Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-12-25 / 93. szám
ben, hogy bőséggel dicsekedhet* nénk, de a szétosztás igazságossága és az elegendő betevő falat biztositása letagadhatatlan tény. — Ehhei hozzávehetnénk még azt is, hogy' ha közönség nem megnehezíteni, hanem elősegíteni törekednék az állam és az erre hivatott közületek munkáját, nem volna jogosult az ellátás szempontjából nálunk rosszabb helyzetben álló országokra való hivatkozás, ahol a megjegyzések szerint, nagyobb a rend és az ellátás menetének biztonsága,? mert tessék megfigyelni, ezekben az országokban fegyelmezett közvélemény, mint egységes szervezeti erő fogadja és hajtja végre a kiadott rendelkezéseket. Törekedjen erre a magyar közvé- mény s hamarosan látni fogja, hogy saját érdekében cselekszik, ha Így tesz. 6 így harcol Jób... A nagy harcok ideje rámuakadt... A próbatétel jóbi végtelenje... Állni szerelnék, mint a sziklaszál és roskadozva nézek Istenemre. Az atyai kéz kemény vesszeje ilyen csapást még nem sújtott szivemre... S bármerre indul: sötétbe zuhan, Miig lényt keres és megnyugvást remegve. Néha úgy érzi: most Iát valamit. Megtalálta a'titkot s jaj megérti... És meghajolfés elfogadja, el, Imit at Atya imigyen mért néki, CsOndes imádság szentelt kfinnyei Hullnak a véres, sebmarta rögökre ... De jön a sátán, száll a gondolat > szétkuszál mindent, mint a szél zórógve. Iz enyh fiiét szent órái fölé /ihart kavar és kételkedést, vádat | marokra fogja, mint a börtönßr I repülésre fellendOlfi szárnyat. 5h jóbi harc I Esengß küzdelem I kz atyai szem hunyva tán fölötte?! Ddaadott engem is, gyermekét, fogy lelkem végső húrjáig feszítse... 1 ? ís meggyötörjön nappal, éjszaka, Söröm lerágja, testem eleméssze... .. De mégis érzem, alaktalanul, fogy nem maradok préda a kezébe. .. Nincs még látomás, fényes bizonyosság, 2sftk homályos, halk, megrezdfilö ének: fa minden elvész, testem nélkül is ÍI6 Megváltóm — megtalállak Téged I Kővé enné Huszár Jolán Űkapám üzenete Ükapim még a főidből élt, nagyapámnak szőlője volt, az apámnak kertje van, nekem az sem jutott. Városban élek, ahol sötét házak között köbe burkolt mindent az élet, s csak unott kövek vesznek körül. Az aszfaltok repedéseiben még páré sem terem. A kocka-kövek közül fel nem üti fejét a fű... Van néhány virágom, kókadt fejű városi virágok. Váltig várom, legalább tövükben kinőne valami dacos tarack, papsajt, libahur, akármi, valami ijedt paraszt virág, tanyán is csak loppal megtűrt szemét, ami félve-lopva nyílhat, — ne zavarja meg a tanya szemét. — ... talán meglelném benne flknagyapám hazahívó hazaváró üze«étét. Alföldi Géz*. I Mikor a nagyszékelyi lovakat elkötőtték. Irta: id. dr Kiss István. _______TOLWflMEGYEI PJSflfi_______ Né gy bokor arató volt Rácegre- sen, az öreg Grónay kasznár idejében ezelőtt 70 esztendővel. Egy- egy szentlőrinci meg kisszékelyi, kettő pedig nagyfzékelyi lakosokból állott; az előbbiek mindig gyorsabbak voltak, mint az utóbbiak. Most is hogy az alsó majornál be fejezték az arató rész cséplesét, a magyarok siettették az elmérést, hogy napnyugtára hazaérhessenek. A németek egy kté áldomásra Is készültek, azért maradtak utolsónak. Hoztak egy fél akó sillerbort, egy kenyeret, sót, paprikát, hagymát, mert az aratógazda, Nethling Komája volt a Hufnagel juhász számadónak és ez egy fél birkát Ígért az áldomáshoz. Mindjárt aprították a húst, a hagymát és nagy tüzet raktak a bogrács alá, a birkaistálló végében, mert kivül erős nyugati szél kerekedett. A két kocsi gabonával megrakva szintén egyhelyen állt, hogy a lovak a saráglyából nyugodtan egyék a szénát. A paprikás kitünően sikerült, jól is elfogyasztották, mert 6 székelyi emberhez több pusztabéli is csatlakozott. A bor is igen Ízlett és csendes ejtőzésnek adták magukat. Egyszer csak felugrik a Krautrepp Hans, hogy újra /essen a lovaknak is valamit. Egy jajkiáltás. Eltűntek a lovak 1 s mind a 6 német egyszerre talpon volt Ösztönszerüleg futva siettek a Sióhid felé, mert csak arra vezethették őket, arra volt a Dunához vezető tolvajut, ahol a jószágot eltüntették Csakugyan találkoztak a nagy Lázárral, ki rézfokosára támaszkodva őrizte a szigetbe vivő utat. Megtudták, ^hogy 3 paksi em- I bér vezetett erre 4 lovat, de nem lefelé mentek a belső hídnak Dorog | iránt, hanem fölfelé Bikács iránt. Megösmerte az egyiket, kit Pörnye Jóskának csúfolnak, ez tavaly lopta el egy hízóját és nem tudták elcsípni. Most vigyázzanak, ne menjenek felfelé, mert azok úgy is lefordulnak Györkönynek, csak siessenek Dorogra, ott a cigány soron a Vak Miska befog mindig ilyen veszedelmes útra, aztán menjenek a Bústóig. Ott fele a homoki szőlőárokba, fele a malomárokba húzódjék meg. Most nincs benne viz Ott keskeny az országút és megnyomhatják a tolvajokat. Akképpen is történt* Amint gyanútlanul csendesen vezeti a 3 em bér a lovakat, hirtelen kiugrik 8 ember az árkokból, mert a csősz és egy juhász is segített a németeknek. Közrefogják a lovakat, az emberek szétugranak és a szőlő között eltűnnek. Előzőleg azonban a csősz gazda Pörnye Jóskának egy jót odasózott a fokosával. A lovak szerencsésen megkerültek, de a szegé iy csősz adta meg az árát. Harmadnap egy vidékiforma szűrös gubás ember állítja meg a csőszt Maga volna itt a csősz és Lázár János a neve 1 Az vagyok, mit akar. Hát azt izeni magának a Pörnye Jóska Paksról, hogy ha egy hét alatt innen el nem hordozkodik mindenestül, akkor mindenét felpörkölik és családját meg, a jószágát mind kiirtják. Ezt a komoly fenyegetést nagyon a lelkére vette a csősz gazda és segy héten bélül mindenestül elhm** dozkodott a vejéhez Szakályba, amely elég messze van Pakstól is Racegrestől is és itt nem talált rá a Pörnye Jóska A piros madár Irta: P. Bércek Gizella Nem volt szép. Se tolla, se lába nem volt, nem is volt élőlény. Egyszerű, fából faragott, pirosra mázolt, meglehetősen durva alkotás volt ez a piros madár s az volt a rendeltetése, hogy szembenlevő társával együtt egy vastag függönyrudat tartson az előszoba nagy ablaka előtt. Mindössze ennyi volt az istenadta, mégis betolakodott az életembe, hozzámnőtt és bár én örökre búcsút mondtam annak a háznak, ahol félesztendeig lakótársam volt, soha se fogom elfelejteni, mert útjelzője lett vándorlásomnak. A vele való találkozásom úgy történt, hogy másfélévi kényszerű távoliét után visszavágytam elhagyott városomba. Rögeszmévé vált bennem, hogy ha én visszamegyek, minden a régi lesz újra. Régi otthonom kapuja megnyílik előttem, kedves bútoraink visszacsúsznak a helyükre, a temetőben megnyílik egy virágos sir, valaki kiszáll belőle és hazajön A konyhában Fáni néni főzi a jó ebé det, Terus, kettőre térit az asztalon, csörren a kulcs a kapuban, köszöntjük egymást, mintha semmi sem történt volna és minden megy a maga rendjén. Csak vissza kell mennem, újra kell kezdeni mindent, mert hiszen csak egy álom volt az egész. Ettől a rögeszmétől hajtva, ész nélkül csomagoltam és minden jó zan lebeszélés dacára mentem. Hazamentem! Megérkeztem egy idegen hónapos i szobába. Valami nagyon keserű Szeftsziírd - Borvldékl Bortermelők ****«»**' Pinceszövetkezete Orvosságnál többet éri Aki issza — hóttig él! ajánlja iillitliira szekszárdi »arts honit valamint különleges csemegeborait, kicsinyben és nagy ban. — Árajánlattal és mintával a központi pincészete szolgál: Telefon 21-85 Szekszárd, Várpince. Telefon 21 85 Budapesti borpince b Vili, Bangha Béla-ntca <9. szám 1943 december 25. érzés szorította a torkomat, de nem akartam tudomásul venni, csak kicsomagoltam lázasan s csakhamar régi szőnyegjeim, képeim s térítőim diszitették szobámat. Kiszaladtam a temetőbe, felkerestem néhány barátnőmet s este fáradtan lefeküdtem. Reggel az ágyammal szemben levő ablakon át megpillantottam a madarat A vele szemben levő madár nem látszott be hozzám, ahhoz tehát semmi közöm sincs. Néztem, néztem a madarat és találgattam, ugyan mi lehet ? Veréb ? Nem! Galamb ? Talán galamb. Ezt a madarat én minden reggel látni fogom — gondoltam sóhajtva — Ez lesz az én életem társa itt az önkéntes száműzetésben. Akkor már bizalommal leszek hozzá S akkor ennek a madárnak bevalottam, hogy nagyon, nagyon csalódtam. Kár volt, nem lett volna szabad idejönnöm Idegen itt nekem minden, üres az egész város. Bármily kedvesek is hozzám az emberek, számkivetett, hazátlan bolygó vagyok én már itt, akinek nincs kit hazavárni, aki a legárvább árva ezen a világon. A temető! Istenem, a halottak fölényesek. Nem szóinak, nem felelnek. A sir mély, onnan feljönni nem lehet s oda élve nem mehet le ember Mit keresek én akkor itt ? Mindegy piros madár, én félesztendőre jöttem ide, én tehát itt maradok, itt maradok és téged minden reggel látni foglak, te csúnya piros bagoly. Mert végre rájöttem, hogy se veréb, se galamb, hanem bagoly. Egy rosszul fantáziáit kuvik madár. j Múltak a napok. Ólomlábakon jártak s én minden reggel elmeséltem a festett halálmadárnak fájdalmamat, az pedig igy gyötört engem: Kmrik í”' ■Krovlkt^Mft"fceresel»'Törirt f - Neked itt már semmi helyed nincs. Kuvik ! Kuvik ! A régi otthonodban idegenek laknak, neked oda már nem lesz visszatérésed. Szereted talán ezt a hónapos szobát ? Jó itt ne*ed ? Kuvik ! Kuvik ! Kibírod itt félesztendeig? Kukik! Kuvik, he-he-he! Kethonapi ott tartózkodásom alatt meglátogatott az idősebbik fiam. — Aggódva kérdezte tőlem ! Hogy érzed itt magadat anyám ? Jó neked itt ? Mosolyogva feleltem, hogy jól, fiam, hogyne érezném jól magam, hiszen itthon vagyok. Azután szabadságra jött a fiatalabbik Két hónapot töltött nálam. Megszinesedett az életem. A manóval se találkoztam, mert az ágyamat átadtam a nyakigláb legénykének és én háttal az ablaknak egy rövid pamlagon aludtam. De mikor a fiam eltávozott s újra elfoglaltam az ágyat, az első reggelen rám vigyorgott a madár. Elment a fiad ! Kuvik ! Kuvik ! Megint egyedül maradtál, he-he-he 1 Menj te is, menj el innen, mert megöl a bú ! Kuvik 1 Kuvik ! De én csak kivártam az utolsó hónapot. Nehezen múlt az idő, de tudtam, hogy a madárnak van igaza. Én többé ide nem jövök vissza, maja csak néha egy egy napra, akkor is csak a temetőbe egy forró imára. Nem haragudtam már a madárra, csomagolgattam s minden elküldött csomagnál odaszóltam neki, no piros madár, már ez is elment. Majd megyek én is nemsokára, húsz nap múlva, tizenkilenc nap múlva s lassan elmúlt az idő. Egy nyirkos őszi hajnalon kimentem a vasútállomásra. A vonatot várva elrévedeztem a temető felé. Búcsúzkodtem, beszélgettem, i Egyszer csak eszembe jutott, hogy | nem búcsúztam el a piros madár- I tói. Pedig hányszor elgondoltam, hogyha majd elmegyek, kajánul be- I lenézek a lyukas félszemébe és oda-
