Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)

1941-06-07 / 42. szám

TOLNAMEGYEI UJSlfl 1941 junius 7. A szekszárdi polgári fiúiskolái cserkészek zászlóünnepélye A fentiek alapján a szekszárdi intemátus ügye befejezettnek tekint­Igen jó hangulatban elfogyasz­tott ebéd után a társaság tagjai ismét szétszéledtek s újból gyö­nyörködtek szakmájuknak meg­felelően a sebészeti, tüdőbeteg, bel­gyógyászat, szülészeti, röntgen, el­mebetegosztályok érdekes megoldá­saiban, majd ismét a konyhát, mosó­konyhát, kórházi húsüzemet, pék- mühelyt tanulmányozták. A vendégek közül a következők neveit sikerült feljegyezni: Salamon szfv. tanácsos, a budapesti kórházi ügyosztály vezetője, Elischer prof., Soós Aladár prof. e. ü. főtan, és neje. Mihalkovlch Szt. Istvánkórház igazgató és neje, Wolf Károly prof. fővárosi kórházak igazgatója, Bállá főorvos, Pelldti István kalocsai kórházigazgató, Pásztor Imre hód­mezővásárhelyi főorvos, Korompay nyíregyházi igazgató, Jaeger mis­kolci főorvos és neje, Cserei, Techány kecskeméti igazgató, Szarvas András a pestvidéki kamara elnöke, Eggen- hofer esztergomi igazgató és neje, Forln kapuvári igazgató és neje, Szabók szolnoki kórházigazgató, Fekete poliklinikai igazgató, egye­temi magántanár, gondnokok, élel­mező tisztek és mérnökök, orvosok kb. 130 fő. Az ország legkitűnőbb szakembe­reinek a szekszárdi kórház kitűnő vezetésére vonatkozó elismerő nyi­latkozatait mindenesetre a legna­gyobb örömmel és megelégedéssel veheti tudomásul a vármegye és Székszárd közönsége. Igen nehezen tudta a rendezőség ismét összeszedni az utazó társaság derűs hangulatú tagjait, kik hatal­mas késéssel indultak Székesfehér­várra, miközben folyton éltették a házigazdát s dicsérték a látottakat. Sajtókamari rendelet a tiszteletpéldányok és az előfize­tőknek nyújtott külön kedvezmé­nyek megszüntetéséről Az Országos Magyar Sajtóka­mara, hogy a háborús viszonyok folytán a lapkiadásra háruló rend­kívüli nehézségeket némileg eny­hítse, kénytelen volt egyes meg­takarítási rendelkezéseket életbe léptetni, amelyek minden lapkiadóra nézve egyaránt kötelezőek. Ezek szerint a budapesti és vidéki sajtó­nak egyaránt megtiltotta tisztelet­példányok adását, valamint eltiltotta a lapkiadókat bárminemű ajándé­kozás, pályázat és rejtvénymegfej­tési jutalom, kedvezmény nyújtásá­tól. Ezen tilalom kiterjed minden előfizetésgyüjtéssel foglalkozó vál­lalkozásra is. Tudva, hogy az általános anyag­drágulás, a hiányzó vasutszállitás helyett beállított autó, sinautó és repülőgépszállitás hatalmas t u I- kiadásai alig elviselhető terhe­ket rónak a lapkiadásra, az olvasó- közönség bizonyára megértéssel fo­gadja az Országos Magyar Sajtó­kamara kényszerű intézkedéseit. Országos Magyar Sajtókamara. A szekszárdi polg. fiúiskola 685. sz. „Krammer János“ cserkész- csapata pünkösd vasárnapján tar­totta zászló- és otthonavatási ünne­pélyét. A megye minden részéből összesereglett cserkészek, levente- ifjúság, továbbá nagyszámú és elő­kelő közönség jelenlétében kezdő­dött a cserkésznap. A zászlóanyai tisztet vitéz Vendel Istvánné töltötte be. Az ünnepélyt megelőző napon a cserkészek lampionos, zenés sze­renáddal kedveskedtek a zászló­anyának és a három koszorúslány­nak : Szongott Beatrix, Tihanyi Nene és Vendel Mária urleányoknak. — Másnap reggel 6 órakor zenés ébresztő volt. Kilenc órakor kezdődött a tábori mise, amelyen résztvett vitéz Maii Kovács Imre főispán és felesége, Szongott Edvin alispán és felesége, vitéz Vendel István polgármester és felesége, vitéz Tihanyi Szilárd al­ezredes és felesége. Istentisztelet után az országzászlő előtt megkezdődött a zászlóavatási ünnepély. — A leventezenekar a Hiszekegyet játszotta, majd Patacsi József hittanár, cserkésztiszt mélyen- szántó beszédben mutatott rá a zászló jelentőségére. Horváth Jó­zsef polg. isk. cserkész szavalata után Gáncsov Károly tanár, cserkész­parancsnok felkérte a zászlóanyát a zászlónak a szalaggal való fel­ékesítésére. A zászlóanya »Légy résen“ jelszóval helyezte el a sze­get s kötötte fel a háromszinü selyemszalagot, mely után a jelen­levő előkelőségek következtek. Az ünnepély befejezéseként közel kétszáz cserkészfiu tett hűségesküt a zászlóra és a 10 cserkésztörvény szerinti életre. Pünkösd másnapján tartotta a szekszárdi Garay János gimnázium öregdiák Szövetsége vitéz Vendel István elnöklete mellett évi rendes közgyűlését. Vitéz Vendel István elnök többek között rámutatott a diákszövetség évi munkájára, különösen pedig a szövetségnek a magyar tehetség­védelem ügyében tett lépéseire és erőfeszítéseire. A tehetséges ma­gyar fiuk támogatásának legjobb eszközét egy intézet megalapításá­ban látja. Ezt az intézetet a diák- szövetség szép feladatának tartja. Többek hasonló értelmű felszóla­lása alapján a diákszövetség hatá­rozatot fogadott el, melyben ki­A zászlószentelést követte a csa­pat uj otthonának avatása, ahol az előbbi ünnepély résztvevői mind megjelentek. Az otthonavató ünnep­séget a Szekszárdi Daloskör a Hiszekeggyel vezette be, mely után Gáncsov Károly csapatparancsnok meggyőző erejű beszédben mutatott rá cserkésznevelésünk egyik sarko- /atos erősségének, a cserkészotthon­nak szükségességére. A beszéd után a Szekszárdi Daloskör a fohász c. dal előadásával aratott megérdemelt sikert. Kecskés János cserkész szavalata után vitéz Vendel István polgármester, mint az iskola fen- tartója adta át az otthont rendel­tetésének. A polgármester mély- értelmü szavai után a Himnusz eléneklésével ért véget az ünnepély. A vendégek még sokáig elgyö­nyörködtek a magyaros bútorokkal, kitűnő ízléssel berendezett hangula­tos cserkészotthonban, megállapítva, hogy a cserkészek munkája munka mögött ott volt a szépet kutató és meglátó szem, a tervező gondolat, az állandóan irányító kéz: a cser­készfiuk lelkes, önzetlen parancs­noka, a tehetséges fiatal tanár Gán­csov Károly, aki több évi munkájá­nak eredményét látta jutalmazva a sok őszinte elismerésben. Az ünnepélyes alkalomból a pa­rancsnoksághoz üdvözlő levelet kül­dött: dr Koch Nándor tankerületi kir. főigazgató, dr Papp Antal a Magyar Cserkészszövetség orsz. elnöke, Éry Emil orsz. ügyv. elnöke, dr őrffy Imre kincstári főtanácsos, felsőházi tag, dr Szakáts Pál orsz. gyűlési képviselő» dr Gaál Dezső kir. ügyészségi elnök, vitéz Gerenday Ádám polg. isk. igazgató. mondta egy az iskolával kapcsola­tos internátus megalapítását, ki­küldte a létesítendő intézmény ter­veit kidolgozó és a hatósági enge­délyt biztositó szerv tagjait. A közgyűlésen a 30. évi érett­ségi találkozóra egybegyült öreg­diákok a polgármester lelkes fel­hívásának hatása alatt a helyszínen egy ágy felállításának költségeit ajánlották fel (300 P), a szekszárdi MANSZ példájára. Ugyanakkor egy másik évfolyam öregdiákjai egy hely létesítésére szintén akciót indítot­tak. Egyben elhatározták, hogy fel­hívást intéznek a többi öregdiák­évfolyamokhoz hasonló lépések té­tele érdekében. hető. Ezzel igen régi igény nyert kielégítést. A mostani nehéz köz­lekedési viszonyok mellett Szek- szárd vidékének vasúton bejáró ifjú« sága csak nagy nehézségek árán végezhette középiskolai tanulmá­nyait Amint a hatósági engedélye­zés megtörténik, az iskola vezető­sége a tudnivalókat közölni fogja a közönséggel. A diákszövetségi közgyűlés az át­helyezése miatt főtitkári tisztéről le­mondó dr Tóth Béla bírósági tit­kár helyett ügyvezető-elnök válasz­tását határozta el. Erre a tisztségre Bereznay István árvaszéki elnököt kérte fel. Mellette működik a gim­názium részéről összekötő szerv­ként a Mayer Péter tanár. Dr Tóth Béla a budapesti kör ügyeinek ve­zetését vállalta el. Kuliurdélutánok A Vas Gereben Irodalmi és Mű­vészeti Kör a pünkösdi ünnepek alatt Nagydorogon és Sárszentlő- ríncen tartotta meg kulturdélutánjait. Nagydorogon pünkösd első nap­ján a községi iskola nagytermében folyt le a kulturdélután, amelyen gróf Széchenyi Domonkos felsőházi tag s a község értelmiségén kívül nagyszámú hallgatóság vett részt. A Himnusz eléneklése után Joó András ref. lelkész üdvözlé a meg­jelenteket és az illusztris előadókat, megnyitva a kulturdélutánt. Majd Bozóti János ügyesen adott elő Ady verseiből. Ezután dr Toporczi Emil, a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának tagja, tartotta meg mindvégig lebilincselő elő­adását az aktuális külpolitikai kér­désekről. Koretzky Etel tanítónő vezetése alatt a Leánykör adott elő ügyesen, kedves magyar nótákat. Majd dr Halmos Andor ny. tanügyi főtaná­csos, a Vas Gereben Kör díszelnöke olvasott fel egy kedves novellát A Leánykör énekszámai után Hidasi János róm. kát. lelkész mondott köszönetét a közreműködőknek, be- rekesztve a tanulságos kultur­délutánt, mely a magyar Hiszekegy eléneklésével ért véget. Sárszentlőrincen pünkösd hétfőjén a nagyvendéglőben tartották meg a kulturdélutánt, melynek nagytermét zsúfolásig tölté meg a hallgatóság. A magyar Hiszekegy eléneklése után Fábián Imre, ág. ev. főesperes nyitotta meg klasszikus beszéddel a kulturdélutánt, üdvözölvén az elő­adókat s a hallgatóságot. — Vitéz Nagy István igazgató-tanító vezetése mellett a dalárda adott elő régi magyar nótákat, szép kidolgozás­ban. Majd dr Toporczi Emii, a Magyar Külügyi Társaság kiváló előadója tartotta meg figyelemmel kisért és a magyarságot érdeklő európai problémákról előadását, melyért lelkes ovációban volt része. | A dalárda újabb szereplése után dr ; Halmos Andor ny. tanügyi főtaná- { esős egy kedves novellával járult Hadlemiekmfivek, orszöszászlók. templomfelszerelések művészies kivitelű síremlékek készítése és raktár márványból és műkőből — kedvező fizetési feltételekkel Mutschenbaclier Ödön és Fia (üutsclieobacher Jms) *kőfaragó, szobrászati műterme, sirkő’nagyraktára J Szekszárdi Horthy Miklós-ut 14—16—18. szám Fiók sirkőraktárak: Tolna és Kakasd 5 I Internátus létesül Szekszárdon

Next

/
Thumbnails
Contents