Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-08-15 / 54. szám

XX. (VI.) évfolyam

54- szám

azckyzárd, 191U augusztus 15.

TOUIAVÁRHEGVE ÉS A KÖZÉRDEK

Előfizetési ár:

Egész évre . .

Fél évre . .

Negyed évre . Egy szám ára

16 korona. 8 „

4 „

16 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivQl elfogad & Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedéa r.-t. Szekszardon.

Egyet számok ugyanott kapható*.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II.

Szerkesztőség :

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő fcizes közlemények.

Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Néptanítóknak.

ha as előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor.

Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNAR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY

Laptulajdonosok a szerkesztők.

A bortermelők érdekében.

Nem sokára hangos lesz az ország a bortermelők és bortermelés érdekében teendő intézkedések ügyében megindulandó vitáktól és a Héderváry-kormányt feliratözön lógja elborítani.

Versec városát illeti meg az elismerés az újabb kezdeményezésért, hogy felszínre hozta a régebb idő óta nyugvó kérdéseket és ezzel a szólótermelés legégetőbb bajait, melyek évek óta várnak orvosra, de eddig hiába, mert a koalíciós kormány részint önmaga okozta a bajokat (lásd az uj bortörvényt), részint pedig nem akart az orvoslásra vállalkozni, mert nyakra-főre költekezve, deficitbe juttatta az országot és igy hallani se mert a boritaladó leszállításáról, vagy eltörléséről, ami nélkül a bortelmelés baján segíteni képtelenség.

Versecz város 3 irányban indította meg az ostromot a földmivelésiigyi miniszter, a kormány és törvényhozás jóakaratu segítségnek biztosításáért. Az ostromló fegyver 3 felirat, melyek elsejében a borfogyasztási adó eltörlését, a másodikban pedig a bornyilvántartás kötelező ereje alól a bortermelők felmentését kéri.

A harmadik feliratban nem kevesebb, mint 4 kívánság foglaltatik és pedig:

1. hogy a Tokaj hegyvidékének szánt 10 millió államsegély eszméje elejtessék;

2. a borra vonatkozóan újabban felemelt vasúti viteldij leszállittassék;

3. a kereskedelmi szerződésben a magyar borkivitelnek előny biztosittassék és

4. hogy teljesen azonos bortörvény és borvizsgálati szabályzat alkottassák úgy Ausztriában, mint Magyarországon.

Feleslegesnek tartanók e kívánalmakat hosszasabban taglalni. A törvényhatóságok tárgyalásai során csakhamar a köznyilvánosság elé kerülnek azok és az illetékes szakkörök is hallatni fogják döntő véleményüket. Általánosságban azonban meg kell jegyeznünk, hogy a borfogyasztási adó eltörlése az ország szomorú pénzügyi viszonyai között ez időszesint nem várható, de nem is szükséges.

Elegendő lesz, ha e fogyasztási adónem tetemesen leszállittatik, mely esetben a fokozódó fogyasztás bizonyára behozza az államkincstárnak a leszállítással járó különbözetet.

Azt se helyeselhetjük, hogy a Hegyalja ne részesüljön államsegélyben. Csak hadd kapjanak a hegyaljaiak, de azon legyünk, hogy más neves hegyvidék is, ha erre ok feníorog, részesüljön megfelelő államsegélyben.

A bornyilvántartás megszüntetése a termelőkre nézve se nem árt, se nem használ; mindenesetre sok zaklatástól szabadulna azonban a nagy közönség. A kereskedelmi szerződésekben a magyar bor előnyének biztosítása, minthogy a szeizódések már megköttettek, inkább csak a távoli jövő zenéje; a borszállitási vasúti tételek leszállítását a kereskedelmi kormány bizonyára engedélyezni fogja.

Hátra van még az Ausztriával azonos bortörvény és borvizsgálati szabályzat alkotása, amely kívánság mindenesetre helyes, de az a baj, hogy nehezen valósítható meg, mert nem célszerű a közös megegyezéssel intézendő ügyeket szaporítani Ausztria és Magyarország között. Hogy Darányinak tetszett drákói szigoruságu bortörvényeket gyártani, arról az osztrák nem tehet és hogy e drákói szigorúság az enyhe osztrák bortörvényekmellettcéltalannak, sót károsnak bizonyult, mely a virágzó magyar borkereskedelmet osztrák kézre játszotta át és a magyar bortermelést is gyökerében támadta meg, arról ismét csak Darányi és a mágyar törvényhozás tehet. A bajon kétségtelenül segíthetünk, ha átvesszük az osztrák bortörvény rendelkezéseit, de ha ezt megtesz- szük is, hol a biztosíték, hogy az osztrák nem fogja újból módosítani a mi kijátszásunkra a maga törvényét, mert az osztrákra nézve mindig igaz az, hogy: Graeca fides, nulla fides.

Reméljük azonban, hogy az uj föld- mivelésiigyi miniszter, aki nem a Darányi vizein evez, meg fogja találni a módot a magyar bortermelés bajainak orvoslására és Hieronymivel együtt a magyar borkereskedés régi hatalmas pozíciójának visszaszerzésére, ami nélkül bortermelésünk folyton csak tespedni és sínylődni fog.

F. M.

TÁRCA.

Selyem batiszt kendő . . .

Szegény varró lánynak Amikor hímezte,

Bizony sokszor ráhullt Egy vagy két könnycseppje.

Selyem batiszt kendő Megszokta a könyet:

Akinek hímezték Az sir rá legtöbbet . . .

Bodnár István.

Egy öreg pap testámentoma.*

— Irta: Gödé Lajos. —

(Folytatás.)

Iskolai tanítás után — kezdetben, mig híveimet nem ismertem, csaknem minden nap, később hetenként kétszer — őket látogattam meg. Ezt az eljárást sokan nem helyeslik. Némelyek azt mondják, hogy e munkát teljesíteni lehetetlen, mert köznap, mikor a lelkész ráérne, a hívek künn való munkával vannak elfoglalva. Vasárnap pedig, mikor a hívek otthon tartózkodnak, a lelkész nagyon táradt ahhoz, hogy íaluzzon. Én nem hiszem, hogy volna csak egy lelkész is, akinek lelke mélyéből ez lenne a valódi meggyőződése. Azt hiszem, hogy aki igy beszél, az csak azért beszél, hogy mondjon

• Ez a nemes felfogású közlemény roltaképen egy re- tormátus lelkész gyakorlati teendőit tirgyalja, oly magas nézőpontról foglalkozik azonban a kérdéssel, hogy bármelyik lelkész is saját élethivatását láthatja e szép fejtegetésben s ezen kivül a nagy közönség is élvezettel olvashatja, mint mély Byomokon járó vallás-erkölcsi olvasmányt. A szerk.

valamit; aki igy beszél, annak szavai csak rongydarabok, melyekkel hanyagságát akarja elfedezni — sikertelenül. Igaz ugyan, hogy sok tapintatot igényel a köznapi látogatás helyes idejének eltalálása, de a hivatását igazán szerető lelkipásztor biztosan megtalája a helyes időpontot, mert — meg akarja találni. Ami pedig a vasárnapi fáradtságot illeti, az sem elfogadható ellenvetés. Én a köznapi iskolai fáradtság után sem voltam ahhoz fáradt. Különben is az elfoglaltságot és fáradtságot soha sem szabad a látogatás alól felmentő ok gyanánt előhoznunk, mert nem szabad felednünk, hogy annak sáfárai vagyunk, aki ezt mondta magáról: »Én vagyok a jó pásztor, a jo pásztor az ő életét adja a juhokért.« (Ján. 10. 11.) Mások nem helyeslik ez eljárást, amint mondják, elvi szempontból. »A lelkész, igy szólnak, közönségessé teszi magát hívei előtt, ha még őket házuknál is felkeresi és igy gyakran érintkezik velük. Menjenek el a templomba azok, ott hallhatnak mindent, ami lelkűk üdvére szükséges.« E szavak is csak a munka elkerülését akarják szépíteni. Hidd el édes fiam, aki ilyen eljárás mellett a közönségessé válástól fél, aki nem érez magában annyi önbizalmat, hogy a híveivel való érintkezés által még növelni tudja u n. papi nimbusát, annak már nincs mitől félnie, mert nagyon közönséges. — Jöjjenek a templomba azok! — Igen, de hát honnan tudja meg a lelkész, mik az ő híveinek legégetőbb lelki szükségei, ha a katedrán kivül nem érintkezik velük ? — Az Ur nem a zsinagógákba küldötte tanítványait, hanem küldötte minden egyes házhoz (Luk. 94.)

Én sorba látogattam összes híveimet. Látogatásom nem volt pusztán udvariassági látogatás, hanem mindenüvé úgy mentem, mint pásztor. Beszélgettem a háziakkal mindenről és mindenről szívesen. Mindenkihez volt egyr- egy jó szavam, a családfőtől kezdve az utolsó cselédig. A beszélgetést öntudatosan a komoly,

vallásos tárgyak felé irányítottam és igyekeztem a háziakat elvezetni ahhoz, akinél az örökélet beszéde vagyon. Az őszinte, szives, komoly beszéd ritkán tévesztette el hatását. Őszinte nép a magvar, ha látja, hogy valaki szives szeretettel foglalkozik vele, hamar megnyitja a szivét, kiönti ami benne van, elmondja örömét, bánatát.

Ebből sokszoros nyereségem lett.

Először is megismertem híveimet személyesen. Ez a munkálkodás sikeres folytatására nem kis segítség. A gyülekezet a maga eszményi mivoltában egy nagyobb család, amelynek Istentől rendelt feje a lelkész. Valamint az apa ismeri a gyermekeit, a lelkésznek épen úgy ismerni kell gyülekezetének minden tagját. A híveknek nevükről való szólitása s az ebben kifejezhető melegség adja meg jórészben azt a közvetlenséget és bizalmat, amire első sorban szükségünk van. A személyes megismerés valósággal fokmérője a lelkipásztor gondosságának. Mit tartanál arról a tanítóról, akinek examen alkalmával minden tettéből az látszanék, hogy tanítványait nem ismeri ? Ugy-e föltételeznél róla mindent, csak azt nem, hogy növendékeinek teljes odaadással való tanítása volt a mindennapi kenyere ? Mikor az ilyen tanitót eliteled, ugyanakkor pálcát törsz a híveit nem ismerő lelkész felett is. Az Ur Jézus, a legfőbb jó pásztor ismeri összes juhait. »Én vagyok ama jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engem is ismernek enyéim Az én juhaim hallják az én szcmat és én ismerem őket és ö- vetnek engem.« (10., 14 , 17.)

Megismertem továbbá híveimnek lelki szükségeit. Ez az eredményes pásztorkodásra milyen óriási nyeréseg! Az örülőkkel való örvendezés, a bánatosak, meglátogatottak. gyászolók iránt való részvét, azok vigasztalása, a tévelygők és kételkedők előtt az örök igazság forrásának megnyitása, a szükölködőknek és szegényeknek lelki és — ha lehet — testi ele-