Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-08-04 / 51. szám
XX. (111.) évfolya;n. 51- szrm. ^züfr«~zard, *■ 10 äugt sztus 4. TOUlflVflRMEGYE ES A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . Pél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 4 „ 16 fillér. Előfizetőiteket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a Molnár fele könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő ö*«zes köziem« nyék. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik. 8 kor. Főszerkesztő: Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. í Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A háziurak. A háziurakat szidni, gyalázni, sót stataliter kivégezni ma divat és mindennapi kedvelt szórakozás. Budapesten minden utcasarkon függ egy-egy háziúr, legalább — in effigie — s a felhajtó kopók, a boulevard lapok lábikrába harapó mérges cikkei mindennap mezítelenre vetkóztetve, sót félig angolosra megsütve mutatják be mások elrettentő példájára a század elejének vérszopó bestiáit: a budapesti nagy tőkéseket illetve háztulajdonosokat. Hát a háziurat szidni tényleg hálás téma és sokszor indokolt is. Az utcából élő lapokra sem közömbös dolog az, hogy 10 — 20—30 ezer példányban legyenek kelendők, nem válogathatnak tehát a módban és eszközökben, hogy miként lehet minél izgatóbb és szenzációsabb olvasmányt adni kezébe a szegény munkás embernek. És ezt úgy tehetik legjobban, hogy — szószólójává szegődnek. Nyomorát festik Munkácsy Mihály kedves genréjében, sötét, aszfaltos színekkel, de gyakran az igazság rovására. Nem azt akarjuk azonban ezáltal mondani, mintha Budapesten, sőt a vidéken is nem volna lakásínség, vagy lakásuzsora. Nem is a háziurak érdekében irunk, de keressük az igazságot, amely egyoldalúan egyik párthoz 'sem szegődik, de a közép- utón halad. Budapest lakáshiánya, lakásdrágasága világvárosi specialitás. Így van ez Párisban Londonban, Berlinben, mindenütt. Budapesten pláne rohamos fejlődése miatt még inkább igy kell lennie. Nem egyoldalúan a háziurak csinálták tehát ezt, de csinálja a haladás, fejlődés örök törvénye, a fokozódó igény, az ennek nyomában járó drágaság. Akik Budapesten ezelőtt 20—30 évvel bérpalotát építettek, hitelre, tehát jó drágán vett telken és anyagból, egyátalán nem számítottak arra, hogy a világvárosi allűrökbe való beilleszkedés megduplázza a törlesztési s évi fentartási részleteket. Aki pedig ma épit, na az aztán meg éppen nem lehet a szelíd, »vaj szivü« háziurak prototípusa. A munkásság minduntalan kisértő béremelési mozgalma, a napirenden levő sztrájk, vagy az építést leginkább megdrágító »amerikázás* tönkre tette legelsósorban a vállalkozók, a müépi- tök szine-javát s egyáltalán a gondnokság, pláne a »megfigyelő osztályba* való megérettség színében tünteti fel azt a tőke pénzzel rendelkező ^szegény-gazdagot, aki ma még bérpalotát, munkáslakást épiteni akar. Fel lehet tehát vonultatni nem tiz-, de százezer »miihajléktalant«, de mégis igazság lesz az, hogy sem nem a főváros, sem nem a vállalkozók az okai a fővárosi munkásházak el nem készültének, hanem éppen az előbb szellőztetett körülmények. Azért, mert a háziurak védekezni próbálkoznak az uj végrehajtási törvény egyes szakaszai ellen, amelyek lehetővé tették, hogy a háztulajdonosok egy évnegyedi házbérüket a törvény asszistálása mellett .elveszíthessék, még nem ok arra, hogy követ dobjunk valamennyi háziúrra s úgy tüntessük fel a budapesti és vidéki drágaságot, mint a szegény ember megrontására, tönkretételére tervszerűen kieszelt manővert, pokoli gonoszságot. A budapesti »műhajléktalanok« felvonulásából azonban egy kétségtelen s bennünket. vidékieket is érdeklő igazság csúcsosodik elő, az, hogy lakásszükség van, ami napról-napra nő országszerte Ezen a bajon tehát segíteni kell. Van ennek több módja. Itt már csakugyan aláírjuk, sót megtoldjuk eggyel-mással a sociál demokrata párt vezetőségének kívánságait. így sem ók, sem mások még nem igen mutattak rá, hogy a budapesti és vidéki lakáshiánynak többek között maga az állam is az oka. A legtöbb állami hivatal úgy a fővárosban, mint a vidéken bérházakban van elhelyezve. Milliókat fizetnek ki igy évente lakbérekre, holott az ezeknek megfelelő tókével rendezhetnék az összes, ez idő- szerinti lakáshiány kérdését. Az állam azonban épiteni nem szeret. Van esze hozzá. Látszólag nagy összegeket dobál ki ugyan házbérekre, de végezetre még is csak ő nyer a seften. A 10—20 éves adómentesség ugyanis hamar letelik s akkor házbéradó alakjában meg a bérházakban elhelyezett üzletek gazdáitól kereseti adó címén busás összegeket vasal be, úgy, hogy kevesebbe kerül lakói mivolta, mintha költséges építkezéssel önmagát is »adóalannyá« változtatta volna. Tessék tehát, járjon elöl jó példával maga az állam. Ne kergesse őrült versenybe a városokat, amikor kir. tábla, vasúti üzletvezetőség, hadapród iskola, dohánygyár elhelyezésről van szó. Ne zsarolja meg ingyen helyiségekért a pótadóval amúgy is agyonsanyart, fejlődni akaró községeket, TÁRCA. A tizenharmadik párbaj. — Irta: Máriássy József. — Hűvös őszi szél volt. A Tisza felől hideg erős szél csapott a pusztára. A távoli mocsár vidékről felhangzott az ungor és a békák rekedtes kiáltozása, elvegyitve olykor egy tompa, vad farkasorditással, valami magános duvad keresheti arra elhagyott nőstényét. A sikon, a letarolt mezőkön tábortüzek égnek. 1709-ben vagyunk, labanc katonák ütöttek tábort itten. Lehettek valami hétszázan. Gróf Danvers volt a vezérük. Fiatal volt még a gróf, talán 26 éves. Bekalandozta már egész Európát. Grófi címerén és aranyos nemesi levelén kívül más vagyona nem igen volt. Minereskónak született az volt a szerencsétlensége. Aztán mit csinál egy szegény mineresco ? Felcsap katonának, verekszik erre is, arra is. Ha tarsolyába kevés a garas, pótolja jókedvével, eszik, iszik, mulat, mig vagy agyon nem verik valahol, vagy meghal a najeresce, azután megváltozik a szerep, hazamegy jólakni, beül a domíniumba, megházasodik és csendes, jámbor életet folytat. Amolyan aranyos bohém-élet volt ez, amelynek játszterei az európai csatamezők voltak és a puskalövés, meg az ágyuszó adta meg hozzá a muzsikát. A nemes urfiak nem igen vették komolyan a háborút. Mulatság volt csupán, amolyan idegizgató tornajáték, ahol az ember kitörheti a nyakát, megadhatja az árát, hogy arról kódul, hanem azért mégis friss és kedves ez a játék. A mulatság szintere most Magyarország volt. Itten járt a csak a szilaj boszorkánytánc. Hej, sok nemes asszony siratta meg a fiát, hogy elengedte ebbe a veszélyes mulatságba! Kemény dolog a kuruc farkasokkal verekedni. Nem érdemes Ausztria zsoldjáért, egy pár kopott aranyért otthagyni a fogát az embernek. Kár azért a sok szép fiúért! Danvers kemény utasítást kapott, hogy ha törik, ha szakad, három nap alatt csatlakozzék Heister generálissimusnak nyugat felé húzódó seregéhez. A generálissimust ugyancsak szorongatták az ármányos Vak Bottyán vitézei. Három nap nem nagy idő. Hát még ha folyton szakad az eső, mint valami özcnvizi istenkisértés. Az országúton csülökig dagasztottak a lovak a degetben. Néha teljesen megfeneklettek a sárban. A vitézek hiába fenyegették meg öklükkel az eget, az istenkisértő időnék csak nem akart vége lenni. Heister generális tegyen amit akar, verekedjék egyedül Vak Bottyánnal. Nehéz dolog, de segíteni nem lehet. Négy napig tartott, amig a Tiszához értek. Danvers pihenőt vezérelt. Katonái melen- kedtek a tűznél. Fáradtak voltak és majd kidől- ! tek az álmosságtól. A bográcsokban /acsorát j főztek. Az őrök kétóránkint felváltották egymást. ; A tisztek kedélyes mulatságra ültek öss2e. Lobogott a sátor előtt a tűz, vándorcigányok játszot- | tak a tilinkón és a dudán. Húzták a szomorú oláh népdalokat, amiket valahol a fogarasi hazájukból hoztak magukkal. Bor is akadt bőven. Mámoros volt a hangulat. Adomákat mesélgettek, elbeszélték csodálatosnál csodálatosabb kalandjaikat, asszonyrablásokat és egyéb hőstetteket. Némelyik elmélázott. Párisra, meg Bécsre gondoltak, a fényes szinházi estélyekre, a szellemes asszonyokra, mulatságokra, arra a káprázatos csodás világra, amelyet otthagytak, hogy eljöjjenek ide, a Tisza partjára megfázni az esőben és verekedni az elátkozott kuruc farkasokkal. Danvers jókedvű volt. Római metszésű arcáról a könnyelmű és bátor katonák gondatlansága sugárzott le. A cigányok játszották: Kerekes Anica Mért vagy oly szomorú? ■Fekete hajadon Hófehér koszom. ! A mámoros hangulat a tetőfokra hágott. Feldöntve hevertek a serlegek az asztalon. Hej, mért nincsenek most itt a hires kurucok. Bejó volna verekedni. Harcra kelni, csatába szállni, verekedni kivilágos virradatig, mig az egyik fél a porondon nem marad. Az ortálló katonák egy parasztot vezettek be. Levelet hozott gróf Danversnak. Danvers megnézte a borítékot. Címeres pecsét volt rajta, Feltörte, elolvasta. Arca egy pillanatra elhalványult. Aztán felkiáltott: — Sacrebleu! Ez érdekes. Párbajra hívtak ki. — Az urak köréje csoportosultak. — Kicsoda ? — Nem tudom elolvasni az aláírást. A levélen nemesi cimer van. Császári katona szintén. Azt írja, hogy Kassán, a kormányzó estélyén megsértettem — és ha Danvers grófok vére folyik ereimben, elégtételt fogok adni. Ma este 11 órára, a tiszanaményi ócska toronyhoz szól a randes-vous. Ott addig fogunk lövöldözni egymásra, mig egyikünk ott marad. A tisztek szörnyüködtek. — De hát ki az az ember ? — Nem tudom. Arra nem emlékszem, hogy valakit megsértettem volna. De ez az ő dolga. Kihívott. Állok elébe. János a lovamatl Arca csodálatos tűzben égett. Hires volt kalandos párbajairól és arról, hogy soha egy kihívást sem utasított vissza. A vincennesi er-
