Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-10-04 / 72. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1941 október 4. — Országos vásár. A kéfyl or- | szágos állat- és kirakodóvásár október 14-én lesz megtartva, melyre vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. — A vagyonváltság búza árát 1941. évi október hóra a pénzügyminiszter a földmivelésűgy miniszterrel egyetértőleg métermázsánként 30 pengőben állapi ti meg. — A szakadáti leventék tábortüze. Vasárnap, 28-án a szakadáti leventecsoport Major Mátyás és Schultz Ádám tanítók vezetésével nagyszabású tábortüzet rendezett gróf Széchenyi emlékére. — Megjelent a tábortűznél a diósberényi Levente Egyesület magyar anyanyelvű ifjúsága is Reiter Márton oktató vezetésével. Jelen volt Szakádét község elöljárósága és a falu apraja-nagyja körülbelül 400-as létszámmal. Műsoron szerepeltek magyar és német hazafias énekek és szavalatok, vidám jelenetek. Igen érdekes volt Eberhard József plébános beszéde, melyben Széchenyiről, „a legnagyobb magyarról** emlékezett meg. Külön kiemelendők a fiuk tréfás jelenetei, melyekkel a közönséget szórakoztatták. Mindenki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a németajkú ifjak talpraesett magyar kifejezéséről. E kedves tábortűz sokáig fog élni a lakosság emlékezetében, mert ilyen még Sza- kadáton nem volt. — Megjelent a Magyar Szárnyak uj száma. A német követség légügyi attaséja nyilatkozik a magyar repülők nagyszerű teljesítményeiről a Magyar Szárnyak uj számában. A Tömör vadászszázad naplójának nagyszerű, aranybavésett lapjai elevenednek meg az olvasó előtt. A délukrajnai hősies légiharcok eredményeit elevenítik meg a nyomtatott sorok. Disits repülőőrnagy légikrónikája, Udvardy Jenő repülőszázados a világ minden tájáról összegyűjtött repülő híranyaga teszi változatossá az uj számot. A székesfehérvári repülők sportünnepélyéről gazdag képanyagot hoz. Ezenkívül a folytatólagos repülőregény, repülőujságirók nyilatkozatai és a gazdag háborús képanyag tarkítják az uj számot. A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Kívánságára mutatványszámot küld a Magyar Szárnyak kiadóhivatala (Budapest, VII., Király u. 93). Gazdasági cselédek és munkások kitüntetése A földmivelésügyi miniszter abból a célból, hogy a gazdasági cselédeknek, gazdasági munkásoknak és föld (kubikos) munkásoknak serkentő példát nyújtson és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a gazdasági munkavállalók körében erkölcsi elismerést is nyerjen, a fentemlitett olyan gazdasági alkalmazottak részére, akik az egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, magatartásuk és jóravalóságuk által társaik közül kitűntek, hűséges szolgálatuk elismeréseként az 1942. évben pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kíván adományozni. E célból a - jutalmazásra javaslatba hozandó egyének nevét, íak- helyét, személyi adatait — szolgálati viszonyuk körülírása mellett — legkésőbb 1941 október 10-ig közölni kell az illetékes főszolgabírói hivatallal, illetve Szekszárdon a polgármesterrel. Csak azok hozhatók javaslatba, akik ilyen kitüntetésben eddig még TELEFON: 143 OILAft Igazgató: KBENNEB JÓZSEF Az elóadások kezdete: hétköznapokon: */a 7 és llt9 órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5, 7 és 9 órakor. Pénteken Szombaton Vasárnap Vasárnap 3 órakor a heljár 40, 60 és 80 fillér. Szilágyi—Eisemann—Békeffy reprezentatív magyar operettje filmen: Tokaji aszú A szív, az élet, a szerelem vidám filmremeke, ízes, színes, szellemes, Ötletes. — Tánr, muzsika, ének 1 Szereposztás: Tarczali Darázs Katalin, a tokaji Nagyasszony, Fedák Sári. Leánya a gyönyörűséges Lidiké, Bordy Bella. Szeniczey méltóságos úr Mihályffy Béla. A »méltóságos urfi«, Páléczy László. Az ellenállhatatlan, Erdélyi Mio*, és reménytelen rajongója, Pethes Ferenc. A »tekintetes unoka«, Maga Lacika, látszanak még a filmben: Keéry Panni, Bilicsí, Dajbnkát Ilona és Bihary. Magyar világhiradó nem részesültek, azonkívül példás és hűséges viselkedés mellett legalább 30 esztendőt töltöttek egy munkaadónál, illetve egy gazdaságban. A feltételek a főszolgabírói hivataloknál, illetve a szekszárdi polgármesteri hivatalban megtudhatók. Munkabérpötlékok áthárítása Az Árellenőrzés Országos Kormánybiztosa 126.086/1941. sz. leiratára való hivatkozással, a pécsi Kereskedelmi és Iparkamara ezúton hívja fel a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének kötelékébe nem tartozó gyárvállalatokat, hogy a munkabérpótlékok és egyéb költségtöbbletek áthárítása iránt intézkedő 119,100/1941. ÁK. sz. leirat és az áthárításra vonatkozó egyéb rendelkezések tekintetében minden hozzáforduló gyárvállalatnak (gyár- szerű üzemnek) a szükséges felvilágosítást a kamarai hivatal készséggel adja meg. $uM Mi lesz vasárnap? A déldunántuli egységes első osztály csapatai ötödik fordulót játsszák vasárnap, október 5-én. Megyebeli csapataink a Simontor- nyai BTC kivételével vidéken játszanak. Simontornyán a Mecsek- szabolcsi SE csapata vendégszerepei. A hazai csapat győzelmét jósoljuk. Szigetváron a Cipögyári FC ellenfele a Szekszárdi TSE lesz. Áz utóbbi hetekben javuló irányzatot vett TSE-nek alaposan kell dolgoznia, hogy ismét pontot is szerezzen s küzdenie, hogy az eddigi mérkőzésein kiharcolt fölényét győzelemmel tetézze, mert hiába a fölény, ha gól nincs és pont nélkül kénytelen a pályát elhagyni. Reméljük, hogy most már a csapat magára talál és minden tagja kitesz magáért a győzelem érdekében. Szigetváron amúgy is van törleszteni valója a szekszárdi együttesnek a nyár folyamán elszenvedett két vereségért, Bízunk a csapatban és most már győzelmét várjuk. Nagykanizsán a ZMNTE ellenfele a Dombóvári Vasutas SE csapata lesz vasárnap. A javuló dombóvári fiuknak majd alapos küzdelemben lesz részük, és bízva a DVSE küzdő szellemében győzelmét, legrosszabb esetben a mérkőzés egyik pontját jósoljuk részére. Pécsett: PBTC—PEAC és Zsol- nay—DPAC mérkőzések kerülnek sorra. A PEAC ellen a PBTC győzelmét, mig a második mérkőzésen döntetlen eredményt várunk. Komlón: K S E — Nagykanizsai Vasutas SE találkozó ígér jó sportot, mely a vendégek győzelmét sejteti. konyhádon: BZTE—Pélmonos- tori SC másodosztályú mérkőzés jelenti a város sporteseményét. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. m Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik elköltözött férjem temetésén megjelentek, ravatalára koszorút helyeztek s fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Mindazoktól pedig, ak knek veszteségűnkről gyászjelentést nem küldtünk, megértő elnézést kérünk. Szolgáljon mentségünkre, hogy a súlyos csapás váratlanul ért minket. özv. Péntek Jenőnó és gyermekei. Értés item a nagyérdemű közönséget,hogy telepemen fűtési szenek kaphatók. — Megrendelhető: Steiger Istvánnál, Szekszárd, Alkotmány utca I. szám. — Telefón 46. 477 A szekszárdi kir. járásbíróság, mint telek-- • könyvi hatóság. 7370—1941. szám. Árverési hlrdelmény-klvonoL Fuksz Ferencné szül. Horváth Julianna végrehajtónak, Fuksz Ferenc végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 400 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Ocsény községben fekvő s a 2270. számú betétben A f 1. sorsz. 6783. hrsz. szántó a S'rázsahegyen 702 □ öl x/* rész terhelve özv. Fuksz Ferencné szül. Búzás Rozália özvegyi haszonélvezeti jogával 25 P5 25 f, A t 2. sorsz. 6784. hrszámu szántó a Strázsahegyen 552 Qöl */« rész, terhelve özv. Fuksz Ferencné szül. Búzás Rozália özvegyi haszonélvezeti jogával 20 P kikiáltási árban, ezen ingatlanjutalékok azonban'a fedezeti elvre tekintettel külön-külön sem adhatók el és dr Albersz Rezső és dr Dulln Jenő csatlakozónak kérelmére 1492 P 50 f, dr Kunczer lenő ügyvéd csat akozott kérelmére 1670 P 05 f, és a végrehajtató kérelmére 2003 P 75 f áron alul. Az őcsényi 4431, számú betétben A I. 1., 4, és 6. sorsz. 3840/3. hrsz. nádas az Ebesen ártér 199 O-öl, 3842/3. hrsz. szántó az Ebesen ártér 1 hold 242 Q öl, 3843/3. hrsz. rét az Ebesen /rtér 307 öl összesen 1431 pengő kikiáltási árban; ezen utóbbi ingatlan azonban a fedezeti elvre tekintettel sem adható el: a végrehajtató kérelmére 1492 P 50 f, dr Knnczer Jenő csatlakozott kérelmére 2522 P 50 f áron aluf. Az árverést 1941. évi október hó 20. napján délelőtt 9 órakor Őcsény községházánál fogják megtartani. Az árverésre kerülő ^ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem ad-, ható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10°/o-a, melyet a magasabb ígéret ugyanannyi %-ára kelt1 kiegésziteni. Szekszárd, 1941 junius 22. I 514 Dr Székely Lászlói kir. járásbiró. Flschhof Sünde ír* li Mnnkfizuefltö Alapítva 1912-ben. — Szekszárdi , Báré Augusz Imre-u. 22. — OFB eng. 1 1922 óta IB1 Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kérek Pénzkölcsön közvetítés (cink bekebelezésre) Húzok Szekszárdon. AVújvárosban nád- I Rét. A szekszárdi határban 10000 öl (2 ■ — tetős, 1 szoba kony- 1 - darabban is eladó) Qöle 1 P 5a: hás ház, ára 2100 pengő. (332Ö) Jól elkészített 3 szobás ház csendes, pormentes helyen, ára 6300 P. (3305) A vasúthoz közel 3 szoba konyhás ház, ára 6500 pengő. (3284) 5 lakásos ház, 1800 pengő bérjövedelemmel, ára 18.000 pengő. (3270j Az alsóutcán jól megépített 3 szoba konyhás kertes ház, ára 9500. P. (3329) A város központjához közel, 4 szobás ház, fürdőszobával, 400 öl kerttel, * ára 16 000 pengő. (3258) Ház vidéken S Őcsényben 300 Q-ölön fekvő gazdasági épület. Ára 3500 P. (3311) Őcsényben 2 szoba konyhás, cseréptetős ház 900 öl kerttel, ára 6500 P. (3325) Bonyhádon 2 szobás konyhás ház, — ára 11.000 pengő. (3274) Tolnán 500 öl területen fekvő 6 szobás úri ház parkban, ára 30.000 pengő. (3333) Szőlők. Petrében 1800 öl szőlő tanya — 11 nélkül, ára négyszögölenként 70 fillér. (3336) Bödőben 650 öl, ára 950 P. (3277) Sovány teleken, az országút mellett 1200 Qöl, ára D ölenként 2 P 50 f. (3288) 2800 öl tanyás szőlő az Iványölgyben, ára 5000 pengő. (3327) Szekszárdhoz 4—5 Im-re, lakható, tanyás, 2000 öles szőlő, □-öle 3 P. (3332) Birtok. Tolna megyében 80 kát. hold — birtok uj épületekkel, ára Qölenként 1 P 30 f. (3297) Korcsma. Falusi korcsmát, esetleg mészárszékkel és füszer- üzlettel keresek bérbe. Nagyobb magyar községben 10—15.000 P-ig jc menetelő korcsmát keresek vételre fillér. (3295) Szántók. Porkolábvölgyben 1000 Qöl,.. —— Qöle 1 P 30 f. (3294X Baranyavölgyben 1200 öl szántó, ára Q- ölenként 80 fillér. (3303) Házhelynek való szántó 250 öl négyszögöle 5 pengő. (3310)lí Ragoznán 472 öl, ára Q ölenként 1 pengő 30 fillér. (3283)> Bérlet. Tolna megyében 250 kishold jó homokbiitok. Évi bér 100 métermázsa rozs. (3326) Malom. Pestmegyében, nagy magyar ^— községben 10 járatú malom, ára 65.000 pengő. (3293)? Üzlet. Nasy magyar faluban 42 éve fenn- — i álló üzlet jól megépi ett házban, át- - adó. A ház ára 7000 P. Ehhez 10,000 öl szántó is bérelhető. (3314) Ingóság eladás. Eladó könnyű kétüléses —--2-——i— (hátsó kocsisüléses) — kucsiri öcsi, ára 600 pengő. (3000/51). — Fekete bőrfedeles hintó, ára 500 pengőd (3000/50). Zománcozott bádogágy sodrony- betéttel 50 P (3263). Sport gyermekkocsi 12 P. Asztal 162X106 cm nagyságú 20 P. (3000/33). 5 drb esztergályozott függönytartó, darabja 2 P, Alig használt sülyesziő valódi Singer varrógép 450 P (3000/43). Fehér márványlapos éjjeli szekrény 15 P. Diák íróasztal 20 P (3263) Ingóság vételre keresek: ■ Négyüléses, könnyű homokfulót, vagy hasonló kocsit — 20 HP Cormick-traktorhoz használt átresát. — 3 hektós borprést. Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. irőalzatgyár rt., Szekszárd. (Fel. vezető: Rácz Pál.) X