Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-06-10 / 46. szám
1939 junius 10. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 5 — Halálozás. Gyimóthy Ferenc nyug. m. kir. posta* és távirda- kezelŐaltiszt életének 70. évében, folyó hó 8*án este elhunyt Temetése folyó hó 10-én d. u. 5 órakor fesz a kőzkórház ravatalozójában. Elhunytét neje, leánya, vejé s a kiterjedt rokonság gyászolja. — Könnyű László újabb irodalmi sikerei. Örömmel jelentjük ólyasójnjcnahi hogy Könnyű László költő-munkatársunk „Karácsonyt Legenda** című kétfelvonásos, bájos Sjus^gi színművét Kókay Lajos pudapésti könyv- és szinműkíadÓ a közel jövőben hozza forgalomba. Már most felhívjuk ezen értékes műre az érdeklődő olvasóközönség fzives figyelmét-r Pályázat a mágocsi, regölyi és kútról plébániákra. Virág Fe- renc megyéspüspök legújabb körlevelében julius 1-i határidővel pályázatot hirdetett a megüresedett mágocsi, regölyi és kurdi plébániákra* — Öregdiák találkozó. A szekszárdi gimnázium volt diákjainak szövetsége junius 4* én tartotta meg szokásos évi öregdiák találkozóját, amelyen a 25, 20 és 10 éve érettségizettek vettek ré^zt. A találkozó fénypontja a gimnázium tornatermét pen tartott ünnepély volt, amelyen a találkozó öregdiákok a tanulóifjúság, a szülők és az iskola barátainak ünneplő gyülekezete előtt tettek hitet a bajtársiasságról és a közös tradíció összefogó erejéről. Vitéz Vendel István polgármester, elnök, bensőséges szavai vézették be az ünnepséget' Meghatott lélekkel köszönti a régi házat, ahova visszajárni ló» benne megpihenni és régmúlt emlékeket felidézni, köszönti a régi ház régi gazdáit, a régi tanárok közül aldk még élnek és itt, ezen az ünnepen* együtt ünnepelnek régi diákjaikkal: Szabó Ferencet, dr Rubinstein Mátyást és Fazár Dezsőt. De köszönti az uj gazdát is, Faludi Ferencet, a mostani igazgatót, a mostani tanári kárt. Ä tanulóifjúságot köszöntve, szép hasonlatot fejteget az erdőről, amely az élet: a vén fák — az öregdiákok —- várják, hogy az ifjú hajtások erősödjenek fel mellettük, hogy majdan, ha az ídő elközélg, fel tudják váltani őket az élet terheinek vállalásában. Á szép beszéd után Borbás István VII. oszt. tanuló Ady : Üzenet egykori iskolámhoz című költeményét szavalta el finom művészettel, hatásosan. Most Fqludi Ferenc igazgató köszönti az öregdiákokat, ügy i$, mínf az iskola mostani vezetője. Úgy is mint ünneplő Öregdiák testvér. Beethoven F-dur románcát és Lander Nagymamácska című zeneművét adja élő a most frissen éretfr ségizett ífju: Tucsm László hegedűn és Koncz Endre zongorán. A nagy művészettel kidolgozott előadás után Thuránszky Rezső, az ifjúsági ön-r képzőkór elnöke üdvözli az ifjúság nevében meghatott, lelkes szavakkal az öregdiákokat. Az öregdiákok közül dr Nádor István válaszol a 25 éve érettségizettek nevében. Meghatott, meleg szavakkal idézi fel a múltat. „A mi osztályunkat elsősorban az összetartás jellemezte; ma is itt vagyunk, szinte kivétel nélkül, akik élünk". Ezután filozófiai magaslatra emelkedő beszédben — valóságos lelki arcképet rajzol ennek az Öregdiák nemzedéknek eseményekben gazdag diákéletéről, törekvéseiről, fejlődéséről és nem egy irányban a maga korában úttörő munkásságáról. Egy másjjs öregdiák, Kálmán István, elsősorban a mai ifjúsághoz Intéz meleg köszön- j tőt. Még Fajth György most érettségizett elszavalta Mécs László: I Kamaszok cimü költeményét nagy | hatással, majd utána a Himnusz hangjaival meghatott, ünnepi hangulatban végződik a bensőséges háziünnepély.- A dombóvári iparostanonc- iskola! rajz- és műhelyi munka kiállítása az állami iskola Eszter- házy-ufeai épületében nyert elhelyezést s nagy látogatottságnak örvend s anyaga igeii értékes pedagógiai és ipari szempontból egyaránt ~ A szekszárdi Garay János gimnázium tanulmányi kirándulása a visszakerült felsőmagyarországi városokban. Junius 8-án feggel 6.30-kor indult el egy hétig tartó tanulmányukra a gimnázium 62 növenfb&c Mentz János, Muho- ray András, Patacsi József, és Surányi Karoly tanárok vezetésével á visszacsatolt országrész megtekintésére. A tanulmányi kirándulás útvonala a következő; Szekszárd — Székesfehérvár — Komárom — Érsekújvár — Nagysurány —■ Léva 7— Ipolyság — Balassagyarmat — Losonc — Fülek — Pelsőc — Aggteleki cseppkőbarlang — Rozsnyó — Krasznahorka váralja — Áji és Szádelőí völgy — Torna — Jászó — Kassa — Hidasnémeti — Miskolc — Diósgyőri vasgyár és bánya — Hatvan Budapest. Budapestről hajón Bajáig, onnan junius 14-én délután érkeznek vissza Szekszárdra. A vasúton, autóbuszon, hajón, ipar- vasuton, villamoson és gyalogosan megteendő ut hossza kereken 1170 kilométer. — Gyermeknap Tamásiban. Junius hó 4-én délután 3 órai kezdettel dalosünnepéllyel egybekötött gyermeknapot rendeztek Tamásiban amejyqek védnökségét dr Szabó Elemér járási főszolgabíró vállalta el. Fél 3 árakor zeneszóval indultak a polg. isk. növendékei, a tamási és környéki eíepiii^kólák tanulói diszruhás csoportokban. A sportpályán a Himnusz és egy szavalat elhangzása után Ki$s Árpád tanár mondott nagyhatású ünnepi beszédet. Az íreg-pusztai és a fürgedi elemi iskolások nagysikerű éneke után, a felsőiregi iskola tanulói mutattak be énekes tornagyakorlatokat. Nagy hatást érj el a polgári iskola szavalókórusa. Előadásra került vitéz Somogyvári Gyula : Az assiagói Madonna címűi költeménye. Majd a polgári iskolai leánynCjven- dékek zenés szabad gyakorlata következett. Sok tapsöt kapott a kányái és a felsőiregi elemiiskolások szépen éneklő csoportja. Komoly teljesítmény volt a polgári fiúiskola fapuskás zenés szabadgyakorlata. Egy újabb szavalat elhangzása után a regölyi, majd a tamási elemi iskolák énekeltek meglepő finomsággal magyar dalokat Ezután egv megemlékezés következett a fákról és madarakról, újabb szavalattal egybekötve. Befejezésül a nagykpnyi és polgári iskolások énekeitek gyönyörű dalokat. Az előbbi dicséretes műsorával, az utóbbi pedig a magyar daíkultüsz nemzeti szempontból rendkívül fontos művelésével nagy sikert ért el. A műsor utolsó száma a polgári leányiskola harmad és negyedosztályos növendékeinek, »Magyar toborzó“ cimü tánca volt amely frenetikus hatást váltott ki annyira, hogy azt megkellett ismé| telniők. A szép ünnepély a Hiszekeggyel fejeződött be. A rendezésért a polgári iskola tanártestületét és 1 vitéz fáuezos Gyűl; körzeti iskola I felügyelőt illeti a dicséret. — Az iskolaév vége közeledik I és kezdődik a gondos szülő pagy gondja, hogy melyik tanintézetbe, melyik internátusba adja gyermekét milyen életpályát válasszon fiár pák, leányának ? Mosj jelent meg az „Infernátusok-Taníntázetek részletes tájékoztató címtára" az 1939— 1940. tanévre, mély részletesen iv sportét! a jjraal qktatáiptézetpk és nevelőotthonokat. Ezt a minden szülőnek nélkülözhetetlen és rendkívül ügyesen, áttekinthetően ÓsszeáHi- tpp tájékoztatót, njely őt esztendő óta évenként megjelenik, 20 fillér portóbélyeg beküldése ellenében ingyen 'küldi speg az Erdős hirdető- iroda. Budapest, VI.,' Téréz-kÖnit 35! sz. — 4 Táros! Strandfürdő f. hő 11-én megnyílik. — A Szekszárdi Róm. Kath. Legényegylet junius il-éri vasárnap este fél 9 órai kezdettel a Legényegylet udvarhelyiségében (kedvezőtlen idő ésetén á következő vasárnap) tánccal egybekötött műsoros JJ un iálist rendez. Műsor; Zsák- bafutás. Zsemlyeevő verseny. Köcsög- és fazéktörés. Lepépyevő verseny. Lisztbefuvás. Díjkiosztás. — A dombóvári Szt Orsolya rendi tanintézetek raja- ős kézimunka kiállítása, mely hatalmas és pedagógiái érték tekintetében is gazdag anyagot tár a szemlélő elé az intézet tornatermét teljesen bé- tölti s elrendezés tekintetében is igep előnyös, de japujságos is. A tanúbizonysága annak az értékpa munkának, melyet ez intézetek Dombóváron végeznek. — Vérhas óberek-pusztán. A Várdomb községhez tartozó Oberek pusztáról nyolc vérhasbeteg mező- gazdasági munkást szállítottak be a helybeli kórházba, akik közül négy vérhas betegnek bizonyult. A járvány tovaterjedésének meggátlá- sára az összes óvintézkedések megtörténtek. A helyszínre azonnal kiszállt a m. kir. tisztjfőorvos, a járási főszolgabíró és a közpopti járás m. kir. tisztiorvosa és megállapították, hogy minden intézkedés megtörtént a fertőzések terjedésének meggátlására. Újabb beteg nép; jelentkezett. A fertőzés forrásának kutatása folyamatban van. £evente Í4 — Leventeverseny. A tolnavármegyei leyenteverseny junius hó 18-áP Szék szár don a levente sport- pályán lesz megtartva. A verseny 8 órakor veszi kezdetét s körülbelül 17 órakor nyer befejezést A tolnavármegyei leventék ezen a napon fogják bemutatni az évi kiképzés eredményét A verseny programja: katonai rend- és haregya- korlatokból, valamint katopai és atíétpcai sportból fog állani. A rendezőbizottság Tolna vármegye közönségét ezúton is tisztelettel meghívja. — Tornaünnepély. A Bátaszéki Községi Eiemi Népiskola junius 4-én tartotta igen szép sikerrel a szokásos tornaünnepélyét. Az ünnepély díszes, színes felvonulással kezdődött a nemzeti zászlókkal feldíszített iskolaudvaron. A Himznusz hangjaj után a V). vegyes osztály ritmusos szabadgyakorlatot mutatott be. Majd az V—VI. fiúosztály botgyakorlata következett, igen kedves yolt az V—Vl. Őszt. lányok szabad- gyakorlata. Sók ügyességét árultak ti a IV. vegye§ osztály növendékei tmzogánygyakóríatokkal. Gyönyörködtető volt az V —VL teáirtps^ájy .Májusi« tánca". Az V—VI. oszt. fiuk fegyelmezett magatartásukkal tűntek ki és jól begyakorolt egy* öntetüséggel puskágyaKŐriatoRat mutattak be. Igen szép volt a IV. V.—ví-os fiuk és leányok körlánca. Az egyes osztályok növendékeit Pdpay Sarolta tanitónö, Riiliy Gusztáv és Földfi Itáazló tanítók tanították be, efisméresre méltó módon.- Torna vizsga Dombóváron. A kir. kgt. igterházy Míkfós nádor gimnázium junius no 8-ári tartotta nagysikerű tprnavjzsg^jät a gimnázium udvarán. A Himnusz és elvonulás után kezdetéi vette a változatosnál változatosabb nehéz összetételű gyakorlatok bemutatási. Különösen nehéz és mutatós volt a felsőosztályosok közös szabadgyakorlata, mely talán a szertornászok szemet gyönyörködtető» jól kidolgozott szergyakorlatai után a legtöbb tapsot kapta. A szertornászok közül különösen kiemelkedett Arató, Horváth és Vajda precíz munkája, jól megoldott, szép gyakorlata. A kosárlabda, — melyet a VII. osztáy 2; 0 arányban nyert meg — az elvonulás és a Hiszekegy zárta be a nívós és nagy esztétikai élvezetet okozó ünnepélyt. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Kt. (Yez&rigazgaló Schneider Elemér.) M. kir. áltamépítészeti hivatal, Szekszárd. 1892—1939. Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott nyilvános versenytárgyalást hirdetek a bátaszéki borkftzrok- tárhoz vezető út kiépítési munkálataira Csak szabályszerűen kiállított, aláírt, pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezett és közvetlenül, vagy posta utj^n beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Az ajánlat: »Ajánlat a bátaszéki borközraktárhoz vezető út kiépítési munkálataira« felirattal látandó el. Az ajánlatokat Bátaszék községházánál f. évi június 26 án délelőtt 9 óráig kell benyújtani. Ugyanezen időpontig kell az ajánlati végösszeg 2°/o-ának megfelelő bánatpénzt letenni. Az ajánlatok bátaszék községházánál 1989. évi június hó 26 án délelőtt 10 órakor fognak felbontatni, amikor az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. A feltételek, tervek, rajzok a m. kir. államépítészeti hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Ugyanott az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlati költségvetés nyomtatvány pedig ívenként 50 fillérért megsze* rezhető. Az ajánlatnyertes bánatpénzét biz* tosítékul a vállalati összeg 5 °/o ára kiegészíteni tartozik. Az építtető község fenntartja azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül az arakra való tekintet nélkül szabadon válasszon. Szekszárd, 1939 junius 1. M. kir. államépftéazeti hivatal, 352 Szakszárd.