa meg. A közgyűlés a jövő rendes közgyűlést Gyönk községbe tűzi ki. 14, Elnök bejelenti, hogy úgy az ő, mint tiszttársainak a megbizatása lejárt s megköszöni az eddigi kartársi bizalmat s kéri a közgyűlést a tisztujitás megejtésére. A közgyűlés a tisztujitás tartamára korelnökül fiaimat Tivadar és körjegyzőül Műtő Henrik egyleti tagokat kéri fel. Halmai Tivadar felkéri a közgyűlést, hogy elnök, alelnök, jegyző, pénztárnok és két választmányi tagot válasszon. A beadott szavazó lapok szerint elnöknek Ludvig József, alelnöknek Bereczk István, jegyzőnek Várkonyi Imre, pánztárnoknak Győré Pál és választmányi tagokul Pesthy József és Oravszky László választattak meg. Kmf. Várkonyi Imre s. k. Ludvig József s. k. egyleti jegyző. egyleti elnök. Hölczl Antal s. k. Schád Vilmos s. k. jegyzőkönyvhitelesitők. Vasút és posta késedelmessége. Itta legkiállhatatlanabb időszak, a borongós se ősz, se tél, a Iocs pocs, a szobára kárhoz- tatás bus ideje, amikor az ember magára hagyatva, talán leginkább szomjazza a kultúrát, a nagyvilággal való összeköttetést. Sajnos azonban mi e tekintetben akár el- epedhetünk a szomjúságtól. Az októberi uj vasúti menetrend elvette tőlünk azt a kis előnyt is, amit a sokszor lepocskondiázott »nemzeti kormány« morzsaként nekünk juttatott. Most már kereskedő, iparos, ügyes-bajos ember nem járhatja meg egy nap alatt Budapestet, vagy legalább nem végezheti dolgát. Mire felér, a hivatalok be vannak csukva, vagy mire belekap a vásárlásba, már elfütyült orra előtt a most 4 óra 10 perc helyett 2 óra 55 perckor már visszajövő vonat. Hát hiszen jó, elfogadjuk azt az okoskodást, hogy kevés ember megy csak egy napra fel Budapestre (bár ez sem áll egészen) s igy másnapra komótosan elvégezheti a dolgát. De nem is ebben van talán az uj rendelkezés leg- kétségtelenebb sérelme, hanem abban, hogy az uj rend valóságos ázsiaivá változtatta át a postajárást, az újság- és levélkézbesítést. Például a Budapesten reggel megjelenő lapokat Ujdombóváron már 10 óra 38 perckor, Bátaszéken 1 óra 45 perckor olvashatják, Szekszárdon pedig, ha a vonathoz kisétálunk érte, 3 óra 34 perckor, vagyis még egy perccel későbben, mint Károlyvárosban, amely pedig 439 kilométerre van Budapesttől, tehát 279 kerek kilométerrel messzebb, miként mi. Szilfamajoron, tehát egy kis pusztán este 10 óra 48 perckor kézben lehet az aznap este 6 órakor megjelent buda
