Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-04-11 / 29. szám
1936 április 11. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 ÍPirnllzcr József és Fial áruháza. Szekszárdon Szenzációs tavaszi ajánlata; f ' “ £ jfoftjr Kész tavaszi női ruhák és komplék p 11*50-181 Burburryszerü férfi tavaszi raglan p 60,— Teveszőr női tavaszi kabátok . . p 30*— Női és férfi gummi kabátok . . p 12*—-til ----- ' ■•■•■ '' ■ - ■ ■' ' - * '■" -" ** M NAGYPÉNTEKEN Irta: Dr Miszlai György Némán ballag az út köves porában; Keresztje súlya alatt görnyed ez; De megy a roppant kint szivébe zártan. Bús homlokára vércsikot sebez A köré je font töviskorona. .. Röhögve tódul vad tömeg nyomába. Szitkok röpködnek, ocsmány tréfa, zaj... Megy hangtalan, nem tekint soha hátra, Szájáról nem kél kíntermette jaj .,. Megy, ... vár reá a szörnyű Golgota. A latrok dombján véget ér az útja. Sebet vernek a rozsdás vasszegek. Ajkát búcsúzó, fáradt hangra nyitja: »Uram, nem tudják mit cselekszenek. Bocsáss meg nékik, hiszen emberek I . . .« Minden csöndes. A golgotái égen Sötéten úsznak lomha föllegek; S a frissen ácsolt bús kereszt tövében Egy asszonysóhaj halkan fölremeg, — A keresztfán Jézus kiszenvedett ., • üde illattal, friss színnel és nagy életvágyaknak enyhe lobogásával. És elindulunk egy uj útkeresésre, uj életkivánásra, plasmatikus vágyainkat kergetjük, hogy utólérjük azokat, hogy megláthassuk önmagunkat, hogy folytassuk testiségünket, lelkiségün két, hogy meghaljunk és ujralehes- sünk, mert ez az ut, ez a feltámadás, ez az élet: a halhatatlanság keresése. És az életnek ezen csodálatosan szent misztériumából, ezekből a szüntelen föltámadásokból, a Teremtőnek ezen teremtő bölcsességéből születnek a mindig uj kezdetek, az uj, nagy vigasztaló tavaszok. Ez a csodák birodalma. Az egész életnek az emberi értelemmel föl nem fogható csodás misztériuma. Ezek a tavaszok az Isten kertje, a nagy kozmosznak kicsiny melegágya, ahol mi emberek legyökeresedve állunk, mint fakadó vagy éppen hervadó fák, füvek, virágok és egy nagy alá- zatu megadással kibontva vágyó szár* nyainkat, szirmainkat, elindulunk az ifjúság röptével, iramával, hogy szépen fáradva megállhassunk az öreg ség behavazott bölcsességénél. Nem a halál a csoda, hanem a születés, a tavasz, a föltámadás. Azután megtörténik a nagy beteljesülés. A halhatatlanság lebirhatat- lan vágya kielégül: uj köntösben, uj színekkel, hangokkal, hitekkel meglátjuk önmagunkat és tudjuk, hogy éltünk, hogy nem hiába ültettek ide, ebbe az öröktavaszu Istenkertbe, amit Életnek hívunk, hogy Isten tetszésére betöltöttünk mindent, amit a nagy Kertész tőlünk várhatott. — A beteljesülés boldog érzése ez, a feltámadás misztériumának varázsos gyönyöre, az élet legmagasztosabb ajándéka. Ami ut még ezután jön, azt már idegen lángok ránkvilágitó fényében járjuk, anélkül, hogy azon tüzek forrósága át tudná melegíteni a lelkünket. Hajlott háttal járunk a belőlünk nőtt nyílegyenes szálfák között, megcsodáljuk az ifjú óriásokat, akiknek lelkitöbblete lelkűnkből szakadt, visz- szafelé nézünk, mert kifelé megyünk, havas fejjel lépegetünk friss virágú tavaszokon, akik egyszer mégis csak mi voltunk és most is egy kicsit mi ▼agyunk. Élünk, emlékekből élünk. Kutatunk múló életünk nagyértelmü sürü rengetegjében, keressük volt önmagunkat, emlékeket, amelyek elsimultak, megszépültek, hangokat, színeket, amik valamikor bennünk karsonáztak és most lehalkulva, meg- fakulvva szépen elcsendesedtek. Lassan, óvatosan lépegetünk egy egy szép tisztásán a volt életünk sárguló erdejének, nehogy lábunk alatt egy elroppanó ág zaja megzavarja a szépen megbékült emlékeket. Az alkonyati élet ellen, annak kezdetén, még néha föl föllázadunk, kitépve egy-egy ősz hajszálunkat, leszakítva egy-egy sárguló levelet, hogy ne zavarja a buja zöld harmóniát, de végül azt is megszokjuk és csendesen megadjuk magunkat okos, szép bölcsességgel: ez a Te akaratod. A láz többé nem tudja telemele- giteni a lelkünket, hanem csak a hosszú élet összegyűjtött tapasztalata: a bölcsesség. És ha valaki hirtelen elébe toppanna ennek a bölcsességnek és váratlanul megkérdezné, hogy hát tulajdonképen miért is éltünk és mi az életnek az értelme: zavarba jönnénk, mert nem tudnánk rá felelni, mivel ez a Teremtő titka és csak szépen sorjában elmondanánk mindazt, amit éltünk és a végén széttárnánk két tétova karunk, érvekből, tudásból, mindenből kifogyva : íme az ember. Major Imre. ifeoelOdlk o tekintetes ni Irta: dabolozi Fekete Lászlónó Ittfelejtődött ember volt, érezte maga is és tudta mindenki, aki egyszer szót váltott vele. Szerencse, hogy tanyán lakott, mert nehezen illett volna a városi, vagy falusi kabátosok közé. Nem az öltözete miatt. Dehogy. Hiszen a vármegyében senkinek nem volt olyan vadmacska- prémes bundája, nemes posztóju zsinóros magyarja, mint Visolyi Nagy Mártonnak. Más volt az, ami szoborrá tette a többi közt. Kívülről bámulták, mint a taródi Flórián szobrot. Kőnek hit ték, mint azt s nem akadt emberfia, aki megmerte volna kérdezni tőle csak egyszer is, hogy: — Van-e hús, vér és meleg szív azalatt a rettentő hidegség alatt, amitől úgy fázik mindenki a tekin tetes ur közelében? Még a beszéde is visszafogott volt. Halkan hullott száján a szó, mint a levél suttogása nyári estén. Amit j mondott is, inkább csak olyan el- I szálló valami volt, aminek nem volt foghatása, könnyű értelme. Az öreg Kárpás Mihály harangszó óta váltja előtte a lábát, mégsem tudja, hogy mi lészen a parancs. Kint már fakadnak az orgonaágak. A füzek között madarak esi- vitolnak s a vízben felveti magát egy-egy fényes testű hal. Azt nézi az ur, amint ott ül az ablak előtti mélyöblü karosszékben. Kárpás titokban megvakargatja a tarkóját. Harag gyúlladozik benne. Ünnep délje van, szeretne már otthon lenni a vackában. Éhes. Bordás felesége főz neki s reggel úgy látta tyúkot vágott. Különben rideg vacok az is, mint a gazdáé. Abban sincs se asszony, se gyerek. Maga sem tudja, hogy lehetett. Fiatalsága óta, csak a házasodás járt eszében. Elálmodta százszor is az asszonyt, meg a gyerekeket, de sohasem volt ideje arra, hogy utána járjon. Igazabb az, hogy sohasem mert odaállni a gazdája elé és azt mondani neki, hogy: — Házasodni szeretnék tekintetes uram, tessen engedményezni rá egy heti szabadságot. Huj, hányszor belemelegedett az elképzelésbe, mikor a tanyaház kis szobájában maga elé gondolta a tekintetes urat és feléje ment. Megállt előtte tisztelettel, kalapját kezében forgatta, kezdte a szót: — Alássan kérem a tekintetes urat, hogy,... hogy ... Még a legsütősebb nyárban sem volt olyan melege, mint ilyenkor. Nem jutott tovább egyszer sem az utolsó >hogy«-nál. Földhöz vágta a sarkosra birkózott csálés kalapot, káromkodott egyet s lefeküdt mérgesen. Ezért volt az, hogy nem jött asszony és gyerek a hajlékába. Elgondolta a második >hogy«-nál { a tekintetes ur két ránckoszorus sze* ■ mét, ahogy ránéz velük. Szűk szavát érezte folydogálni a melle belsejébe s ettől egyszerre megfagyott minden akarata. Nem, nem mondta volna azt, hogy ne menjen el. Adott volna szabadságot is, de mondott volna valami olyasfélét, hogy: — Jól teszed Mihály, ha megházasodsz. Hiszen nem is élet ez így neked mellettem. Látod, olyan az én életem, mint azé a rózsafáé ott a kertben. Nem törődtetek vele, észre sem vettétek, gyümölcsfákat ültettetek köréje. Túlnőtték valamennyien, eltakarták a lombjaikkal. Gyümölcsökkel, virággal gőgösködnek mellette. Minden tavaszon rügyezni kezd a kis buta fa, meghozza a satnya bimbóját is, de virág soha sincs rajta» Ki ne vágjátok azt a fát, mert én szeretem. Kárpás Mihály tudta, hogy erre hallgatás következik, még mélyebbre hunyódik a két szem. Aztán tágra nyílik, rámered Mihályra. A boltozatos fej bólongat feléje, csupa szeretet és jóság az arca, hogy beleszakad a vén szív, mikor meglátja» — Adok szabadságot Mihály. Eredj csak, házasodj meg. — De lehet-e? — gondolta Mihály, — mikor így eteti előbbre az ember belsejét keserűséggel? — Hány esztendővel vagy fiatalabb nálam? — kérdezte hirtelen a tekintetes ur Kárpást. — Hárommal kéremalássan. Novemberben töltöm be a hatvanhetet — Hm. — Furcsán elnevette magát. Az ispán gyomrát megfelhőzte az ijedelem. Ugyan mit akarhat vele az ur? — Azt gondoltam Mihály,. . —* mondta, míg felállt és suhanó léptekkel odament hozzá — hogy házar sodj meg. Remegő kézzel fogta az ispán kabátja hajtókáját. Piros volt az arca mindegyiknek, mintha valami szégyenletes titkot közöltek volna egymással. — Nincs itt senki, nem hallja, mit beszélünk. A belsőrészem legnagyobb titkát mondom el neked. Hallgasd megl Egyszer, nagyon régen, aze.- rettem valakit, nem lehetett az enyém. Most annak a lánya itt van Taródon, az apró gyerekeket tanítja, óvónő. Szegény, nincs neki semmije. Ezt a lányt kellene elvenned neked Mihály, hogy én segíthessek rajta. Mert már nyugtom sincs. Éjjel elém jár annak az arca, akit szerettem, szemrehányást tesz nekem, hogy elhagyom a gyermekét... Nem állja ki ezt a természetem. Arra is gondoltam már, hogy előveszem a vadászpuskámat: és véget vetek vele az éjszakai álomnak, . . . mindennek .. . Kárpás Mihály öreg szeméből csöppent a könny. A felháborodása, kívánsága, haragja és szeretete benne» volt. Esetlen nyúlt ura keze után. — Jaj, csak azt ne, inkább megházasodom, parancsára tekintetes- uram. Inkább asszonnyal bajlódok... X KALO R1 A x SZÉN- ÉS TÜZIFATELEP, SZEKSZÁRD az evangélikus templom mellett MT Telefon szám: 117 “VB Pécsi kőszénbányák és Pécsi kokszművek kerületi elárusító helye BV Legolcsóbb szén, koksz, száraz tűzifa '•B
