Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-04-08 / 29. szám
XXI. évfolyam Szekszárdi 1939. április 8. (Szombat) 29. szám. SurkmtAséy t* kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 eicfisctesi dili Bgész évre _ 12 pengő || Félévre______6 pengő Peleifia szerkesztő: BLÁZS1K FERENC A lap ncglslcnlk minden aserdán és szombaton. Blfiflsstésl dllak és hirdetések, valamint a lap szellemi réazét Illető köslemények a aierkeaztfiaéghez küldendők. Hirdetések árait A legkisebb hirdetés dl|a 1*80 psngfi, — A hirdetés egy 60 milliméter sséles hasábon mllllmélersoronként 10 fillér, Allástkeresfiknck S0 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezeti reklám*, eljegyzési, családi hír, valamint a nyiiitér soronként 60 fillérbe kerUI, Magyar husvét — Dr Magyarász Ferenc O. Cist. — JÁNOS EVANGÉLIUMÁRA Irta: dabolci Fekete LAszlóné Ez egyszer szokásom ellenére adom ezt a címet cikkemnek. Mert bár a vallás és mindaz, ami vele összefügg, átjárja az emberi életnek minden vonatkozását, tehát a nemzetieket is, viszont az is igaz, hogy a vallásos igazságok és tények lényegüknél, céljuknál és eszközeiknél fogva nem nemzeti, hanem egyetemes emberi jellegűek és igy nem szorítkozhatnak kizárólag egyetlen népre vagy nemzetre. A régi zsidó vallás és világszemlélet nagyon exkluzív és mereven nemzeti volt; a klasszikus görög köny- nyelmü derűje nem is foglalkozott ilynemű kérdésekkel és nem kereste vallásában az expanzív erőt; ellenben a rómaiban már élt, ha tudat alatt is, az általánosság sejtelme, melyért ha rá is erőszakolta a maga vallását a legyőzött nemzetekre, de legalább azoknak vallásos kultuszát is fölvette a magáéba. A kereszténység azonban, mint mondottuk, lényegében katolikus, a szónak nemcsak felekezeti, hanem őseredeti értelmében, t. i. általános; s ez az időbeli és földrajzi* kiterjedése az ő isteni szerzőjének ama parancsán alapszik, mellyel elküldte tanítványait az egész világra hitét és evangéliumát hirdetni. Éppen ezért minden kizárólag nemzeti vallás ellentmond az igaz vallás fogalmának, mely világért sem nemzetellenes, de nemzetfölötti. S éppen ezért, bármennyire szokása legyen is a vallásilag színtelen, sőt ellenségesen aláfestett sajtónak, hogy ilyenkor, nagy ünnepek virrasztójára, a néha külön e célra berendelt munkatárssal a vallás és hazafiság zongoráján négykezest játszasson: nem e szokást követjük, mikor az ezidei húsvéti szám vezércikkének ezt a cimet adjuk: magyar hasvét. Mert az ezidei husvét rendkívüli idők járása, régi remények váratlan megvalósulása, férfias küzdelmek ideje és soha nem szűnő kötelességek jutalma elsősorban a magyar nép számára. ™ Mindig hittünk a történelmi igazságszolgáltatásban és mindig hirdettük is annak a jobb kornak hitét, amely nekünk, egy diadalittas világ mámoros igazságtalansága áldoza- tainak, meghozza az igazságot. ; De nem mertük hinni, hogy ez az l Házának négy falát hold színezte este. Ő vacsoracsillagra sem került tál elé. Nem leié helyét ma testének, fejének. Árkádos templomokban Istent követett. Letett maga elé bölcs Írásokat, tenyerét szétnyitotta és torkában megfulladt a szó. Panaszló hangja sem volt, csupán két lángos szeme fúrta a mennyezetet kifelé. Nikodémus! így mondta valaki. Otthonról asszonyhang ? Vagy égi szó talán ? A templomfalán fény volt. Lobbanó írást vetett valami kéz bele. Fellege feketén állt még az elmúlt napnak. S csontját, az áldott Igaznak, — vigasznak maradt, — nem törte meg a poroszlók keze. De sebet ejtett oldalán. Lobbant az írás. Lángbetüi olvadtan semmibe szaladtak a templomfalon. Minden oldalon bujkált a vaksötét s Nikodémus köntösét mellbe fogta. Ropta mellette veszett táncát a szél, ajtó, ablak keretén átszaladt, mig haladt benne Nikodémus lassan, asszonya otthon, mirhát bontott az asztalon. Áloéból való kenetet edénybe tett. Selymes keszkendőkbe mindent ami drága, orvossága messzire menőnek. Templomból megtért ura éjszakára. Szemüket könny fényezte, érezte mindenik lelkek épülését, veszett ugar földbe szeretet vetését.’ Lüktetését hallani lehetett szívnek, fogni gondolatnak, könnynek, mi lehullt az ut porába. Mentek az éjben. Kő, kőre gurult előttük. Árnyat mutattak a vedlett falak. Ajak nem nyílt panaszra, sem imára. József, az árimathiai ott állt a kertben. Közelben nyitott sir előtt, a Mester kiszenvedett teste nyugodott. Szaggatott gyolcsok fölé tömjént, mirhát, testére raktak a pálmák alatt. Álltak az éjszakában. Ezredek előre vetett hite övezte őket, betakarta. Vigasztalta, soha nem hallott égi sugalom, mint viharban titkos jelek a világot. Igazságot földeltek sziklasirba, kőfedő alatt aludt az Ige, Jézus. És Nikodémus jajba sirt az éjjen. Bár erőt vett könnyön, verítéken, sirt, akárhogy nem akarta Rabbóni! Legyen Veled az Ur! Áldott tested nyugodtan pihenjen Mesterem! Elvetem imhol a uj Igét Veled s mig Te, Magad valahol az Örökkévalót követed s övezed fénnyel aranyszin zsámolyát, hozsannát mond Neked jövendő századok szava. Haza várjuk Mesterem szellemed, mellyel betöltesz házat, sziveket, Rabbóni jaj! Rabbóni, Isten veled! igazság már oly közel van, és nem mertünk álmodni arról, hogy a kisántántnak nevezett idétlen szülött* nek atyja, a mi legádázabb ellenségünk, Benes maga legyen kénytelen elmozdítani az igazság sírjáról azt a nagy és nehéz követ, melynek őréül sikerült neki odaállítani a nagyántánt vezércsahosát, a francia diplomáciát. A mi igazságunk azonban föl- támadt és azért egész népünknek allelujája ezidén sokkal mélyebbről, sokkal erősebben, sokkal őszintébben és sokkal magasabbra tör elő, mint egyébkor. Igaz, a föltámadást két évtizednek sok szenvedése előzte meg. Igaz, a föltámadást magyar vérnek ömlése kisérte. Igaz, még mindig maradtak hegyek, völgyek és rónák, folyók és tavak, falvak és városok és milliónyi magyarok, kik várják ezt a magyar husvétot, de egyelőre az még nem virradt számukra. Igaz, hogy még napokkal, sőt órákkal ezelőtt a bizonytalanság mustárgáza fojtogatta szivünket-lelkünket, mely csak a minapi leszerelésekre derült ki újra, látva, hogy akiknek sorsáért oly nyomasztóan aggódtunk, azok velünk éneklik: Föltámadt Krisztus e napon, hogy az ember vigadozzon, alleluja! Azért tehát, ha nem is teljes még a mi ünnepi örömünk, de őszinte annak forrása is, hangja is, mert ehhez a magyar húsvéti örőmhanghoz a magyar kötelesség hétköznapian egyszerű, de nem kevésbé őszinte hangja szolgáltatja a kíséretet. A kötelességé, mely panasztalan áldozatkészséget parancsol a válság nehéz napjaiban. A kötelességé, mely visszarántja a lelket a csügge- désnek vagy kétségbeesésnek örvényétől. A kötelességé, mely erősebb az örömnél is, hisz amit nemzeti örömök nem tudtak elérni, azt műveli a lelkekben a kötelesség: az engesztelés fátyólával takarja a múltat és egymás megbékélt kezébe teszi a jövő sorsot így igen, igy magyarrá válik a husvét ünnepe. Mert ahogy a Megváltó főitámadása is megpecsételte azt, mit halála szerzett: az engesztelést isten és ember között — úgy a magyar husvétnak ilyetén fölfogása is nem devalválja a vallási jelleget, amikor abba nemzeti elemeket, ilyen nem- i zeti elemeket, nemzeti kötelességül érzeteket elegyít. Egyes szám éra 12 fillér.
