Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-04-11 / 29. szám
1936 április 11. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 5 túrákat kedvelő, hozzáértő kerékpáros! Állj elő, ha az EMERGE kerékpárgumiról mást is tudsz mondani, » mint jót Neked dolgozik, a te kényelmed, biztonságod, a te zavartalan kerékpárútaid érdekében tervezett kísérletezett évtizedeken át s oldott meg számtalan technikai problémát világszerte ismert üzemünk. Meg fogsz győződni róla, hogy kitartó, alapos alkotó munka teljes sikerű eredménye az EMER6É gumi hét fajtája. Vigyázz! • ©■ . • EMERGE védjegy * EMERGE minőség!-gyÁRTJA A MtAaG.XAR RÜG8YANTAÁR^GYÁRj Lelkemben nagyhéi Én voltam a Júdás, ki megcsókolt és Így szólított: »Uram, Mesterem!« Ó, attól a rongy harminc ezüsttől milyen nehéz, nehéz most a szivem. Én voltam a szolga, ki arcul vert és aki csúfolt és reád köpött. Én intettem a szolgának, hogy jobban veden. Intettem szent hátad mögött. Én voltam a tövis és az ostor, amely hasított, szúrt, égett, hol ért. amelynek fájó fehér nyomán szent testedből elöserkent a vér. Én voltam a kérészt, amit hordtál, hogy összeroskadtál súlyom alatt. Te olyan türelmes és szelid voltál, pedig én habzó szájjal káromoltalak. Én mártottam az izsópot ecetbe és én mártottam keserű epébe... Uram! mit lándzsával áitalszúrtam: rejts engem sebzett szived közepébe] GÍMESI JÓZSEF. A zenélő óra Irta: P. Bereczk Gizella. Dédanyó sokfiókosán álló zenélőérának nagyított mása elkészült. A boldog unokák örömmel nézegették és ezen a napon jelmezbe öltözve megtartották az előadás főpróbáját. A kastélyban hetek óta nagy izga lommal készülődtek az öreg grófnő kilencvenedik születésnapjára. Nagy ünnepséget rendeztek. Angéla grófnő a mindenki által szeretett, még mindig bájos özvegy, vette kezébe a dolgot. Kilopta Nagyanyó sokfiókosából a féltve rejtegetett naplót és elleste belőle a matróna fiatalkori titkait, hogy rég elmúlt ifjúságát a nagy ■apón műsoros előadás keretében, kedves öreg szemei elé varázsolja. Nagyanyó nagyon megkönnyítette Angélia munkáját, mert naplójában a vidám események kis odafestett virágokkal, a szomorú gyásznapok pedig fekete keresztekkel voltak meg jelölve. Ezeket a szép özvegy gondosan kikerülte és csak a kedves emlékeket jegyezte ki magának. Sok boldog óráról hullott le a lepel Angéla mosolygó szemei előtt és •zeket részben rövid, kedves jelenetekben, részben pedig élőképekben, alkalmas zenével dekorálva csokorba szedte és színpadra kreálta. A szereplők kiteltek az unokák hö88zu sorából. Akik Isten akaratából sűrűn következtek egymásután és soha senki nem sokalta őket. Csupán Anasztázia grófnő partnere volt oldalági rokon. A kis grófnő addig beszélt Angéla nénjének, míg ő elhitte neki, hogy erre a szerepre egyedül András gróf alkalmas. >A zenélő óra!« Ez a cim Nagyanyó naplójában ■efelejtsekből volt felírva Egyszer régen, egy családi ünnepség alkalmával, Nóra grófnő és egy távoli rokon, Iván gróf alakították •gy élőképben azt a két porcellán* igurát, amelyek Nagyanyó sokfiókosán ma is ott állanak a Biedermeier éra két oldalán. A kecses fodrosruhás várkisasszonyt és a daliás ala- bárdos katonát. Virágharmatba mártott tollal ir erről a grófnő naplójában és igy fejezi be a róla szóló feljegyzését: »Csodálatos módon megálltuk he lyünket mindketten. Mozdulatlanul, élettelen merevségben, akár maguk a szobrok. Csupán a szivünk dobogott, boldogan, szerelmesen, hiszen •lyan közel voltunk egymáshoz. Ahogy a függöny szétnyílt, az óra tizenkét tőt ütött, rázendített az andalító, 1 édes muzsikára. Kedvesen, édesen, mámoritóan zengett nekünk örök szerelemről, végtelen boldogságról és mi megbüvölve hallgattuk. Átjárta szivünket, meglobogtatta vérünket, de mi csak álltunk mozdulatlanul. A szivem mindjobban vert, a karom ölelni kívánt, ajkam csókra szomjazott. S mikor az óra zenéje elhallgatott, a színpad elsötétedett, én, a várkisasszony és alabárdos katonám elhagytuk helyünket, az óra két oldalán egymáshoz szaladtunk, összeölelkeztünk és megcsókoltuk egymást. Csak akkor vettük észre, hogy a függöny még nincs összehúzva, mikor már elcsattant a csókunk.« Angéla elgondolkozott. Iván gróf? Sohasem hallottam ezt a nevet. Nagyapát Kelemennek hívták. Hát nem került össze a két szerelmes ? Vájjon miért? De nem volt ideje a töprengésre, tovább lapozott. Kikerült sok kereszttel jelölt fejezetet. Egy hóvirággal ékesített följegyzés következett: »Dorottya leánykám keresztelője.« Hm. Hát Nagyanyó anyám születéséig nem volt boldog? De nem volt vesztegetni való pillanat. Sietnie kellett a napló átolvasásával, mert vissza kellett csempésznie az könyvet az íróasztal fiókjába, mialatt az öreg grófnő a kápolnában tartóz kodott. Igaz, hogy a nővér megígérte, hogy ma a zsolozsmát hosszúra nyújtja. A család elhunytjaiért is külön imát mond, mégis sietett Angéla. Nagy- anyót nem szabad tulfárasztani. Gyorsan végzett tehát és sok té< mával gazdagodva, boldogan tette vissza a naplót rejtekhelyére. Bement a kápolnába, hogy távolléte ne keltsen feltűnést a nagyasszony szemében. Elérkezett a nagy nap 1 A kastély fogadótermei megteltek vendégekkel. Reggel hálaadó mise volt, délelőtt üdvözléseket fogadott a matróna. | Délben nagy diszebéd, sok pohár - j köszöntővel. Délután pihenni hagy- I ták a grófnőt, hogy este jól bírja ereje és mindvégig részt tudjon venni I az ünnepség fénypontján az előadáson. A díszteremben iparművészek gyönyörű színpadot emeltek. A család és a vendégek már helyeiken ültek és várták az ünnepelt bevonulását. Egyszer csak felhangzott Nagyanyó kedvenc zenéje, a citerazene és ő megjelent a legidősebb dédunoka karján. Lábai előtt két kis apródnak öltözött gyermek szórta a rózsaleveleket. Nagy éljenzés és virágeső kisérte a grófnőt helyére, a pompás emelvényre. A zene elhallgatott, a függöny szétnyílt és Mária grófhő, aki ma ünnepelte kilencedik születése napját, felköszöntötte dédanyját, aki majd egy századdal volt nála idősebb. Ezután sorra következtek a kedves jelenetek. Nagyanyó első bálja, amikor a császári udvarnál bemutatták. Azután egy vadászat, amikor Nóra grófnőt szabályszerűen fölkenték, csak olyan hamisítatlan somfabottal, mint más szegény halandót, aki az első nemes vadat ejti. Következett egy farsangi jelenet, amikor a kis grófnő és testvérbátyja Pierette és Pierot-nak öltözve, elszöktek egy polgári jelmezbálba. Ezután sorra jöttek az élőképek. Utolsó volt a »Zenélő óra!« A hatalmas Biedermeier óra két oldalán szoborszerü mozdulatlanságban álltak helyükön a várkisasszony és az alabárdos katona. Az óra elütötte a tizenkettőt és háromszor lejátszotta a lágy meló- diáju dalt. Amint a zene elhallgatott s a színpad elsötétedett, Anasztázia grófnő és András gróf elhagyták he lyüket és egymáshoz szaladva, átölelték és forrón megcsókolták egymást. Angéla grófnő ügyes rendezésében a függöny éppenugy rosszul műkő dött, mint akkor régen és csak akkor húzódott össze, amikor a csók már elcsattant. Műsor után Nagyanyó magaköré gyűjtötte unokáit, mind, apraját nagyját. — Gyermekeim, — szólt meg- indultan — köszönöm, hogy arany- hintón visszaröpitetteket a múltba. Most mesélek nektek valamit. Egy szer régen is volt egy nagy zenélő óra. Annak is volt egy várkisasszonya, meg egy alabárdos katonája. Nagyon, nagyon szerették egymást. De akkor nagy napokat éltünk. Háború volt. Éppen az eljegyzésre készülődtünk, mikor az alabárdos katonát váratlanul elvitték a csatába. A várkisasszony nagyon sokat szenvedett. Egy napon megjött a rettegett hir, az alabárdos katona elesett. — No.. no .. no 1 Ne sírjatok, kicsikéim. Én azért nagyon boldog asszony lettem. Nagyapát nagyra becsültem, csak — és itt szomorúan ingatta ezüst fejét — az alabárdos katonát, soha sem tudtam elfelejteni? — Na gyöngyszemem, — szólt Anasztáziához — emeld föl a kis fejecskédet és mosolyogj I Most nincs háború 1 Békeidőket élünk. Szereted András grófot ? Nagyon szereted ? No lám, már mosolyog a kislány. — Én megáldom a ti boldogság- tokát és kis gyermekem, tartsuk meg most az eljegyzést. Sok szép ünnep megfér egymás mellett egy napon. És reszketeg kis kezeit áldásra emelte. Másnap szétoszlott a vendégsereg. Anasztázia »a viszontlátásra!« búcsúzott vőlegényétől és sokáig lobogtatta csipkekendőjét a távozó négyesfogat után. Egy hónap múlva szivettépő zokogással szaladt be a kis grófnő Déd- anyóhoz. — Nagyanyó, nagyanyó 1 Rettenetes távirat jött. Kitört a háború l András grófot is elvitték 1 El sem tudott tőlem búcsúzni. Megszakad a szivem, drága Nagyanyó 1 A Nagyasszony remegő kezekkel simogatta az ölébe hajtott kis leányfejet és együtt sirt dédunokájával. A sokfiókoson a zenélő óra tizenkettőt ütött és a lágy melódik belefonódtak zokogásukba. Napokig nem jött hir a harctérről, mig egyszer megérkezett a rózsaszínű tábori lap. Sietve csak ennyi volt ráírva: »Anasztázia, imádkozzál! Úgy hull a gránát, mint a jégeső. Isten áldjon l András.« És egy hét múlva szomorú hirt hozott a posta. Anasztázia grófnő kis alabárdos katonája is hősi halált halt. .évi elutazik Irta: Radvfinynó Ruttkay Emma. Az erdélyi havasok aljában is megjött a tavasz. Teljes pompájában ragyogott, mikor hire járt a faluban, hogy Évi Pestre megy, pesti cselédke lesz a havasi metropolis viruld virága. A rét, a határ tele volt rüggyel, bimbóval, fakadással. A falu leányai bátran kimerészkedtek a Rakovica csobogó vizébe, hogy abban potyol- hassák tisztára az otthonszőtt patyolat ruhát és a városból mindegyre sűrűbben jártak ki a fiatal urak a patak partjára, ahol a Márikák éa Flórikák ugyancsak nem sajnálták feltürni a pendelyek csipkés szélét, miközben fiatal erővel csattogott a sulyok a vizes ruhán és pirosra fes- tődött a harmatos havasi bimbók fiatal orcája. Máskor igy tavasszal fontos megbeszélnivalóik voltak; melyik legény érkezett haza Amerikából ? Melyik »uj leány« kapujában állították fel a »menyasszonyfát«, a hosszú póznára tűzött koszorút, amely már I messziről jelzi, hogy kész, eladó leány j van a házban? Melyik Györgynek | díszítették fel névnapjára legszebben I az ablakát virító gyümölcsfaágakkal 2 ' De most ? Most a Rakovicában usz-
