Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-08-28 / 61. szám
TQLNAMEfíYEI DJSifl ka kormányelnöki pálcát, anPfflvktknerrfcftiát szfbb, |ob|^|)OÍ| dogabbgtvő mj&ezeueí A kézség, mw b^ké^ vallja őéwülöttjéfiek} öslihte ragaszkodásának és nagyrabecsülésének azzal óhajt kifejezést adni, hogy nevében örökifi meg aoha- sem hervadó államférfiul érdemeit. A községi képviselőtestület az előadói javaslatot indokaival együtt eiMangu lelkwedéfMl határozattá eijföte s azt nteghiroetls után ártörvény ható sági bizottsághoz fogja felterjeszteni, azzal, hogy pártolóan juttassa azt a belügyminiszter döntése elé. Olasz győzelem Afrikában: Brft-Szomáiia elfoglalása Augusztus 20-án az olasz rádió* állomások világgá röpítették a hirt: ßerbera elett. Ez a rövid hír azonban a maga fasiszta egyszerűségében is történelmi fordulópontot jelent, mert az angol Szomália elfoglalásával Olaszország az el$Ő bomlasztó csapást mérte az angol birodalom kétszáz éven át sérthetetlennek hitt területére. ,/ Ennek az eseménynek azonban nemcsak ez ajelképe* értelme van: óriási fontossággal hir miiyl erkölcsi, mind hadászati» mind pedig gazdasági szempontból. Brkólcsi jelentősége két irányban is kidomborodik: emeli az olasz csapatok harci kedvét ás lendületét, mert oly győzelmet vívtak ki, amely példa nélkül áll a hadtőrté- nelemben. — Az olasz katonáknak ugyanis nem csupán a kiválóanjfel- szerelt és a hegyi harcokhoz külön-« legesen kiképzett indiai, rhodéziai és angol fehér csapatokkal kellett megküzdeniök, hanem Is kellett győzni ők a terep és a kiima szörnyű nehézségeit is. Az 55 fokos hőség» a teljes vízhiány és 2000 méteres magasságokban felállított angol erőditmény-vonal azonban nem jelentettek akadályt az olasz fehér csapatok mindent elsöprő lendületével, haláltmegvető bátorságával és az olasz hadvezetőség zsenialitásával szemben. Az erkölcsi siker másik oldala az a hatás, amit az olasz győzelem a benszülöttek között, de főleg az arab világban fog gyakorolni, mert ezek a népek csakis az erőt tisztelik- Ez a hatás már megmutatkozott abban, hogy az angol zsoldban álló benszülött csapatok nagyrésze az elmenekülés helyett felvételét kérte abba az olasz hadseregbe, amely két hőt alatt elfog- (alt egy kétszerakkora területet, mint Csonka-Magyarorszég. Óriási jelentősége van Brit-Szo- mália elfoglalásának hadászati szempontból is: az olasz támaszpontok közelebb kerülnek Adenhez, a Vörös-tengeri és az Indiai-óceáni hajózás teljesen olhsz ellenőrzés alá került és egyben felszabadul egy egész hadsereg, amelyet most már más arcvonalon lehet felhasználni. Ezekhez a szempontokhoz hozzá keli még vennünk Szomália gazdasági erőforrásait : a 170.000 négy- zetkilóméternyi területnek rendkívül gazdag — mintegy 6 milliónyi — állatállománya vah. Nagymennyiségű | gumit, kévét, olajmagvakat termel [ és két fontos gyarmati kikötővel | rendelkezik. A sőrs mégegyszer igazságos volt Ott érte a csapás Angliát, ahat pár évvel ezelőtt Olaszországot akarta megalázni: Kelet-Afrikában. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország! — A főispán és alispán Buda* pesten. Vitéz Madl Kovács Imre főispán és Szongott Edvin alispán hivatalos ügyeknek a minisztériumokban való elintézésére Budapestre utaztak. — Herceg Esterházy Pál dr szerdán Dombóvárra érkezett és néhány napot a közeli Tüske pusztán fog tölteni. — Névnap megváltás. Gaál János szekszárdi apátplebános folyó hó 29-i névnapja megváltása címén harminc pengőt adományozott az őcsényi római katolikus templom javára. — Tanfelügyelői látogatás. Dr Halmos Andor tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő, az elmúlt hét folyamán Dombóváron járt és az iskolákban, valamint az óvodákban látogatást tartott. Mint a Vöröskereszt vármegyei főmegbizottja, a helybeli Vöröskereszt Fiókegylet vezetőségével is érintkezésbe lépett és a Dombóváron felállítandó Vöröskereszt Kórház munkálatainak aa állásáról kimerítő információkat kért. — A Magyar Anyák Nemzet- védő Bizottsága, melynek szekszárdi ünnepélyéről előző számunkban már. megemlékeztünk, Tolna vármegye területén az alábbi sok- gyermekes anyáknak adott kitüntetést és jutalmat: Szekszárdon: Papp Istvánná, Vécsei Jánosné, Szűcs Mihályné, Cziráki Ádámné. Bonykádon; Vainer Józseíné, Hanjbold Kájrolyllé. Danaföldváron Mendí j Pálné, Kővics Ferencáé, Csesznek Jánosné, Móricz Jánosné, Bán Istvánná, Simon Józsefné, Szelestei Mártonná, Zsebők Istvánné. Pakson: ózv. Hegedűs Györgyné, özv. Bálint i Györgyné. Tamásiban: Reinhardt | Andrásné, Varga Istvánné. — A közúti autóbuszforgalom korlátozása. A MÁVUf autóbusz- üzem szekszárdi kirendeltsége értesíti az utazó közönséget, hagy e hó 25-vel kezdődőleg a további intézkedésig az alábbi autóbuszjáratok nem indulnak: 6*25 órakor Szekszárd—Dónafőldvár, — 6*25 órakor Szekszárd—Siófok, — 16-40 órákor Dunafőldvár—Szekszárd, — 18*45 órakor Siófok—Szekszát“d. Dunafőldvár—Fülőpszállás viszonylatban autóbuszjárat nem közlekedik. — A pécsi m. kir. tudományegyetemre az f940/41. fanévbén az I. évfolyamra felvehető hallgatók' ; számát a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ekként állapította meg: az evangélikus hittudományi karón 50, a jog- és államtudományi karon 180, az orvostudományi karon 80 és a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karon 50. — Házasság. Vitéz Zsigmond Géza és Rendás Irén folyó hó 25 én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Szerdán—csütörtökön egymillió dollár költségbe került nagyszabású történelmi filmen mutatja be a szekszárdi Világ-mozi a Viktória királynő cimü nagyszabású történelmi életregényt. A múlt század közepén azzal kezdődik ez a szinte felülmúlhatatlan filmremek, hogy Viktória hercegnő 16 éves korában Anglia királynője lesz. Az uralkodói teendőkbe előbb Lehzen bárónő, nevelőnője és udvarh ölgye oktatja*, majd lord Melbourne miniszterelnök vezeti be államfői ügyeinek intézésébe. Uralkodásának második évében beleszeret Albert szász-koburgi hercegbe, akinek felesége lesz. Most már a fiatal és ambiciózus hercegi férj befolyása alá kerül, aki óriási tudásával nagy, hasznára van az angol birodalomnak. Az uralkodónő boldog házasélete alatt Anglia a legdicsőségesebb évtizedeit éli. — Hosszú évek boldogsága után Albert meghal ős a királyné örök gyászt ölt férjéért. Mint özvegy is egyre I aratja politikai sikereit és uralkpr ■ dásának gyémántévfordulóját nagy I fényben és pompában ünnepelték meg Nagy Brittania birodalmának népei. A darab, főszereplői Anna Néagle és Adolf Wohlbrück, akiknek bravúros alakítása csak emeli a rendkívül pazar látványosságu film csodás értékét. Pótbeirások. A szekszárdi zárda elemi iskolában a pótbeirások szeptember 2-án lesznek. — 3-án Veni Sancte és 4 én megkezdődnek az előadások. — Előléptetés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Lovag Katalin kísdorogi róm. kaf. helyettes tanítónőt — mostani állomása helyén — rendes fanÜónŐvé léptette eiö. — Tanitónőválasztás. Harray Mária dombóvári okléyelés tanítónőt Nyirtasra tanítónőnek választották meg. — Szőlőbirtokosok figyelmébe. Felhívjuk a szőlősgazdák ügyeimét arra, Hogy a vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében a pero- noszpóra és litharmat áltál okozott károsodás esetén adóelengedésnek van héíye. Ezt az elengedést kérni kell. Ä kérelmei a károsodás után, dé legkésőbb szeptember hó 15-ig kell benyújtani. A kérelmet akár egyénileg, akár csoportosán léhet a községi elöljáróságnál eszközölni. I Az elmúlt évek tapasztalatai alap- I ján nem győzzük eléggé hang- ; súlyozni, hogy a bejelentési hátár- l idő elmulasztása esetén az adóelén- j gedésre számítani nem lehet. — Halálozás. Csermák Károly a Simontornyai Takarékpénztár Kész| vénytársaság nagyérdemű pénztár- noka folyó hó 21-én hirtelen élhunyt. A megboldogultat, aki gazdag tudásával, bölcs tanácsaival és szeretetreméltóságával 38 éven át páratlan ügybuzgalommal és pontos munkával szolgálta intézetét, nagy részvét mellett helyezték őrök nyugalomra. t>r Oosztonyt Ferenc kovácsréti jegyző, életének 37. évében, f. hó 2Ö-án Beregszászon elhunyt. Halálhíre nagy részvétet keltett Paks társadalmában. Czéh József a Szekszárdi Takarékpénztár tisztviselőié, levente oktató, a m. kir. 18. honv. gy. ezred III. zászlóaljának hadapród őrmestere, hosszú és kínos szenvedés után a nyíregyházai Erzsébet-közkórházból való hazahozatala után a szekszárdi Horthy Miklós-közkórházban 26 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 27-én volt a kórházból a róm. kát. anyaszentegyház szertartása szerint. Innen kisérték ki utolsó útjára az újvárosi temetőben levő családi sírboltba. — A szekszárdi Mikes-utca ma- kadám burkolattal való kiépítésre tartott versenytárgyalást Szekszárd megyei város polgármestere: Jel- magyarázat: I) makadám burkolat, II) betoncsövek szállítása. Ajánlatot adtak be ; Szerday István (Szekszárd) I) í 1.219, FI) 3756 P, Hérvai János (Szekszárd) I) 9075, H) 4091 P, Fábián Mátyás (Szekszár) I) 9489, II) 2855, Klem István (Mőzs) f) 10.480, II) 2855 P-veí 1940 augusztus 28. TANKÖNYVEK minden iskola részére beszerezhetők ii Melnár-féle üt WNiys- te papMerokefléséten Telefon 37. Szekszárd, Kaszinó-bazár Telefon 37. Iskola- és egyéb könyvek kötését jutányos áron készítjük