Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-08-28 / 61. szám
1940 augusztus 28. Mindenféle sabondtl a hivatalos árakon vásárol, rak j tárra és hajóra szállít a Futura albizományosa: Blum Mátyás cég i Szekszárd. 386 — Betörtek dir Matzon főorvos szekszárdi lakásába. Dr Matzon Gábor, az OTBÁ tolnamegyei fő* orvosa tudvalévőén hónaitok óta katonái szolgálatot teljesít és szekszárdi lakásában senki sincs, mert t'ávolíéte tartamára felesége felköltözött Budapesten lakó szüleihez. A főorvos szombaton rövid szabadr ságra Szekszárdra érkezvén, megdöbbenéssel látta, hogy lakásában betörök jártak. A tolvajok az önzetlen lakásból ellopták az összes iehérnemüeket, valamint, számos ezüst tárgyat is. A kár megközelíti a tízezer pengőt Az áHamreüdőrség a tettesek kézrekeritésére megindította a nyomozást, amelynek azonban lapunk zártáig eredménye nincs en. — Egyelőre nem közlekedik az „Árpád“ sinautóbusz. A Máv. igazgatósága szombaton éjszaka 0 órától kezdődő érvénnyel ismét korlátozta a bennünket érintő fővonal vasúti forgalmát, amennyiben vasárnappal kezdődően egyelőre nem közlekedik Budapest keleti pálya'- udvar és Ujdombóvár között a Budapestről 14-25 órakor indulni szokott Árpád 1004. sz. sinautóbusz, amely eddig tudvalevőleg 16’37 órakor érkezett meg Ujdombóvárra. Úgyszintén nem közlekedik ennek ellenjárata, az Árpád 1001. számú siri- autó sem, amely Ujdombóvárról 21 ’20 órakor szokott indulni és Budapest keleti pályaudvarra 23 óra 26 perckor szokott megérkezni. — Nem közlekedik továbbá ennek a két járatnak Ujdombóvártól Pécs felé közlekedni szokott része sem, vagyis az Árpád 1906. és az Árpád 1901. számú sinautóbuszok, valamint továbbá az ugyancsak Pécs felé közlekedni szokott 1916. és 1917. számú. Előbbi 17*40-kor indult Ujdombóvárról, utóbbi pedig 7*55-kor indult Pécsről. — Pénteken, szombaton és vasárnap ismét magyar film kerül a szekszárdi közönség elé Az utolsó Wereczkey a címe ennek a rendkívül érdekes darabnak, melyet Zala- béry János novellájából irt filmre Orbók Attila; Szetéczky Zita, Hajmássá Miklós, Vaszary Piri, Csortos Gyula, Kabók Győző, Hidvéghy Vali, Bilicsi Tivadar, Dán Etelka, Kürthy György, Ladomerszky Margit, Zala Karola a főszereplői ennek a nagysikerű magyar filmjátéknak, amelynek az a meséje, hogy egy szállítmányozási nagyvállalatnak leány: Wereczkey Erzsi a kitűnő cégveze- HSje* Tipikus dolgozó nő ez az Erzsi, * aki egy családi ereklyeként Őrzött TOLNMEOT ÚJSÁG régi bibliában megtalálja a Werdet- keyek végrendeletét, ámeTy szerint á mándoki kastélyban van elrejtve a nemzetség kincse-vagyona. A leány fel akarja kutatni a kincset, amely a kastély fiatal tulajdonosának a I hálószobája falába vánL a tervrajz . szerint befalazva. Különböző kalandok után előkerül a kincsesláda, ( azonban üresen. A kincskeresés azonban mégsem volt eredményfelen, mert Wéreczkejr Erzsi félesége | lett a csinos fiatal és gazdag földbirtokosnak. A bájos darabót Szlá- tináy Sándor rendezte és ő irta a kisérő zenét is. — Dijnoki állások szervezése a községekben. A jelentékenyen felszaporodott közigazgatási teendőket számos község alkalmazottal nem képesek élvégezni és emiatt dijnoki állásokat kell szervezni' Fürgédén, Dőryzombán, Felsőnyékén, Kisdorogon, Bonyhádvarasdon, Ta- bódon, Madocsán, Magyárkeszin, Nagylányokon, KismányoRon, Re- gölyben, Nagykónyiban, Sárszent- lőriricen és Tevelén. Oláh vandalizmus. Erdély szépségekben gazdag magyar földjén a román vandalizmus erőszakoskodása a magyarság sok nagy történelmi alakjának és alkotásának em- lékét, szobrát torié Össze, sénfiírti- sitette meg. 1919 május 13 án el- , távolították helyéről a marosvásárhelyi Petőfi-szobrot. 1920 augusztus 18-án ledöntötték a nagy magyar szabadsághősnek, Kossuth Lajosnak nagyszalontai szobrát. 1921 március 1-én levették Mátyás király kolozsvári szülőházáról a magyar feliratot. 1921 március 25-én ledöntöttük Nagykárolyban a Kossuth- szóbrot. Í925 május 7-én Kolozsvárott eltávolították gróf SzécheftjK István mellszobrát a Széchenyi-téri kútról. 1926 október 19-én leroim bolták a 48-as honvéd-emlékszob- rot. 1923 április 21-én Arad város tanácsa levétette a kultúrpalota töri- I tériélmí Tábláit* 1924’ január 7-én ledöntötték a nyárádszeredai Bocs- kay-szobrot. 1925 julius 2-án miniszteri rendeletre lebontották az aradi 13 vértanú szobrát és a Kossuth-szobrot. 1936 szeptember 26-án ledöntötték a szatmári székesegyház falábán elhelyezett Szent László és Szent István szobrokat és azokat darabókra törték. Mindez csak néhány példa a sok román pusztítás közül. — 30.000 német diák és diáklány segített az aratásnál. A keleti német vidékeken a termés gyors betakarítása érdekében 30JQQ0 német diák ís M&fifly állt tóénte*" 1 sen hiunkába. A főiskolai hallga* tók és halfgatónők mindenütt kitünően beválta^. Átmeneti Intézkedések a nyolc- osztályú népiskolák felállításé- j nál. A nemrég életbelépett törvény biztosította a népiskolák nyolcosz- j tályuvá való fejlesztését. Addig i$, 1 amíg a törvény végrehajtása tárgyé- ’ ban a szükséges rendelkezések kiadhatók, a kultuszminiszter most külön rendeletben a következő iskolai évre átmenetileg a következő intézkedéseket tette. Mindazokban a népiskolákban, ahol az elmúlt is- | kólái évben a VII. és Vitt. osztály I már működött, ezek további műkő- i dését az előző évihez hasonlóan folytatják. Azokban az iskolákban viszont, hol tavaly csak hét osztály ] működött, a Vili. osztály felállítását biztosítani kell* Azokban az iskolákban, ahol eddig csak hat osztály működött és a tantermek és a tanítók száma szaporítás nélkül lehetővé teszí a népiskola további kiépítését, a VII. osztály megnyitható- Azokban az iskolákban, ahol a népiskola VII. osztálya csak az uj tanévben nyílik meg, a továbbképző népiskola működését folytatja. Olyan nyolcosztályu népiskoláknál, ahol a fink és a lányok közös oktatásban részesülnek, a felsőbb tagozatot a férfitanitó látja el. — Súlyos baleset az Istállóban. Bátor Györgyné 39 éves bölcskei asszonyt az istállóban olyan sze- rettcsétlénüí rúgta fejbe a lova', hogy életveszélyes állapotban szállították be a szekszárdi kórházba. — Vérmérgezés. R i b a Géza diósberényi lakost súlyos állapotban beszállították a szekszárdi kórházba. Riba öt héttel ezelőtt megszúrta a lábát, azonban nem vetett ügyet a sérülésre, amely úgy elmérgedt, hogy kórházi ápolásra van szüksége. — Rendelet az utcák, terek elnevezéséről és a' kötelező házszámozásról. A belügyminiszter a közelgő népszámlálásra való tekint tettel elrendelte, hogy az ország 10.000-nél nagyobb létszámú községeiben az utaknak és tereknek nevet kell adni, továbbá a házakat . és a telkeket sorszámmal kell ellátni. A munkálatokat még ebben az évben, legkésőbb december l-ig kell végrehajtani. A házak, illetve ingatlanok sorszámozását úgy kell végrehajtani, hogy a házszámozás az utakon, utcákon és közökben a község középpontjától kiindulólag páros és páratlan számozással a TELEFÖtft ítt Szerdán, aug. 28. Csütörtökön, ang. 29 uilásH0ZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon: l/a 7 és 9 óralcoi1,' i vasár- és ünnepnap: és 9 órakor. 3, 5, 7 Adolf Wohlbrück főszereplésével bemutatásra kerOl: Viktória királynő Főszereplők: Annái Meagle és Adolf Wohlbrück Világhirodó ________________________________ Bl rtohparcellázás Székesfehérvártól 16, a Balatontól 18 km-ré, a birtokon lévő 2 berakodó vasútállomással, keresztülvezető köves úttal, 4 majorból álló 22M kát, holdat birtokot, téglából épült kitüoő karban lévő épületekkel együtt parcellázunk. Fekvése lankás, kódmentes. Talája kévés homokkal kevert fekete agyag. Altalaj agyag. Lóherét, lucernát kitünően megtermi. Értékesítési lehetőségek, közlekedési viszonyok elsőrendüek. Szép gyümölcsöséi nagy jövedelmet biztosítanak A téj 22—24 fillérért értékééíf- hető. — Bővebb felvilágosítást nyújt: Wiesner 0. f. B. eng. blrtoklrtnh Bonyhád. - Telefon: Ifi. jobb- és baloldalon, a tereken, vízparton vagy más egyoldali belépési helyeken pedig folytatólagos számozással történjék. Á saroktelkét és az átmenő felkeket minőkéi oldalról, azokat á teíkeket pádig, amelyeknek későbbi felosztása valószínű, tíz folyóölenként több száminál kell ellátni. — A férfiak javára tolódik el a német születési arányszám. Az 1939 május 17-ik német népáiám- lálás adatai Szerint a nők számbeli túlsúlya Németországban hovatovább eltűnik. A férfilakosság száma az 1933-as népszámlálás óta 4*6 százá- lékkal, 37.090,000 rőt 38.752,.00bl ré, a nőké viszont ugyanakkor csak 3’2*/o kai, 39.351,000^6140.612,000- re emelkedett. B I m «I A k 4 * Szekszárdon, a Eláll O naz. Rákóczi utca 50. számú, 5 szobából (tórdószoba) és hozzá- tartozó helyiségekből átló, jólnrban lévé ház szabad kézből eladó. — Érdeklődni lehet: Rákóczi-utca 46. azám alatt. ifi — Mindenki hordjon magánál személyazonossági iga^elvátiyiL A mai rendkívüli viszonyok fokozottabb ellenőrzést kívánnak a hatóság részéről, de mindenkinek magának is kötelességé, hogy á hatóságnak segítségére legyének. Éppen ezért ajánlatos, hogy mindenki hörd1- jon magánál személyazonossági igazolványt Legmegfelelőbb fényképes igazolvány, de ha ez nincs, megfelel a bejelentőlap is. Ha ninós. arcképes igazolvány, igen célszerű akár egy amatőr fénykép hátuljáira is rávezetni a személyi adatokat, hevet, születési évét, helyet, foglalkozást és ázt az elöljárósággal, vagy a rendőrséggel láttamoztatni. — Munkára kényszerítik a kóborló cigányokat. A cigánykérdés, amely a’ kŐzVagyönbiztonság szempontjából igen fontos problémát jelent, még ezideig nem jutott el a végleges megoldáshoz. Most a belügyminiszter ismét szigorú rendeletben intézkedik, hogy sehol se tffrjenek meg munkanélküli cigányokat. Ahol ilyeneket felfedeznek az illetékes hatóságok, azonnal szállítsák őket munkatáborba. Így remélhetőleg hamarosan véget vetnek a cigányok kóborló életmódjának, ami eddig örökös rettegésben tartotta' különösen a falusi gazdákat. Természetesen ez a rendelet nem vonatkozik a cigányzenészekre, akik már beleilleszkedtek a polgári társadalomba. Az ő munkanélküliségük más elbírálás alá esik.