Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)

1939-06-10 / 46. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1939 juníus 10. Sifflontornyán június 4-én folyt le a dalosünne pély a levente-sportpályán, hol a hallgatóság — közel kétezren — gyönyörködött a kis dalosok mű­vészi előadásaiban. A Himnuszt az Összes dalosok elénekelve P. Ke reszte8 Kreszcensz plébános nyitotta meg az ünnepélyt, rámutatva a magyar dal szépségeire s annak kultiválására buzdította a közönsé­get és ifjúságot. A belecskal ág. h. ev. iskola énekkara Jung Sebestyén tanító, a slmontornyal rk. iskola énekkara Takáts Ferenc igazgató s a slmontornyal rét. iskola ének­kara Kovács Elemér tanító vezetése mellett előadott művészi kidolgozású és ügyes betanitásu énekszámok lelkes hangulatot váltottak ki s lel­kesen ünnepelte is a közönség a kis dalosokat s vezetőiket. Az ének­számok eléneklése után a simon- tornyai rk. és ref. iskolák tartották meg egyúttal torraOnnepélyflket, sok szépet mutatva be a testnevelés terén elért sikeres munkásságból. Befejezőül Varga Kálmán ref. lel­kész mondott lelkesítő s mély ha­tást kiváltó beszédet, majd kiosztva a jutalomdijakat s elismerő okle­veleket, a kis dalosok által előadott Hiszekegy rekesztette be a kedves, szép és értékes ünnepélyt melynek megrendezéséért Takáts Ferenc igazgatót és Kosztolányi István rk. tanítót illeti a köszönet és elismerés. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország Időjelzés. Hőmérsékleti szélsőségek és csa­padék Szekszárdon, 1939 junius hó 1—7-ig: Hőmérséklet: maximum: 26*4 C° junius 4-én, minimum: 11*5 C° junius 6-én. Csapadék nem volt. — Dr Vinkler János egyhan­gúlag lett a pécsi egyetem uj rektora. Ünnepe volt szerdán a zászlódiszes pécsi egyetemnek. Az Alma Mater négy karának kiküldött rektorelektorai délelőtt 10 órakor ültek össze dr Birkds Géza lelépő rektor elnökletével, hogy titkos szavazással megválasszák az 1939/40 tanév uj Rektor Magnificusát Az uj rektort az idén a jogi kar adta és az egyetemi körökben már a választás előtt a jogtudományi kar egyik legkiválóbb és legnépszerűbb professzorát emlegették legesélye­sebb jelöltként, mint olyan férfiút, akiben teljes mértékben összponto­sul a professzori kar bizalma. Ez a férfiú dr Vinkler János a magyar polgári perjog tudós professzora, akit a rektorok 16 szavazattal, vagyis egyhangúlag választottak meg. A választás eredménye nemcsak az egyetemen, hanem az ifjúság és a város társadalmának széles rétegei­ben is általános örömet és lelkese­dést váltott ki. Az uj rektort a vá­lasztás után elhalmozták gratulá­ciókkal és városszerte megelégedést keltett a választás eredménye, hogy olyan férfiú került a legmagasabb egyetemi méltóság élére, akit az egész város nagyrabecsüléssel vesz körül, aki évtizedek óta él Pécsett ] és a város szellemi és társadalmi i életében mindig vezető szerepet j töltött be. j TTTRUR MADÁR... dr vitéz GERE0FFY Egyszer, mikor elárvult volt és elárult a hős magyar, s rázuhogott kegyetlenül egy átkos, véres zivatar, 8 az őrület szét rombolta az ezeréves szent hazát bitang kezek összetörték a talizmán-turul madárt. Turul madár büszkén állott szoborba öntve őrhelyén, a Kárpát ormain körül Dévénynél és a Czenkhegyén, Munkácson és Verecke ormán, s mindenütt, hol magyar lakott, mint drága vérrel öntözött és tenger könnyel áztatott. Szegény büszke turul madár Húsz évig a porba zúzva 1 Mint Pfőnix a poraiból feléledtél Íme ujral — Pongrácz Lajos ország­gyűlési képviselő ünneplése Bá- taszéken. Bátaszék közönsége jun. 3-án ünnepelte a közszeretetben álló Pongrácz Lajos gyógyszerészt, országgyűlési képviselővé való vá­lasztása alkalmából. Este 9 órakor fáklyás menetben vonult a község vezetősége a szomszédos községek megjelent képviselőivel együtt Pong­rácz Lajos háza elé. Megjelent a község elöljárósága, a Levente Egyesület, a Vasutas Kör, a Front­harcosok, a Bátaszéki Polgári Lö­vészegylet, a cserkészek, a polgári és az elemi iskola növendékei, ta­náraik tanítóik vevzetésével. Gaszner Nándor zenekara szerenádot adott, ezután a Cecilia kórus Babócsy János kántor vezénylete mellett üdvözlő dalt énekelt, Michéll Mihály községi bíró gyönyörű köszöntőbe­széde után a polgári iskola magyar­ruhába öltözött növendékei virág­csokrokkal árasztották el az ünne­peltet. Pongrácz Lajos válaszában mély meghatottsággal mondott kö szönetet a személyének szóló ün­neplésért. — Harmincöt éves találkozó­jukat tartották Pécsett f. hó 6-án és 7 én a püspöki tanítóképzőt 1904-ben végzett tanítók. Hatodi­kén a közös vacsorán résztvett dr Kápolnay Zsigmond abaligeti es- peresplebános, a képző egykori ma­gyarszakos tanára is, másnap Ko- mócsy István prelátuskanonok mon­dott csendes misét a líceumi temp­lomban az elhalt tanárok és Osz­tálytársak lelkiüdvéért, mise alatt Mester József tamási igazgatótanitó művészi éneke emelte az ájtatos hangulatot. Majd a még életben lévő 10 osztálytárs közül megjelenő 8 tanító a képző jelenlegi igazgató­jánál tisztelgett s Barabás András pári ig.-tanitó átadta a jutalmazásra szánt adományt, majd Komocsy Ist­ván kanonok fogadta szives ven­dégszeretettel volt tanítványait s vé­gül tisztelegtek Virág Ferenc me­GÉZA csendőr-őrnagy Ismét büszke szárnyat kaptál, összeforrott szét tört tested, s a nagy magyar feltámadást diadallal hirdetheted. A sok széttört turulmadár mind testet ölt és szárnyat kap, Ismét őrhelyére állhat, hogy ne bántsák a hős magyart. Csak egyszer volt Mohács, Mohi s kutyavásár öreg Dudán, immár Árpád vitézei 1 száguldanak a hadakutján. Már nem vagyunk elárvultak, hajnal pirkad az egünkre, hiába raktak bilincset Trianonban a kezünkre, — nem száll soká rabsóhajtás e szent földről a nagy égig, — turul madár, hü madarunk, álljál őrt uj ezer évig 1 gyés püspöknél, mint volt hittaná­ruknál, aki vitéz Simon Simon szek­szárdi ig.-tanitó szavára válaszolva szívesen állapította meg, hogy hit­tanári munkája nem semmisült meg s később barátságos beszélgetés kapcsán nagy érdeklődést tanúsított volt tanítványai jelenlegi életmódja iránt. — A városi Strandfürdő f. hó 11-én megnyílik. Ezüstlakodalmukat ülték meg folyó hó 4-én Hága Ferenc tolnai rk. ig.-tanitó s neje Hochsteiger Róza Tolnán. Az egyházi ünnep­ség után a tolnai el. iskolák tan­testületei s a család számos barátja s tisztelője keresték fel jókívánsá­gaikkal az ünneplőket, köztük az éppen Tolnán időző dr Halmos An­dor kir. tanfelügyelő is. A Szekszárdi Daloskör zászló­avatási ünnepélyét folyó hó 18-án délelőtt 11 órakor tartja a Béla- téren, kedvezőtlen idő esetén a Szek- szárd Szálló nagytermében). A fel­avatandó zászló zászlóanyai tisztét vitéz Vendel Istvánná, polgármes­terünk neje vállalta. A zászlóavató ünnepély iránt nemcsak Szekszár­don és környékén, hanem a megye határain túl is igen nagy érdek­lődés nyilvánul meg. — A hétfőn reggeli pótválasz­táson szarvasi képviselővé vá­lasztották dr vitéz Zerinváry Szi- lárdot. Pünkösd vasárnapján és hét­főjén az ország lakossága az urnák elé járult és választott. A már köz­tudomású eredmény a Magyar Élet Pártjának fölényes győzelmét, óriási sikerét hozta meg. Az ország józan- gondolkodású magyarsága lerázta magáról a múlt idők béklyóit, a magyar szellemet és a keresztény erkölcsiséget félreállitó liberális de­mokrata gondolkodást és határo­zottan, egybeforrt akarással válasz­totta az uj magyar életet, a jobb­oldali, nemzeti, keresztény és szo­ciális irányzatot, amelynek erejére TELEFON: 143 Szombaton, junius 10. Vasárnap, fuaius 11. Vasárnap délután 3 órakor a heljár 70, 60 és 40 I VILÁG­MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapok:»: */s7 és 3 órakor, vasár- és Unneposp : 3, 5,7 éz 9 órakor Brazília őserdejében készült eredeti helyszíni felvéte­lekkel ez az izgalmas dzsungel, kalandor-kémfilm Az őserdő kéme Mint ismeretes, Brazília halálbüntetéssel sújtja azt, aki a gummila magvát az ország területéről kicsempészni próbálja. — Ezt a kitűnő témát tárgyalja ez a film, a benszülöttek szereplésévei Magyar világhiradó támaszkodva a kormányzat niep fogja oldani azt a sok életszüksép letet, amit oly nagyon nélkülözött évtizedek, sőt évszázadokon át a magyar kispolgári társadalom, p szerint, mint megírtuk, a volt bon« hádi ref. pap fiára, dr vitéz Zerin- váry Szilárdra 4230 szavazat esett A hétfőn tartott pótválasztáson vitéz* Zerinváry Szilárd szarvasi járás. bírót, lapunk volt igen kedves munka' társát, nagy győzelemmel képvisel lővé is választotta. — Érettségi a szekszárdi Ga­ray János gimnáziumban. Folyó hó 1-től 6-ig folytak le a Garay János gimnáziumban az idei érett­ségi vizsgálatok Csaplovics József tanügyi tanácsos, tankerületi közép­iskolai szakelőadó elnöklete alatt' A jelöltek alapos felkészültségről adtak számot a vizsgálaton is igen szép eredményt értek el. Kitünte­téssel érett: Dőry Mária, Géczy Ivetta, Répásy Edit, Szerday Margit Zavagyil Mária, Falusi István, Fisch- hof Imre, Mohay György, Thurán- szky Rezső. — Jelesen érettek: Re- gős Mária, Müller Ferenc, Malonyay Dezső, vitéz Szabó Kovács József Tucsni László. — Jól érettek: Koncz Endre, Molnár Miklós, Molnár László Fajth György, Sugár Géza, Mayer László, Faludi Ferenc, Göncz Imre, Zólomy Ferenc, Kovács György,’ Joó Ferenc, vitéz Tóth Zoltán. — Érettek: Háry Ilona, Bernáth György Krémer Ferenc, Szamos Lajos,' Mártonfai Adorján, Botos János, vitéz Bogdándy Emil, Dicenly Gyula, Mart János, Tóth Pál, Gadó József, Horváth András, Úlrik György, Füzeséri István, vitéz Tihanyi István, - Javító vizsgálatot tehet 3 tanuló. — A Légoltalmi Liga szekszárdi helyi csoportja 1939. évi rendes közgyűlését f. évi junius hó 11-én d. e. 10 órakor tartja meg a város­háza közgyűlési termében. — Képkiáliitás Tamásiban. Szűcs Imre 26 éves napszámos, tamási lakos, folyó hó 4-én Mester József igazgató rendezésében, kép- kiállítást rendezett Tamásiban. A kiállítást az egész község lakossága nagy érdeklődéssel tekintette meg és szép számban vásárolták a ki- vátó őstehetség feltűnően olcsó festményeit. Feltűnést keltett a fia­tal festőnek néhány kárpátaljai képe, amelynek témáit a kárpátaljai har­cokban való részvétele alkalmával vázolta fel. Szűcs Imre teljesítmé­nyére fel kell figyelni a nagykö­zönségnek is, mert úgy érezzük, hogy egy ilyen kiállítás egy úttal vád is a nemzet egyetemével szem­ben, amely értékes embereit anyagi támogatás nélkül elkallódni hagyja. — A városi Strandfürdő f. hó 11-én megnyílik. — A Gyönki Ref. Gimiázium internátusa szeptember hó 1-én megnyílik. Teljes ellátás, mosás, orvosi kezelés és tanári felügyelet dija évi 400 P. (Fizethető havi elő- leges részletekben.) Felszerelésre minden uj növendék 10 P-t fizet. Ezenfelül 30 P-től fölfelé* magán­házaknál is kapható teljes ellátás. Az igy elhelyezett tanulók is tanári felügyelet mellett, az intézetben töl­tik a tanulásra kiszabott időt. Ér­deklődőknek készséggel ad felvilá­gosítást az igazgató. — A tolnai áll. népiskola torna­ünnepélyét folyó hó 8-án tartotta meg nagyszámú érdeklődő közön­ség előtt, mely az iskola1 értékes testnevelő munkáját igen előnyösen mutatta be s igazolta az iskola ez irányú eredményes és elismerésre méltó működését.

Next

/
Thumbnails
Contents