Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-07-15 / 56. szám
XVIII. évfolyam Szekszárdi 1936 Julius 15. (Szerda.) ’ 56. szám TOLNAMEGYEI ÚJSÁG HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Elfiflzetéal difi Egész évre _ 12 pengő || Félévre _______6 pengő Fe lelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerddn és szombaton. Hirdetések Arait A legkisebb hirdetés dl|al*B0 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mllllmélersoronként 10 finer. Allástkeresőknek 60 százalék kedvezmény, j Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető I a hírrovatban elhelyezett reklám-.:e!|egyzéal, családi hír, valamint • közlemények a szerkesztőséghez küldendők. I nyllttér soronként 60 fillérbe kerlll. RATKAYLÁSZLÓ Irta: BODNÁR ISTVÁN Nincsen jámborabb gondolkodású, hiszékenyebb náció a poéta népnél. Azt hiszi, hogy pegazusának felnyergelt paripája, a leikéről apránként levált aranyporral, a pompásabbnál- pompásabb költeményekkel a — halhatatlanság, az — örökélet felé repíti. Pedig a poéta is az enyészet felé rohan, akárcsak más közönséges ember. Legfeljebb lelke nagy arany* rakományával — hosszabb idő alatt ér el oda. De, hogy — elér, az égé* szén bizonyos. Tekintsünk csak végig irodalmi nagyjainkon. Nem kell századokra visszamenni, maradhatunk a közel múltnál, vagy akár a — jelennél is. Ki beszél ma sok régi nagy emberünkről ? Legfeljebb egy-egy szűkszavú iskolai könyv, az irodalom- történet. Csakhogy mig valaki idáig eljut, csonttá és porrá válik, mert a hálátlan utódok, a kritika bonckése már régen leszedte róla az eleven húst. Sokszor bizony már a kortársak elvégzik a lekicsinylő hóhérmunkát. Ha körülnézünk, igazi nagy költőnk szerintük nincs is. A modern kritika apró porcikákra szedte már Vörös* jnartyt, Aranyt és Tompát, a világ- zseni Petőfit. Garayból alig hagyott meg valamit. Madách lángleikére, eredeti alkotó zsenijére sok évtizeden ránehezedett a Fauszt utánzás köny- nyelmüen szélnek eresztett vádja. Jókai, Mikszáth már nem is — re* gényirók, csak egyszerű, lenézett — mesemondók, elpipázgató anekdótá- zók. Mintha egy épkézláb mese, lélek- vidámitó anekdótás történet elmon* dása kisebb művészet volna, mint a százszor elcsépelt, apró szerelmi kalandok pikáns, erótikus szószban való újra íeltálalása, vagy egy fércdetek- tivregény megírása. S beszéljek talán régi; nagynak tartott színműíróinkról? A halhatatlan Katonát legalább át- irja a szinpadi élelmesség, de mit szóljanak a többiek, egy Kisfaludy Károly, Szigligety, Tóth Kde, Csiky Gergely, Rákosi Jenő. őket bizony már elfedi a — bus fekete homály s a fővárosi színpadok minden magasabb írói kvalitás nélkül való zagy vasága.,. Bizony az — utókor hamar hálátlan. Nagyon könnyen feled. Aminek oka elsősorban irodalmi előképzettségének hiánya, ebből származó tájékozatlansága, könnyen félrevezethe* tősége, amely minden kritika nélkül behódol az irodalmi divatnak, sokszor — hóbortnak, a könyvkiadói élelmességnek s a ma szemtelenül divatos önreklámnak, amelynek egyedüli célja, hogy az úgynevezett „beérkezett nagy Író“ mindég csak önmagát láttassa a — legnagyobbnak. Ezért van ma olyan sok — nagyon- nagy irőnk. Kerülnek sutba az érdemes régiek... Mindezt a kesernyés megállapítást egy, a napokban könyvpiacra került könyv, Rátkay Lászlónak, a duna- földvári jeles poétának 542 oldalra terjedő szép verskötete diktálja toliam hegyére. Est a hatalmas kötetet a Petőfi Társaság adta ki s Pékár Gyula elnök és Havas István főtitkár látta el — útlevéllel, vagyis tar* talmas előszóval, mig a bevezetést Pitroff Pál dr, a kiváló esztétikus irta hozzá. A Petőfi Társaság, amint előszava mondja: — „örömmel és büszkeséggel bocsátja útjára Rátkay Lászlónak költői tehetségét és nemes, rokonszenves egyéniségét bemutató tekintélyes kötetét“. S különösen kiemeli azt a nagy érdemet, amelyet Rátkay, mint az országgyűlés egykori kiváló ellenzéki tagja, a Petőfi-kultusz felkarolásával, a Petőfi-ház létrejötte körül kifejtett. Már ennek a szűkszavú ajánlásnak is elégnek kellene lennie minden magyar szívhez, hogy a legnagyobb szeretettel fogadja az uj könyvet. De vájjon úgy fogadja-e ?1 Szomorúság és szégyen pírja önti el arcomat, amikor arról az elszomorító kulturbotrány- ról értesülök, hogy a Tolna megyében szétküldött több száz előfizetési felhívásra a kitűzött időig mindössze öt előfizető jelentkezett 1 Szegény Rátkay László, hát érdemes volt ezért aprópénzre váltani s elpazarolni lelked arany kincsét ? Téglát hordani a Petőfi- házhoz, a halhatatlanság eme kis fészkéhez ? Kiáltani a szekszárdi Garay-téfre s a szobor leleplezése napján hazafiasság könnyeit csalni remek leleplezési beszédeddel az ott megjelentek szemébe ? 1 Érdemes volt elégetni lelkedet a hazafias eszmék nemes tűsében csupán csak azért, hogy a nagy 48 as eszmék vontatókötelén mások emelkedjenek a magasba s helyezkedjenek el a jól jövedelmező állásokba, te pedig ott maradj a mindennapi kenyérsserzés nem kis gondjával az élet rögös országúján .... Minek is írtad te, a „Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos“ kezdetű, szivbehasitó nótádat, amikor ma már nem sir senki sem Kossuth Lajosért, sem a — hasáért, legfeljebb sirva — káromkodik a — saját sorsa felett s a mai fiatalság bömbölő dzsesz mellett tombolja ki veszett jókedvét az — állástalanság keserve miatt... Elfogytak biz a régi szerelmesek is, akik az „Azért csillag, hogy ragyogjon“ kezdetű nótádért nem sajnálták az utolsó pengőjüket sem az éjjeli zenébe lelkét beleadó cigánytól. De ha ezeknek már nincsen miből, miért hiányosnak az előfizetők sorából legalább a könyvtárak, olvasókörök, különösen ifjúsági egyesületek, iskolák, hiszen ez a könyv éppen a legjobb tanítói segédeszköz a fiatalságnak hazafias szellemben való nevelésére, sajnos, sokszor már a hazafiasság ösvényére való visszaterelésére ... S hol maradnak a jótékony, emberbaráti egyesületek, amelyek ezreket meg ezreket műkedvelősködtek össze Rátkay László „Felhő Klári“ jával, az „Árva- lányhaj“-jal s más, ingyen átengedett darabjaival ? S miért nem fejtenek ki egy kis agitációt legalább a tehetősebb ügyvéd urak ? S ha már nem büszkélkednek volt öreg kollégájuknak rájuk is fényt vető költői hírnevével, gondolhatnának az édesapa ugyancsak ügyvéd fiára s matróna özvegyére, akik a fiúi hála és hitvesi kegyelet emlékkövét kívánták felállítani a legjobb apa s imádott élettárs lelki hagyatékának összegyűjtésével és költséges kiadásával . . . De minek fo'ytassam? Célom nem volt egyéb, minthogy mégegyszer felhívjam a figyelmet egy sziomagyar poéta lelke mélyéből fakadt, a régi nemes magyar irodalmat méltán képviselő szép könyvére. Rátkay László költészete nem egetrázó mennydörgés. Ne keressük benne Petőfi harsona hangját, vulkáni mélységét, titáni erejét. De benne is éppúgy megvan a keresetlen egyszerűség, a magyar röghöz való ragaszkodás, a magyar nép- és fajszeretet és nem egyszer halljuk hazafias lírájának mélyről felbugó orgona hangját, a hazafias fájdalmat messze elsíró táró* gatónak édesbus zengését. Érzései nemesek, tiszták. A szeretet, a hit galambszárnyai emelik és sohasem engedik, hogy posváoyba süllyedjen. Apró családi versein keresztül meg» érezzük szive melegét b olyanok ezek az apró versikék, mint a házi ereszben a fecske CBÍosergése . . . S egész költészetében van bizonyos lélekter- mékenyitő erő, akárcsak tavasszal a földet dúsabb áldásra ösztönző májusi esőben. Szóval üde, szép kis bokréta ez a könyv, a magyar költészet legszebb virágaiból. Aki csak teheti, vegye meg tehát mielőbb. Mert nemoBak Rátkay László szép emlékét becsüljük meg általa, hanem a magyar kultúrát, irodalmat is. S megnyugtatjuk ez által saját lelkiismeretűnket is, mert visz- szaadjuk egy tisztes matrónának, a költő özvegyének s egy egész csa- j Iádnak az emberek jóságában, kul- I túra- és hazaszeretetében már-már I megingott hitét és bizalmát. Szekszárdi cserkészekkel a Dráva partián A Feketeviz mellett ütöttük fel a táborunkat, pár száz lépésnyire a határtól. E szó újra felidézi bennem azt a nyugtalanító, nyomasztó érzést, mely elfogott bennünket, mikor Harkányban kiszállítottak bennünket azzal, hogy a Drávahid felé nem közlekedik a vonat s elindultunk a berozsdásodott sínek mentén a horvát fekete hegyek irányában. A régi lüktető élet, a boldog békeidők fájó emléke ment bele a szivünkbe, mikor a sinek között magasra nőtt kórókat kerülgettük s az elárvult őrházak mellett elbaktattunk. Gát húzódik végig a Feketeviz mellett, ameddig a szem ellátt, amit bezár a Dráva árterülete. A töltésen túl alföldi táj, búzatáblák, kukorica- földek, háttérben a siklósi hegyek vonulata. Mi a gáton innen vagyunk, az árterületen; mocsarak, morotvák, füzesek, bozótos ingoványok, körülöttünk a szúnyogok milliárdjainak a tanyája. Nappal se lehet a rekkenő hőségben a sátrak izzasztó fürdőjében nyugodni ezektől a mérgezett dárdás zpró kis fenevadaktól, de este egyenesen sürü felhőkben rajzanak ki tanyájukból s nincs előlük menekvés. Bebújnak cipőbe, harisnyakötő mellett, gomblyukon s tetőtől talpig lepedőbe burkolózva járnak a fiuk, mint az arabok a sivatagban, mint a rémregények fantomjai. Balra a viz mellett a kendergyár hoBszu kéménye füstölög s kenderasztagok borítanak be táblás mezőket, felülről Drávapalkonyának, a kis falucskának a tornya látszik át a füzes résein. Evező csobban a vízben előttünk, I Tóth Lajos bácsi, a halász bújik elő csónakján a nádasból, kifeszitett hálóit vizBgálgatja, bogozgatja, hUmmö- get, hogy magas a vízállás, keritó- hálóval nem lehet dolgozni. Kicsit feljebb az egerszegi csatorna betor- kolásánál öreg vándorlegény peoá- zik, halat szeretne sütni. Vagy másfél óra múlva ismét arra kajakozunk, igen morgolódik, hogy nem akadt még egy se horogra. A mocsárban sivitóhangu öreg kondás riogatja a disznait; ókuláréja van, panaszkodik, hogy már kétszer operálták a szemét és eltiltották a borivástól. De azt hiszem, ő az egyetlen ókulárés ember az egész környéken. A halásztanya mögött halászcsárda van egész közel a táborunkhoz. Innen hordjuk a vizet, ide fordulunk, ha valamiben megszorulunk. Tipikus határszéli csárda ez a kis Zsinkó« Harkányiak látogatják főképpen, motorkerékpáron, autón, autóbuszon ruccannak ki, kúrát tartó fttrdővendé»- gek, akik a csodatevő viz és az or»- vosi felügyelet biztositó bástyájával, maguk mögött megengedhetnek maguknak néha egy kis kirúgást as hámból (halpaprikás cigányzene mellett, megbujás a világ elől, enyhe* kis flört a szúnyogoktól hemzsegő' lugasban), de egy-egy idegen rendszámú autó is besuban néha az ud»- varba, jugoszláv állampolgárok jönnek át határátlépéssel, odaszorult: magyarok, akik magyar levegőt szeretnének szívni, magyar Bzót hallani,, kinyujtózkodni kedvükre. A csárdái cigányoknak a „Sötét a Volga“ kezdetű tangódal a legkedvesebb nótájuk, ezt éneklik, huzzák-nyuizák. reggeltől késő estig s másnap újra. Egyes szám ára 12 fillér.
