Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-11-05 / 88. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1938 november 5, hat reánk ?^mrédy érthető és vilá­gos programja a nemzet été tárta mit.' Magyarországnak mindent el kétl követnie1 hadseregéért! Katona* nemzet vagyunk, katonaszellem ve­zette ezeréven át utunkat. A ke­resztény Magyarország bátor és hjH ország! A magyar jövendő útja ragyogó, elbűvölő! Nagy- magyarország, harmincmilliós ma­gyar nemzet, amelyik nemzeti önr tudatában, egységében meg’döhtite- teilen, szociális intézmények által boldoggá, megelégedetté tett nép* tömegek 1 Ez a magyar jövendői Ez az, amit Isten hozott számunkra s mig gondolatban könnyesen ölel* jfik át kedves magyar testvéreinket, imádságos lelkűnk óhaja Isten elé száll: „Segíts meg Istenünk, har­caink hevén át.M Az eddigi eredmények elbizako­dottság nélkül intenek arra min- nyájunkat, hogy vezéreink által ki­tűzött magasztos céljainkért még többet tegyünk, még'többet áldoz­zunk, még többet imádkozzunk! A vármegyében megindult a Magyar a Magyarért“ akció P9 A magyar társadalom szive or­szágszerte megmozdult a napokon belül felszabaduló Felvidéknek a csehek által kifosztott magyarjai érdekében és a kórmányzóné Őfő- méltósága legmagasabb irányítása 8 Imrédy Béla miniszterelnök nejé­nek vezetése alatt megindult „Magyar a magyarért“ mozgalomba belekap­csolódik az egész ország áldozat­készsége. A miniszterelnök feleségének fel­kérésére megindult szervezkedés élén dr vitéz Thurdnszky Lászlóné sz. Vécsey Terézia bárónő, a főispánná áll és ő vállalta e mozgalommal kap­csolatos munkabizottság és munka­közösség megyei elnökségét. A főispánná által egybeállitott hölgyszervezet vármegyénk egész területén megindította a gyűjtést abban a reményben, hogy Tolna vármegye hazafias közönsége ezek­ben a történelmi jelentőségű napok­ban magyar szivvel és lelkes öröm­mel hoz meg minden tőle telhető áldozatot visszakerülő felvidéki test­véreink nyomorának enyhítésére. Reméljük, hogy e nemes vár- i megye területén mindenki hazafias | lelkesedéssel csatlakozik a mozga­lomhoz és tehetségéhez képest meg­hoz minden áldozatot, amelyet a csehek által megkínzott és kirabolt magyar testvéreink felsegitésére úgyszólván a magyar haza oltárára kell helyeznünk. Kérjük a törvényhatóság területén működő hazafias irányú női szer­vezetek tagjait és vezetőit, hogy ebbe a munkába női szivük egész melegét és áldozatos önzetlenségét vigyék bele. Az isteni gondviselés megfelelő termést adott és ennek következtében a vármegye gazda­sági helyzete általában javult. Ezért meg vagyunk győződve, hogy nincs a vármegyében olyan ember, aki adományával ne akarná bizonyítani azt a szeretetet, amellyel sokat szen­vedett felvidéki véreink felszabadu­lását fogadja. Áldozzon mindenki erre a szent célra minél többet és támogassa a Főméltóságu Asszony kezdeménye­zésére alakult áldásos szervezet munkáját azzal a meggyőződéssel, hogy adományai a sokat szenvedett magyar haza feltámadását szolgál­ják. Hazafias jellegű évi közgyűlés A Szociáls Missziótársulat duna- földvári szervezete feltűnő nagy ér­deklődés mellett tartotta meg évi rendes közgyűlését a községháza tanácstermében Krisztus Szociális Királyságának ünnepén. A terem­ben trónszerü emelvényen Krisztus Király képe volt feldíszítve s a cí­meres magyar zászló, országunk hivő kereszténysége nevében hódolt előtte. Ott volt a Társulat „Kék keresztes" lobogója is. A Szózat elhangzása után Németh Olga polg. isk. igazgató klasszikus szépségű elnöki megnyitóbeszédet tartott, melynek vezető gondolata hazánk mai állapotából kiindulva rámutatott a női kezek építő mun­kájára, mely részben szintén hozzá­járult ahhoz, hogy az utolsó 20 esztendő alatt olyan becsülettel áll­tuk meg helyűnket Európa népei között. „A nehéz megpróbáltatások, — mondotta — a szűkre zsugorított ország közterhei megfeszítették és megacélozták a nemzet erejét. Ma­gunkra utaltságunk még jobban megkeményitette a törekvést képes­ségeink kifejlesztésére s a nemzeti Öntudat ébrentartására. Tulajdon­képpen ezekben a nehéz időkben eszméltünk nemzeti összetartozá­sunk, a népiközösség megszabta testvéri kötelességeinkre. S a fele­baráti szeretet, a népi testvériség* eszméjének kiteljesedésében — ne éreznénk meg Krisztus Szociális Királyságát ? I Ezek az idők indították meg a Főméltóságu Asszony, Horthy Mik­lós Kormányzó Urunk feleségének jó magyar szivét annyira, hogy ki- lobbantotta a magyarok áldozat- készségét kifosztott felvidéki test­véreink megsegítésére. Az emberi jóság, a testvériség szent tüzének föllángolása, valóban, Krisztus Ki­rály ünnepéhez méltó kivilágítás." Németh Olga elnöknő mindvégig nagy figyelemmel hallgatott beszé­dének befejezésénél — köszönettel emelte ki a Szociális Missziótársulat dunaföldvári tagjainak szép össze­tartását, melynek példás megnyilat­kozása volt az a testületi közös szent áldozás Krisztus Királysága ünnepén a béke szándékára. A lelkesen megéljenzett elnöki megnyitó után a Szociális MisSZiÓ­ll rajánlatok di] mentegén Sajál telepei Saját raktárai Kedvniö részletfizetésre to t ff utschenbiclier Ödön és Fia (U.ó g t.u 1 a j.d oo o s : 1*1 ut ichenbichtr Jenő bej. cég) kőfaragó-, sirkőraktára, műkő-, műmárvány- és cementáru- 286 készítő iparüzeme, tüzelő* és építési anyagok kereskedése Szék szárd, Horthy Miklós*ut 14-16-18. és Oröf Tisza István-ut 12. szám Fióksirkőrak tárak : Tolna és Kskasd társulat Leányclubja Krisztus Király himnuszt énekelt, amelyet a közön­ség állva hallgatott végig. Ezután dr Cselényi Pál, az Ereklyés Ország- zászló Nagybizottságának társelnöke, fővárosi th. biz. tag, isten- és haza- szeretettől izzó hatalmas ünnepi beszéddel bilincselte le hallgatósá­gát. Nem véletlen, hogy Szent István évében pattant szét a huszesztendős rozsdás bilincs, Trianon ránk kény- szeritett béklyója — mondotta. A magyarok Istene újból megmutatta nekünk, milyen kedvelt fia, a mi apostoli Szent Királyunk, akinek közbenjárására Gondviselésének — áldó kezét terjeszti fölénk. A „Szent Istváni gondolatot" az idei magyar Szent Évben mindenütt hallottunk emlegetni, még olyanok részéről is, akik nem voltak tisztában funda­mentális tartalmával. A Szent Istváni gondolatnak ez a meghatározása: pozitív keresztény hit és keresztény erkölcsi Szent István első koronás királyunk nem ismert külön politikai és külön vallási kereszténységet...! Ezen a megdönthetetlen keresztény alapon áll a mi magyar kormányunk is I A jelenlevők nagy tapssal, éljen­zéssel álltak fel és így fejezték ki hálájukat, tiszteletüket Horthy Miklós Magyarország Kormányzója és vitéz Imrédy Béla miniszterelnök iránt. — Ez a Szent Istváni gondolat — folytatta tovább lelkes hangon a szónok, — olyan egységet teremt, melyben nem magyar a magyar ellen, hanem „Magyar a magyarért" fog dolgozni. Ennek a szolidaritás­nak gyújtotta ki fáklyáját a Szociális Missziótársulat Dunaföldvár közéle­tében (taps, éljenzés). Dr Cselényi Pál ezután röviden megvilágította a mai magyar-cseh helyzetet. Igen megnyerte hallgatóságát, amikor idézve a pozsonyi rádió ijesztgeté­seit és késő éjféli órákban leadott fenyegetődzéseit, ezt mondotta: „A csehek elszólták magukat! Tanko­kat és repülőket állítottak fel elle­nünk. Ott tehát csak gépek vannak, de nekünk katonáink vannak 1000 éves hősi múlttal és bátorsággal!" Egységes kitűnő szellem hatja át mai katonaságunkat, tekintélye egész Európában elismert. S ezt a nagy egységet hivatott a társadalomban megteremteni a — „Magyar a magyarértmely legyen egyesülés a Szent Istváni gondo­latban, a Szent Istváni tradícióban, így majd megszűnik a „szónokló" nemzet s hivatásunk kőtelességtel- jesitésében végzett csendes tégla­hordásunkkal „cselekvő nemzet" leszünk. A kiváló szónok beszédét szűnni nem akaró taps követte. A polgári leányiskola növendékeinek hazafias éneke Radics Gyula kántor vezénv letéve!, Csizmadia Sándor tfeL nemzeti érzéssel elszavalt költe­ménye : „Húsz év elég volt magva­rok 1“ még közelebb hozták felvi. déki testvéreink szivének hazavágj dobbanását. Perger Ilona olvasta fel ezután’a Szociális Missziótársulat dunaföld- vári szervezetének közgyűlési jelen, tését az elmúlt kettős magyar Szent Évben kifejtett társadalmi működé­sükről. A hitélet, a hazafiság és a szociális érzés mélyítésére sok ér­tékes cselekedet vonult el a közgyü- lés résztvevői előtt. Szinte sajnáljuk hogy helyszűke miatt nem közöl­hetjük le lapunkban, de legalább kiemeljük, hogy a szervezet „Szent István-ház" építésével örökíti meg az idei magyar Szent Évet Duna- földváron. Továbbá rendezésekből, tagsági díjból és természetbeni gyfij! tésekből az elmúlt évben 3594 P 51 fillért fordítottak jótékony célra. A polgárság körében megalakí­tották a Missziós Asszonyszövetsé­get. Példás lelkesedéssel dolgozik a szervezet fiatalsága: a clubleányok is. Velük együtt közel 500 női tagja van a Szociális Missziótársulatnak Dunafőldváron. Fellendült szervezeti életük megélénkítette postaforgal­mukat is: iktatókönyvükben ebben az utolsó évben 6741 ügydarab van megörökítve, mely főleg pártfogolt- jaik érdekében tett kérvényezések, elintézések és hivatalos kijárások, állásközvetítések stb. — A serdülő leányifjusággal 775 órán át foglal­koztak. Az elmúlt tél folyamán négy­féle tanfolyam volt számukra a Missziósházban. Jellemképző- és ismeretterjesztő előadások szintén nagy számmal. A titkári jelentés befejezése után a közgyűlés táviratilag üdvözölte Virág Ferenc megyéspüspököt és Farkas Edith alapító országos el­nököt. „A Tátra keresztje" János barát költeménye könnyeket csalt ki a jelenlevők szeméből. A Magyar Hiszekegy eléneklése után Ambach Mihály apátplebános, mint a Szo­ciális Missziótársulat dunaföldvári szervezetének egyházi tanácsadója, meleg, közvetlen szavakkal zárta le a hazafias jellegű és nívós évi köz­gyűlést. A Himnusz eléneklésével és azzal a fölemelő jó érzéssel távozott a nagyszámú közönség, hogy a ke- • resztény nők összefogása a „Kék Keresztes" zászló alatt: egy bol- I dogabb és jobb világ magyar tör­ténelmi hajnalát jelenti! Iskola- és keresziszenielés Decsen Október 30-án, Krisztus király ünnepén tartották meg Decsen az évi búcsút a katolikus hívek, amely ezúttal a szokottnál ünnepélyesebb keretek közt folyt le, mert ekkor szentelték föl a templomtéren fel­állított kőkeresztet s a hitközség iskoláját is. Az ünnepi szentmisét Horváth Károly szekszárd-ujvárosi róm. kát. plébános, egyházkerületi esperes mondotta papi segédlettel, amely után megáldotta a templom Szent Antal szobrát. Majd körmenettel a templomtérre vonultak a hívek, ahol az uj kőkeresztet szentelte meg, amelynek talapzatán állva Albert József volt decsi, most hosszuhetényí segédlelkész lélekemelő, hazafias szentbeszédet intézett a hívekhez. Ezután a körmenet az uj iskola elé vonult, amelyet az espieres fől­■yenit gránitok, olasz és erdélyi tehá/ámVirttrka^^ “• Nagy és állandó raktér fekete svéd, dernek is), keresztek. firázváz&hen^^iH^ííLK11“1 marján?» továbbá mükfisiremlókek (mo- vállalása és kjvitelezós^vhdékRnií ÍT ““den *rt>air és kivitelben. Temetői munkák vaabstétes műkővel való leöntése z68 kriPt“«*étyek és azoknak hói ia. Ceman tárak- .. • .. -f81? 8* megmunkálva és lefönyezve is, ugyanaz márványból, gránit­itató- és malacvalrák Wdcsövek minden átmérőiben, víztartályok, etető-, Ärn&a^e *5 “bb^nü SnSffiok stb.’ stock atur nád • Állandóan kapható friss Portland és .Üstökös- fehér cement, setben cementfeiték f.Ihit.dunahomok, bányahomok, kődara minden srinhew és szemezé* «•«“P'd-Pok e*ysiinüek és lőbbsdntt mintázatokbaíVakolati kőpor, 1 WnUnl 84r***’ (ttijilló) schamoithabarcs, sz^tell, bőr- ée kái­ranylemez, stb. stb. Puha és kemény tűzifa, ölenként és vagóntételbML

Next

/
Thumbnails
Contents