Tolnamegyei Ujság, 1934 (16. évfolyam, 1-101. szám)
1934-03-31 / 26. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1934 március 31. Óvás! Felhívjuk a tisztelt háiiasszonyok figyelmét, hogy évtizedek óta bevezetett, elismert SIDOL készítményünket, melyet zöld vignettával, piros Korong* goi és a korongban a „SIDOL“ szóval hozunk forgalomba, sokan utánozzák. Tisztelt Háziasszony I Önnek nincs szüksége arra, hogy ismeretlen, silány minőségű fémtisztilót vásároljon, amikor eredeti „SIDOL11 fémtlsztltót is kaphat már 20 fillérért kis üvegekben. Ogyeljen tehát a bevásárlásnál és ne fogadjon el más készítményt SIDOL helyett I Az eredeti SIDOL üvegekbe és bádogdobozokba bele van préselve a „SIDOL** szó s rajta van a „SIDOL** címke és zárószalag s ön a legjobban jár, ha kitünó készítményünket használja, mert a SIDOL a használatban rendkívül kiadós, ennélfogva olosó. A SIDOL a vele tisztított tárgyakat nem támadja meg, körmeit és ujjait nem marja és nem okoz bőrbajokat. Utasítson tehát min dán utánzatot vissza 1 Götzl Llpót Sldol vegyitormókek gyára részvényt. Budapest, VII KOVACSNÉ, NAGY LUJZA. Irta: BODNÁR ISTVÁN. Telt ház I — Nevetne ajakán a szó. Zsúfolt terem I — Sóhajt a mi szivünk Egy szék csak — üres, Rá várakozó, De Benne, — sok száz — hiányzik nekünk I Fürge alakja már nem jár körül, Az — érkezőknek nincs, ki — úgy örül. Az örök mosoly elhalt ajakán, Úgy hát, miért jöttünk?! Kérdjük is talán?! Miatta I Érte I Ő hozott ide. A lelke itt jár, most is itt lebeg. Ma sem hült ki az O forró szive, Abból sugárzik ránk, édes meleg. Mert — lángolás volt, áldott napsugár, Nem is tudta tán, hova, merre száll ? Mindenkire szórta a — meleget: Nem — test,volt: lélek, örök szereteti Szép Szatmárbó! a Sors forgószele Felkapott szárnyra egy kicsiny magot S Dunántúlon itt, nálunk tette le, Hol a dús földben gyökeret kapott. Nagy fa lett-e, vagy piciny — buzaszem? Mindegy, hisz úgyis: száz magot terem. Lett — életáldás, nemes — földi cél: Lelki manna és sok száznak — kenyéri Negyven évig volt lelkes magvető, Oyermeklélekbe — szinmézt pergetett, Ajkán, szive mosolyban tört elő S szivárvány lett — nyomortanyák felett... Elábrándozva, költőkért rajong, Kuruc lelkén átsir a honfi gond, De — honszerelmet nemcsak — hirdetett, Egész élete — honleányi tett I Azt a sok könnyet, mit ő letörölt, Óh, ha lehetne gyöngynek fűzni fel, Ilyep.;zép ékszert nem látott a föld, Soha nem viselt még női kebel... Óh, de — drágább gyöngy vájjon terem-e í Mint amelyekkel megtelt nagy szive, Mikor lelkét a — hét tőr átveri S — befelé folytak könny s vércseppjei I Mert családi rózsáskertjébe tör S két bimbót tép — egyszerre a — halál S az ily mély seb, nem csoda, ha — megöl, De erős lelke, mint a szírt úgy áll 1 Vagy csak — mutatta, mint a vár foka, Amelyet befut zöld repkény, moha S épp ez fedi el a mély szakadást, — Lelke mélyén hordta már a — halált I Gyorsan hát, hajrá I Épp ez sürgeté, Milyen fürge lett, csakhogy még tegyen, Lelke kapkodott nagy célok felé, Megy, fut, fárad estéken, reggelen. Csak a — vasárnap szent ünnep neki: Kis fényképeit könnyben fürdeti. S úgy szentel meg, minden hétköznapot: |ótettekkel — értük imádkozott... így — ment el... S most nyugszik a sírba lenn, Egyik kezét a — Karsztba nyújtja fel, Most is — keresi, aki ott pihen... De másik karral — bennünket ölel: Szükebb családját, drága egyletét, Melynek odaadta egész életét, Melyért fáradni, tenni sose rest, Melyet nagy lelke el most se ereszt. Mi se bocsássuk, fogjuk itt szivét, Amely tfiz, szent láng, serkentő erő. S honszerelmének lángoló hevét, Mely szinte éget, olyan — perzselő, Legyen csillagunk, amíg tart az est, Keltő kakasszó, ha -virradni kezd ... Ne eresszük el, maradjon velünk: Vezessen tovább, mint — jószel leniünk f A kisbériek bérmérséklési ügye. As OFB 1323—1934. ssim alatt meghosta végleges ítéletét as 1932. évi bérmérséklés ügyében. A bér Sárpilisen és Bétán 50%» * többi helyeken pedig 83°/o less. A március 13 i tárgyaláson a HONSz ssekssárdi csoportja vett csak résst, a Tolnamegyei Földbárlők Ssövetkesete képviseletében már senki sem jelent meg. A HONSs egyébként az általános bérmérséklés ügyében is terjesztett elő kérelmet, amelyben még nincs döntés, mert a szakértői eljárás nincB befejezve. Dr őrffy Imre kösbenjárt a kultuszminiszternél, hogy esen bér- mérsékléshez bírói ut mellőzésével járuljon hőssé, de a kösalapok költségvetésének kedvezőtlen helyzete miatt a kultuszminiszter ezen kérelmet nem teljesíthette. — A csőszbérek ügyében a miniszteri ügyosz tály vezetője, Kovács Gyula miniszteri tanácsos valószínűleg április hó 9-én Szekszárdon tartózkodik ezen ügynek megbeszélése végett. Ezen tanácskozáson dr őrffy Imre kép viselő is részt fog venni. Az OFB végzése a kishaszonbérletekkel kapcsolatos egyéb ügyekben is döntött. A végzés az érdekelt községek elöljáróságánál betekinthető. A fehér tapsifüles. Irta: F. Bereczk Gizella. Palkó egész nap a Péterfi kirakatát nézegette. Nem győzött eleget gyönyörködni a piros tojások, bárány- kák és nyulacskákban. Minden nagyon tetszett neki, de legjobban mégis csak az a tapsifüles fehér nyúl ott a polc közepén. Nagycsütörtök éjszakáján alig aludt valamit, minduntalan felébredt. A nyúl járt az eszében, el is határozta, hogy megveteti magának. De hát hogyan kezdjen a szóhoz, mikor olyan nagy baj van a házban ? Szülei már szombat óta nem beszélnek egymással. ő nem tudja, hogy miért, de nagy harag fészkelődött be hozzájuk, olyan, amilyen még sohasem. Mert hiszen az ő szülei még csak civakodni se szoktak, mi okból is jöhetett közéjük ez a tartós sötét harag ? Reggel mégis csak megszólalt: »Édes apám!« Mivel feleletet nem kapott, újra kezdte: »Édes apám, vegye meg nekem azt a nyulat ott Péterfi boltjában!« »Miféle nyulat ?« kérdezte mogorván az apja. »Azt a szép fapsifüles fehéret, édes apám!« Erre már nem jött felelet. Úgy látszott, hogy nem is hallotta az apja, amit mondott. Meredten nézett maga elé, másfelé járhattak a gondolatai. Palkó behúzta magát a dunyha alá és hallgatott. Később, mikor az anyja bejött és az apja kiment, (mostanában igy kerülgették ki egymást) újra megszólalt: »Édes anyám! Látta azt a szép fehér nyulat ott a Péterfi ablakában ?« »Nem láttam én, — sóhajtott az anyja — nem járok én ki mostanában az utcára,... a falu csúfjára...« Palkó elszontyolodott, nem mert többet szólni. Kibújt az ágyból, magára vette a ruháját, azután kiment az utcára, a Péterfi kirakata elé, hogy még egyszer jól megnézze a nyulat és mindörökre elbúcsúzzék tőle. Törte a fejét, hogy mi baj lehe otthon ! Fogalma sem volt róla, de hát hogyan is tudhatta volna az iskolában volt, mikor felleg ereszkedett a házra. Úgy történt, hogy János — Palkó édes apja — dohányért járt a falu másik végén. Akkor kellett annak az átkozott borjúnak elszabadulni! Julis — Palkó édes anyja — egyedül veszkődött vele, futkosott utána föl-alá az udvarban. Az arca kipirult, a fonatos haja meglazult, a szive csak úgy kalimpált belé, de mindhiába, csak nem birt az ugrándozó jószággal. Bársony Imre, a szomszéd fia ment el a ház előtt. Szép szál legény volt, jól belátszott a kapu fölött. Julis kapott rajt, behívta, hogy segítsen neki. Imre, bár ünneplőben volt, szívesen tett eleget a kérésnek és csakhamar jászoly elé került a borjú. János arra lépett be, mikor Julis hálás kézfogással búcsúzott Imrétől. Nézte a kipirult asszonyt, hallotta mindkettőnek hangos szívdobogását, sötét gyanú szállta meg. »A ... bor ... ju — szólt Julis — elszaba... dúlt... alig tudtuk..,« Imrének sietős dolga lehetett, elköszönt és elment. János összeszoritott fogakkal állt az asszony előtt. »Szóval a borjú — szólt keserű gúnnyal — azért nem állta a szomszéd a tekintetemet 1 Azért sietett úgy el innen 1 Te . .. te — hörögte és öklét az asszonyra emelte, de mégis leeresztette a karját — sohase hittem volna rólatok I« Azóta egyik se ment ki az utcára. Julis eleinte próbált mentegetődzni, de annál rosszabb volt, hát fölhagyott vele. János pedig sehogy se tudott szabadulni a gyanakvás árnyékától. Napról-napra nehezebb lett köztük a helyzet. Palkó csak nézte, nézte a kirakatot. Az emberek ünneplőben jöttek- mentek az utcán. Egyszer csak megszólalt valaki a háta mögött: »No Palkó, mit csinálsz itt?« A Magyar Királyi OsztúlysorsjUtÉR fföárusitói kérik, hogy mindazok, akik a postán küldött sorsjegyek árát -még nem egyenIitették ki, szíveskedjenek a megfelelő összeget azonnal megfizetni, mert a nyereményigény csak úgy biztosítható, ha a sorsjegyek ára a hivatalosan megállapított 30 fillér költségáltalánnyal együtt, a húzás előtt kiegyenlittetett. Aki azonban bármely oknál fogva a sorsjegyeket nem akarja megtartani, szíveskedjék azonnal visszaküldeni az illetékes helyre, mert az idejében ki nem fizetett sorsjegyek semmi jogot nem biztositanak, a főárusitóknak azonban kárt okoznak, ha azokat nem kapják vissza. A húzás mftr tttr.lMn kezdődik Imre volt, meg a Karikás szomszéd Katicája. Egymás kezét fogva álltak a gyerek mögött. »Nézem a nyulat — felelte Palkó ■— ezt e!« És a fehér tapsifülesre mutatott. »Jaj de szép — kiáltotta Katica — fehér, osztán piros pántlika vau a nyakán I« Imre mosolyogva nézte a leányt. »Tetszik neked galambom ? Megveszem neked 1« Palkó ijedten nézett hol az egyikre, hol a másikra. »Már hogy venné meg — mondta nevetve Katica — nem nekem való ez, hiszen ez játék!« »Minden való, szólt Imre szerel- metes gyönyörűséggel, amit a vőlegény vesz a mátkájának. Már pedig te énnekem a mátkám vagy. r-No gyere be, megvesszük!« Palkó kétségbeesetten szaladt haza. Az udvaron az apjába ütközött. »Édesapám — kiáltotta sírásra görbülő szájjal — gyüjjön . . . siessen .. . elviszik, mingyár elviszik!« »Mit visznek el ?« kérdezte kelletlenül az apja. »A ... a... tapsifülest... a nyulat ... a fehéret«. De már húzta is az apját kitelé. »Az Imre bácsi veszi meg a Katicának ... a mátkájának!« S csak húzta az apját ki az utcára, át a kocsiuton a túlsó sorra, a Péterfi boltja elé. »Ezt... ezt« — mutatott remegve a fehér nyulra. »Mit szól hozzá János szomszéd — nevetett Katica — az Imre meg akarja nekem venni ezt a nyulat I Ennek a gyereknek való ez, de nem ám nekem!« »A Palkó gyerek nagyon szeretné — nyögte János szégyenkezve —- mert ahogy igy egymás mellett látta Imrét meg a leányt, nagy szégyenérzet lopakodott a szivébe, — én
