Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-05-29 / 37. szám
2 TOLNAMEGYEI UJSÁŰ 1940 május 29. Ferenc megyés főpásztor az újvárosiaknak kiosztotta a bérmálás szentségét. A bérmálás után ünnepi ebéd volt az újvárosi plébánián. Vasárnap délután litánia volt az újvárosi templomban. A vecsernye végeztével a főpásztor autójába ült és nagy kocsikisérettel a belvárosi plébániatemplomhoz hajtatott. — A templom előtt óriási tisztelgő tömeg állott és Virág Ferenc püspök az iskolás gyermekek sorfala közt haladva áldást osztva vonult be a templomba. A kóruson ugyanakkor a Petz Hubert kántor által betanitott és dirigált Szekszárdi Daloskör pompás dalosaival megerősitett gyermekkar énekelte az Ecce Sacerdos Magnust addig, amig a püspök a Szentélyben levő térdeplőjéhez nem ért, ahol rövid imát mondott, majd a főoltártól áldást adott a templomot zsúfolásig megtöltő közönségre. Az áldás után térdeplő zsámolyához tért vissza és megkezdődött a Horváth Károly esperes- plebános által mondott litánia. Ennek végeztével az esperes — úgy mint előző napon az újvárosban — itt is fekete vecsernyét tartott a megholt hivek lelki üdvéért. A szertartást itt is tabernaculum- és sekrestyevizsgálat követte. A püspök a templomból áldást I osztva vonult át az óriási, közönség j sorfala között a belvárosi r. k. elemi iskolába, ahol üdvözlő beszédeket, szavalatokat mondtak a tiszteletére és az itteni elemi iskolások is bemutatták elismerésre méltó énektudásukat. Az iskolalátogatást érmek, emlékkönyvek és szentképek kiosztása követte. Az iskolából a plébánia emeleti nagy szalonjába kisérte a papság a püspököt, aki a tisztelgő küldöttségeket fogadta. Legelőbb a vármegye nevében Madi Kovács Imre főispán tisztelgett, majd dr vitéz Ko- hányi-Szabelly Károlyt, a kegyur képviselőjét fogadta a főpásztor. Ezután jött a város, az állami hivatalok, hatóságok, majd a katho- likus hitközség, a tantestületek, katolikus egyesületek, a tanári karok, az apácák és a hitbuzgalmi társulatok küldöttsége. A püspök a délutánt papjai társaságában töltötte és velük együtt is vacsorázott. Hétfőn reggel 8 órakor volt a püspöki mise a belvárosi templomban, ahol a szentbeszédet a kissé rekedt püspök helyett Nddasy József káplán tartotta. Mise után volt a bérmálás, melynek végeztével a főpásztor látogatást tett a főispánnál, az alispánnál és mindazoknál, akik elébe tisztelgő küldöttségeket vezettek. Délben a püspök a belvárosi plébánián ebédet adott, melyre hivatalosak voltak többen a város és a vármegye vezető egyéniségei közül. Virág Ferenc püspök hétfőn délután 3 órakor tartott litánia után ment át Őcsénybe, ahol kedden kezdte meg sárközi bérmakörutját. A megyés főpásztort elindulásakor igen impozáns módon búcsúztatták a plébániáról, ahonnan annak idején a pécsi püspöki rezidenciába, mint megyés főpásztor bevonult. . Hősök emlékezete A magyar nemzet a törvényhozás elhatározásából az év legbájo- sabb hónapjának utolsó vasárnapját szentelte a világháborúban elesett hősök emlékének. Az 1914— 1914. évek közötti négy keserves esztendő jelzi a magyar kard diadalmas útját. Észak, Dél és Kelet harcmezői mennyi nagy haditettnek voltak tanúi 1 Az orosz síkságok, Galicia hegyei, a román határ, Szerbia, Montenegro hegyei s a Karszt sziklái vérrel áztatott bizonyságai annak, hogy a magyar virtus nem lankadt el hosszú ezeréven át. A magyar dicsőségről legendák keringtek s a tolnai, somogyi, tisza- parti, felvidéki, kisalföldi és székely bakák legvitézebbek voltak a vitézek közt. Nem ök, hanem a belső front omlott össze 8 ez döntött bennünket Trianonba. A magyar vitézeknek pedig ezrei és tízezrei szuny- nyudnak közös, jeltelen sírokban az orosz mezőkön, a volhyniai mocsarak közt a Piave szelíd medrében, vagy a havasokban, az erdélyi hegyek évtizezredes csendes zugaiban. Sokszor együtt feküsznek a volt ellenséggel. — Orosz, román, olasz és magyar békésen nyugosz- nak örök álmukban, mert megtették szent kötelességüket és ha jeltelen sírjuk fölé nem márvány mauzóleum, hanem csak a kék ég mindent körülölelő karja hajol: az ő sirjuk mégis szebb, sokkal dicsőbb minden uzsorás és papir- bakancsot szállító hadigazdag arany- betűs kriptájánál, mert a néma hantokra Isten keze ültet gyönyőrübb- lél gyönyörűbb virágokat s reggelenként az ég harmatja öntözi őket. Idehaza pedig, az itthon maradt maroknyi magyarság : özvegyek és árvák, szomorú szemű édesanyák és testvérek és minden magyar, kinek legközelebbi hozzátartozói nem maradtak is, minden május utolsó vasárnapján meggyujtja az emlékezés fáklyáját. Ebben az évben, Európának ebben az újabb vérzivataros esztendejében nálunk ismét fellobogott a fáklya, mint szivünk szerető, meleg lángja és a nagyoktól le a legkisebb körökig, a városoktól a pusztákig a szeretetteljes tisztelet virágai hullottak az ünnepélyeken a hősök sírja fölé, mert a megmaradt magyarság hálás a hazáért életüket áldozott hősöknek. Ezeknek a hő- [sőknek a példája a tovább küzdő 'magyarságnak újabb századokra, alakjuk messze világit és növeli a nemzeti öntudatot. Példájuk megmarad minden nemzedék előtt és belőlük merít lelkesedést a késő idők magyarja. Szekszárd az előző évekhez méltó fényes ünnepség keretében áldozott most is a világháborúban elesett hősei emlékének. Az ünnepélyen vitéz Madi Kovács Imre főispánnal az élen ott láttuk a polgári és katonai hatóságokat, a társadalmi egyesületeket, az iskolákat, akik most is erőt és lelkesedést meríteni jöttek az ország egyik legszebb hősi emlékművéhez. Az egyes felekezetek templomaiban tartott istentiszteletek után az ünnep a Szent Imre ligetben lévő emlékszobornál a 18. m. kir. honvéd gyalogezred zenekarának Hiszekegyével I kezdődött, majd Lovas Gábor gimn. VII. o. t. szavalta el igen szépen Szathmáry István utolsó kérés cimü költeményét. Ezt követően a Szekszárdi Dalárda énekelte szép kidolgozásban Kárpáthy: Üzenet Erdélyből cimü hazafias dalát, majd dr Szakáts István szekszárdi kir. közjegyző, a Levente Egyesület elnöke mondott költői szépségű, — gyújtó hatású hazafias emlékbeszédet a világháború halott magyarjairól. Megrázó szavakkal vázolta a trianoni szégyenparancs rabtartó szellemének diktátumait, majd azt hangoztatta, hogy a népek nagy mérkőzése közepette az Igazság bennünket, rabmagyarokat is szabaddá tesz és hogy a magyarság igazsága tudatában lábhoz tett fegyverrel várja a legfőbb Hadúr parancsait. És győzni fogunk, mert velünk az Igazság és | ahol az Igazság, ott az Isten! i A nagy hatást, keltő emlékbeszéd után a Szekszárdi Daloskőr éne- 1 Államilag vizsgázott, fiatalabb, katolikus, bécsi német—francia tanítónő, aki 4 évig volt Francia- országban, jó zongorázik, éves bizonyítványokkal rendelkezik, a nyári hónapokra * nevelőnöi didst keres. — Ajánlatokat „szerény igény“ jeligével a kiadóhivatal továbbit. kelte művészies precizitással Révffy- Czuczor Riadóját, amelynek végeztével a m. kir. 18. honvéd gyalogezred zenekarának himnusza fejezte be a műsort. Az ünnepség végeztével a helyőrség diszmenet- ben vonult el a világtengerben úszó ' hősi emlékmű előtt. Egy szép gyönki este... Úgy irom, hogy szép volt, pedig nem ez az igazság, nem szép volt, hanem gyönyörű volt, lelket felemelő, bajokat elfelejtető, aranyos este volt. Azaz, hogy álljunk meg egy szóra: gyönyörű volt a vendég művészek felsorakozása, gyönyörű volt a zene, gyönyörű a nóta és sokszorosan gyönyörű volt magyar szívnek visszaszállni pár pillanatra egy oly nagyon időszerű elmélkedés lépcsőin a nagy múltba, egészen a honfoglalás magyarságáig: jákfai Gömbös Miklós okfejtése mellett. Viszont igazán szép volt a Gyönki Kaszinó elindulása az árviz sújtotta, nyomorba fulladt magyar testvérek íelé és no aztán nagyon szép számmal voltak azon gyönki kaszinó - sok is, akik önként elmaradtak a kaszinó estjéről Vén fejemmel eltűnődöm rajta, hol is maradhattak, de rájövök, gondolkodásom ösvényén : persze, persze, az árviz . . . igen az árvi£ őket is sújtotta, elhordta vagy mi ? Am én most az est gyönyörűségeiről akarok beszámolni. Csak egy hiba van, az tudniillik, hogy én ősz- haju vén ember vagyok, aki sem zongorázni, sem hegedülni nem tudok, bár valamikor jogász koromban egyszer hallgattam Sauer Emilt zongorázni Pécsett és még emlékszem rá, hogy amikor egy-egy számot ledolgozott, akkor sörényes bozontos fejével a hallgatóság felé fordulva biccentett és erre kitört az orkánszerü lelkesedés, tapsoltam én is, mig a tenyerem birta, de persze akkor még meleg volt a napsugár, kék volt az égbolt, virág nyílott és szép.lányok mosolyogtak rám sokat Ígérőn, ma meg még a májusnak is befellegzett, dideregve lessük emin- nét messziről a híreket távol földekről, ahol véres vihar dúl és az emberi elvadult gyűlölet üli orgiáit és embermilliók harapdálják egymás véres torkát a fenevadak dü- hödtségével. Mi, mi pedig kicsiny otthonunkban összezsúfolt csonka Haza szomorú fiai, ezeresztendős magyarok boldogok vagyunk egy pillanatra, hogy az embersorsokat elrendező isteni gondviselés megadta nekünk azt az ajándékot, hogy itt Gyönkön egy estén szivünkben felüdülve, lélekben egy pillanatra megvigasztalódva, önfeledt élvezettel hallgathattuk vitéz Zerinváry János hazánkfiának művészi zongorajátékát, hallgattam én is és lenyűgözte a lelkem, igen: igen a zongorának.is van szive, van érző lelke, mert ez a magyar szív, ez a magyar lélek i beléoltotta művészi tudásával hangszerébe a maga szivének mindent lenyűgöző melegségét. Tapsoltam én olyan szívből, olyan hálás szeretettel, mint valamikor 20 esztendős koromban, de jmost még jogos büszkeségemmel is, mert hiszen a mi művészünk a mienk, a mi fajtánk, — magyar. Aztán hallgattam vitéz dr Szent- lörinczy Géza hegedüjátékát, hát sírt, aztán kacagott az a száraz fa, én meg hallgattam visszafojtott lélek- zettel, örömmel és boldogan: ő is magyar s hozzá még földink, — gyönki külön büszkeség. Ahogyan megszólal vonója alatt hegedűje, olyan melegen markol a szivünkbe, nem csoda, ha az esténk lenyűgözött közönsége újra és újra hallani kívánta és tapssal hálálta meg a nekünk szerzett gyönyört. ' És mit szóljak Fáy Henrik magyar nótáihoz ?. . . Én édes Istenem; hát ebben aztán már benne voltam, ehhez már aztán értettem annyit, hogy nincs ezen a földön szívhez szólóbb, síróbb, zo- kogóbb aal, mint a bánatos magyar nóta, de nincsen vérpezsditőbb, kopogós táncra perditőbb nótája senki fiának, mint duhajságában is lenyűgözően dacos magyarunknak. Sokáig, sokáig cseng még a fülemben minden hallott nóta, rideg öregségemben emlékök messze elkísér. Aztán az est kimagasló értékű külön élménye volt a jákfai Gömbös Miklós elmefuttatása: Ki és mi a magyar ?. . . Csak azt sajnálom, hogy az értekezést haza nem hozhattam, és itthon újra meg újra el nem olvashatom, ezt a mélyen benn a nép* lelkekben kutató, a múltba beásott tanulságokat boncolgató elmefuttatást. Milyen gyönyörű rajza az asszimilált magyarnak: és csak ránéztem lélekbeli boldogsággal a nótás Fáy Henrikre: no lám úgy van, csakugyan úgy van: ennek a -szép férfitipus asszimilált “ magyarnak bizonyosan nincs más hazája, mint ez a szegény, balsorssujtóttá magyar Haza, ennek az asszimilált magyarnak egészen bizonyosan csak egyetlen, drága magyar lelke van, amelyet egészen elhozott ide, erre az asszimilálásra szánt, de sajnos ezen az utón csak döcögve kullogó Gyönkre, hogy lássuk és okuljunk. Aztán hát persze a gyönkiek is szívvel és az árviz szomorú áldozataira gondolva meleg szeretettel dolgoztak az est sikerén, hogy azok, akik messziről jöttek támo-*
