Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-12-24 / 104. szám

4 az édes vérei hálás ajándékait; ez magyar föld és az is marad; otthon lehet, mert gondolnak rá és él az emléke, óh bár ne csalódnék s ne fakadna panaszra, hogy itt is lerom­bolt mindént a török ellenség és nem épített fel semmit a magyar hála. Báta katolikus egyházközsége tem­plomot szeretne építeni a klastrom- hegyen, hol a szent vér temploma állt, mely iránt oly nagy kegyelettel viseltettek a Hunyadiak. Szerény szándékunk, hogy ebbőn emléket ál­lítsunk Hunyadi Jánosnak. Erre mi felénk pusztul a nemzet, veszendő ben a hit, lassan majd csak szép szó a haza. Lobogó lángok, gyújtó példaképek kellenek, hogy újra tűzet fogjon a hamvadó magyar lélek­Testvérek, segítsetek megépítenünk a Megváltó drága vérének templomát i abban Tolna vármegye Hunyadi emlékét 1 Székely karácsony Irta: F. Bereczk Gizella. Uzon Péter viskójának ablakát meg megrázta a berecki hegyek felől fújó szél. Az öreg székely meg sem rez­zent, csupán a törökbuzát morzsol- gató kérges kezei reszkettek. Felesége, a kis öreg párja már nem állta szó nélkül. Ráncos kézé ben megállt a guzsaj és bátortalanul nézve az urára, sipogó hangon szólt: — Sírnak a fenyők I Az öreg csak lejjebb horgasztotta a fejét, de nem felelt rá? A török- buzaszemek aprónként potyogtak ko sarába, egyre csak dolgozgatott, hogy asszonya előtt el ne árulja, hogy 'neki is fáj a büszke székely szive. Juli asszony behúzta fonnyadt nya­ltát rongyos kendőjébe, mert biz ä csutaláng nem csinált valami túl ba­rátságos meleget a konyhácskában és megeredt könnyek között tovább 'bőszéit: k * -r- Biz’a Péter, Marikának nem Jeszen az idén karácsonyfája. A bocs* 'koros Őrök elállották az erdő útjait, nem adnak ki fenyőt a magyarnak. Mit adnék csak egy kicsi ágacskáárt Péteri De hát nem lehet, most mán -ezt sem lehet 1 •— Majd elfordul még valamerre galambom. — szólalt meg az öreg — iszen még öt nap vagyon odáig. Majd megpróbálom. Talán tudok hozni. Megpróbálom én. — Mit es szólna a szegény fiam, — jajgatott tovább a vénasszony — ha tudná, hogy Marikának most mán karácsonyfája se lehet. Annak es mán idestova tíz esztendeje, hogy itt ha- gyá nékünk a leánykát. Meg kellett halnia, mert magyar vót. Székely I Miért is nem tudott a nyelvére vi­gyázni 1 Mért hogy nem tudott tűrni I Az a szegény asszony meg nem so­káig birá nélküle, hamarosan elmene : utána. t — Hallgas, — csitította az öreg Marika jön 1 Véle jön Kászoni Kele­men es. Ne lásson a leányka köny- nyűket. Nyílt az ajtó. Marika jött be első i nek. Mintha a tavasz dobott volna :• ide valahonnan egy színes virágot, & mintha nem is a hideg szél kisérte volna utján. Ahogy a kendőcskéit : leszedte magáról, olyan volt, mint egy kibontakozott halovány rózsa. > Nem hiába szokta mondani Kászoni \ Kelemen, hogy: »jó szaga vagyon . tőle a levegőnek amerre jár«. Kászoni Kelemen ott állt mellette. Gyönyörködve nézte, hiszen eszteq- dőre összekerülnek. Már akárhogy megyen is a székelysors, jobb sorsra egyhamar hiába várnak, csak Marika töltse mán bé a 17. esztendőt, hogy TOLNAMEGYEI ÚJSÁG ______________1935 december 24. ne kelljen a gyönge virágot félteni a korai harmattól. Még egy tavasz, egy nyár. egy ősz és elviszi őt Ká szőni Kelemen. Kettecskén majd csak elviselik a rabigát, édes leszen a törökbuzakenyér, ha Marika fehér kis keze dagasztja és jó leszen a pityóka leves, ha ő főzi a napsuga­ras mosollyal kínálja oda az urának. Csak mán ideérjen az ideje 1 — Mért olyan szomorúak nagy­apám ? — kérdezte a leányka. — Ne busu'jon édes öregszülém — for­dult az anyókához, aki elmulasztotta kitörölgetni arca barázdáiból a köny- nyeket — majd leszen még máskép­pen is. De ezt már ő is szomorúan mondta, mert jól tudja, hogy mi fáj az öregeknek, hiszen a fonóban más ról sem beszéltek ma a leányok. Kászoni Kelemen nem tudta nézni Marika bánatát. — Dejszen! Nem addig van a’ Kiáltott föl. Szálas alakja, mintha még magasabbra nyúlt volna, sze­meiben dacos láng lobbant meg. Két karját Marika felé nyújtotta, de ölelni nem tudott, mert ismos két keze ökölbe kényszeredett. Szinte hörögve lökte ki magából a szót: — Majd én megmutatom, hogy Uzon Marikának leszen karácsony fája 1 Aztán elrohant. Sivített a szél utána, ahogy becsapta maga mögött az aj tót. A leány mozdult egyet, mintha véle akart volna menni, de aztán megállt egyenesen, mint egy büszke rózsafa. Arcáról eltűnt a szomorú­ság, piros ajkai mosolyra nyíltak, kék szemei fölragyogtak, mint az esti csillagok. Igen 1 Neki leszen karácsonyfája I Kászoni Ke'emen hoz néki. Bátor ember és okos Majd elhozza őnéki a legszebbet, legformásabbat. ő meg majd készít rá aranyos papírból csil lagokat, sziveket és gyertyácskákat gyújt rajt. Igen 1 Lesz karácsonyfa, karácsonyi ének, ünnep, szeretet. — Kászoni Kelemenen nem fognak ki a móc katonák. Igazi székely! Nem ismer veszedelmet. Nem ... nem ... nem érheti baj, hiszen ő gondolat­ban elkíséri, utána röpül a lelke és minden bajtól megvédi. Kászoni Ke­lemen ideér a karácsonyfával. A vackon nőtt oláh, jól birta a hi­deget, de azért mégis zsebre tette a kezét a puskaszij mellett és össze­verte ormótlan két bocskorát, hogy meg ne fagyjon álló helyében. A székely legény már ötöd napja járta a hegyalját, de hiába. Durva szit­kokkal kergették el az oláh őrök, mint egy kutyát. Ma már az utolsó nap és már bealkonyult, neki már vtt kéne lennie a fenyőfával Mariká­nál. Még ennél megpróbálkozik szép szóval, — gondolta — ha aztán nem megy, hát élet vagy halál, de fe nyőfa nélkül haza nem megyen. Mert hiszen kezdhette volna ő így is, de arra gondolt, hogyha pusztakézzel összeméri erejét a fegyveres oláhé- val, biztos halál és mi lesz akkor Marikával 1 Csakhamar sikerült le­venni a lábáról a bocskorost, pénzt, dohányt és a fapipáját adta neki s meg volt a fenyő, szép formás, ezüs­tös levelű. Boldogan vette vállára és elindult vele. Nem érezte, hogy fázik, nem fájt neki, hogy oda a dohánya, meg a keserves keresete, az sem bántotta, hogy a fapipája most már nem az ő száját melegíti, hanem az oláhét. Sietett drága terhével. Ahogy a falu útjára tért, -előbujt a hold és megvilágította az útját, de őt magát is, meg a fenyőfát is. A hegyoldal ról éppen oda lehetett látni. Éles dörrenés hasította át a leve* gőt. Jól célzott az oláh, éppen a fe­nyőágak közé, a székely legény há­tába talált a golyó. — Ej a tamburáját, — kiáltott Kászoni Kelemen — mert érezte, hogy ott, ahol az »ütés« érte, me legszik a teste. Megállt, megfordult, mintha szembe akarna nézni a tá madójával, de körülötte nagy csönd volt és nem látott mást, mint az ezüstös hold világánál a nagy he­gyet De hallani vélte a bocskoros katona röhögését és leikével látta, amint markában a véres judáspénz zel, az ő keserves keresményével, pipája füstje mögött vigy arra torzul az arca. — Bitang — ordította torkasza- szakadtából — bitang, kutyái Hogy verjen meg a Magyaristen! Aztán megfordult s mintha minden haragja kiszállt volna belőle ezzel a pár hangosan mondott szóval, tovább vette útját. Gyorsított* de csak az akarásával, mert lábai lassan mozog­tak, de azért jól haladt előre. — No csak nincs baj ... — mo rogta kis idő múlva — semmi az egész ... persze, hogy semmi 1 . . - Oda érek . . . Marika nem ijed meg, bátor székely lány .. , Julinéni bé köti a sebet. .. fehér hasított gyolcs- csal . . . aztán . .. semmi baj ... . Iszen sietek én . . , egészen jól me- j gyen a sietés ..... no mán, hogy szé- | Amit városunk középkori történe- netéből tudunk, nagyon kevés. Két­ségtelen, hogy kitűnő fekvése mellett — az ősrégi dunamenti fő útvonal vonult el alatta ;—.. a római kultúra még fennmaradt emlékeinek is nagy része volt abban, hogy a magyarság hamar megtelepedett a szőlőtermő dombok alján s hogy I. Béla királyunk 1061 ben bencés apátságot alapított itt. Az apátságot, mely a mai megye­ház helyén épült, később meg is erősítették. Hogy mikor, nem tudjuk, de a XV. század elején már vár­nagyáról olvasunk. E század második felében már mezővárosnak mondják Szekszárdot, ami azt mutatja, hogy bár az apát földesurasága alatt állt, bizonyos kiváltságokkal bírt s elég népes volt. Minthogy a Konstantinápoly— Eszék—Buda vonal a legfontosabb hadiut lett a török számára, váro­sunk, amely e mellett feküdt, hamar a török uralma alá került. 1532 ben szállta meg Kászon bég, aki felégette s török őrséget helyezett bele. Hogy ez a végleges birtokbavételét jelen­tette e, biztosan nem tudjuk, de 1541-ben kétségtelenül bekövetkezett ez, amikor megyénk jó részben a török hatalma alá jutott. Evlia Cselebi, a hires török világ utazó, 1663 ban járt itt s leírta Szekszárd egy kerület, szandzsák, székhelye lett s ennek parancsnoka, a szandzsákbég itt székelt. Az őrség a Várat foglalta el, amennyire annyira helyrehozva azt, mert a török — templom és fürdő kivételével — nem igen épített. Pedig, hogy eléggé el pusztulhatott a város is és a vár is, azt elgondolhatjuk, ha tudjuk, hogy 1526 ban és 1529 ben is erre vonult Budára, illetve Bécs alá Szolimán seregével, hogy Kászon bég, mint láttuk, 1532 ben felégette s hogy bizonyára sokat szenvedett akkor is, mikor 1541 ben végleg a török ke­zébe került. *) Főkép Tolna vármegye levéltárában és az Országos Levéltárban gyűjtött adatok. dűlők ... nem .. . nem, de szédü­lök . . . csak megbotlám .. . súly tudta, hogy kő fekszik a hó alatt... no mán itt es vagyok ... itt vagyon a templom . .. megvetem a körösz- töt . .. de .. . nem . . . nem emelő- dik a karom ... itt az iskolaház... nohát iszen mán nincs messze . .L Ott vagyon mán Uzon Péter házi­kója . . . ide látszik az ablaka .. I még vagy száz lépés . . . hamar meg. járom ... no de elsötétedett egy­szeriben .. . elbújt talán a hold ?... no mán ide érkezém .. . Dicsértes­sék ... itt... itt az ajtó ... itt a fakilincs ... a . . . a ... fenyő ki­csit nehéz ... de .. . jól bírom . , egészen jól bírom .. . igen megfogom a kilincset és tüstént béyül kerü­lök . . . Ma . . . Marika . . . itt a fe­nyő .... elhozárn néked |. . a leg­szebbet ... a leg... for .. . má ..]. sabbat.. .1 " Megmondám, hogy Uzon Mariká­nak lészén karácsonyfája! De ezt már csak úgy álmodta Ká­szon Kelemen, a viskó ajtaja előtt, a hópárnán. Kinyúlt keze már nem érte el a fakilincset, baljával pedig szorosan fogta a fenyőt, el ne vegye tőle senki, mert ezt néki hozta, ék az övé, Uzon Marikáé, Uzon Marika karácsonyfája 1 munkájában, hogy mit látott váro­sunkban. Érdekes leírása alkalmas arra is, hogy alapján rekonstruálhas­suk, milyen lehetett a középkorban a vár s a város. DélfelÖ), a mai be­járó táján, felvonó hídon át vezetett az ut a várba, amely, mint a helye ma is mutatja, nem volt nagyaz apátsági épületet, a templomot fog­lalta magába s még néhány kisebb épületet, Evlia szerint összesen öt 'házát és égy dsámit, templomot. Maga a város két részből, két utcá­ból állt,-mint az 1573 i fej adólajst­romból látjuk: az egyik a Kálvária és a Bartina felé eső utca volt, ame­lyet Szekszárdnak neveztek, a másik pedig a Felfalvi utca, amely kétség­telenül a mai Felső utcának ; féléi meg; az utóbbiban 15, az előbbiben pedig 40 házat írtak össze a mon­dott esztendőben. ~ 1526 előtt bizonyára nagyobb - s népesebb volt, de azóta sok pusztu* lás érte, mint láttuk, míg a török lett itt az ur. De később is.; 1565- ben a szigeti kapitány katonái éget­ték fel, 1598 ban pedig a hajdúk foglalták el éjjeli támadással a várost, felgyújtották s leöldöstek, akit csak értek. A török őrség a várat foglalta el, ahol egy templomot építettek, a vár­kapu előtt pedig fürdő, cseréppel fedett fogadó, imaházak, mecsetek és boltok épültek; mindez, úgy látszik, a mai Béla téren. Maga a város — írja Evlia Cselebi — Vár felé hajló dombon fekszik s 500 deszkatetejü házból áll, amelyek közül kitűnik a bégnek, a parancsnoknak magas palotája. Buda 1686 i ostromának hírére a nagyvezér már a nyáron megindult nagyobb sereggel a felmentésére; amikor azonban látta, hogy megké­sett, visszafordult és Eszékre sietett, még pedig oly gyorsan, hogy Lot* haringiai Károly, aki már szeptem­ber 6-án üldözésére indult, nem tudta utolérni. Nagyon valószínű, hogy a török lakosság, mint Budáról is, már A « 0 1 1 M Ml Ml . 1 _§.§9. _ £______X JÍ.__f. Sz ekszárd a törökök kiűzése utam első évtizedekben0 Irta: dr HOLUB JÓZSEF egyetemi tanár.

Next

/
Thumbnails
Contents