Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-08-24 / 68. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1938 augusztus 24, Péti só. Nitrogén tartalmú műtrágya kalászo­soknak: fisszel Va réaz alaptrágyának, tavasszal a/a rész fej trá­gyának. Használata 25 —25 %-kal többter­mést biztosit. Leszállított árak. Kedvezfi fize­tési feltételek. Beszerezhető vagon- éajkísebb tételekben a gyár tolnamegyei kfirzetképvi- keleténél: Ék®» JözsaV és Táras cég­nél, Szskazárd. Telefon: 137. Bizományi faktárak: GBonyhéd, Gyünk, Keszühidegkut, 8lmontornya, Nagydorog, Kölead, Paks. — Halálos autóbaleset. Vörös József budapesti alezredes, e hó 17-én Szekszárdon, a Nemzeti Bank és az államépitészeti hivatal közti útrészen autójával elütötte Kovács József 13 éves fiút, Kovács János szekszárdi rendőr főtörzsőrmester gyermekét. Az eszméletét vesztett fiút feltette az autójára és bevitte a kórházba, ahol azonban nem tud­tak rajta segíteni, mert 30 órai szen­vedés után meghalt. A megejtett törvényszéki boncolás megállapí­totta, hogy a halál oka az egyik fül üregének krónikus gennyesedé- séből előállott agyhártyagyulladás volt. Ez a betegség évek során tel­jesen tönkretette a fülüreg csontjait, átment az agyra és a gyermek, aki emiatt csak az elemi iskola két osz­tályát tudta elvégezni, a baleset nélkül is hamarosan meghalt volna. A nyomozás, melynek során a rend­őrség a szemtanuk előtt lejátszatta a balesetet, megállapította, hogy a félig süket gyermek Úgyszólván nekiszaladt a szabályosan haladó AK 544. rendszámú autónak, mely­nek sárvédője ügy meglökte, hogy hanyatt esett és a feje súlyosan megsérült. A vizsgálat adatai szerint Vörös József alezredest a szeren­csétlenség miatt nem terheli felelős­ség. A gyermeket vasárnap délután óriási részvét mellett helyezték Örök nyugalomra. — Éjjeli tűzvész Kocsolán. Az el­múlt hét utolsó éjjelén kigyulladt Kocsolán egy nádfödeles istálló, amelyben a környéken gyakorla­tozó tolnai tüzérek több lova is el volt helyezve. A tetőtüzet, amely a szomszédos épületekre is könnyen átterjedhetett volna, a tüzértisztek önfeláldozó fáradozásának sikerült megfékezni és a katonaság men­tette ki az égő épületből az összes állatokat is. Kocsola község elöl­járósága külön is megköszönte a tüzértisztikar és a legénység ered­ményes fáradozását, amely meg­akadályozott egy esetleges nagyobb méretű tűzkatasztrófát. — Öngyilkossági kísérlet. Nagy Ilona 28 éves háztartási alkalma­zott, f. hó 22-én ismeretlen méreg­gel megmérgezte magát. Tettét ide­jekorán észrevették, beszállították a Horthy Miklós közkórházba, ahol fazonnal végzett gyomormosással megmentették az életnek. — Tettenért bortolvaj. Tomanek József bölcskei gazdálkodó észre­vette, hogy a község határában levő pincéjében a borát dézsmálják. F. hó 17-én este kiment a szőlőhegyre, az éjjelt ott töltötte, hogy a tolvajt elcsípje. Hajnal felé valaki kinyitotta a belülről bezárt tanyaajtót és a jövevény, demizsonnal felszerelve in­dult a pincébe. A gazda egy dorong­gal felfegyverkezve előugrott és rö­vid szóváltás után verekedés támadt, amelynek végén ifj. Katz István, a bortolvaj, fején súlyos sérülésekkel ájultan feküdt a földön. Tomanek értesítette a csendőröket, akik a magához tért ifj. Katzot bekísérték a szekszárdi királyi ügyészségre. Tomanek azt állította a csendőrök előtt, hogy ifj. Katz támadt rá és a kezében levő üveggel a karjára [ ütött, a bortolvaj pedig úgy vallott, I hogy Tomanek kezdte őt ütlegelni. A főtárgyaláson fog kiderülni a valóság. Ifj. Ka'z egyelőre a királyi ügyészség őrizetében van. — Nem építik ki a mohács—báfa széki vasútvonalat. Mohács város képviselőtestülete néhány hónappal ezelőtt kérte a kormánytól a mohács- bátaszéki vasútvonalnak a beruhá­zási munkaterv keretében való ki­építését. A kormány a kérelmet elutasította azzal, hogy a beruházási terv keretében ez nem valósítható meg. A város értesült arról, hogy a kereskedelmi minisztériumban a kérelemmel nem is igen foglalkoz­tak, mert a képviselőtestület a vas­útvonal gazdaságosságát és szük­ségességét nem tárta fel kellőképen. A város most azzal a tervvel fog­lalkozik, hogy megkísérli részletes adatok alapján kérni a vasútvonal kiénitését — Tlrenkéfévl fsgyház. Győri Ist­ván felsőiregi bognár nős ember létére vadházasságban élt Balassa Józsefné Szűcs Ilonával. Balassáné azonban durvaságai miatt otthagyta őt és visszament Tengődre az urá­hoz, aki megbocsátott neki. Junius 10-én Győri Tengődre ment, hogy visszahívja magához volt vadházas- társát, aki azonban szóba se akart vele állani. Győri feldühödött, re­volvert rántott elő és több lövés­sel agyonlőtte Balassánét, aki pár perc múlva meghalt. Lövöldözés közben egy golyó Farkas Dezsőnét is megsértette. A szekszárdi tör­vényszék Győrit szándékos ember­ölés büntette miatt jogerősen 12 évi fegyházra ítélte. Hotel REX Szálló Budapest, VII., Hársfa utca 4 (A Keleti éa Nyugati Pályaudvarok kózo lében) Szobák 3 P-tfil naponta Hideg-meleg folyóvíz I 583 Központi fűtés 1 — Megcsonkította a gép az ujjait. Sajnálatos szerencsétlenség érte Bányai Ferencet, a szekszárdi Mol­nár-nyomda egyik legrégibb könyv­kötőjét. Amikor a vágógépen dol­gozott, jobbkezét nem rántotta el elég gyorsan és a működésben levő gép hatalmas kése Bányai három ujjának első izét levágta. — Miért pusztulnak az almafák? Erről ir a Növényvédelem és Kertészet most megjelent legújabb száma. Cikkeket közöl még a szüreti tenni­valókról, az alma férgesedéséről, a málna egy uj betegségéről, a pajor irtásáról, a levél és a gyümölcs hullásáról, a boroshordóról, a gyü­mölcsfák nyári kezeléséről, az alvó- szemzésről. A dúsan illusztrált, szí­nes gyümölcsképet is közlő két szaklapbői a „Növényvédelem“ ki- adóhivatala (Budapest, V„ Vécsey- utca 4.) egy alkalommal díjtalanul küld e lapra való hivatkozással mu­tatványszámot. — Fürdés kOzben vízbe fulladt Deutsch Sándor 19 éves őcsényi le­gény folyó hó 21-én a község ha­tárában levő Szőke-kobolya tóban fürdött. Az úszni nem igen tudó legény a mély vízbe került és bele­fulladt. Mire kimentették már ha­lott volt. — Betörések. Folyó hó 7-re vir­radó éjjel ismeretlen tettesek betör­tek Nagyszokolyon özv. Komman- dinger Gyuláné házába, a szobából pénzt, a folyosóról pedig í50—160 kg rozsot 2 Sz. I. monogrammos zsákban elloptak. — Ismeretlen tet­tes behatolt Hessz Ferenc paksi í lakos lakásába és onnan 203 P 50 fillért ellopott. A tetteseket körözik. * — Szerdán és csütörtökön Egy­másnak születtünk, énekes vígjáték. Főszereplők : Fred Astaire és Gin­ger Rogers. Szellemesebb mint a „Continental“! Nagyobb kiállítású mint a „Top Hat“. Mulatságosabb mint a „Dalol a flotta“. Fox.világ- hiradó vezeti be a műsort. — Szombaton és vasárnap A nagy város, Luise Rainer és Spencer Tracy uj filmje. Magyar világhiradó. LEVENTE ÉS SPORT Football* TSE—Simontornyai BTC 6 I 3 (2 s O). SzckBzárd, barátságos. Bíró : Horváth. A helyi csapat támadásaiból az első félidőben gyenge befejezések születtek, de Potocska a vendégek kapusa is ügyesen hárított el sok lövést. Oszter és Mihók egy-egy góljával már 2 : 0-ra vezet a helyi csapat. A második félidőben már mind­egyik csapat többet támad és ko­molyabban veszi a mérkőzést. A helyi csapatban Hopp középfedezet posztját cseréli Patakfalvival, ki szü­net után állt be és eddig szélen halfolt. Ettől kezdődően a csapat visszaesett s az SBTC egymásután három gólt ért el, Szabó, Bongor, majd Kálmán révén s már 2 :3-ra vezet, amikor Hopp ismét vissza­került helyére s most ismét jobban megy a játék a helyi csapatnak. Oszter újabb 2, Mihók és Váradi egy-egy góljával a végeredmény 6:3 lesz. A mérkőzés első részében csap­kodás folyt a pályán mindkét csa­patnál, szünet után mindkét részről látszott az akarás és meg is válto­zott a játék, egy-két egészen ügyes akció és befejezés is kijött. A já­tékvezető elfogadhatóan működött — T8E Pécsett. Vasárnap, e hó 28-án barátságos mérkőzésre a Pé­csi Vasutas SK-hoz megy autóbu­szon s igy ezen útra kísérőket is visz magával. Jelentkezni lehet az intézőnél, a Vármegyeházán, szom­baton délig. — Felsőiregi „Turul“ SE—Regöly 3:1 (2 :1). Nemcsak otthonában, hanem vidéken is tud a Turul. Vasárnap volt az első találkozása Regőllyel a saját falujában, de ugy- látszik, hogy a regölyi csapat is gyenge volt ahhoz, hogy az eddig mindig győztes iregieket újabb si­kerükben megakadályozza. Már a 6. percben 11-eshez jut a regölyi csapat, amelyet Gyuszi értékesít. A közönség tombol fiai sikerének, de örömét csakhamar csökkentette az iregi csapat egyenlítő gólja, melyet Molnár lőtt. A kedélyeket egészen lehűti a második iregi gól, melyet kányái Varga lőtt kb. 45 méterről. A közönség lelkes biztatására a honi csapat erős támadásokat kezd, de a vendég-védelem, élükön k. Vargával, minden támadást rombol. Erősen küzdenek a kiegyenlítésért, ami már sokszor a levegőben ló­gott, de m. Kovács jóvoltából ször­nyű helyzeteket hagynak ki. A 3-ik gólt a második félidő 30. percében 11-esből lövi Varga révén az iregi csapat. A győztes csapat a közön­Foxterrier Imiig jó patkényfogó kerestetik megvételre a Molnár- föle Rt könyvnyomdája rászán Szekszárd ség tapsviharában hagyja el a ni, lyát és örül újabb sikerének, nem is mondható olyan kicsinek* A mezőny legjobbja k. Varga volt’ Jók voltak még : Roboz, Bodri és Pintér, illetve Gyuszi, • Varjas, m Kovács és Biró. Dunaföldvári Törekvés — Lamoarf F. C 2:2. (2 :0) 650 néző. Vezette Onódi, Dunaföldvár. Góllövők: Ke. rek 2, illetve Bakk és Gombkötő* Nagy érdeklődés előzte meg a szóm! baton megtartott Dunaföldvári Tö­rekvés és a Lampart F. C. volf Erzsébet F. C. csapatainak találko­zását. Gyors támadásokkal lepi meg a Törekvés csapata a pesti profikat de csak a 18. percben sikerül meg­törni a keményen küzdő profi vé­delmet Nagy—Biró—Bőhm—Kerek a labda útja és az utóbbi védhetet- lenül a jobb felső sarokba talál 1 :Q, Kezdés után szebb-szebb támadások indulnak meg mind a két részről de a védelmek jól állnak lábukon! Végre a 30. percben Bőhm sarok­rúgása átszáll a fejek felett Kerek­hez, aki a hatos sarkáról a hálóba talál 2 :0. A 38. percben majdnem gólt kap a Törekvés. Gombkötő közeli lövését Simon nagy bravúr­ral védi. Fordulás után szép mezőny­játék alakul ki a 18.percben. Som­lai—Gombkötő—Kerekes—Bakk a labda útja. Az utóbbi lövését Simor a gól vonalon fogja, de a játék­vezető gólt ítél, amely nem is volt az, mert a labda nagyobb terjedel­mével a gólvonalon kívül volt 2:1. A 35. percben végre sikerül a profi' csapatnak a kiegyenlítés, Kerekes lefutása után Gombkötő kapja a labdát és a hálóba vágja 2:2. Ki­tűnt: Bíró (a mezőny legjobbja), Bőhm, Kerek, Menyhei és Simon, illetve Gombkötő, Kerekes, Walter és Berger. — Tengői le—Nagydorog 5:1 (|:|) Barátságos. Bíró: Horváth (Medina). Helyválasztásnál Nagydorognak ked­vez a szerencse és igy Tengelic nappal szemben áll fel, Nagydorog igen hevesen és erősen támad, gólt: azonban csak a 30. percben ér el Pesthy révén, amit azonban Ten" gelic 2 perc múlva kiegyenlít Simon- révén. Utána változatos mezőny­játék folyik a félidő végéig. A má­sodik félidőben Tengelic magára talál, kidomborodik a nagyobb klasszis fölénye, a szebbnél-szebb. levezetéseket produkálja és csaknem állandóan ellenfele térfelén folyik a játék, melynek eredménye újabb 4 gól. Különös dicséretet érdemel Mozolay tengelic! kapus két 11-es bravúros kivédésével. A mérkőzés mindvégig igen erősiramu, izgalmas és fair lefolyású volt. Góllővők: Simon 3 (mesterhármas), Zettl és Folyós, illetve Pesthy. (Kiadó : Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt* Vezérigazgató: Schneider János.) Éven aluli import vér, törzskönyvezik vorkshlre kanokat ajánlok — tekintettel az fiszi apaállat tó* frissítésre — olcsó áron megvételre, magán- tenyészetbe, uradalomnak vagy községeknek Szakértők szerint kiállításra, díjazás alá való példányok. Megkeresést: Rausz István gyó8T‘ szerész, Regöly (Tolna vm.) kérek. ©US Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt„ Szekszárd. (Fel. vez. Kaufmann Mátyás.)

Next

/
Thumbnails
Contents