Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)

1939-06-24 / 50. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1939 június 24. járást, amelynek során beigazoló­dik majd, hogy a könnyen végze­tesebbé is válható balesetért és köl­csönös károkért kit terhel a fele­lősség. — Mezőgazdasági munkások szerződtetése Kárpátaljáról. A Tolnavármegyei Hatósági Gazdasági Munkaközvetítő Hivatal közli, hogy a gazdaságok abban az esetben, ha idénymunkára ruszin munkásokat szerződtetnek, kötelesek ezt beje­lenteni Tolna vármegye m. kir. gaz­dasági felügyelőségénél, Szekszárd. — Csütörtöktől kezdve rövidül­nek a napok. Nem kell azonban félnünk, mert hisz a nyár csak jú­nius 22-én kezdődik 8 óra 40 perc­kor s reméljük szebb lesz, mint amilyennek eddig mutatkozott. Ju­nius 1-én a nap hossza 15 óra 42 perc volt, mig junius 21-ig 16 óra 1 percre hosszabbodott. Csütörtök­től e hó végéig az összes fogyás 4 percet tesz ki, mig julius végén már 54 perccel előbb fog sötétedni. — Borzalmas öngyilkosság Bá- taszéken, Kiszingcr Sándorné 32 éves bátaszéki asszony eddig isme­retlen okból borotvával felvágta bal csuklóján és nyakán az ereket s mire rátaláltak már halott volt. A hatóság megállapította, hogy bűn­tény nem forog fenn és megadta a temetési engedélyt. — Gondatlanságból okozott em­berölés vétsége miatt állt bírái elé e hó 22-én, csütörtökön Óvári La­jos 29 éves pálfai lakos. Vádlott ez év április 25-én töltött flaubert pus­kával hóna alatt, ment be óvári . László konyhájába, ahol a puska ' ismeretlen okok miatt elsült és has- . balőtte az ott tartózkodó Volter I Ilonát, aki sérülésébe belehalt. A I bíróság óvárit ezért gondatlanság­ból okozott emberölés vétségében mondta ki bűnösnek és őt egy hó­napi fogházra ítélte, amit azonban 3 évi próbaidőre felfüggesztett. Az ítélet jogerős. — Balesetek. Marosi Erzsébet nagyszokolyi 6 éves kislány társai­val elesett, miközben társai is rá­esvén, annak jobbkarja eltörött — Nägell Mihály 9 éves kakasdi tanuló fészekszedés közben a fáról lezuhant és jobbkarját eltörte. — Szűcs Sán­dor 3 éves decsi kisfiú elesett s balszemhéja teljesen felrepedt. Vala­mennyijüket a szekszárdi kórház­ban ápolják. /Zev&Ue éd utá — Az alosztály! döntő mérkő­zéseket elhalasztották. Az erede­tileg junius 25-ére és julius 2-ára kisorsolt mérkőzéseket egy héttel tolták el, tekintettel azon körül­ményre, hogy a TSE az MTE el­leni mérkőzést meg'óvta, majd az elutasított óvást megfellebbezte és igy az ügyben még nincs jogerős határozat. — A Bonyhádi Zománcgyári TE vasárnap, junius 25-én a TSE csapatát látja vendégül. Érdekes, hogy az uj csapat második mér­kőzésén erősebb ellenfelet keresett. — Ugyancsak barátságos - mérkő­zést játszik Dombóváron a DVSE a pécsi PVSK csapatával. 1835—1939. Simontornya község elöljáróságától. Versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott községi elöljáróság, a simontornyai Vár körüli Szentháromság piactér 333 folyóméter és a Vásártérhez vezető Szent Imre herceg utca 257 folyóméter hosszú szakasza rendezési és lerméskőburkelattal való kiépítési munkáira nyilvános versenytárgyalást hirdet. — Az építés költ ségei biztosítva vannak. Csak szabályszerűen kiállított, aláírt, pecséttel lezárt, sértetlen bo­rítékban elhelyezett és közvetlenül, vagy posta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Az ajánlat »Ajánlat a S'montornyai tér és utcák kiépítési munkáira« j felirattal látandó el és Simontornya község elöljáróságánál folyó évi I Julius hó 15-ón délelőtt 10 óráig adandó be s ugyanezen időpontig kell az ajánlati végösszeg 2 %- ának megfelelő bánatpénzt a község pénz­táránál letenni. — Ajánlatok a községi elöljáróság által kiadott ajánlati Íven és ajánlati költségvetés nyomtatványon tehetők Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásával egyidejűleg igazolni kell, hogy 6 hónapnál régebben esedékessé vált társadalombiztosítási köz tartozása nincsen Aki ajánlatához ilyen igazolást nem csatol, vagy aki­nek kimutatásából kitűnik, hogy az illető a versenytárgyalási hirdetés lejáratának napját megelőző 6 hónapnál régebben esedékessé vált tár sadaiombiztosítási járulékkal vagy díjjal tartozik, annak a 9090—1931. számú M. E. rendelet 31 §-a értelmében az ajánlatához megfelelő jog hatályos engedményt kell csatolni, hogy ajánlata az odaítélésnél figye­lembe vehető legyen. Az ajánlatok Simontornya községházánál 1939 évi julius hó 15 én délelőtt 11 órakor fognak felbontatni, ahol az ajánlattevők vagy azok igazolt megbízottjai jelen lehetnek. A munkára kötelező állami általános és részletes feltételek, s ter­vek a nevezett községi elöljáróságnál a hivatalos órák alatt betekint hetők, ugyanott az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlati költségvetés nyomtatvány pedig ívenként 50 fillérért megszerezhető. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számított 60 napig maradnak kötelezettségben. Az ajánlatnyertes bánatpénzét biztosítékul a vállalati összeg 5%-ára kiegészíteni tartozik. Az épittető községi elöljáróság fenntartja a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, a közszállítási szabályzat értelmében az árakra való te kintet nélkül, szabadon válasszon Simontornya, 1939 junius 19. Torontáli Tamás Szing J&nos községi főjegyző. 380 községi bíró. A bajai alosztály bajnokságának állása 1939 junius 19éig: 1 BTSE 22 17 2 3 76 -26 36 2 TSE _ __ 22 17 2 3 54—30 36 3 DVSE _ 22 15 2 5 49-32 32 4 NSE 22 13 1 8 59-40 27 5 MTE __ 22 12 2 8 58-39 26 6 KSC _— 22 10 6 6 44-41 26 7 Bácska 22 10 4 8 50—51 24 8 BSE­22 6 4 12 40—55 16 9 BTK mmm-­22 7 2 13 38—72 16 1 10 BMTE* 22 2 1 19 13—78 3 11 KAC* — 22 — — — — — 12 MOVE* — 22 — — — — — A KAC és BMüVE csapata visszalépett, a BMTE-tőI két büntetőpont levonva. — A fenti tabella nem valószínű, hogy végleges, mert hiszen a TSE az MTE ellen 3:3 arányban végződött mérkőzését megóvta és újabb bizonyítékok birtokában fellebbezett az elutasított óvás ügyében. Kiadó : Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt, (Vezérigazgató Schneider Elemér.) Szekszárd megyei város 13.635/1939. polgármesterétől. Hirdetmény. Szekszárd város képviselőtestüle­tének 13 581/1939. számú véghatá­rozata alapján az alsóvárosi temető mellett levő régi szaretetháiat nyil­vános árverésen, a legtöbbet ígérő­nek eladom. Az eladási feltételek a közigazga­tási tanácsnoknál (városháza, emelet 10. szám alatt) a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Szekszárd, 1939 junius 21. Dr Ce. Papp Jenő 381 polgármester h. Eladó ház és szőlő 2550 n-öl szőlőmet és Mérei-utca 5 számú házamat kedvező feltételek mellett ^eladom. Eisler Manó ny. városi állat, orvos. 369 Szekszárd megyei város 13.635/1939 polgármesterétől. Versenytárgyalási hirdetmény Szekszárd város képviselőtestüle­tének 13.581/1939. számú véghatá­rozata alapján a város tulajdonát képező Vörösmarty utca 5. szám alatti épület lebontási munkálataira a város területére korlátozott zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek. A zárt írásbeli ajánlatok folyó évi Julius hó 4 én déli 12 óráig adandók be a városi iktatóhivatalba (város­háza. emelet 12. szám). A feltételek a mérnöki hivatalban, a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Szekszárd, 1939 junius 21. Dr Cs. Papp Jenő 382 polgármester h. fennálló füszerüzlet haláleset miatt, előnyös feltételek mellett bérbe kiadó. Cím: özv. Müller Ignácné, Szekszárd. 375 Flschliof fűndor * hiMMtí Alapítva 1912-ben. — Szekszárd, Báró Augusz lmre-u. 82. — OFB eng. 1922 óta VT Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kének “Ü Házak Szehszártfon. ______________ családi ház az ui városban, ára 6200 P. (2954) A felsöuccán 2 szobás cseréptetős ház 300 öl terflleten, ára 3800 P. (2951) A város belterfl'etén 3 szobás ház, ára 7000 pengő. (2940) A város belterületén 6 szobás ház 280 öl területen, ára 12.000 P. (2932) 3 szobás villa, fürdőszobával — ára 6400 pengő. (2841) A felsöuccán 2 szobás ház pincével, ára 3100 P. (2854) A város központjában 2 szobás fél ház, ára 1800 P. (2925) Az újvárosban 1 szoba, konyhás nádfedeles ház, ára 950 pengő. (2960) A belterületen 1 szoba, konvhás és kamrás, cseréptetős, jól megépített ház, ára 2500 pengő. (2967) Az újvárosban újonnan épített 2 padlós szoba, konvha, melléképület, fince, villany, ára 4500 P. (2966) A város belterületén 1 szoba konyhás (füs­tölő, éléskamra, pince, félszer, disznóól) ház, baromfi nevelésre rendkívül alkalmas helyen van, ára 1300 P. (2965) 4 szoba konyhás ház a város központjában, villannyal, vízvezetékkel, ára 9000 P. (2964) Az újvárosban 5 szobás uriház fürdőszobá­val, ára 12.500 pengő. (2968) Hfl* öllfÓlfOn Decsen 2 szoba konyhás ház, nut viugneu. ára 2000 P (2939) K0|*gSGk Tolna, Somogy. Baranyában ■ ■— 6—7 szobás falusi kúriát vagy kis kastélyt parkkal, melléképületek­kel és 20—30 kát. hold birtokkal. BUM Szettszdrdan. □-ölenként 40 fillér. (2952) Porkolábvölgyben 2500 szántó, ára D-ölen- ként 40 fillér. (2952) Malomtán 900 —öl rét, — ára □-ölenként 1 pengő. (2952) A Csörgetégen túl 800 öl szántő, 0-öIe 90 fillér. (2935) A Csörgetégen tnl 700 öl szántó, Q-öle 75 fillér. (2957) 5000 öl szántó, D-öle 80 fillér. (2910) 1500 öl szántó, □ öle 80 fillér. (2910) Bodzásban 1200 öl parlag, ára 180 P. (2968) Szőlők« 4 és 10 éves hazai ültetést}, ________— __ jókarban levő szőlő, n.fi|e 1 P 50 f. (2936) Bakta legszebb helyén 1000 öl szőlő, ára 40G0 pengő. (2978V A városhoz közel 4000 öl szőlő, lakható szép tanyával, ára 6000 P. (2926) Soványteleken 1300 öl iókarban lévő szőlő, ára ri-ölenként 1 P 70 f. (2024) Rendkívül olcsó, a Rózsamájban 1700 G-öt ára D-ölenként 1 P 50 f. (2879) Fffltfglc nz gKénol és deci! Márton. 12.000 öl száutó, H őié 1.— P. (2937) 18.000 öl szántó, Qöle —.80 fillér. (2894) 5 000 öl szántó, D-öle —.80 fillér. (2022) 7600 öl a decsi határban, I l-öle 85 f. (2972) 6600 öl a decsi határban, G-öle 1 P. (2780) WnBgpttb birtokok fa nnrcellözövalt. Sárközben 12.000 öles szállás, ára 15.000 pengő. (2958) Tolna magyében 56 kát. holdas szántó, kát. holdja 1040 P. (2921) Tolna megyében 100 kát. holdas, épülettel, □•öle 60 fillér. (2920)’ Tolna megyében 32 ktft. birtok épülettel, □-öle 60 fillér. (2920) Tolna megyében 70 kát holdas príma bir­tok nj épöletekkel, □ öle 75 f. (2915) Tolna megyében 50 kát. holdas birtok épü­lettel, ára 64.000 pengő. (2975) Ingóságok elodüsn. “fc-g-ESt pengő. (2900^6) 200-as Kühne ke'tetőgép, ára 135 P. (2900/5) 100-as Kühne keltetőgép, ára 90 pengő. Nagy konyhaszekrény, mosóteknő, esztergá- lyozott függönytartók, fali könyvállvány, vas gyermekágy, fürdőkád vízmelegítővel, 2 db eredeti Mészöly festmény 20x30 nagyságú arany kerettel, dtbja 30 P. Iratszekrény, mé- szárosüzletnek való nagy jégszekrény, már­ványlapos mosdó, Columbia asztali gra­mofon lecsukható redőnyzárral és 120 Ct- lnmbia lemezzel. Különösen vendéglők, korcsmák, egyesületek részére igen alkal­mas, erős hangjáért 8 drb vfvósisak kard­dal. Márványlapos éjjeli szekrény. Méhészek I Lépnyomó. árjegyzéki ára 30 P. Eladás* ára 10 P. 200 kg-os mérleg su­lyokkal, 45 P. Kisebb teljes tejcsarnok- berendezés 320 P. (Árjegyzéki ára 1071 P.)> Molnár-féle nyomdai mfiintézet és szab. iróalzatgyár rt, Szekszárd. (Fel. vezető: Rácz Pál.)

Next

/
Thumbnails
Contents