Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-08-08 / 52. szám
XX. (VI.) évfolyam 52a szr.m SzcV«-zárd, >U0 augusztus 8, Előfizetési ár: Egész évre . 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára ' . 16 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad a Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer i hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőség : Bezerédj Islván-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő &"zes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. A* előfizetési pénzek ós hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. Patak iij uráról. — Windischgraetz Lajos herceg főrendiházi beszédére. Előttem az újság Olvasgatok benne, hatalmas érzések szöknek a szivembe: Hiszek már e Földbe, a Magyar Istenbe... Az utolsó ülés. De édes bűbája van e honi rögnek; Szép gyermek-emlékek átcikkázzák lelkem: Ott vagyok ismét a pataki várkertben... Rákóczi hársfái bólogatnak sorba, jaj, de a lombok közt, mintha vihar volna. % Minden kis ág hajlik, minden levél reszket: Ma jön meg — suttogja — uj urunk, a herceg. ... Behajtjuk a könyvet, elhal sokunk hangja: Épp a „szabadságharc" volt aznap feladva. .. Félve olvastuk csak Isaszeget, Váczot... haragos Windischgraetz, hogy kardjára vágott, S nem akart alkudni rebellis magyarral — flz ő fia jött meg, nagy kocsi robajjal. .. * Patakvár uj urát láttam aztán újra, Bárha biz szép parkját előttünk becsukta, S pusztultak a tisztek, elzavart cselédet, Ki magyarul tudott s németül nem értett... Láttam ott még sokszor katonásan járni, Fülébe suttogtak Rákóczi vén fái. Mi tudtuk, mit súgnak, lelkünk csak őt félti, Hogy e szent suttogást meg, sohasem érti I Barátunkká teszi, akik reánk törnek. Megfogja vaskézzel, vagy, mint anya karja, Gyöngén átkarolja, ha menni akarna... Rranykapocs egy nő * ... s az első sirhalom :** Mély barázda szivén, e büszke ugaron, De mint jó irtovány, egyre puhul lelke .. — S fiát már ez a Föld, magyarrá nevelte. S most, hogy jött Rákóczi, a dicső, szent, áldott, Patakvár már fényben, ragyogóan állott: Tisztelgett az utód ... Ős bástya, mit termett Borostyán fedte el a drága, szent terhet... S az a sok borostyán nem hervadt el, látom, Rákóczi porából él egy gyökérszálon, Két szivet egybe fűz ... flz utód merészen: Már-már a „szabadság mennydörgése" lészen. 5zava tárogató, villámlás az éjben: „Magyar itt ez a föld, kell, hogy azzá légyen, Békítsd meg hű népét, erősség ez neked... Most volt a nyári szünet előtt utolsó ülése a képviselóháznak. Vége van az első tanácskozási időszaknak, amelynek az volt a rendeltetése, hogy az államháztartás rendjének és a rendes katonai szükségletnek biztosításáról gondoskodjék. Rövid öt hét alatt a parlament eleget tett ennek s ezenfelül rendezte a Romániával való kereskedelmi viszonyokat s néhány kisebb, sürgős törvényjavaslatot is megszavazott. Ez a rövid idő és a legsürgősebb teendők sietős elintézése nem alkalmas arra, hogy a parlament színvonala, akcióképessége, hivatásának betöltése felől véleményt alkossunk. Ezt igazában a jövő mutatja meg. Mindazonáltal tapasztalható, hogy a közvélemény már eddig is igazolva látja a nemzet ítéletét, mellyel a legutóbbi választásokon az ország sorsának intézését, vezetését a nemzeti munkapárt kezeibe adta. Megállapíthatta annak jeleit, hogy a magyar politikában felülkerekedett a rendre való törekvés, diadalmaskodtak a jobb érzések és vége, talán mindörökre, a cél- és oknélküli zavargásoknak. Az ország ügyei minden irányból a rendes mederbe kerülnek majd. Nincs végzetesebb mulasztás, mint amely egy egész nemzet gazdasági és társadalmi életének kárára történik. A munka parlamentjének legnagyobb érdeme, hogy felismerte a politikai, illetve törvényhozási restanciák veszedelmét és elsősorban azokon igyekezett segíteni. Ennek a törekvésnek a jogos voltát még az ellenzék is elismerte, mert leküzdötte a pártszenvedélyt és nem görditett komoly akadályt a gyors munka elé. Ezt feltétlenül, — S be fognak gyógyulni: a régi, mély sebek I" * ... Előttem az újság. Olvasgatok benne, hatalmas érzések szöknek a szivembe Hiszek már e Földbe , a Magyar Istenbe'... Bodnár István. * Felesége : Dessewffy V aléria, grófnő. ** Első fia Sárospatakon halt meg. Egy öreg pap testámentoma.* — Irta: Gödé Lajos. — »Már elhanyatlott a nap és meghosszab- bultak az estvéli árnyékok!» (Jer. 64.) Itt ülök megszokott kedves helyemen, nézem az elhanyatlott napot, hogyan ereszkedik lassan, mél- tóságosan nyugovóra. Az én életemben is alkonyat van, de az én napom nem lassan ereszkedik, az én napom sietve száll nyugat felé ... Ki tudja, melyik pillanatban áldozik le! ? Gyere ide mellém, édes fiam, beszélgessünk ! Az öreg embernek jól esik, ha beszélnek hozzá, s jól esik, ha hallgatja valaki . . . Nekem már nem sokat igér a jövő. Előttem már nagyon rövid s mind rövidebb lesz az a parányi térség, amelynek határeövekje a fejfa; testemet nem sokára beárnyékolja a halál éjszakája. Szomorú éjszakája, ugy-e igy szokták mondani ? Hidd el fiam, nem az! Az emberek nagy része szomorúnak tartja, fél tőle. Igen, mert talán homályos sejtelmével bir annak, hogy a sirontuli ítéletet itt írjuk alant a földi életben, és tudja, hogy kárhozatot vésett az Adamás kőre. Én nem félek tőle. Aki életét megbecsülte, drága kincsnek tartotta, amelyet kamatoztatnia kell és nem is engedte nyomtalanul elfutni mellette a napokat hanem tett, fáradott, munkált a hazájáért, családjáért, embertársaiért az Urnák dicsőségére: az olyan ember bátran mehet szembe a halál éjszakájával, mert reá nézve a halál nem megsemmisülés, hanem élet, nem kárhozat, hanem • Ez a nemes felfogású közlemény voltaképen egy református lelkész gyakorlati teendőit tlrgvalja, oly magas nézőpontról foglalkozik azonban a kérdéssel, hogy bármelyik lelkész is saját élethivatását Iá thatja e szép fejtegetésben s ezen kivül a nagy közönség is élvezettel olvashatja, mint mély nyomokon járó vallás-erkölcsi olvasmányt. A szerk. megdicsőülés. Es hogy valaki ilyen lehessen, nem szükséges, hogy a világ szerint is nagy, ünnepelt legyen. En kicsiny ember voltam mindenkor, életemet itt éltem le, ebben az eldugott faluban, nevemet a falu határán túl csak egy pár jó barátom ismeri és mégis azt mondom: nem éltem hiába. Ne csak azt tartsd nagy embernek, aki mindenütt és mindig beszélt magáról, vedd le a kalapot tisztelettel az előtt a munkás előtt is aki hirt, dicsőséget nem keresve, magát szinte megtagadva, kis körben munkál a köz javára. Engem nem ünnepeltek vasárnapi külsővel, köznapi lélekkel soha, de levette és leveszi előttem minden hívem a kalapját, ha nem akarom is, az én nevemnek nem hízelegtek soha, a hírlapok, de lelkiismeretem minden tettemet bőven jutalmazta. Látod, ebből látom én, hogy nem éltem hiába s a balál éjszakája én- nékeni ezert nem szomorú. »Végezetre eltéte- tett nékem az igazság koronája, melyet megád az Ur ama napon« (II. Tim. 48.). De hagyjuk ezt abba, édes fiam, látom, neked fáj,- ha a halálról beszélek! De hát mit is tettem én az én kis körömben, ami olyan csendessé teszi életemnek alkonyát es ami elűzi a halál éjszakájának félelmét ? Ezt mondom el neked. Ezelőtt negyven évvel jöttem ide papnak. Gondolkozva jöttem, mert nagyon ijesztettek ettől a nagyon elhanyagolt eklézsiától, egy kissé féltem is, de azért mégis jöttem. Olyanformát éreztem, mint amit érezhetett Ézsaiás, midőn ezt hallotta: »Te, kit én a földnek utolsó részéről hoztalak es azoknak birodalmuk alól kihívtalak téged és meg nem utállak téged! Ne félj, mert én vagyok a te Istened, ki téged megerősitlek, annak felette megsegítelek és az én igazságomnak jobbtear- jával támogatlak téged.« (Ézsaiás 41. 9. 10.) Ideértem. Valóban nem volt nagyítás, amit hallottam. A templomot körül fölverte a bojtorján, csak egy kis nyomás vezetett az ajtajához, amelyet letaposott a harangozó nagy csizmája; mert az mindennap bement, hogy veszekedjék a denevérekkel és elvégezze az ebédre hivó déli harangozást. A falak kivül és belül szépen fel voltak ékesítve különböző alakú cirádákkal, melyeket mesteri kezekkel pingáltak a bővizű zaporesők. Az iskola ennek hasonmása volt. A parochia olyan képet mutatott, mint amelyet megfogott az Isten átka. Látszott rajta, hogy az utolsó évtizedben többször állt üresen, mint lakottan. Még seholsem láttam igy megtestesülve az Urnák fenyegető jóslatát: »Elvonszolom az ő kerítését, hogy elpusztittassék, elrontom az ő gyepűjét, hogy megtapodtassék. És parlaggá teszem azt, nem metszetik meg, nem kapáltatik meg és a tövis s a gaz felnövi.« (Ézsaiás 5.5.6.) Körü’fogott a nép. Alig volt egy nyílt, őszinte tekintet, a legtöbben zárkózottan, komor bizalmatlan arccal néztek rám. Ez lesz az én népem, ennek leszek én a pásztora. Ki tudja, hány hétig ? ... És imé a legutóbbi Szentgyörgy napján múlt negyven esztendeje, hogy itt vagyok. Nézz körül, itt a templom, ott az iskola, itt a parochia, ott a rektoriak barátságos, mosolygo külsejével mily barátságosan köszönti a járókelőt s ez utóbbiak mily boldogan rejtik magukban lakóikat! »A régiek elmúltak, imé, mindenek megújultak.» (II. Kor. 5. 17.) Milyen a jó pap, sokszor hallottad ennek meghatározását és sokszor fogod hallani. De a meghatározás, legyen bár a legjobb, nem tudja híven vissza adni a jó pap eszményi fényképét. A lelkész előtt olyan nagy a tevékenység mezeje, hogy annak minden fűszálát, minden porszemét befoglalni egy meghatározásba nem lehet. És ahány a gyülekezet, ugyanannyiszor változik ez a meghatározhatatlan munkamező. S ez a
