Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-04-29 / 32. szám
TOLNAMEGYEI DJSAfi Változatlanul pompás előadásokkal gyönyörködteti Károlyi János kitűnő társulata Szekszárd közön* ségét, amelynek szombaton és va sárnap operettujdonsággal kedves kedett. Az esküvődön én is ott leszek című szenzációs darab került ez alkalommal bemutatóra és az előadásnak úgy a zenei, mint a táncos és rendezésbeli része magával ragadta a hallgatóságot. Hétfőn Bónyi Adorjánnak A milliomos cimü kacagtató vígjáték újdonsága ment igen gondos rendezésű, pompás ősszjátéku előadásban. A szereplők — éppúgy mint az előző napokon — most is művészetük legjavát adták. Szerdán X. Kérő, a Vígszínház hatalmas sikerű operettujdonsága megy. ; Csütörtökön 2000 pengős férfi a Magyar Színház nagysikerű vig- játéka. Pénteken filléres helyárak mellett Fityfiritty, a pompás operett. — Állategészségügyi telep Tamásiban. A földmivelésűgyi miniszter elrendelte Tamásiban állategészségügyi telepnek, hullafeldolgozónak stb. létesitését. Ennek az intézménynek a létesítéséből a törvény- hatósági ebadó alapból 200.000 P-t fognak igénybe venni. — A Donaueuropa uj száma. Magyarország németnyelvű duna- völgyi folyóirata legújabb számában Álgyay Pál államtitkár a magyar közlekedéspolitika aktuális kérdéseiről, U. v. Hassel követ az európai, J. Horvath a horvátországi, J. K. F. tfaumann a romániai, Duka-Zólyomi Norbert a szlovákiai kÓzlekedésűgy- röl, U. Guglielmetti aDunamedence szerepéről az uj európai rendben, G. P. Genoff a visszacsatolt területeken folyó bulgár kulturmunkáról ir. Gazdag nemzetiségi, gazdasági és irodalmi rovat egészíti ki a bonyhádi földink, Gál István budapesti tanár szerkesztésével megjelenő Donaueuropa uj számát. Ára 1*50 P, kapható mindenütt. — Körorvosi lakásépítés. Nagy- szokoly község elöljáróságának előterjesztése alapján a képviselőtestület akként határozott, hogy a körorvos számára megfelelő modern lakást építtet. Az építés költségeire a község kölcsönt vesz fel. — Tessedik Sámuel úttörő munkásságát méltatja születésének két- századik évfordulója alkalmából vezetőcikkében a Magyar Föld legújabb száma. A magyar falu képes hetilapja a jó tavaszi takarmány- keverék összeállításáról, a vetőgép helyes beállításáról, a Péti-sóval műtrágyázott kukoricafőid terméseredményeiről, a jószágnak a legeltetés megkezdése előtti tavaszi gondozásáról, a házikert okszerű kihasználásáról közöl szakcikkeket. Érdekes képekben számol be a szarvasi Tessedik emlékünnepről és a kisalföldi gazdaifjak vizsgájáról. Elbeszélést, verset, háborús képeket, kisgazdák cikkeit, piaci és váTELEFON: 22—11 Szerdán, április 29. Csütörtökön, április 30. V1LÁ8N0Z1 Legújabb olasz film I Két Kitűnő rendezéssel I anya Igazgató: KRENNER JÓZSEF Főszereplők: Az előadások kezdete: Maria Danis, Bella Starace, Síanatl, Dlna hétköznapokon: Va 7 és */i® órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5, 7 és 9 órakor. Romano stb. Nagyszerű kísérő műsor és UFA híradó sári árakat, rendeleteket és sok más hasznos, érdekes cikket és képet találuvk benne. — Mutatványszámot küld a Magyar Föld kiadóhivatala, Budapest, VII., Erzsébet-körút 7. — A Vöröskereszt javára műsoros estet rendezett a nagymányoki levente csoport. Az ést 100 pengőt juttatott a Vöröskeresztnek. Ffist- telen napot is rendeztek a leventék. Ennek az eredménye 5440 cigaretta, 53 csomag dohány volt, ez alkalommal könyveket és gyűjtöttek a katonáknak. — Uj irnoki állás. Báta község képviselőtestülete elhatározta, hogy községi irnoki állást szervez. — Féláru vasúti jegyet kapnak a szabadságon levő munkások. A kereskedelmi miniszter féláru vasúti kedvezményt biztosított a munkásoknak fizetéses szabadságuk idejére. Április 11-től december 11-ig szól a jegy érvénye, melyet utalványon kell beszerezni. — Elhelyezkedés a hadigyártásban. Az iparügyi minisztérium felhívja a hadianyaggyártásban elhelyezkedni kívánókat, ha valamely szakiskolai képzettséggel rendelkeznek, jelentsék teljes címűket a budapesti kerületi iparfelűgyelőségen. — Végzetes baleset. Hyenkor tavasszal megkezdődik a gyermekek játéka. Forster János dunakömlődi kis iskolás gyermek is szeretett a hosszú tél után a szabadban játszani. A temető melletti fákra mászkált. Valamitől megijedt és olyan szerencsétlenül esett le, hogy egy faszilánk átfúrta a kis testét. Súlyos állapotban szállították a szekszárdi mentők a kórházba. — A kiveszett lucerna pótlása. Tekintettel az utóbbi három év igen rossz lucernamagtermésére, lucernavetőmag olyan kis mennyiségben állott a gazdák rendelkezésér, hogy az a belföldi szükségletet is csak részben elégítette ki. A földmivelésűgyi minisztérium felhívja a gazdák figyelmét, hogy akik kiveszett lucernájukat pótolni akarják és elegendő vetőmag nem áll rendelkezésűkre, igényeljenek vörösheremagot, amelyből még megfelelő készletek vannak — A baromfiak új ára. A közellátási miniszter megállapította a baromfiak eladási árát. Kg-kint a csirke 2*50 P, kacsa 2*40 P, liba 270 P, tyuk 2 — P, pulyka 2 — P, gyöngyös 2*— P, az árhoz vidéki piacon kg-kint 10 fillér felárat lehet hozzászámítani. Vidéken az I. és II. klasszisu libamáj ára 2 pengővel olcsóbb, mint Budapesten, de így is 6-7-9 pengőbe kerül az ízletes falat. — A marhabögöly kötelező irtása. A földmivelésűgyi miniszter elrendelte a marhabőgöly kötelező I irtását. Mindenki köteles szarvas- 1 marháit minden év április hó 15. | és junius hó 30-ik napja közötti I időben időnkint megvizsgálni, vagy I megvizsgáltatni és az azokon található marhabögölylárvákat elpusztítani. Az irtásra vonatkozó utasítás minden községházán betekinthető. A rendelet rendelkezéseinek megtartását a helyi állategészségügyi hatóság és a hatósági állatorvosok ellenőrzik. Amennyiben^ a szarvas- marhának a birtokosa, illetőleg a legelőbirtokos kötelezettségének nem tesz eleget, a marhabőgölylárvák- nak elpusztításáról a helyi állategészségügyi hatóság a szarvas- marha birtokosának, illetőleg a le- gelőhirtokos költségére gondoskodik. Állatvásárra, tenyészállatvásárra, állatkiállitásra csak azt a szarvas- marhát szabad felhajtani, amelyen a marhabögölylárvákat a felhajtás előtt elpusztították. A rendelet értelmében pénzbüntetéssel kell sújtani azt, aki a fent felsorolt rendelkezéseket nem tartja be. A bőgölylárva sokféle módon okoz kárt. A lárva által okozott gennyesedés, kelevény fáj az állatnak, ezért állandóan nyugtalankodik. A nyugtalankodás pedig károsan hat a növendékállat fejlődésére, az igavonó állat munkateljesítményére, a hízó állat súlygyarapodására és a fejős tehén tejelésére. A sok gennyes kelevény undorítóvá, fogyasztásra alkalmatlanná teszi a levágott marha húsát, úgyhogy abból sokat ki kell vágni és el kell dobni. A legnagyobb kárt azonban azzal okozza ^ a bögöly- lárva, hogy a bőrt átfúrja és éppen a bőr legértékesebb részeit, a hát és az ágyéki táj bőrét teszi tönkre. Az ilyen átfúrt bőr, ha később a lárva kivándorlása után be is gyógyul, teljesen ép már sohasem lesz s kevesebbet ér. mint az ép bőr, mert a cserzésnél könnyen kilyukad, egyenetlen lesz, a fényezést nem veszi fel. Több millióra becsülhető az a kár, amit a marhabögölylárva ilyen módon okoz. Kiadót Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Ki. Vezérigazgató: Schneider Elemér. 53 darab ivarérett, nagy szőrhozamu angora nyúl 94 modern férőhellyel 1600 pengőért eladó. Darabonkint is eladó. — Érdeklődni lehet: Beck Jenőnél, Decs. 230 Fk: 615/1930. Pk. 3375/1930 Árverési hirdetmény. Dr Vajda Zsigmond ügyvéd által képviselt Rényi lenő javára hátr. 439 P 57 f tőke és több követelés és járulékai elejéig a gyönki kir. járásbíróság Pk. 3375/1930. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől Gyünkön 1930. évi november hó 8-án lefoglalt 1965 pengő becsértékfl ingóságokra a gyönki kir. járásbíróság Pk. 3375/1930. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, Gyünkön, 405-406. szám alatt leendő megtartására határidőül 1942. évi május hó 4. napjának délelőtt 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, el fogom adni. # Gyönk, 1942 április 5. Szabó József kir. bir. végrehajtó. Hem lesz gondja a szölőpermetezésre, mert az olasz, német és magyar szabadalom, az Asepsln 413 (esüstíöllc) tökéletesen pótolja a rézgálicoldatot. Előjegyezhető még április hónapban Czéh István gépkereskedésében, Szekszárdim, Széchenyi utca I. szám. 224 Meghivő. A Simontornyal Artézi Kristályvíz Bt. 31.évi rendes közgyűlését 1942. évi május hó 17-én, délelőtt 11 órakor, a Simoníornyai Takarékpénztár Rt. tanácstermében fogja megtartani, melyre a tisztelt részvényeseket ezúton is tisztelettel meghívom. . Simontornya, 1942 április 24. Dr Martin József elnök. 1942 április 29. Tárgysorozat: í. Közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes és 1 közgyűlési jegyző kijelölése. 2. Igazgatóság jelentése, mérleg megállapítás), nyeresége felosztása tárgyában határozathozatal. 3. Felügyelőbizottsíg jelentése. 4. Alapszabály szerű időben benyújtott indítványok tárgyalása. 237 M kir. államépítészeti hivatal 2146/1942. Szekszárd. Hirdetmény. Alulírott hivatal közli, hogy a dunaföldvári mezőgazdasági iskola igazgatói lakás építésére hirdetett versenytárgyalást f. évi május hó 8-ról május hó 22-re halasztotta el. Szekszárd, 1942 április 25. M- kir. áliamépítészét! hivatal 235 Szekszárd. Cementáru gyáramban akkordmunkások akik ilyen üzemben dolgoztak, felvétetnek flntschenbacher Ödön és Fia cementárugyárosnál, Szak- szárd. Telefon: 22—62. 234 A gyönki királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 2730—1942. tkv. szám. árverési hlrdetméng-hlvonaL Dr Arbanász Zoltán végrehajtatónak, — Wildanger Mihályné sz. Lieb Katalin, Lieb Károly, Lieb István, Lieb Ottó, Lieb János, Vaskó Sándorné szül. Lieb Katalin, Lieb Antal, Lieb Rozália, özv. Teieiling Adámné sz. Lieb Anna végrehajtást szenvedők elles indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 300 pengő tőkekövetelés és járulékai behajlása végett a | Hőgyész községben fekvő és a hőgyészi 613. számú tkvi betétben felvett I. 1—3. sorszám 1344:, 1345. és 1346. hrszám alatt felvett szántó a Beltelekben 412 D-öl, ház Kolozsvári utca 66. öisz. alatt udvar és gazdasági épülettel a Beltelekben 212 □ öl és kút a Beltelekben 3 G-öl területtel ingatlanokra. 3154 P 50 f, az ugyanezen betétben II. 1—3. sorszám, 1467., 1468. és 1469. hrszám alatt felvett szántó, legelő és szőlő művelési ágú Homokhegyen dűlőbeli 340, 313 és 1321 G-öl nagyságú ingatlanokra 758 P 50 f kikiáltási árban elrendelte. Az árverést Hőgyész községházánál 1942 évi augusztus hó 18. napján délután 2 órakor, fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlanok az 1345.. hrsz ingatlant a kikiáltási ár felénél, a többi, ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10%-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi Vára kell kiegészíteni. Gyönk, 1942 április 10. 231 Dr Mosonyi Gusztáv' kir. járásbiró. Molnár félé nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Felelős vezető: Koretzky János.)