Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-10-06 / 69. szám
XX. (VI.) évfolyam 69. szám SzeWrzárd, 1910. októbei 6 Előfizetési ár: Egész évre .... 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó* hivatalon kivfil elfogad a Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdim. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyészftési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL^ Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN< Főmunkötárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Szentelt fájdalom. »Az ég egy kincset ád minden hazának S a nemzet híven őrzi birtokát: Császárról szól a francia fiának, Büszkén mutatja Róma ó falát, Hellásznak kincse egy elomló rom : Tiéd, hazám, egy szentelt fájdalom 1« Eötvös, Búcsú. {m. f.) Őszi szélnek suttogása, őszi tájnak hervadása, őszi napnak délibábtalan fénye, mind a múltakról regél a jelennek. Szomorú regét dicsőséges napokról, dicsőséges legendát szomorú halálról: az aradi tizenháromnak, meg az első magyar független felelős minisztérium elnökének haláláról. Hősök voltak ők és egész férfiak, kiki azon a polcon, amelyre nemzetének 1 bizodalma és saját lelkűknek lángoló honszerelme állította őket. Csak egy bűnük volt: ez a honszerelem. Ezért kellett meghalniok. A csaták forgatagában bő aratása van a halál kaszájának ; őket mégis megkímélte. Hazánk szine-virága elesett a harcok mezején, ők túlélték a nemzet katasztrófáját, hogy végigszenvedhessék a magukét. Meghaltak. Pedig egysem volt. aggastyán, egyik sem rótta le inég a munkabíró élet adóját, nemcsak multjok volt fényes, de majd mindnyájának jövője is lehetett volna még. De jött a golyó és a bitó s bár tőlük el nem vehette azt, amit eddig tettek és érdemeltek : őket magukat elvette a hazától, melynek oly nagy szüksége lett volna még szellemüknek és pengéjüknek élére. Meghaltak. Pedig nem is volt mindnyája magyar származású. Voltak, akiket a katonai dicsőség és az elnyomott nemzet iránti, áldozatra kész rokonszenv hozott a honvédtáborba; akadt, akinek ellenségnek kellett volna lennie származása szerint és jóbarátunkká, minden dicsőségünknek és minden veszteség-önknek osztályosává lón a szive szerint. O te fényes, te káprázatos, te varázslatos története a magyarnak : honnan e nagy erő benned, hogy ellenállhatatlan erővel ragadod magadhoz az idegent is, Bemet, Guyont, Dembinszkyt s az aradi tizenhárom közül Damjanichot, Leiningent és Pöltenberget és viszed őket vértől ázott, de babértól övezett keresztuton által, egészen a száműzetésig, az aradi Golgotáig? Talán azért dobogtattál meg ily hősi honszerelmet az idegen szivekben, hogy kárpótold a nemzetet saját fiainak nem csekély számáért, kik soha élni sem tanultak meg azért a hazáért, melyért az idegenek halni tudtak ? Meghaltak. Pár puskacsó, pár lobbanás, pár mozdulat, pár roppanás, tizenhárom szívben egy utolsó dobbanás: aztán minden- ! nek vége! Messze mindenfelé a gyászoló család szeme könnyekbe lábadt, a honfiak tehetetlen szomorúsággal értesültek utolsó felvonásáról a világszép drámának, melynek neve : szabadságharc ! És mert ritkán akad oly szerencsétlen, kit egy nála még sokkal szerencsétlenebb mefe ne iiigyelne sorsáért: azok között, kik a száműzetésnek keserű kenyerét ették vagy akik Kufstein, Spielberg, Josefstadt és Munkács kazamatáiban sínylődtek, bizonyára volt olyan, ki szívesen megosztotta volna sorsát az aradi vértanukkal. Meghaltak. Holtuk után »egy szentelt fájdalom« maradt örökül a nemzetre. És ennek a szentelt fájdalomnak története van. Ez a szentelt fájdalom végighúzódik ama hat évtizeden, mely ama gyásznap óta lefolyt. Eleinte néma volt a fájdalom. Köny- nyeit is mintha vagy rég elsírta volna vagy jobb napokra tartogatná. Ott nyilallott bent a szívben, az ajk csak vonaglott tőle, de szólni nem tudott Hisz mikor szólni akart, rendőrök kivonulása, kardok csattogása, puskák ropogása, Prottmann rendőrfőnök tombolása és a deli Forinyák Gézának szomorú halála volt reá a viszhang. Majd csendesebb napok következtek. »A felhő kimerült, a szélvihar elült, lágyan zsongó habok ezer kis csillagot ringatnak a Dunán«. Más időknek más emberei megünnepelték a gyönyörű kézfogót a megbékélt király és nemzet között A fájdalom, a mi októberi szentelt fájdalmunk, mintha attól félt volna, hogy disszonáns hangokat vegyit e násznak örvendetes harmóniájába: engedte, hogy lefoglalja egy párt és politikai tőkéjének kamatjai gyanánt kezelje, melyet évenként, október hatodikán vett fel a népszerűség takaréktárában ... De újra került- fordult az idő. Ma már az egész nemzet, ma már a kormányaidon levő párt is, ma már a kormány maga is sajátjának meri vallani a magyar nemzet szentelt fájdalmát. E gondolatnak épen lapunk hasábjain szenteltünk méltányló sorokat ; most csak arra mutatunk rá, hogy a körülményeknek ez a Pálfordulása mily örvendetes jelenség a nemzet életében. Hol van az az idő, amikor báró Bánfi'y Dezső miniszterelnök nem mert elmenni Kossuth Lajosnak a temetésére ? Ma már a hivatalos Magyarország is gyászolja október hato- j dikát, kimutatván ezzel azt az erkölcsi bátorságot, hogy ezen tényével a korona TÁRCA. Egy modern mindenttudó. Semmi sem jellemzi jobban a mi korunkat, mint az az ellentét, amely a művelt embernek ismeretköre és a mindennapos szükségletté vált ismeretek roppant kiterjedése között van. Az embert arra hajtja a szükség, hogy többé-ke- vésbbé egyoldalúan képezze ki magát, ha a maga életpályája dolgaiban teljes és biztos képzettséget akar szerezni. A tudományok többi területeit kénytelen elhanyagolni, a polihisztor ma már körülbelül a lehetetlenségek sorába tartozik. Viszont azonban az élet minduntalan vet fel olyan problémákat, melyek megoldásához okvetlen szüksége van mindenkinek szakmájától távol eső ismeretekre. Ezt az ellenmondást a modern ember úgy egyenlíti ki, hogy tart magának a könyvespolcán egy saját külön mindenttudót, aki tud mindent, amire gazdájának szüksége lehet és gyorsan, könnyen, megbízhatóan ad meg minden felvilágosítást, minden fölmerülő kérdésre. Ez a mindenttudó — mindenki kitalálhatta — a lexikon, ez a modern életet jellemző könyv, az emberi művelődés eredményeinek a mindennapi élet számára való feldolgozója. Nagy kultúrájú nemzeteknél a lexikonnak különböző típusai fejlődtek ki, a feldolgozás módja, a terjedelem stb. különbségei szerint s egy-egy nagy lexikon valóban encziklopédiája szokott lenni az egész emberi művelődésnek. Nálunk azonban jóformán csakis a nagy, számos kötetre rugó lexikonok alkotása irányában haladt a fejlődés. Tudjuk, hogy az első erőfeszítések ebben az irányban még a múlt század első telében történtek, de sikerre csak a legújabb időben jutott az ügy. Csaknem teljesen el volt azonban eddig hanyagolva egy másik lexikon-tipus, amelynek pedig gyakorlati hasznossága talán fontosabb a nagy lexikonokénál is: a kisebb terjedelmű, de ép azért könnyebben kezelhető kézi lexikon. Mindenki tapasztalhatta, hogy mikor hirtelen egy adatra, egy tényre vagy sürgős felvilágosításra van szüksége, a nagy lexikon célszerűtlennek bizonyul, mert a cimszók roppant tömkelegében idő kell, a mig rábukkan a keresett címszóra s ha megtalálta is, oly bő és hosszas ismertetést talál, amely inkább tanulmányozásra való, mint a gyors, pillanatnyi tájékoztatásra. Ez adja meg leginkább a kézi lexikon szükségét. Munkám vagy olvasmányom közben fennakadok egy adaton, a melyet nem ismerek, pedig nélküle nem haladhatok tovább. Arra azonban sem időm, sem nyugalmam, hogy az illető tárgyról hosszas értekezéseket olvassak. Csak azt az egyetlen adatot keresem, amelyre szükségem van, hogy aztán tovább haladhassak. A nagy lexikon a maga túlságos bőségével nem ilyenkorra való, itt a kisebb kézi lexikon segít, amelyben hamar megtalálom, amire szükségem van és azonnal rábukkanok arra az adatra, amelyet keresek, anélkül, hogy fölöslegesen töltenem kellene az időt. A nagy lexikon bővebb felvilágosításai elmaradnak egy nyugodtabb órára. A nagy lexikon tulajdonképen enciklopédia, amely teljességre törekszik s ezért felölel minden olyan részletet is, amelyet az ember sohasem keres lexikonban, mert nem szükséges keresni, úgyis tudja. Talán még az elemi iskolában tanulta meg. Mi szükség van arra, hogy ezek js benne legyenek ? A nagy lexikon, a maga elméleti teljességre való törekvésében, nem hanyagolhatja az ilyen részleteket, a kisebb kézi lexikon azonban, amely csupán gyakorlati ezé- lokra törekszik, bátran ellehet és el is van nélkülük, mellőzi őket, mint fölösleges ballasztot, amelyet úgysem keres benne senki, tehát nem is nélkülöz senki. Az ilyen kézi lexikon praktikus használhatóságát kipróbálhatta mindenki. Ha megvan is könyvszekrényemben a kézi lexikon mellett a nagy lexikon, mindig a kézi lexikonhoz fordulok előbb s csak ha nagyon bő felvilágosításra van szükségem, fordulok a nagyhoz. A kézi lexikon jobban a kezem ügyébe esik, állandóan ott tarthatom íróasztalomon, megtalálni benne, amit keresek, alig kerül több időbe, mintha megnézem az órámat. Ilyen, mindig kezünk ügyébe eső kézi lexikont ad ki most a Franklin-társulat. Cime: A Franklin Kézi Lexikona. Szerkesztésének irányitó oka az, hogy mindenből csak annyit vettek fel bele, ameny- nyíre az embernek csakugyan szüksége van, amennyit csakugyan keres a közönség a lexikonban. Minden fölösleges dolgot elhagytak belőle, hogy fölvehessenek minden szükségeset. Mindent abban a terjedelemben adnak, ahogy szükséges ; mellőzik a tájékozódást megnehezítő tulbőséget anélkül, hogy mellőznének bármit is, amire szükség lehet. Bizonyára nem könynyü feladat volt megállapítani ezt a helyes mértéket, de a mai élet kívánalmainak s a mai műveltség teljes anyagának helyes ismerete alapján fényesen sikerült ez a nehéz feladat. A Franklin Kézi Lexikona ily módon megbecsülhetetlen gyakorlati segédeszköze lett a művelt magyar
